Egy premier története

   Még ma, 2013-ban is mosolyogva és elérzékenyülve tekint vissza az időben Vendel, amikor elbiciklizik a vasútállomás mögött, és odanéz az útról a régi rogyadozó kocsiműhelyre.

   Három évtizeddel ezelőtt, a nyolcvanas évek elején ő is ott állt alkalmazásban egy rövid ideig, amíg úgy nem döntött, hogy kiszínezi az unatkozó melósok munkaóráit. Azokban az időkben videomagnó még a kapitalista Nyugaton is csak mutatóban fordult elő, viszont teljesen ismeretlen dolog volt a kommunista országokban, természetesen nálunk is. Magával a szóval sem tudtak mit kezdeni a Népköztársaság tagjai. A horvátoknál, vagyis a jugóknál, mert akkor még Jugoszláviának hívtuk déli szomszédunkat, az egész szocializmus a velejáró korlátokkal együtt inkább csak névlegesen működött. Sokkal lazábban fogta őket a kormány, és sokkal könnyebben hozzá tudtak jutni olyan dolgokhoz, amiről mi a legtöbb esetben azt sem tudtuk, hogy egyáltalán létezik.

   Mivel a vasútállomás határátkelőként is működött, rengeteg jugó finánc, rendőr és vasutas szokott az állomás restijében tobzódni. Rendszeresen hoztak át italokat, és néha extraként egy-egy fekete-fehér pornóújságot. Vendel, az egyik esti sörözés alkalmával megbeszélte Zlátkoval, a mozdonyvezetővel, hogy hozzon pornófilmet, mert itt a legtöbben el sem tudják képzelni, hogy létezhet ilyesmi mozgóképen. Zlátko persze azonnal rábólintott, és másnap beállított a műhelybe a tekercsekkel. Na, de most mi legyen? A műsoranyag ugyan megvan, de valahonnan egy masinát kéne szerezni, amivel levetíthetik a nyolcmilliméteres filmet.

   - Vendel! – csapott a homlokára egy segítőkész munkás, ahogy eszébe jutott a helyi pap. – A Rafinak van!

   Azonnal felkapták az egyik alkalmazott nagyméretű bőrtáskáját, kipakolták belőle az újságpapírba csomagolt hagymászsíros kenyereket, biciklikormányra akasztották, nyeregbe pattantak és indulás megszerezni a vetítőgépet.

   - Atyám, ha nem probléma.

   - Most azonnal?

   - Igen. Rendkívül értékes és érdekes bibliai anyagot tartalmaz, és majd szétvet minket a kíváncsiság.

   - Nagyon jó, fiaim! Én is levetíthetném a nagymisén!

   - Ö… ö… az az igazság, hogy német nyelvű… de már dolgozunk a fordításán. „CSAK ADD MÁR IDE AZT A KURVA VETÍTŐT!” – tette hozzá gondolatban Vendel, miközben érezte, hogy már a hátán folyik a víz.

   Nem telt bele húsz perc, és be volt állítva a gép. Az ajtóval szemben félrehúzták a satupadot, szerszámos szekrényeket, és gyönyörűen letakarították a port és pókhálót a fehérre meszelt falról. Ekkor derült ki, hogy még soha senki nem fűzött be még hasonló filmet sem sehová. De megoldotta Vendel. Sokat szenvedett a rengeteg Istenverte kanyarral és görgővel – feltekerte, letépte, újrafűzte, feltekerte -, de végül elindult. Két lópokróccal gyorsan besötétítették a helyiséget, és indult a mozi. A sok műhibának köszönhetően nem maradt a másfélórás anyagból tizenöt percnél több. Negyedóra kőkemény pornó. Az eredetileg négy aktust tartalmazó filmből elveszett minden előjáték és átvezető történés, de legalább megmentődött mind a négy finálé az azokat megelőző néhány perc aktív cselekménnyel.

   Aznap délelőtt senki nem dolgozott. Újra és újra megnézték a rövidfilmet, s közben felváltva jártak a WC-re vagy maszturbálni, vagy csak törölgetni a farkukat. Óriási hatással volt rájuk a szerelmeskedés látványa. Főleg az éles kontraszt miatt, amit a néger férfi és fehér nő párosa okozott – hozzá kell tenni, sokan közülük csak akkor láttak bulát, ha fellökte az öreganyjukat az udvaron a disznó. Így nem volt nehéz hatalmas népszerűségre szert tennie Vendelnek. Órákon belül akkora közimádatnak örvendett, hogy akár választást is nyerhetett volna. Egyszerűen nem tudtak betelni a vasutasok az élménnyel. Az egymást váltó négy csoportba osztott kocsilakatos közül senki nem csinált semmi hasznosat, csak moziztak egyfolytában. Persze bárkit beengedtek.  Azt is csak poénból írták ki az ajtóra, hogy: BELÉPÉS CSAK MUNKÁSRUHÁBAN!

   Ez napokig így ment, míg valaki meg nem súgta Pirikének, a diszpécsernőnek, hogy talán köze lehet a vasúti káoszhoz annak a hangzavarnak, ami szinte folyamatosan szűrődik kifelé a kocsiműhelyből. Ugyanis az élvezkedő melósok úgy szurkoltak a vetített produkció alatt, hogy a Fradi B-közép keménymagja csak tanulhatott volna tőlük.

   Nem számított, milyen sokszor ment már le, imádták nézni, ahogy a néger faszi cuccolja a nagy szőrös muffot.

   - Micsoda bozót, báázmeeg! - ordította szinte önkívületben az egyik.

   - Ebben két kismacska elveszne! – kiabálta a másik.

   - Dzsungelharcos vagyok, bébi! – harsogta a harmadik.

   Vendel, közben hogy fokozza a hatást, beszerzett egy vízipisztolyt, és a besötétített nézőtéren, a néger minden elélvezésével egy időben az arcokba lövöldözött.

   Aztán egyszercsak nyílt az ajtó, és ott állt egy gestapótiszt szigorával, Pirike. Egy pillanat alatt váltott át a szigor rémülettel vegyes döbbenetté, a nemi izgalom nagyon halvány mutatójával. A falon egy több négyzetméteres pina, kéjnedvektől összecsomósodott szőrzettel – leginkább egy korongecsethez hasonlított. Épp akkor vándorolt át belőle a hídpillérméretű fallosz a nő arcához, hogy ráüríthesse magját az utolsó cseppig. Ott a falon, konkrétan nagyobb volt, mint mellette a sarokba támasztott szívlapát. Az egyik rendkívül kíváncsi munkás még fel is ugrott a székéből, kezében egy colstokkal, hogy megmérhesse gyorsan a hosszát. Vendel – talán csak annak a néhány elfogyasztott konyaknak és pálinkának a hatásától -, egy hirtelen gondolattól vezérelve Pirikét sem kímélte. Amint elspriccelte magát a gyapotszedő, ő is alaposan képenlövöldözte vizipisztolyával a kolleginát.

   Másnap - Pirike agresszív követelőzésének eleget téve - Vendelt a szőnyeg szélére invitálta a vezetőség. Egy órán belül fegyelmivel és néhány értékesebb műszaki cikkel – amiket a műhelyből mentett meg - távozott a MÁV kötelékéből. Nem értette, miért nem állt ki senki mellette, hiszen Pirike kivételével mindenki a vendége volt azokban a napokban. Az állomásfőnöktől a bakterig, a takarítónőtől a konyhásig, a kocsirendezőtől a fűtőig. Sokan közülük talán akkor voltak életükben először és utoljára moziban. Még a nős vasutasok feleségei is hálásak lehettek volna neki, hiszen a filmnézős időszakban olyan megvadult természettel jártak haza a férjek, amihez képest anno a nászéjszakájukon csak impotens balfaszok voltak.

   Mégsem kelt a védelmére senki. Nem érdekes. Boldogsággal töltötte el a tudat, hogy sok embertársának szerzett kellemes órákat. Még a falu filmszínházának látogatottságát is felülmúlta a műhelymozi. Ott ez volt a premier.