A

                 Szerelem

                         bajnoka

     A Mónival való első szeretkezésének visszaemlékezése, mintha új testet öltött volna Rudolfba.

  A fiú majd kicsattant, olyan jó kedve lett hirtelen.   S amiért nem akarta, hogy ez a felhőtlen jókedv elillanjon belőle, a lány távozása után, összekulcsolt tenyereit a hasára helyezve, behunyta szemeit és újra gondolatai sűrűjébe merült.   Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor Mónival járt.   Persze, akkor, tizenhat évesen még egyáltalán nem tudta felbecsülni, hogy milyen nagy örömben volt része, egy olyan csinos és roppant okos barátnő mellett.   Ő akkor úgy látta, hogy Móni, mivel idősebb és jóval okosabb is volt nála, ezt többször is kihasználta volna a fiú ellen.    Általában amikor Rudolf vicceket mesélt neki, a végén, Móni csak mosolygott, mint egy tapasztalt öreg hölgy és nem úgy nevetett, mint a korához hasonló lányok.  Később ez is kiváltott Rudolfból egy indulatot, ami a kapcsolatuk végéhez vezetett. Végül egy kellemetlenül hideg és csípős ősz végi napon, bejelentette személyesen, hogy szakít vele.   Móni jelét sem adta a bánkódásának, de még csak annyit sem kérdezte meg a fiútól, hogy miért?   Azt mondta erre, hogy már egy ideje érezte, hogy ez fog történni, de remélte, hogy Rudolf meggondolja magát.   Móni azonban tévedett. S így ért véget a kapcsolatuk.

  Vasárnap délben, Rudolf megkapta a zárójelentéseket, s egyszerűen nem tudta felfogni, hogy miért kellett legalább három vagy négy óra hosszát várni, pár darab papírra.   Ám ami ezután következett, az volt aztán egy véglegesen fájdalmas búcsú a kórháztól.   Az egyik nővérke, az ágyához lépve, leszedte a kötéseket a fiú térdéről.    Rudolfnak fogalma sem volt arról, hogy mi fog következni, azonban most látta, hogy majdnem az egész bal lába, citromsárga színű volt.   Amikor rákérdezett, a nővérke fél kedvvel azt válaszolta neki, hogy ez egy fertőtlenítőszer. S közben erősen megfogta a fiú térdéhez biztosított csövet, s kihúzta.   Ekkor, úgy érezte, mintha egy porszívóval szívnák ki a lábából a fájdalmat.    Felüvöltött és az ágyhoz tapadt.

   Mindez azonban csak egy másodperc volt.   Amikor kinyitotta szemét, a nővérke felvont szemöldökkel nézett rá, majd megcsóválta fejét és elhagyta a csővel a kezében a kórtermet.

  A mobiltelefonja, az éjjeli szekrényének a tetején megrezzent. Tudta, hogy ez az sms üzenetnek az értesítő hangja. Kezébe vette hát mobiltelefonját és szemügyre vette a benne lévő üzenetet.

   Ezt követően kiejtette a telefonját a kezéből, ami szerencsére nem esett a földre, hanem megpattant az ágyon.   Hanyatt borult az ágyon és tenyereit az arcába tapasztotta.

   Az egyik kezével a telefonjáért nyúlt, amelyben újra és újra elolvasta az üzenetet, amit Norbert írt neki.

Szia, barátom! Remélem, gyógyulgatsz, már nagyon várunk téged haza! A meccs miatt meg ne emészd magad! Nem tudom, hogy Erika vagy Réka megüzente-e volna neked az eredményt, de azért leírom én is. 

                    Cegléd               -            Debreceni VSC

                          0                   :                        4

    Rudolf nem tudott magához térni, az üzenettől, melyet Norberttől kapott.

Csak feküdt az ágyon, mint egy élettelen divatbábú.  Csupán annyi különbséggel, hogy olykor pislantott egyet.   Újra és újra elolvasta az üzenetet a telefonján.   Bár nem mintha ez változtathatott volna az eredményen.   A tegnap délután zajlott meccset, Rudolf, téli álmot alvó medve módjára átaludta, miközben csapattársai vért izzadva küzdöttek, de sikertelenül.   Könyörtelen vereséget szenvedett a Cegléd labdarúgócsapata s mindezért Rudolf, önmagát okolta.   Nem lehetett ott a pályán.  Segítenie kellett volna a többieknek.  Hiába volt ott Pintér, vagy Kádas, de még Balogh is kevésnek bizonyult a Debrecen ellen.