_{Írtó durvát álmodtam már megint, még a múltkorin is túltesz. Bár alig emlékszem valamire sajnos:}

Zöld Lámpás voltam, vagy legalábbis a Zöld Lámpás Alakulattal kalandoztam. Egy templomhoz mentünk jó páran, nem is templom volt, inkább valami egyházi épület, de bazi nagy volt, az tuti. Pár Lámpás előre ment. Az egész épületet belepte valami zöld növényzet. Hamar ki is derült, hogy nem is növény volt, hanem valami karácsonyfaizzó sor. Voltak kis lámpák rajta fel-felvillantak a sötétben, amikor a sötétből közeledett feléjük egy inda. El is kapa őket, meg mindenki mást, aki csak utánunk ment. Végül csak hárman maradtunk. Valahogy mi is bejutottunk és láttuk, hogy a fele Lámpást halara szorították a vezetékek, a másik fele a csapatnak, meg már alig élt. Ki akartuk szabadítani őket, de minket is elkaptak a vezetékeke. A félelmétől halálra dermedtünk, a kábelek meg elengedtek. Ekkor derült ki, hogy a mozgást érzékelik. Így békén hagytak minket, visszahúzódtak. Volt elég időnk, bezárkózni egy közeli szobába. Mozdulatlanul ültünk és gondolkodtunk, hogy mi a rosseb legyen most, mihez kezdjünk, hogy jutunk ki!? Ha menekülünk, a kábelek megölnek. Aztán valami eszeveszettül elkezdte rángatni a kilincset. Ilyen gépies hangon sikongatott és verte az ajtót. Marha félelmetes volt. 3-an voltunk a szobában. Egy srác, akiről fogalma sem volt ki is lehet valójában, meg Barta Zsolt. Ő eszelt ki valami elmebeteg tervet az élő izzósor kicsinálásra. Volt a falon egy szellőző nyílás, azon keresztül csalogattuk be. Zsolt fogta magát és a szellőző alá bujt, hogy amikor bekúszik a kábel, mozdulatlanságának köszönhetően láthatatlan maradjon a gyilkos izzósor számára. Én voltam a csali, idegesen fel alá mászkáltam a szobában. Hallottam is a szellőző járat nyikorgását, ahogy a vezeték kúszott végig benne, arra készülve, hogy azon a szűk kis lyukon keresztül rángasson. Amikor elkapott, Barta rögtön megfogta a kábelt és levágta. Mivel az tovább vergődött, valahogy lekaparta a műanyag borítást a levágott részről és fordítva kötötte vissza. Nem tudom, mit babrált, nem értek a villanyszereléshez, de az tuti, hogy a módszerrel marhára kicsinálta azt a szemét karácsonyi izzót. Megkönnyebbülve léptem ki a szobából, de amikor kinyitottam az ajtót, két hullával találtam szembe magam. Egy érsek volt, meg egy másik valaki, nem tudom ki. Hót lila volt a fejük, a szemük meg épphogy nem ugrott ki a helyükről. Rám dőlt mind a kettő. Nagyon megijedtem. Kiderült, hogy a vezetékek fojtották meg őket, aztán a testüket kipucolták és teleszőtték azt saját magukkal, hogy irányíthassák. De persze a világ megmenekült, ahogy többiek is, hála Barta Zsoltnak, na meg nekem, hogy majdnem kinyíratott ez az eszelős örült. 

_{Az meg csak egy különös véletlen, hogy amikor ezt írtam, a Kasabian-tól a Re-wire szólt.}