- Család… - ismételte bátyját, s felidézte az emléket, mikor a kapitány mesélt neki a szeretteiről. Már akkor is tetszett neki az az idilli harmónia, melyben bemutatta őket, az önfeledt szeretet, ami a hangjából sugárzott, miközben beszélt róluk. Ágnesben akaratlanul is felmerült az a kérdés, mely már hetek óta emésztette lelkét. – Szerinted mi valaha is viszont láthajuk a szüleinket? – Bár reménykedett a pozitív válaszban, napról napra egyre többször gondolt bele az ellenkezőjébe.

     Norbert nem válaszolt, egyszerűen nem tudott mit felelni húga kérdésére. Némán ügyködött a pisztolyokkal, mélyen a gondolatok tengerébe merülve. Tudta, azzal, hogy nem mondja el az igazságot, hogy sokáig húzza, halassza a dolgot, nem ér el az ég világon semmit. Ágnes előbb-utóbb rájön, vagy mástól, vagy önmagától, de mindent ki fog deríteni, s akkor talán nem csak őt fogja meggyűlölni, de saját életét is szándékos veszélynek teheti ki. Ha elmondja, ha nem, ezek a feltételezések aktívak maradnak, nincs különbség, mindkét úttal ugyan oda fog kijutni a lánnyal.

     Hát akkor viszont nem lenne mindegy, hogy melyiket is választja? Nincsen vesztenivaló, nincsen rosszabb kimenetel, nem lenne jobb mihamarabb lezárni az ügyet? Egy elvétett pillantást vetett a kedves arcra. Ágnes örömteli kíváncsisággal figyelte, ahogy bátyja gondos mozdulatokkal tölti meg az egyik fegyver csövét minden jóval. Látszólag máris megfeledkezett a negatív gondolatokról, és magáról az általa feltett kérdésről is, mely kiváltotta azokat.

     Őrült ötlet villant fel a férfi elméjében, melyről még önmaga sem volt képes elhinni, hogy a saját szüleménye lehet. De mégis, nem tudott ellenállni a csábító gondolatnak, jobban fontolóra vette az erkölcstelen tervet. Ha most elmondja, ha felvilágosítja a lányt itt, ebben a pillanatban, elárulja, hogy a szüleik halottak, akkor ha nem is azonnal, de húga elfelejtené azt! De ez valóban megoldás lenne? Kihasználni egy önző szellem uralmát a lány felett, csak a saját javunk céljából? Tovább etetni a démont, mely a gyenge testben lakozik, megkockáztatva a legrosszabbat?

     Nyelt egyet, majd akaratlanul is beszédre nyitotta a száját, de önuralma még időben közbelépett, megakadályozva a könnyebb út kihasználását. Nem teheti, nem adhatja meg magát a csábításnak, hogy nemes egyszerűséggel kisétáljon a felelősség alól, ezúttal nem! Mély lélegzésbe kezdett, de ügyelt arra, hogy Ágnes ne vegye észre. Kellett számára a megnyugvás, a béke, hogy kiürítse elméjéből a felgyülemlett szemetet. De a gyáva gondolat nem tágított, erősen kapaszkodott tudatalattija legmélyebb zugában.

     Mit is érne el azzal, ha kihasználná ezt az állapotot? Húga nem kérdezősködne többet róla, hisz elfelejtené ezt a borzalmas hírt… s talán még magukat a kedves szülőket is... Az ő lelkiismerete azonban tiszta lenne, elmondta, ezek után ő már nem tehet róla, hogy Ágnes nem emlékszik rá. Az új érvek mellett ismét eluralkodott rajta a vágy, hogy gyorsan véget vessen a kínlódásnak, viszont ezúttal már csak az ismerős hangok voltak azok, melyek visszarántották őt a rideg valóságba.

     Maverick és Zsolt érkezett le a konyhába, hétköznapi beszélgetésbe elegyedve, így tartva fent a maszkot, mely mögé elrejtőztek Ágnes elől. A fiú rendkívül kábul volt, látszott, hogy csak most ébredt fel egy pillanatnyi álomból. Ennek ellenére már az első pillantás is, melyet a lányra vetett, határozottan elárulta, hogy bár sietősen, de a férfi sikeresen beszámolt neki mindenről, amit a jelen helyzetükben csak fontos volt tudnia.

     - Mi készen állunk – jelentette be az idős matróz, miután megálltak a konyha közepén.

     Ágnes kérdően végignézett rajtuk, de nem lelte nyomát az általa keresett holmiknak.

     - Nem viszünk semmit?

     - Majd útközben bevásárolunk! – intette le kapitánya egy mosollyal. Ágnes nem kételkedett a szavában, elvégre ha valaki, hát ő biztosan ért hozzá. – Egyedül a hajóútra kell majd eleséget szerezni. Pár napra leszünk csak távol, Magányfa Lagúna minden szükségletünket kielégíti majd.

     Egyedül Zsolt volt az, aki zavart tekintettel nézett fel a férfira a mondandó hallatán, de a lány érdekében nem szólt közbe. Békésen leült az asztalhoz, oda, ahol a számára fenntartott bögre pihent. Nem próbálkozott vele, sőt, messzire el is tolta magától, jobban ismerte saját sorsát, mintsem hogy igyon belőle.

     Mikor alig húsz perce lefeküdt pihenni még nem hitte, hogy ilyen ébredésben lesz része. Főleg nem ilyen durván… A férfi szó szerint kirángatta az ágyából, egy röpke másodpercet sem hagyva számára, hogy magához térjen. Akkor még enyhe hitetlenkedéssel fogadta az elhadart szöveget, mellyel ébresztője keltette, de Ágnesre nézve már ő is látta a lány lelkében nyugvó természetellenes gondtalanságot.

     - Én is készen vagyok! – kiáltotta ki Norbert, az utolsó pisztolyt is visszahelyezve annak óvó dobozába.

     Mint aki jól végezte a dolgát, hátradőlt a székén, s körbetekintett a szobán. Ágnesre nézett utoljára, ki csillogó szemekkel bámulta az eltett fegyvereket, elképzelve, hogy mikre is lenne képes vele. Rendkívül zavarta ez a mérhetetlen lelkesedés, hisz húga, már amennyire ismerte, mindig is ódzkodott az erőszaktól. Felmerült benne a rémületkeltő feltételezés, hogy ez a hirtelen felszökkent vágy lehet, hogy nem más, mint az ereklye akarata a lány felett. Márpedig ha ez a helyzet…

     - Szerintem most inkább mégsem kéne fegyverekkel eltöltened a szabadidődet! – szólt rá bátyja, mindenki nagy meglepetésére.

     A kapitány egy pillanatra felmordult, hisz Norbert megint a semmiből változtatja a terveket, de utána rájött, hogy mi is áll ennek a hátterében. Ha Ágnes ilyen kiszámíthatatlan állapotban van, akkor közel sem lenne biztonságos eféle veszélyes eszközöket adni a kezébe. Lágy bólintással jelezte elismerését a férfinak.

     Zsolt is fellélegzett, bár csak azért, mert a közelmúltban már volt egy nem túl szép élménye a lőfegyverekkel, s ezt nem szerette volna újra eljátszani.

     Egyedül Ágnes volt az, akinek az arcára lassan ráfagyott a mosoly. Nem akarta elhinni bátyja döntését, küszködött annak elfogadásával.

     - Mi!? – tört ki belőle az érthetetlen düh.

     - Ne értsd félre, de szerintem most sokkal jobb lenne, ha egyszerűen nyaralni mennétek, egy kis időre megfeledkezni erről az egész hajcihőről – magyarázta bátyja. Kicsit megrémült húga heves reakciója miatt, de ez is csak a saját igazát bizonyította.

     - Kell a fenének a pihenés! – ordította a lány, és azonnal a doboz után kapott. Norbert sebesen elrántotta előle, de ez nem állította meg a lányt. Kis híján még az asztalon is átesett, hogy elérje.

     Zsolt felpattant a helyéről, rémülten ugrott a kapitány mellé, kit szintén velejéig félemlített a démoni jelenet. Most már saját kezűleg is látta, hogy minden, amit hallott, az igaznak bizonyosult.

     Ágnes és Norbert farkasszemet nézve harcolt egymás szikrázó tekintetével, míg végül a lány volt az, ki hirtelen érzelemváltással megadta magát.

     - Nincs mit tenni! – nevetett fel. Összecsapta két tenyerét, majd boldog mosollyal az arcán hátrafordult az enyhén megtántorodott férfiak felé. – Induljunk nyaralni!

     Maverick és Zsolt egy röpke pillanatra összenéztek, majd hátra Norbertre, ki eztán egy bólintással jelezte nekik, hogy haladjanak tovább a tervvel. Mindannyian kisétáltak az előtérbe, az átlag hétköznapok álcáját viszont egyre nehezebb volt eljátszani.

     - Hamarosan visszatérünk – nyugtatta a kapitány az itthon maradó felet, majd egy röpke másodpercre a lányra szegezte a tekintetét. Halkan folytatta. – Ígérem, megmentjük! Te csak zavard le gond nélkül azokat a  megbeszéléseket – Norbert vállára tette a kezét. – Ha az idő eljön, kelleni fog az erősítés!

     A férfi újból csak bólintott, hisz Ágnes minél kevesebbet hall, annál jobb. Mély levegőt vett, csak aztán búcsúztatta a társait. Kivéve egyet.

     - Ágnes! – fogta vissza karjánál fogva a lányt, ki nem ellenkezett az erő ellen. – Mi még beszélünk egy kicsit!

     - Nem kéne velük tartanom? – csodálkozott rá bátyjára. – Még lemaradok!

     - Csupán egy perc lesz.

     - És mégis miről lenne szó? – kérdezte játékosan, mialatt visszasétáltak a konyha magányába.

     Norbert elfordult, az asztalra támaszkodott bánatában, remélve, hogy az majd segít neki elbírni a terhet, amit a vállán cipel. Bár bízott barátaiban, mégis rossz előérzete támadt a mai nappal kapcsolatban. Mintha ezek után már minden megváltozna. Nem akarta, hogy húga ne tudja, valójában mennyire sajnálja ezt a kettő, hazugságban eltöltött évet.

     - Nézd, csa-

     De képtelen volt tovább folytatni a fejét ért támadás miatt, a hideg piszkavas gond nélkül szelte át a levegőt, hogy ledöntse lábáról a férfit. Pusztán egy csapás is elég volt hozzá, hogy Norbert átessen a lába mellett pihenő széken, s nagy zajjal kísérve a földön végezze.

     Ágnes, miután megbizonyosodott róla, hogy a férfi teljesen harcképtelen, messzire dobta az improvizált fegyvert. Közelebb lépett az asztalhoz, s magához húzta a rajta fekvő díszdobozt. Nagy mosoly terült el az arcán, mikor felnyitotta a fa fedelet, és megpillantotta a benne megbújó kincset. Egyiket a tenyerébe vette, csodálva bámulta, majd óvatosan elrejtette a tarisznyája mélyén. A másik darabbal nem foglalkozott, azt otthagyta egyfajta búcsúajándékként.

     Rezzenéstelenül sétált el az eszméletlen test mellett. Mivel a céltárgyat megszerezte, ezért neki már nem volt itt több keresnivalója. Szeretett volna még időben felzárkózni a többiekkel, de azért mégis, talán a puszta jóindulat kedvéért, egy pillanatra megállt a konyha bejáratánál.

            - Majd találkozunk, édes bátyám! – búcsúzott el boldogan, mintha mi sem történt volna, s azzal elhagyta a helyiséget.