Egymásra találtak. Hevesen forró szerelemtől remegett a két ifjú szív. Remegett a lelkük is, mert nem akarták elveszíteni egymást. Mintha attól féltek volna, hogy rosszul csinálnak valamit, és akkor elszáll minden, és soha többé nem jön vissza. Azzal a félelemmel, mikor habzsoljuk a jót, mert úgy érezzük kevés van belőle, és hamar elfogy. Mint mikor nem jön, hogy elhiggyük, hogy az élet az édesebbik szeletjével ajándékoz, és a boldogság holnap is fog tartani. Nem álmodunk. Valódi és teljes.

András és Márta egy olyan nemzedékhez tartozott, amelyik a bukott politikai rendszerek kereszteződésénél találta magát. A régi gazdák által felépített boldog családi otthont meg dézsmálta a háború. Utána jött a kommunizmus és a maradék is odalett. Az új rendszer sokat ígérő jövőt kínált cserébe, munkahelyet, lakást, könnyű városi életet. Aztán megbukott ez is. A munkahelyek megszűntek, ami kevés maradt, az nem fizetett.

András és Márta az ambíciójuk, céljaik mellett az élet rendjétől sem akartak elmaradni. Egymásra találtak, együvé tartoztak. A szülök várakozásra intelmezték, de ők hajthatatlanok voltak. Miért egy év múlva könnyebb lesz?

Sem Andrásnak, sem Mártának nem sok ideje maradt a szórakozásra, saját útjukat építették. Így a barátok, barátnők ritkában fordultak meg életükben. A kettőjük, egymás melletti hosszabb kitartása viszont némi sejtetést adhatott volna a szülőknek ahhoz, hogy ne legyen akkora meglepetés a bejelentésük miszerint jegybe kelnek. Azt is leszögezték, hogy amint András komolyabb álláshoz jut, megtartják az esküvőt, és külön költöznek.

Forró nyár telepedett az évben a városra, végtelennek tűnő hosszú nappalokkal. Márta reggel hétkor nyitott, és este tízkor alig tudott megszabadulni a környék suhancaitól, kik szüntelen befordultak egy szál cigarettáért, egy üveg sörért vagy valami száraz ropogósért.

A déli hőség idején a forgalom valamelyest csökkent. Leleményesen kihasználta ezt az alkalmat, és amennyit lehetett a papírmunkából, mind napirendre hozta. A többit rendszerezte, előkészítette; így is maradt még estére a pénztár zárás.

András a szezon kezdetén néhányszor meglátogatta. Segíteni akart, de hamar ráeszmélt, hogy csak akadályozza a munkában. Nyomasztóan nehezedett rá a haszontalanság érzete. Új munkaerőt nem alkalmaztak a vállalatok a szabadságolások időszakában, így maradt a kényszer várakozás. Alkalmi munkákkal enyhítette valamelyest a lehangoltságát. Volt kisegítő vendéglő és más szórakozó helyeken, majd egy mosógép és hűtőszekrényeket javító műhelyben szerelő.

Esténként, zárás előtt ellátogatott Mártához, és haza kísérte, de voltak napok, mikor nem találkoztak.

Úgyis adódott, hogy másnap Márta csak tíz órára kellett munkába álljon. Már ennek a tudatától is valamennyi megkönnyebbülést érzett. Az ABC körül a tér esti hangulatba borult. A közvilágítás szürke villanyoszlopáról áradó fény dermedt árnyakat varázsolt a kanyarnak induló útszakaszra. Egy neoncső pislantott egyet-egyet néha a kirakat fölött.

A fáradtságtól Mártát még a gondolatai is elhagyták. Ösztönösen cselekedett, mint egy gép, melyik nem tudja, hogy a következő pillanatban merre fogják irányítani, mit kell majd tennie. Magához vett egy üveg sört, összecsomagolta dolgait és bezárt.

Sport cipőjében lágy, alélt léptekkel indult útnak. Nem haza felé. Semmi megfontolás nem volt cselekedeteben. Nem gondolta át azt, amit tett. Rá bízta magát egy idegenszerű vezérlésre, mely vitte –, először a sövények mellett a lépcsőfokokon felfelé míg kijutott a hosszú sugárútra, majd annak mentén végig, egész a kereszteződésig, és onnan tovább a mellék út emelkedőjén Andrásig.

Csomagját letette az előszobában – akár otthon.

–    Nem. Nem kérek semmit Anna néni, mindjárt megyek.

András szobájában a kanapén András mellé ült. Testének mindeddig feszült izmait feloldotta, engedte, hogy ernyedten egy kis pihenőhöz jussanak. Fejét András vállára hajtotta. Átkarolta, de szép lassan lejjebb-lejjebb csúszott, míg az ölébe nem ért.

–    Mindjárt megyek – ismételte – csak látni akartalak.
    –    Reggel tízre mész?

–    Igen… Hoztam egy üveg sört… Ott van a táskámban.

Egyre halkabban ejtette Márta a szavakat. Rövid szünet után mondott még valamit, de András azt már nem értette. Végül egy mondat közepénél aludt el. Haja kócosan csüngött a szemére. Tett még egy próbálkozást ismételten, de már csak az ajkai mozogtak, hang nem jött ki a száján. A mély álom teljesen magába ragadta.

András lassú mozdulatokkal bújt ki alóla, Márta lábait beljebb helyezte és betakarta.

A száraz nyár folytatódott iskola kezdés után is. A vége közeledtét csupán a késeibb pirkadat és a kitartó csillagok harmat hintése jelezte. Az udvar, ahova András járt dolgozni minden reggel ugyanazzal a sajátos rendetlenségével fogadta. A magas deszka kerítés akadályozta ugyan a betekintést, de miután a kis kaput belökte, ott feküdtek előtte a ki belelt mosógépek szanaszét dobált, rozsdásodó vázai. Körbe nőtte őket a gyom. Némelyikbe pedig a szomszéd macskái vertek tanyát.

András az udvart ketté szelő, kitaposott ösvényen hátra baktatott a régi csűrhöz. Itt volt felszerelve a műhely. Belülről nagy darab karton ívekkel és megkopott reklám vásznakkal bélelte a tulajdonos, hogy a tágas réseken ne süvítsen át a szél.

Felkapcsolta a neon világítást, a munkapadra szerelt állíthatós lámpát és az olajradiátort; kávéját melegedni rakta és nekilátott a munkának. Munkaideje nem volt szigorúan kötött – így is jóval meghaladta a nyolc órát. Addig nem indult haza, míg a megkezdett szerelést be nem fejezte. A tulajdonossal inkább akkor találkozott, mikor az, kiselejtezett gépekkel jött meg külföldről. Lepakolták a kis kamiont, és egy álló hétig napvilág dolgozott. Kiválogatta melyik alkalmas eladásra, és melyik csak alkatrésznek.

Apró, szitáló esőt hozó szél kapaszkodott a város dombjai mögül. Végig simogatta a gyümölcsösök bő termését, mielőtt szemtelenül a szemét kupacokat szórta volna szét. Izgatottan állt azon a napon András a szoba közepén, egy nappal a tőke erős, külföldi vállalat álláshirdetésére való jelentkezése előtt. Gazdája hiába emlegetett fizetés emelést, próbálta marasztalni. Nem is neheztelt rá tudta, hogy a vállalkozás nem bír nagyobb bérkínálatot, de neki a tervezett kvártélyhoz nem volt elegendő.

Kellemes emlék maradt az a nap, amint mindenki körülötte sürgölődött. Márta nyakkendőt vett ajándékba, édesapjától meg egy elegáns új cipőt kapott. Nem sokára az emlékezetes napok sora újabbal gyarapodott. Januárra tűzték ki az esküvő napját.

Mindkét szülői félt váratlanul érték a gyorsuló események. Lelkileg nem voltak felkészülve rá, habár jól tudták, ebben a korban a gyerekek már nem gyerekek, és nem fognak a végtelenig a kisfiúk meg a kislányuk maradni. Megismerkedtek, és először főleg az édesanyák, sajnálattal elsiratták a családi „vesztességet”, majd ugyancsak ők fogtak a legnagyobb buzgalommal a szükséges intézkedésekhez.

Mártának nem volt testvére. Édesanyja nehezen tudta megérteni, hogy a külön szobája kezdetnek miért nem megfelelő, miért szükséges kvártélyba költözni. Márta toporzékolt a legjobban. Végül, mikor a határozott döntésébe édesanyja is belenyugodott, az ifjú jegyes pár karácsonyi ajándékba kapott egy három hónapra kifizetett házbért – lehet megnézni a lakást.

András az eseményektől távolabb tartotta magát, új munkahelyének lefoglaltságába burkolózott. Márta annál izgatottabban várta az esküvőt, már régen szeretett volna kirepülni a családi hajlékból, de keresete eddig nem engedte.

Január elsejével András és Márta átvette a kulcsot. Megköszönték az ajándékot, de mást nem fűztek hozzá. Azonnal látni lehetett, hogy a barátok intézkedésére is szükség lesz. Mert nem csak a város legfélreesőbb részén volt, és egyben a legsárosabb utakon, kóbor kutyák és kétes személyek társaságában lehetett megközelíteni, hanem minden lehetséges javításra is rászorult.

Három hónapig botorkált András a lakásban, mire megelégelte a vízvezetékek szüntelen javítását, a szomszédok veszekedését, egyre gyakoribb bekopogtatását – hol ez, hol az kellett volna, vagy csak Bandi jöjjön át, és nézze meg –, az ablak rések betömését és a lehetetlen kicsinységét. Ráadásul munkahelyüktől is borzasztó messze volt.

Tágasabb, központi egyszobás összkomfortot bérelt. Keserűen mérte fel, hogy fizetésének felét fel fogja emészteni, de a jobb körülmények és Márta ösztökélő támogatása enyhítettek bosszankodásán.