A mi utcánk 14.

           Hoppá-- ugrottam fel a pad végéről majd köszönés nélkül kiszaladtam a borbélyműhelyből-- majd visszafordultam, és köszöntem mert nem engedhettem meg magamnak , hogy köszönés nélkül távozzak, az apám barátjának mühelyéből , ahol az utóbbi hetekbe szinte mindenapos(hivatlan, esetleg, megtürt) vendég voltam. Közben a nevet izlelgettem és ismételgettem, mert nem szerettem volna elfelejteni. Sa-li-kó, Sa-li-kó mondogattam hazáig és már biztos voltam benne , hogy ezt a nevet akarta mondani Katóka, csak hát nem jutott eszébe , vagy pontosabban, meg sem tudta  jegyezni. Fütyölni kezdtem a keritésnél, mire Katóka meg is jelent, és máris tapasztotta fülét a kerités réseire.

--Nagy hirem van!-Salikó

-- Az ki ? -kérdezte  Katóka, mint aki még soha sem hallotta ezt a nevet, majd a homlokára csapott -- igen az az , azt nevet hallotam amit te most mondtál , de én még mindig nem tudom kimondani.

--Sa-li-kó, Sa-li-kó

--Salikó , Salikó ismételte többször is  Katóka--de rögtön meg is kérdezte , hogy mi van vele?

-- Hát összeállt Nagynénivel

--Hogy -hogy  összeállt?

--Úgy, hogy összeállt , éppen most hallottam a borbélyműhelyben.

-- Nem is tudom, de valami ilyesmit én is hallottam az anyukámtól-- csak nem értettem meg. 

           Egy kicsit elkapkodtam a dolgot a borbélymühelyben, mert ha  még maradtam volna, akkor talán még többet, megtudhattam volna Nagynéniről , meg Salikóról. De akkor annyira elragadott a hév,  a név hallattán , hogy szükségét éreztem azonnal megosztani felfedezésemet Katókával.És persze Katóka is várta a hírt, mert akkor már ő is legalább olyan kiváncsi volt mint én. Hogy megtudtam a nevet, ez egy ujabb támpontot jelentett, és arra gondoltam , hogy ha konkrét kérdéssel fordulok apámhoz , vagy anyámhoz, akkor már nem fognak kitérni a válasz elől. Meg is környékeztem apámat a kérdéssel mert közben azt is megtudtam , hogy apám tudott beszélni Salikóval mert ő is Oroszországban tanulta nyelvet-- de nem iskolában! Az, akkor már  rég Szovjetunió volt , de az apám szájából sohasem hallottam ezt a megnevezést. --Ki  volt az a Salikó?-- tettem fel a kérdést apámnak. Apám nagyot nézett, és semmitmondóan úgyan, de visszakérdezett-- miért érdekel az téged?

--Hááát azt hallottam a borbély mühelyben hogy összeállt Nagynénivel-- de én soha sem láttam.

--Nem is láthattad , mert ezek régi dolgok. De tudod mit-- eredj kérdezd meg édesanyádat, ha ő válaszolt , vagy valamit nem értesz, akkor gyere vissza hozzám és megbeszéljük.

-- Apám érezte, hogy már túl sokat tudok ahhoz , hogy némi füllentésbe ,hazugságba  , vagy csúsztatásba kezdjen, és valószínű , hogy elég nagynak hitt már ahhoz, hogy az igazat megmondja , csak még nem  találta meg azt  formát ahogyan tálalhatja nekem a fennálló esetet.

         Elmentem  anyámhoz-- aki már messziről látta , hogy valamit mindenképpen megakarok tudni tőle-- mondta is úgy ismerlek mint a rosszpénzt.Fel is tettem neki úgyanazt a kérdést amit apámnak is, nem sokkal korábban. Anyám  gondolkodott egy kicsit , majd arra a megállapodásra jutott, hogy meseformában fogja előadni nekem a történetet.Tudta, hogy ez a műfaj áll hozzám legközelebb.  Én meg nem bántam , hogy milyen formába , csak szerettem volna mielőbb az igazság birtokába jutni.

-- Az úgy volt, hogy sok évvel ezelőtt, Nagy bácsit elvitték a háborúban. Eleinte még küldött  tábori levelezőlapot , de egy idő után elmaradtak a levelek az üzenetek, és sürű homály fedte hollétét, senki sem tudott róla sokáig. Aztán, már a háború vége felé jött egy katona és azt mondta , hogy Nagy János, honvéd, kötelessége teljesitése közben elesett valahol Oroszországban a Donnál. Erről ,egy  eléggé elmosodott papirt is hagyott itt Nagynéninek  amelyiken világosan olvasható volt a név, de a születési évszám és születési hely már nem volt egyértelműen kiolvasható. Az itthagyott papir még az elhalálozás dátumát is tartalmazta.

-- De ki volt az a Sálikó?-- tettem fel az örökké visszatérő kérdést.

-- Eredj, kérdezd meg édesapádtól!