10. Rész - Hol volt, hol nem volt….    

„Nem éreztem semmit a folyadéktól átitatva, de mint ha ahol a szívemnek kellene lennie, elöntené a forróság. Meg akartam érinteni az üveget, válaszolni akartam a lánynak, de képtelen voltam megmozdulni, csak néztem üres tekintettel, ahogy Zoe kisétál a helyiségből, és eltűnik az ajtó mögött.

 A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

Zoe valóban majdnem minden nap meglátogatott, még ha csak pár percre is. Mindig elmesélte mi történt vele, miket tudott meg a cindeaiaktól. A kezdeti fájdalom, amit az ő elvesztésével éreztem, erőtejes reménnyé alakult, hogy láthatom. A tekintete nem volt a régi, de legbelül nem tudták törölni a személyiségét.

Az idő elteltét már nem is tudtam követni, hiszen volt, hogy napjában többször is benézett, de volt olyan is, hogy napokig nem tudott jönni, de mindig elmondta az okát.

Egy alkalommal, mikor nyílt az ajtó ismét, megörültem, hogy láthatom a helyrehozott arcát, ám nem egy, hanem több alakot láttam a fényben úszva. Beléptek a helyiségbe, és felém közeledtek. Ezeknek az árnyékoknak nem volt meg a kecses formája, mint amilyen Zoenak van. Az idegen gépek tettek egy látogatást most hozzám. Az egyik a műszerekhez lépett, a többi a tartály előtt állt meg. Leeresztették a folyadékot, engem csak a kábelek tartottak. Felhúzták az üveget falat, így a csatlakozókhoz hozzáfértek a gépek, akik villámgyorsan leszereltek a bénító tartály tartó eleméről. Lassan kezdtem visszanyerni az összes koordinációmat.

- A mozgásod hamarosan a régi lesz. A folyadék kipárolog belőled. - szólalt meg az egyik gép, amelyik segített felállnom. Néhány pillanat múlva valóban éreztem, mint ha rohamosan nőne az energiám. Mintha kicseréltek volna. Minden energiacellám maximálisan fel lett töltve.

Elindultunk kifelé, a fedélzetre. Senki nem szólt hozzánk egész úton. Minden gép monoton tette a feladatát. Zoet kerestem a tekintetemmel, de sehol nem láttam a lányt. A fedélzeti kilátóba vittek, ahol már várt Sapax, a corrilium öt másik tagja, és az a cindeai, aki először fogadott, amikor a hajóra kerültem.

- Már hosszú ideje raboskodsz a tartályban, mégis hatással vagy másokra. - fordult felém a corril. - A túlélő hatvanhetes folyamatosan látogat téged a raktérben, a mi tudtunk nélkül. És most ellenünk fordult. - mindenki az odalent zajló eseményeket nézte. Közelebb próbáltam lépni az ablakhoz, de egy kéz visszatartott. - Az általa Becca névvel illetett fitos gyermek védelme érdekében megtámadta a mi gépeinket. Azt akarta, hogy vegyünk ki téged a tartályból, és hozzunk ide.

Zoe összeszedte tehát magát, és szembefordult az idegenekkel. Mégis neki köszönhetem, hogy kijutottam a tartályból, és talán meg is szabadulhatunk.

Sapax megérintett egy szerkezetet a csuklóján, és már a földön is voltunk, a gépek, és az emberek között, akik előtt ott állt Zoe. A lány tekintete most nem volt üres, tele volt elszántsággal.

- Itt a huszonhármas. Most pedig add fel a küzdelmet. - lépett előre Sapax.

- Magunkkal visszük az embereket. Nem engedem, hogy megöljétek őket. - lépett előre fenyegetően a lány, de az idegen inkább csak meglepődést tanúsított, mint sem félelmet.

- Nem gondolhatod komolyan, hogy elengedünk ennyi energiaforrással. - tárta szét diplomatikusan a karját Sapax. Zoe terve nem teljesen volt kész terv, mondhatni improvizált. A szemében láttam a „hogyan tovább?” tipikus kérdését.

Egy darázs szállt alacsonyan felénk, majd megállt, kinyílt az alján egy csapóajtó, amiből egy gép ugrott ki. Az addig fegyvert fogó őrök hátra léptek, majd a cindeaiak is.

- Éppen időben érkezett meg a testvéred. - A corril már-már gúnyos hangon mutatta be az égből pottyant szerkezetet. - Ez a cindeai hatvanhetes. Mindig is kíváncsiak voltunk rá, melyikőtök az erősebb, az ügyesebb. A huszonhármas lázítása ellenünk kapóra jött, hogy ezt most kipróbáljuk. Már rég lelőhettünk volna, de akkor oda lenne a bemutató, melyre annyit vártunk.

Ezek szerint az, hogy engem kivettek a tartályból időhúzás volt csak. Zoe a saját csapdájába esett azzal, hogy fellázadt az idegenek ellen, de már nincs egyedül. Még nem tudtam, hogyan de azt igen, hogy mindenképpen segítek neki.

Zoe felegyenesedett, és szemügyre vette az idegen hatvanhetest, mely jó másfélszer akkora volt, mint ő maga. A másik üres tekintettel állt, és nézte a lányt. Nem mozdult, de a körülötte lévő gépek elhúzódtak a közeléből. Sapax nagy érdeklődéssel figyelte Zoe reakcióit. A többi cindeai összesúgott, és nyújtogatták amúgy is hosszú nyakukat.

Ez a gép is, mint a többi idegen szerkezet arc nélküli volt. Csak a szemeit lehetett felismerni, melyek tompán világítottak. Egész testét, mint ha tenyérnyi méretű szabálytalan alakú fémlemezből rakták volna össze.

Mindenki kíváncsian figyelte az eseményeket, míg végül a corril megtörte a feszült csendet:

- Setem! Opciat in alic! (Setem! Öld meg a lányt!) - Adta ki a parancsot, mire az idegen szerkezet lerohanta Zoet. A lány kitért előle, és inkább menekülni próbált. Mikor a segítségére akartam sietni, lefogtak, és megütöttek a puskatussal. Zoe állta a sarat a monstrum ellen, ami a méreteihez képest meglehetősen gyorsan támadott. A lány alig győzte védeni az ütéseket, és csak néhány támadást tudott bevinni ellenfelének. Az idegen hatvanhetes néha megtántorodott, de az előzőnél nagyobb lendülettel támadta a védtelen lányt. A kör folyamatosan tágult körülöttük. Az embereket körbefogták a gépek, és elvezették őket, miközben a lassan haladókat ütlegeléssel vezették rá, hogy ne bámészkodjanak, tartsák a tempót. A kis Becca kiabálni kezdte Zoe nevét, aki félre pillantva kiesett a védekező ritmusból, és ellenfele áldozata lett. A behemót szerkezet elkapta a lány lábát, és a földhöz csapta többször is. Zoe magatehetetlenül hánykolódott, mint egy rongybaba.

- A fitosok technológiai csúcsa alá bukott a cindeai vívmányoknak. - lépett elő Sapax. Az idegen gép abbahagyta a lány csapkodását, felegyenesedett, és elengedte az eszméletlen ellenfelét. Olyan dühöt éreztem, amilyet még soha, de nem tudtam felállni a két gép szorítása alól. - Rövidre sikerült ez a bemutató, de ez is példázza, mekkora előnnyel indulnak a mi gépeink, az övéikkel szemben. -  Az ormányos szörnyeteg az idegen hatvanhetes felé fordult, majd Zoera nézett. - Occibis! (Pusztítsd el!) - A gép kezét előre nyújtotta nyitott tenyérrel, majd az világítani kezdett. Nem bírtam tovább nézni, így a két fogva tartó gépet is magammal rántottam, és Zoe elé ugrottam, így a lövedék engem talált el. Éreztem, ahogy a karjaim leszakadnak a robbanástól, és mindenem kezdi felmondani a szolgálatot. A fájdalom elviselhetetlen volt, de nem tudtam már kitérni előle. Nem is akartam. Tudtam, hogy csak így menthetem meg Zoe életét. A cindeaiak leállították a támadást, én pedig összerogytam, mint egy zsák, a félig eszméletlen lány mellé. Ő rám pillantott, majd az arcomhoz ért. - Feláldoztad magad értem, pedig az idegenek kezére adtalak. - mondta elhaló hangon. - Ezt soha nem felejtem el. - Hangja a mondat vége felé közeledve többször is elcsuklott. Sapax odalépett hozzám, majd fél térdre ereszkedve maga felé fordította a fejem.

- Bolond szerkezet! Miért álltál elé - kérdezte értetlenül. A szememet Zoe irányába fordítottam, de nem láttam őt, csak fekete haját, ahogy a robbanástól keletkezett légmozgás még mindig táncoltatja fekete fürtjeit, majd a corillra néztem, olyan mélyen a szemébe, hogy lássam az apró fekete szembogarát.

- Mert mindent megér nekem. - feleltem.

- Meg is halnál érte? - kérdezte továbbra is értetlenül.

- Ezerszer is.

- Miért?

- Mert szeretem őt. És inkább én vesszek oda, mint Ő. - Még soha nem mondtam, még Zoenak sem hogy szeretem, erre csak most, a vég előtt lettem képes, de örülök, hogy kimondtam.

- Egy gép nem szerethet. Csak programjaid vannak, és a szeretetet nem lehet programozni.

- Akkor több vagyok, mint egy gép. - nyögtem ki a fájdalomtól meggyötörve. Zoe arcát kerestem, miközben Sapaxot próbáltam félrelökni, de a karjaim nem voltak a szolgálatomban többé.

- A szeretet csak egy illúzió, amit érzel, nem lehet valóságos. - Próbálta tudtomra adni, hogy tévedek, mikor azt mondom, hogy szeretem Zoet, és mikor feláldozom magam érte, de az arcán már láttam, hogy kezdi megérteni.

- Ha egy gép képes arra, hogy szeressen, és feláldozza a létezését egy másik gépért, az emberek számára is lehet még remény. - pillanatnyi szünetet tartott, majd folytatta. - Az emberek elleni harcot újra kell gondolnunk és véget vetünk neki. Kaphatnak még egy esélyt, hogy bebizonyítsák, van helyük az élet fáján. A galaktikus tanács elé tárjuk a dolgot, mely a későbbiekben dönt a fitosok sorsáról, addig is szabadon engedjük őket, és visszatérünk a Cindeára.

Már nem is figyeltem Sapax szavait, Zoet szólongattam halkan. Nem volt több erőm, de a lány nem válaszolt. Mikor mellé fektettek láttam, a megüresedett tekintetét. A Hatvanhetes Zoe többé nem szólt semmit, nem ült ki mosoly az arcára, és nem csillogott két szép szeme a napsütésben.

Valóban befejezték a támadásokat az emberiség ellen, a cindeaiak, hamar elhagyták a Földet.

Engem magukkal vittek egy tartályba, amit a Zoeból kiszerelt alkatrészek működtettek. A gépérzelmek titkára voltak kíváncsiak, melyből tanulhat a Cindea népe is.

Soha többé nem láthattam az arcát, nem hallhattam a hangját, és nem tapinthattam a finom vonásait. Éreztem a közelségét, de mintha a távolban látnám őt. Az arca, a hangja mind belém vésődött, soha nem felejtem. Egyesültünk egy mechanikus formában, mert míg ő működteti a létfenntartó funkcióimat, addig én magam is vele együtt élek, míg végül a cyber túlvilágon egyesülhetünk. Már nem vágyom másra, csak arra, hogy kihúzzanak a konnektorból. Újra láthatom a mosolyát, újra hallhatom a hangját, megfoghatom a kezét, és elmondhatom neki:

Szeretem. A Géplelkemből, és gépszívemből Szeretem.

A XXIII-as voltam, és ez volt az Én Történetem!