Egyszer, valahol Európában, leejtettek egy egyforintost a sokemeletes épülettömb legfelső szintjéről.

Az egyforintos, ahogy földet ért, gurulni kezdett. Tágas utcákon, tereken gurult keresztül. A járókelők néha meg-megcsodálták. Egy kislány kiszakította magát anyja kezének szorításából, és az egyforintos után eredt. Az egyforintos azonban lejtőhöz ért, így gurulása jelentősen felgyorsult. A kislánynak esélye sem volt utolérni.

Gurult, gurult, keresztül hidakon, városokon, falvakon, hegyeken, völgyeken. Az autópályát messze elkerülte. Nem szerette a zsúfoltságot.

Egy szép napon átgurult a magyar határvonalon. A határőrök tátott szájjal figyelték, de eszük ágában sem volt megállítani. Sőt, mihelyt észbe kaptak, kiegyenesedve tisztelegtek az új jövevénynek.

Az egyforintos vígan gurult lefelé a Tisza-part mentén. A folyón úszó hajókról turisták fényképezték, és ő ezt felettébb élvezte. Végre figyelt rá valaki.

Szegednél azonban meggondolta magát. Elege volt már a folyópartból. Ismét falvakon, városokon gurult keresztül. Megcsodálta a műemlékeket, várakat és egyéb különlegességeit kis hazánknak. A híres borvidékeken különösen sok időt eltöltött.

Addig-addig gurult, míg Budapesten találta magát. Idegesítette a nyüzsgés és a kosz, ezért gyorsan tovább is állt. A Lágymányosi hídon átkelve azért még büszkén megcsodálta a Dunát. A Parlamentet csodaszépnek találta. A Gellérthegy vonzotta ugyan, de a gyorsabb továbbhaladás reményében inkább az autópályát választotta. Hej, ha fiatalabb lenne, bizony megmászná azokat a domborulatokat. Biztosan néhány ismerős arccal is találkozna út közben. Mostanra azonban már a kutya sem emlékezett rá. Csak ismeretlen, idegesítő tömeget látott maga körül.

Gurult, gurult az egyforintos az autópályán. Már az sem érdekelte, hogy nagy a forgalom. Minél hamarabb ki akart jutni az országból, ahol a turisták lelkesedését leszámítva már csupán megtűrt vendégnek érezte magát.

Veszprém városában járt, amikor hirtelen kellemes meleget érzett maga körül. Két ujj csippentette közre, s most egy kíváncsi szempár szegeződött rá. Az egyforintos rettentően zavarba jött. Elfáradt a hosszú út során, nem akart tovább menekülni az emberek elől.

A kíváncsi szempár felragyogott, tulajdonosa elrebegett egy halk „Köszönöm” –öt, és gondosan zsebébe csúsztatta az egyforintost, ügyelve rá, hogy a többi aprópénz legtetején helyezkedjen el.

És azóta ott él. Nem gurul tovább.