9. Epizód: Előkészület

     Késő este volt már, Kirin szigetére óvó lepelként szállt le a békés sötétség, hogy álomba ringassa a fáradt lelkeket. A fények lassan kialudtak a házakban, ahogyan az őket közrefogó természet is gondosan nyugovóra tért. Egyedül az éjjel munkálkodó állatok csaptak itt-ott egy kevéske zajt, uralmuk alá vonva a felügyelet nélkül maradt utcákat.  Immár csak ők koptatták a csepp világ poros földjét.

     Egy magas épület mellé osontak, melynek ablakaiból még mindig szökött a gyertyaláng erős fénye, de azonnal megfutamodtak, mikor éles kiáltás rázta fel az éjszaka csendjét.

     - Óvatosan! – szólt rá Norbert az őt segítő nőre, fájdalomtól összeszorult fogai közt szívva be a levegőt tüdejébe.

     - Elnézést! – nevetett fel a társ, s újabb réteg kötést szorított a férfi feje köré. – Esetleg ha nem mozognál annyit…

     - Bocsánat, de már vagy egy órája ülök itt ezen a széken – morogta a sérült fél, szarkasztikus gúnnyal a hangjában. Nem engedték felkelni, félve az esetleges szédülésektől vagy rosszullétektől, így teste rendkívül elgémberedett a folytonos mozdulatlanság miatt.

     - Akkor mit számít még pár perc?

     Egy idősebb férfi lépett be a kis szobába, tekintélyt parancsoló jelenlétét mindketten megérezték a hátuk mögött. Megállt, nekidőlt az ajtófélfának, arcán gyenge mosoly terült el, ahogy végignézett a pároson.

     - Minden rendben? – célzott az iménti kiáltásra, majd gúnyolódva folytatta. – Egy lány sikítását hallottam.

     - Csupán újrakötözöm Norbert fejét – válaszolta a nő lágy hangon, egy pillanat erejéig teljesen figyelmen kívül hagyva az inzultustól felrezzent férfit.

     A vendég ellökte magát a kényelmes támasztól, és beljebb lépett a szobába. A nőhöz sétált, majd lehajolt, s lágy csókot nyomott a homlokára.

     - Olyan gondos vagy – súgta halkan a fülébe, amitől kedvese szégyenlősen elmosolyodott. Norberthez fordult, hangja élessé, szidalmazóvá vált. – Te pedig jobban figyelhetnél magadra!

     - Tudom, tudom! – sóhajtotta idegesen. Saját maga is teljesen tisztában volt figyelmetlenségével, egyáltalán nem hiányzott neki mások véleménye.

     Visszagondolt arra a pillanatra, bár szerette volna elfelejteni minden egyes mozzanatát. Nem sok minden maradt meg belőle az emlékei között, de a kép, amikor húga felé fordult, örökre beleégett a tudatának legmélyebb rétegeibe. Az az arc, a gyilkos tekintet, melyet csak a másodperc törtrészéig látott… Nem, az a lény nem Ágnes volt… csak valami szörnyeteg, egy démon!

     Azután a pillanat után átható sötétség öntötte el az elméjét. Társai hangjára tért csak újból magához. Az ájultság biztonságot nyújtó korlátai kezdetben megakadályozták, hogy érezze a szenvedést, de miután felébredt, egész testét elemésztette a fájdalom. A feje lüktetett, oldalából gyengén szivárgott a vér, egy pillanatra még azt is megkívánta, hogy tudata ismét lekapcsolja magát. Az sem lett volna baj, ha nem nyitja ki a szemét többé, legalább a kín nem kísértené.

     Miután kicsit összeszedte magát, s emberei felvilágosították a helyzetéről, minden felrémlett neki a történtekről. Ha a fájdalom nem, hát a szégyen roppantotta össze a lelkét, amiért naiv gyerek módjára elfeledkezett a veszélyről. De nem adhatta meg magát a kétségeknek, ezt már megtanulta rendesen.

     Egy hosszabb idő már eltelt azóta a reggel óta, és most itt ült egy kis széken, tehetetlenül élvezve a betegellátás mindennapjait. Mélyen sóhajtott, majd a kötszerek alá bújtatott púphoz nyúlt, hogy saját maga is érezze hibájának gyümölcsét.

     - Még szerencse, hogy úgy csap, mit egy lány…

     - Biztos vagy benne, hogy az a két személy képes lesz visszaszerezni azt a tárgyat? – nézett rá gyanakodva a férfi. Nem tetszett neki az ötlet, hogy Norbert képzetlen kívülállókat von be ebbe a véget nem érő harcba, bár el kellett ismernie magában, hogy jelenleg minden segítség jól jön a számukra. Ritka alkalom, hogy új tagokat tudnak toborozni a túlvilági fenyegetés ellen.

     - Reménykedek benne! – jött a nem túl biztató válasz. Jobb lett volna elhinni, hogy minden rendben lesz, de képtelen volt maghazudtolni a gondolatait. Ha Ágnes őt ilyen könnyen elintézte, akkor felmerülhet a kérdés, hogy vajon a többiekre mekkora fenyegetést jelenthet. Az ellopott pisztolyról nem is beszélve.

     Néma csendben telt a el következő pár perc, miközben a kedves ápolónő végzett a munkálatokkal. Majd valamikor holnapután fogja ellenőrizni, hogy a seb rendesen összeforrt-e.

     - Egyenlőre megvagyunk – jegyezte meg mosolyogva, majd felkelt, s férje mellé lépett. – Ügyelj rá, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatokat, rendben?

     A férfi bólintott, búcsúzóul pedig lágyan magához ölelte kedvesét, kinek máris mennie kellett, hogy jelentse Norbert állapotát. A sérült személy, tudván, hogy vége a macerás procedúrának, megkönnyebbülten dőlt hátra a mögötte lévő ágyon. Úgyis késő este volt már, vágyott a kiérdemelt pihenésre. Nyugalma azonban nem tartott sokáig, a többiekkel együtt sietős léptek zajára lett figyelmes, mely a folyosóról közelített feléjük.

     Egy ifjú férfi lépett be sietősen a szobába. Lihegett, szemében káros félelem talált helyet. Norbert azonnal felismerte a fiatal arcvonásokat a gyertyák táncoló fényében. Ő is közéjük tartozott, a fiú azzal volt megbízva, hogy társával együtt ügyeljenek a bejárati ajtóra.

     - Megtámadtak minket! – kiáltotta ki segítséget kérve.