Carina kis idő múlva felébredt, és hirtelen azt se tudta, mi történt vele és hol van. De amikor rájött arra, hogy William megtalálta, és ő épp a térdén fekszik, megnyugodott. Még akkor sem örült ennyire komornyikjának, amikor megmentette Dominic úrfitól.

- Felébredt, Úrnőm? - kérdezte a férfi lágy hangon, szinte suttogva.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod a simogatást? - kérdezte Carina álmatagon, nem tért még egészen magához.

- Egészen addig simogattam a haját, amíg el nem nyomta az álom. Utána nem mertem önhöz érni, mert attól tartottam, hogy felébresztem.

- Azért jöttél, hogy hazavigyél, igaz? - ült fel Carina pokrócostul a padon.

- Az édesapja nagyon aggódik önért.

- Hahh…! Még hogy aggódik. Örül, hogy elszöktem!

- Ne mondjon ilyet! Rossz hallani. Bármit is gondol, az édesapja szereti önt.

- Nem! Nem szeret! És ne kényszeríts arra, hogy hazamenjek, mert beleugrom a Temzébe! Mondd meg édesapámnak, hogy nem találtál meg!

- És mi lesz önnel?

- Kölcsönözz nekem egy kis pénzt a papától, én majd elleszek… Kiveszek egy szobát, és eléldegélek egyedül.

- Ön most arra kér, hogy lopjam meg az édesapját, és adjam a pénzt kegyednek, hogy hátralevő életében száműzöttként éljen?

- Igen! Pontosan erre! - felelte dacosan.

- Ezt biztos, hogy jól átgondolta? Noha én csak egy egyszerű komornyik vagyok, és nincs beleszólásom Úrnőm dolgaiba, de engedje meg, hogy elmondjam a véleményemet.

- Nem érdekel a véleményed! Ha hazaviszel, vagy megmondod a papának, hogy hol vagyok, azt fogom hazudni neki, hogy te szöktettél el engem!

- Hát ennyire nem akar hazamenni…? - kérdezte a férfi szomorúan, minden vád nélkül.

- Nekem nincs otthonom. Az embernek az az otthona, ahol szeretik őt… - csuklott el a hangja. Elfordult, hogy William ne lássa a könnyeit.

- Én nem utálom Úrnőmet - vonta magához a férfi a pokrócba bugyolált lányt, és átfonta erős karjával.

- Hazudsz - zokogott.

- Mivel bizonyítsam, hogy elhiggye: igazat mondok?

- Maradj velem - fúrta bele a fejét Carina komornyikja mellébe.

- Ha ez a kívánsága, Úrnőm - simított végig gyengéden a lány haján. - Ön mellett maradok és védelmezem. Komornyikja és testőre leszek mindaddig, amíg igényt tart a szolgálataimra.

- Köszönöm - suttogta Carina. William meghökkent. Még soha, semmit nem köszönt meg neki úrnője.

- Ezen nincs mit köszönni. Ez csak természetes.

- Miért? - kérdezte a lány halkan.

- Mit miért?

- Miért maradsz velem? - nézett fel Williamre könnyes szemmel.

- Nem hagyhatom, hogy egyedül csatangoljon. Nem venném a lelkemre, ha bármi történne önnel.

Carina elnézett, és lesütötte a szemét.

- Történt valami. Igaz? - kérdezte aggódva.

- Nem…

- Bántotta valaki? Megsérült?

- Nem!

- Hát mitől ilyen zaklatott? - fogta meg Carina állát, és felbiccentette a fejét, hogy ránézzen. A szemébe újból könnyek gyűltek, és egész testében megremegett a szörnyű emléktől.

- El... Elmentem egy bordélyházba - nyögte ki végül, és megint elsírta magát. Karjával átfonta William nyakát, és az arcához préselte az arcát.

- Hogyan…? - döbbent meg a férfi.

- Azt-azt hittem, fogadó, de kiderült, hogy mégsem… A madam megfogta a mellemet, és…és azt mondta, lapos vagyok, és az egyik férfi…  - Összefüggéstelenül beszélt, annyira magán kívül volt.

- Mit csinált?

- Nekem dörgölőzött, és a falhoz szorított…

Williamnek megcsikordult a foga.

- De szerencsére jött a madam, és leszedte rólam. Azt hitte… azt hitte, hogy én azért mentem oda, mert a lányokat szeretem…

- Ugye nem maradt ott tovább?!

- El… elrohantam.

- Jól tette.

- Én... - kezdett bele a mondatba Carina, de inkább elhallgatott.

- Igen?

- Én csak… Örülök, hogy rám találtál.

- Reméltem, hogy így lesz. Nagyon sajnálom, ami önnel történt, és ha bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésére.

- Én csak szeretnék egy nyugodt helyet, ahol pihenhetek…

- Itt van a közelben egy fogadó. Jöjjön - tolta el magától a lányt, majd finom mozdulattal hozzáért az arcához, és letörölte úrnője könnyeit. Carina elpirult, és hogy zavarát leplezze, elfordult. Gyűlölte magát, hogy a férfi ilyen hatást vált ki belőle, ugyanakkor izgalmasnak találta a helyzetet, és újból át akarta élni a pillanatot.

Miután kivettek két szobát a fogadóban, Carina forrófürdőt vett. Annyira kimerült, hogy elszenderedett a kellemes hőmérsékletű vízben. Kopogtatás hangja riasztotta fel.

- Úrnőm, minden rendben?

- Igen, csak elaludtam.

Carina megborzongott, mert a víz teljesen kihűlt. Megtörölte magát, és vacogva beleburkolózott a puha köntösébe.

- Küldessek fel szobalányt, hogy segítsen önnek?

Carina majdnem rávágta, hogy „igen”, de meggondolta magát. Kezdett elege lenni abból, hogy mindenki kiszolgálja őt, és nem hagyják érvényesülni. Ő egyedül is tud öltözködni, előző nap kifejezetten ügyesen ment neki. Leszedte a szárítókötélről a ruháit, és rekordidő alatt beléjük bújt. Büszke volt magára, és még a harisnyáját se szakította el.

Komornyikja kint várta az ajtó előtt.

- Milyen finom illata van Úrnőmnek! - jegyezte meg, amire Carina arcán piros folt jelent meg.

- Tudom - mosolyodott el alattomosan, azzal befújta a férfit a parfümmel. - Érezd magad megtisztelve, egész nap az én illatom lesz rajtad!

William köhécselt a tömény, édeskés illattól, amire Carina kárörvendően felnevetett.

- Ez… khm… Igazán megtisztelő.

- Az is! Ezt a parfümöt papa Indiából hozatta!

- India varázslatos hely. Parancsol valamit, Úrnőm?

- Egy zöld tea és gyömbéres szelet jól esne.

- Máris intézkedek ez ügyben, Úrnőm - hajolt meg a férfi, és elment.

Carina elégedetten elmosolyodott, és belépett a szobába. Egy zöld pokróccal leterített ágy, ruhásszekrény és vitrin volt az össze-berendezés. Nem valami puccos hely - fintorodott el, és leporolta az ágyat, mielőtt lefeküdt. Az oldalára fordult, és pár percre rá elnyomta az álom.