Két koporsó 93.

         Hétfő reggel a szokásosnál is nehezebben indult munkába a telefonos kis lány. Félt az Emerenciával való találkozástól. Egyáltalán nem tudta elképzelni , hogy mit fog szólni, mert azt sem tudta , hogy Emerenciának vannak egyáltalán információi az ő kellemetlenkedő tevékenységéről, vagy nincsenek, de megérzései azt sugallták , hogy vannak és úgy érezte  ennek mindenképpen botrány lesz a vége. -Tudom , hogy bűnt követtem el , tudom hogy hibás vagyok  de azt nem tudom , hogyan reagál erre Emerencia -- morfondirozott magába. Ezért  felkészülni sem tudott kellőképpen az elképzelt támadásra. Neki nem volt kivel megtárgyalja az esetet,  ezért magát emésztette, és bánta már százszor is , hogy ilyen csúnyán elbánt barátnőjével. Az éjszaka folyamán az eset alakulásának lehetőségét több változatban is elképzelte,a legrosszabbtól a  legjobbig.El tudta  képzelni,hogy Joachim megbocsát Emerenciának,csak azért is hogy neki kellemetlenséget , fájdalmat okozzon. De még ez lenne számára a legmegfelelőbb megoldás, mert akkor csak azt kéne  eltürje hogy gúnyosan a szemébe röhög és néhány keresetlen szóval illeti. De ha Joachim az ő elmondásai alapján itélkezik akkor neki a kegrosszabbra kell számitania . Csak ült kis irodájában, de semmi hivás nem történt, ezért jól hallotta az ajtó előtt elhaladó emberek cipőjének kopogását. Amikor női cipő kopogását hallotta szinte összerezzent-- bántotta a lekiismeret, és volt is  miért. Egyre az Emerenciával való találkozásra gondolt, és arra, hogyan döntött Joachim.

          Egészen elmélyűlt gondolataiban, és arra a megállapodásra jutott, hogy bárhogy is történik meg a találkozás  neki kötelessége  bocsánatot kérni. Ebben maradt és ettől egy kicsit megnyugodott, Éppen jókor, mert nyilt  az ajtó és Emerencia lépett be.

-- Szia, mi újság?

-- Szia, mondta a telefonos kisaasszony  felállt a székéről és belekezdett monológjába.-- Emerencia, bocsáss meg!-- hidd el nagyon szégyellem magam a történtekért, de nem tudom mi történt velem, azt hiszem megbolondultam, a múlt hét vége óta egyfolytában vádolom magam, és nem is tudom , hogy mit , mi tehetek most , amikor nem csak neked ártottam, hidd el , hogy magamnak is, mert Joachim mindent a fejemhez vágott, mindenfélének elmondott , de hidd el hogy annyiszor beszélgettünk , és olyan barátságosan, hogy én  már olyan közel érezetem magamhoz, hogy már azt kezdtem érezni , hogy a neked szánt bókok és vallomások nem is neked ,hanem nekem szólnak.Hidd el, én is belehabarodtam a fiúba.

--Mint a pártitkárba -- mondta Emerencia gúnyosan.

--De azt meg  te nyultad le tőlem, és az nekem egyáltalán nem tetszett. Márcsak azért sem mert sokat dicsekedtél a sikereiddel , meg mindennel! És nekem csak ő volt.

--Én akkor nem tudtam , hogy köztetek van valami , mert a titkár nem informált a nő űgyeiről, és úgy rám hajtott , hogy ellenállni sem tudtam, de az is igaz , hogy nem is nagyon akartam. Ezen mondat után egy halvány mosoly futott végig az arcán, amit a telefonos kislány is érzékelt és ettől újabb megkönyebbűlési hullám keritette hatalmában.

--Nagyon szeretném , ha megbocsátanál nekem , mert nekem most nincs senkim, se barátom se barátnőm-- sóhajtotta a telefonos kislány, és tudd meg -- de hiszen tudod-- hogy a titkár nem is olyan nagy szám, de nem volt mit  tegyek , mert volt idő amikor segitett rajtam. De még egyszer biztosan nem kéne nekem, és ő is elmosolyodott. Egy darabig csend volt, majd  a telefonos kislány folytatta: Oh Emerencia mond meg már , hogy jöttél rá , hogy én voltam az aki közzétek állok?

--Elmondom. Néhány héttel ezelőtt amikor te kezdted belelovalni magad, hogy esetleg neked is lehet esélyed Joachimnál, és nekem már messze nem azt mondtad amit Joachim üzent, én egy bátor lépésre szántam el magam, és levelet , irtam -- helyesbitek-- irattam Joachimnak, amiben biztositottam szerelmemről.Csakhogy pontosan azokban napokban ragadtattad el magad, és te is beszéltél vele , amikor a levelet megkapta. Azidőtájt, te már  nem sok mindent mondtál nekem  Joachimról, mert már azt hitted , hogy megszerezheted magadnak. Akkor én már gyanút fogtam, és vállalkoztam "levélirásra". Válaszlevelében Joachim mindent megirt arról amivel teletömted a fejét rólam és ezek után kijelentette, hogy teljesen kiábrándult úgy belőlem ,mint belőled!

-- De hiszen azokat a dolgokat te magad mesélted el nekem, és én akkor már úgy belevoltam zúgva Joachimba , hogy szinte kötelességemnek éreztem, hogy értesitsem viselt dolgaidról. De meg is kaptam érte tizszeresen a fejmosást, ami ezek után talán egy életre elegendő.Aztán hosszú szünet következett, csak nézték egymást, és tudomásul vették, hogy itt áll két csinos fiatal lány akiket rosszirányba sodorta sors  az élet, a zülött kor. A telefonos kislány szánalmasam pityeregni kezdett, és csak ismételgette, hogy:Bocsáss meg ! Bocsáss meg!Emerencia meg csak nézte egy darabig majd közelebb lépett hozzá, átölelte, és neki is kicsordultak a könnyei. Igy maradtak néhány másod percig, majd törölgetni kezdték szemeiket. Aztán, előbb Emerencia szólalt meg:Megvan bocsátva! A telefonos kislány , könnyes szemmel úgyan  de már mosolyogni próbált Emerenciára. Megtörölte szemét, száját, orrát majd mosolyogva odaszólt  Emerenciának: Nem lenne  kedved estére elmenni velem valahova?

-- Hova?

--Akárhova ahol eltudjuk felejteni ezt az esetet. Én fizetek!