Péter minden este a következőképpen imádkozott:

- Istenem! Tudom, hogy nem szereted, ha állandóan zaklatnak, de én hiszek benned, és szeretném, ha segítenél. Az életem egy rakás szerencsétlenség. Nem kerültem be az egyetemre, és kénytelen vagyok bolti eladóként dolgozni, mert valamiből meg kell élni. Nem valószínű, hogy valaha jobb sorsom lesz. A lány, akibe szerelmes vagyok, észre sem vesz, átnéz rajtam. Alapjáraton utálnak a nők. Adósságom rengeteg, egész életemben fizethetem. Így aztán, még ha lenne rá esélyem, akkor sem mernék családot alapítani. Kérlek, csak egy égi jelet küldj, valamit, amiből erőt meríthetek! Ámen!

Isten egy darabig tűrt, aztán egy nap megelégelte a dolgot, és így szólt Péterhez:

- Fiam! Ha tudod, hogy nem szeretem a zaklatást, miért nem hagysz végre békén? Van énnekem rajtad kívül épp elég problémám. Mi az, amit én adtam neked, és nem rendelkezel vele? Két szemed van, két füled, orrod és szád, nem vagy púpos, béna, sánta, kiválóan működnek az érzékszerveid. Kérlek, legközelebb akkor imádkozzál hozzám, ha ezek közül valamelyik nem teljesül.

Péter néhány hétig nem imádkozott.

Aztán egy nap fogta magát, és kibökte a jobb szemét egy ceruzával. Aznap este ismét szólt Istenhez.

- Uram, megtörtént a baj! A jobb szememre teljesen megvakultam. Most már tehát nincs meg mindenem, amit adtál. Hajlandó vagy végre meghallgatni a kérésemet?

Isten így válaszolt:

- Voltál olyan megátalkodott, hogy azt hitted, nem látom, mit művelsz. Magadnak okoztad a bajt, most meg tőlem várod a megoldását, és még egy kis könyöradományt is remélsz. Micsoda arcátlanság! Legközelebb akkor fordulj hozzám, ha meghalt valakid, és a lelkéért imádkozol.

Péter megfontolta a dolgot. Pár nap múlva felkereste a nagybátyját, és éjszaka, álmában hétszer gyomortájon szúrta.

Másnap este ismét a Teremtőhöz fohászkodott.

- Istenem! Szegény nagybátyámat meggyilkolták! Most már segítesz?

Isten haragra gerjedt. Dörögni kezdett az ég, villámlott.

- Elképesztő – szólt az Úr –, ti, emberek mire vagytok képesek az önző érdekeitekért. Menj, és többé ne kerülj a szemem elé! A pokol bugyraiban fogsz égni mindörökké!

Péter sírva fakadt. Azonmód, egy szál gatyában kiment az utcára, és dacára a viharnak, sétálni kezdett.

Először fázott. Reszketett. Aztán rettegni kezdett, mi lesz, ha belecsap a villám. Úgy gondolta, jobb, ha hazamegy. Valami azonban visszatartotta. Azon kapta magát, hogy kitárt karral az ég felé fordul, szemét lehunyja, és vár. Amikor kinyitotta a szemét, a vihar csitulni kezdett, majd nemsokára elvonult. Nem tudta, miért teszi, de ekkor hangosan felnevetett, és hazment.

Többé nem imádkozott.

Egy év múlva megismerkedett egy kedves, fiatal lánnyal. Három hónap együttlét után eljegyezte. A nászúton a felesége teherbe esett. A következő öt évben még két gyermeket nemzettek.

Az adósságot szép lassan elkezdték törleszteni. Péter másodállást vállalt, ami ugyan megnehezítette a családi együttlétet, de felesége szerencsére toleráns volt ilyen tekintetben.

Még máig is élnek, ha meg nem haltak.