Brian fekete BMW kabriója csikorgó gumikkal, nagy gázzal bevágott a busz elé és bekanyarodott a benzinkútra.

A Bloody Baked turnébuszának sofőrje beletenyerelt a dudába és félrerántotta a kormányt. Az ezüstmetál monstrum vészesen megbillent, de azután sikerült visszanyernie az egyensúlyát és besorolt Brian autója mögé.

A busz ajtaja sziszegve kinyílt és egy nagydarab, fekete bőrruhás, hosszú szőke hajú fickó szállt le róla, majd lendületes léptekkel dühösen a BMW-hez ment.

         - Hülye vagy baszd meg?! – kérdezte teli torokból ordítva, hogy túlharsogja a kocsi hangszóróiból dübörgő zenét.

A kabrióban ülő kérdezett lekapcsolta a CD-lejátszót, vállig érő sötétbarna haját hátradobta és a napszemüvege fölött ránézett a másikra.

         - Nem hülye. Komplett őrült. Papírom is van róla – válaszolta. Kinyitotta az ajtót, kiszállt az autóból és bátran kihúzta magát. Akármennyire feszített, legalább egy fejjel alacsonyabb volt a szőke óriástól. Egy hosszú percig farkasszemet néztek akár a vadnyugat hősei, végül mindketten elvigyorodtak és megölelték egymást.

-         Már azt hittem utol sem érsz minket – mondta a bőrszerkós Ollie Fourstrings, a banda basszusgitárosa.

-         Volt egy kis dolgom – suttogta rejtélyes mosollyal az arcán Brian Holler, a zenekar énekese és elővett a zsebéből egy fehér porral teli zacskót magyarázatképpen.

-         Csak ne vidd túlzásba – mondta Ollie a fejét csóválva azután elindult a mosdó felé.

Időközben a csapat másik két tagja is leszállt a buszról.

Brian visszarakta az anyagot a farzsebébe és üdvözölte társait. Zack Flay, a rasztás hajú gitáros már láthatóan a szokásos fellépés előtti lámpalázától szenvedett, főleg, hogy a ma esti buli mérföldkő volt a zenekar életében. A turné első állomása egy neves stadionban, akkora tömeg előtt, amiről eddig álmodni sem mertek.

Val Crusher, a dobos vele ellentétben nyugodtan viselte a felhajtást.

Álmosan hunyorogva a napfényben baseball-sapkát húzott kopasz fejére és szakadt tornacipőjében a WC irányába csoszogott.

Mindannyian másképp viselték a hirtelen jött sikert, de abban egyetértettek, hogy megdolgoztak érte és megérdemelték.

Az utóbbi tíz évben hosszú és olykor nehéz utat tettek meg a középiskolában alapított amatőr zenekarral. A kisvárosban ahonnan elindultak nem sok érdeklődés volt a lázadó fiatalokból álló csapat zenéjére. Eleinte (mint a legtöbb hasonló kezdő formáció) kizárólag híres bandák népszerű dalainak feldolgozásait játszották változtatás nélkül képességeikhez mérten a legpontosabb másolatban.

Szimpla buli-zenekar, akik jelképes, minimális összegű belépőt szedtek a környékbeli klubok hétvégi rendezvényein és maximális lelkesedéssel zúztak az ötven-száz fős, részeg közönség előtt.

Füstös pincekocsmák fülledt, izzadtságszagú belsejében olcsó hangszerekkel és pocsék hangosítással áldoztak a rock nagyjai előtt, magukénak érezve a lejátszott számokat.

         Brian szüleinek télen fűtetlen, nyáron tűzforróvá melegedett garázsában próbáltak a szomszédok folyamatos, felháborodott panaszaitól kísérve.

A régi szép idők.

Néhány évnyi haknizás után megszületett az első saját dal ötlete. Mint kiderült, Brian tehetséges szövegírónak bizonyult. Szavakba öntötte világszemléletét és minden belső küzdelmét. Egyszerűen, naturalisztikusan, cenzúra nélkül. Biztos recept a fiatalság meghódítására, akik úgy érezték, a saját gondolataikat hallják.

Újabb és újabb szerzemények születtek és lassan felváltották a feldolgozásokat. Közönségük elégedett volt a váltással. Zeneileg egyre merészebben szakadtak el a bevált sémáktól, egyre többet kísérletezve saját stílust alakítottak ki, aminek egyszerű titka volt: megvalósították azt, amit más zenékből hiányoltak.

A következő években saját költségből felvettek egy kislemezt a legjobb dalaikból, de mivel forgalmazót nem találtak, promóciós anyagként ingyen osztogatták fellépéseiken.

Underground körökben terjedt a hírük és egyre több lehetőséget kaptak megmutatni magukat.

Az igazi áttörés életük első és egyben utolsó tehetségkutatóján történt, ahol ugyan nem értek el helyezést, viszont megismerkedtek a zsűri egyik tagjával, aki látott bennük fantáziát.

Marcus Greedy megfelelő részesedésért elvállalta a csapat menedzselését. Ő már akkor tudta, hogy az újszerű hangzású, Brian változatos énekhangjával és dinamikus előadásmódjával megerősített banda jó pénzért eladható termék.

A többi már jött magától. Beindult a gépezet. Lemezfelvétel profi stúdióban, látványos videó, amit a zenei csatornák rendszeresen leadtak. Interjúk, cikkek, pólók és mindenféle propaganda. Akár a mesében.

Rövid időn belül a rockzenei slágerlisták élén találták magukat.

Marcus biztos kézzel irányította a zenekar sorsát és mivel tudta, hogy addig kell ütni a vasat amíg meleg, megszervezte a huszonöt állomásos országos lemezbemutató turnét.

Brian elégedetten gondolt vissza saját sikertörténetükre miközben teletöltötte a BMW-je tankját. Elköszönt a többiektől, akik útnak indultak turnébusszal a szálloda felé, és a kabrió kulcsát pörgetve az ujján dudorászva belépett a benzinkút boltjába, hogy fizessen és cigarettából is feltankoljon.

         Amikor kilépett az ajtón egy karton Lucky Strike-al a hóna alatt - maga mögött hagyta a pufók eladó lányt, aki kerek arcán átszellemült kifejezéssel nézegette a blokkra írt autogramot - meglátta az autója mellett álló szépséget.

-         Segíthetek? – kérdezte Brian a neki háttal álló karcsú lánytól.

-         Tiéd ez a járgány? – kérdezett vissza a hosszú, vörös hajú bombázó. Brian felé fordult és a kocsinak támaszkodott.

Félredöntött fejjel, bájos mosollyal nézte a tátott szájjal álló férfit, aki egy pillanatra teljesen belefeledkezett az élénkzöld szempár látványába.

         - Igen, az enyém – válaszolta Brian és megpróbálta összeszedni magát. A lány szépsége döbbenetes erővel hatott rá. Nem volt válogatós a nők terén és eddig nem is tudta, hogy ha lenne tökéletes ideálja, valószínűleg ez a lány lenne.

Megbabonázva nézte a tűzvörös tincsekkel keretezett, halvány szeplőkkel pettyezett arcot. Erővel próbálta elszakítani tekintetét a smaragdzöld szemek fogságából.

-         Ez te vagy? – kérdezte a lány és Brian zenekaros pólójára bökött ahol a vörös Bloody Baked felirat alatt a csapat képe virított.

-         Igen én – válaszolta Brian. Nagyot nyelt és lassan visszanyerte szokásos magabiztosságát.

-         Este a városban játszunk.

-         Ez szuper! El sem hiszem, hogy találkoztunk. Nagy rajongótok vagyok! – a lány szélesedő mosolya felfedte apró fehér fogait.

-         A kocsimat hoztam a szerelőhöz - mutatott a benzinkút mögötti épületre.

-         Ha gondolod, elvihetnél a városig, hogy ne kelljen taxival mennem.

Brian akkor már tudta, hogy nyert ügye van.

-         Természetesen. Akár a bulira is bevihetlek – azzal kinyitotta a kabrió ajtaját és betessékelte a lányt, aki virágmintás, könnyű nyári ruháját szemérmesen a combjára simította és beült az autóba.

Megvárta, amíg Brian is elhelyezkedik a kormány mögött aztán kezet nyújtott.

-         A nevem Dea – mutatkozott be.

-         Brian Holler személyesen – fogta meg a kecses ujjakat a férfi és biztos volt benne, hogy meg lesz a ma esti szórakozása, még a fellépés előtt.

 Dea egész úton csendesen hallgatta Brian dicsekedő beszámolóit a sztárságról, a zene kifejező művészetéről és a siker alkímiájáról.

Végül a szállodában kötöttek ki.

Magától értetődő volt, hogy így fog történni.

Megismerkedésük első pillanatától egyértelműen látszott a kölcsönös vonzalom és egyikük sem szerette a fölösleges színjátékot.

         Amint beléptek a szobába Dea kibújt a ruhájából, ami alatt nem viselt semmit.

-         Nem kérsz előbb egy italt? – kérdezte Brian kiszáradt szájjal, de a lány válasz helyett már hozzá is simult és elkezdte levetkőztetni.

Másodperceken belül meztelenül álltak egymással szemben.

Dea tökéletes testének látványa azonnali reakciót váltott ki a férfiból. Márvány-fehér bőrének tisztaságát halovány, kékes erek tarkították az ingerlő domborulatokon.

Brian izmai megfeszültek a vágytól az egész testét beborító tetoválások alatt. A lány olyan mohón csókolta a testét mintha éhesen kóstolgatná.

A következő pillanatban Dea az ágyra lökte a férfit, rámászott és tétovázás nélkül magába húzta a szerszámát. Csupán néhány percig tartott, ahogy vadul meglovagolta, de Brian úgy érezte, élete legjobb dugása volt. Amit a lányban átélt semmi eddigihez nem volt fogható. A csúcsponthoz közeledve az eksztázison át ködös kép rémlett fel előtte a tárcájában tartott óvszerről. Dea mintha megérezte volna a gondolatait.

- Engedd be, nem lesz baj – mondta lihegve és Brian átengedte magát az orgazmusnak. A lány is elélvezett és a vaginája szinte magába szívta a férfi spermáját.

A beteljesedés után Dea hosszan megcsókolta a férfit, azután olyan erősen beleharapott az alsó ajkába, hogy Brian feje egy csapásra kitisztult.

         - Megőrültél?! – ordította és lelökte magáról a lányt, aki elterült a padlón, majd hanyatt fekve röhögni kezdett.

         - Veszett szuka – mondta a férfi, miközben a száját tapogatta. Érezte a vér ízét és hogy az ajka zsibbadtan dagadni kezdett.

Elborult aggyal leugrott az ágyról és megragadta a hisztérikusan nevető lány karját. Dühtől elvakultan az ajtóhoz rángatta, majd kilökte a szobából úgy ahogy volt, meztelenül.

Belülről bezárta a szobát, de még így is hallotta a folyosóról az egyre halkuló gúnyos röhögést.

Aztán csend lett.

Dea elment.

Brian döbbenten ücsörgött a szobában és remegő kézzel rágyújtott. Végül amikor valamennyire lehiggadt, elkönyvelte magában, hogy biztos valami drogos lehetett a lány. Egy lökött ribanc.

Valamilyen szinten hozzászokott már az ilyenekhez.

A fürdőszobában fertőtlenítette a száján lévő sebet, ami nem is volt olyan vészes, ahogy gondolta.

Kivette a padlón heverő nadrágjából a kokszot és a dohányzóasztalról felszívott egy csíkot, hogy összeszedje magát. A koncert egy óra múlva kezdődött.

         Egy ötvenezer férőhelyes stadion esetében a harmincnyolcezres közönség már teltháznak számított. Egész pontosan harmincnyolcezer-hatszázharmincöt. A menedzserük szerint ennyi jegyet adtak el a kapuk zárásáig.

A tömeg várakozásteljes morajlása betöltötte a levegőt amikor a Bloody Baked tagjai az elsötétített színpadra léptek. Aztán felgyúltak a fények és a dobos harmadik beütése után elkezdődött a show.

         Az első szám elementális erővel robbant elő a hatalmas hangfalakból. A gitár reszelősen zúgott, a basszus és a dob gyomorba vágóan lüktetett, Brian pedig hol tisztán énekelve, hol sejtelmesen suttogva, vagy brutálisan hörögve köpte a közönség arcába a szöveget.

Igazi frontemberként betöltötte a színpadot, felpörögve rohangászott a deszkákon egy pillanatra sem pihenve és a közönség vele együtt egy emberként ordított. Brian Holler Istennek érezte magát, ahogy rajongók tízezrei ünnepelték.

         Amikor Dea megjelent a stadion kapuja előtt, a biztonsági őrök úgy néztek keresztül a meztelen nőn, mintha ott sem lenne. Könnyű, légies léptekkel besétált és megindult a belső falak mentén.

-         Kibaszottul örülök nektek és boldog vagyok, hogy itt lehetek veletek! – kiáltotta Brian a mikrofonba, azután felzúgtak a következő dal akkordjai.

Dea ökölbe szorította a kezét és hegyes körmei belevájtak a tenyerébe. Kiserkenő vére fekete volt és sűrű. Szinte andalogva lépkedett a tomboló emberek között, akik akaratlanul utat engedtek neki. Lassan körbejárta a stadiont, időnként véres kéznyomokat simítva a beton falakra.

Brian félmeztelenül, izzadságtól csillogó felsőtesttel a színpadról a közönség közé nyúló, méternyi széles stégszerű kiszögellésen állt. Lábai alatt a tömeg fölfelé tartott kezekkel tombolt.

Akkor látta meg a lányt. Gyönyörű meztelen teste szinte világított a sötétben. Vörös haja lángolva örvénylett nyugodt, hideg arca körül és egyenesen felé tartott.

Az emberek tengere megnyílt előtte üres folyosót alkotva a színpadig.

Brian kővé dermedve nézte, ahogy a lány beszélni kezd, de az idegen szavakat a saját szájából hallotta előtörni.

-         Tnabartsinim tse muidnarp – suttogta Brian a mikrofonba, amit továbbra is görcsösen maga elé tartott. Érezte, hogy a száján lévő seb viszketni kezd.

-         Sarof inev sumpet tinev – mondta egyre nagyobb hangerővel és a sebe is lüktetetett.

Dea már a színpad széléhez ért, felnézett rá ragyogó szemeivel és rákényszerítette az utolsó szavakat, amiket Brian már úgy ordított, hogy a torka izzott az erőlködéstől.

-         SOEM SOREBIL!!!

Ekkor a világ meglódult és kifordult önmagából…

A kapuk előtt strázsáló őrök értetlenül egymásra néztek, amikor a hátuk mögött elhallgatott a koncert zaja. Megfordultak és beléptek a bejáraton. Odabent nem volt senki. Minden eltűnt. A harmincnyolcezer-hatszázharmincöt ember, a zenekar, a színpad. Minden, ami az előbb még a falakon belül volt.

Mintha egy erős földrengés rázta volna meg a színpadot. Brian elesett az alatta összerogyó deszkákon. Kábultan körülnézett és látta, hogy megváltozott a valóság. Egy sötétzöldes, rothadásszínű sziklákkal körülvett amfiteátrumban voltak. Felettük ismeretlen elrendezésű csillagok pislákoltak halovány fényeikkel. A színpad romjai maguk alá temették a zenekarja tagjait, és a közönség nagy része is a zöld porban hevert fehér kövek között. Azaz nem is kövek voltak, ha jobban megnézte őket. Inkább csontoknak tűntek.

A környező sziklákat sötét barlangok bejáratai lyuggatták.

Zajt hallott a háta mögül és amikor a könyökére támaszkodva megfordult meglátta a felé lépkedő lányt.

-         Eracudnam – mondta Dea recsegő, rovarszerűen kattogó hangon és változni kezdett.

Brian felsikoltott a látványtól. Akárcsak a közönség.

A barlangokból torz lények rajzottak elő, hártyás szárnyakkal repülve, ízelt lábakon futva és rávetették magukat a rémült emberekre.

Brian Holler rettegve, nyüszítve hátrált a felé közeledő lény elől, aki nem is olyan rég még a szeretője volt.

Dea kezei és lábai megnyúltak, elvékonyodtak. Új izületek képződtek rajtuk és mint egy óriási pók lábai tartották potrohhá gömbölyödő testét.

Bőre megkérgesedett és szelvényezett páncéllá alakult.

Zöld szemei résnyire szűkültek, majd olajosan fekete színűre változtak.

Briant az egyik kemény láb odaszegezte a földhöz. Mozdulni sem tudott. Tehetetlenül nézte a fölé hajoló szörnyű arcot. Közben a szeme sarkából látta a pusztítást. Senki sem menekülhetett. Rajongóit élve zabálták fel a pokoli hordák.

-         Arac – mondta a csáprágókká alakult száj és rágni kezdte Brian sikoltó ajkait.

Dea ismét felvette álcáját és karcsú alakjában lépkedett mohón táplálkozó gyermekei között. Kezeit kinyújtotta, gyengéden végigsimított rajtuk. Elégedetten figyelte, ahogy minden apró húsdarabot eltüntetnek a csontokról. Ismét megetette őket, mint már annyiszor az évezredek során.

Törékeny ujjait végigsimította a hasán. Érezte növekvő kicsinyeinek mozgását. Úton volt az új nemzedék…