1964.VI.28. Vasárnap.

Délután egy órakkor érkeztem meg. Most már nem kellett keresgéljem a házat.Amikor átmentem a hídon és elhagytam a kanyart, észrevettem Ibit az ablakban. Várt, és ez nekem nagyon jól esett.Örömmel kezdtem integetni és Ő vissza. Megérkeztem és Ő nyitott kaput.

Megcsókoltam boldogan, aztán a kerékpárt oda támasztottam a szomszéd ház falára és bementünk a házba.Apja és anyja heverésztek a heverőn, mi bementünk a szobába.Ibi bekapcsolta a rádiót és

feltett egy lemezt*Giovanesz, giovanesz* aztán a*Quanta come gondolot*.Kértem Ibit tegye fel azt a német számot, amit a multkor

hallgattunk, és én leűltem a székre amelyik a szekrény elé volt állítva fejem a szekrénynek támasztottam és élvezettel hallgattan a gyönyörü dallamot. Ibi a rádió előtt állt és rakta vissza a lemezeket a

hejükre,látta, hogy az apja készülődik valahova és kilépve megkérdezte:

-          Hová mész apu?

-          Megyek én is egyet... sétálni...

-          Nehogy a korcsma felé menj és berugva gyere haza!- mondta Ibi.

Az apja elment és az anyja bejöve magyarázta, hogy

-          Elmegy, beülnek valamelyikhez kártyázni, visznek italt is és onnan a korcsmába kötnek ki, s aztán az Isten sem tudja kiszedni onnan őket

-          Képzeld a multkor is én kellett utánna menjek és  kiszedjem a társaságból- magyarázta tovább  Ibi- reám hallgat.

-          Hiába Te hasonlítasz hozzá a legjobban és lehet, hogy Téged szeret a legjobban, - mondtam aztán.

-          Nem! Dódit szerette,- kapcsolódott  a beszélgetésbe a mama, - de azóta, amióta Dódival történt az eset,(Dódi összebarátkozott Oltean Ottóval, a szülők nem akarták ezt a barátságot, de Dódi teherbe esett és összeházasodtak.Bementek a városba Régenbe ott kaptak lakást és állást és éltek boldogan, de a szülők nem tudták megbocsájtani, mivel Ottó szegény család szülöttje volt) azóta felkarolta Ibit.Reá jobban hallgat mint rám.

-          Érdekes jelenség, - mondtam kurtán, aztán megkérdeztem Ibit jösz-e sétálni?

-          Hová menjünk?

-          Bárhova. Nekem itt a faluba minden új, most vagyok másodszór és az első látogatásomkor csak a házakat és a házszámokat néztem. Most megismerhetem az utcákat, az üzleteket és ami még van érdekesség ebben a faluban.

-          Csak nehogy te is a vendéglőbe kössél ki, mert téged nem engedlek oda.

-          Hidd el nem szoktam vendéglőbe járni megtudom számolni az egyik kezemen hányszór voltam vendéglőbe.

-          Igen, de mit vegyek fel magamra?

-          Hát nincs elég ruhád?- kérdezte az anyja.- nincs amit felvegyél?

Látja Jani mindig így csinál. Neki soha sincs ruhája. Hát eddig csórén jártál?

               Nem tudtam szóhoz jútni csak egy mosoly suhant el az arcomon. Tényleg nem kéne Ibi így viselkedjék az anyjával, hiszen ha csak egy ruhája  is van és azt tisztán kivasalva magára veszi akkor is tetszeni fog nekem. Én így is szeretem úgy is, nekem mind egy hogyan öltözik.

-          Vedd azt a ruhádat, amit Régenbe hordtál, nekem az nagyon tetszik.,- mondtam, hogy már véget vessek a kellemetlen beszélgetésnek. Ibi kiment és mi az anyjával tovább fojtattuk a megkezdett beszélgetést.

-          Nem tudom mit fog csinálni, ha férjhez megy, neki ez sem jó az sem jó. Ha csinálok neki egy ruhát, más alkalommal már nem jó. Át kell alakítsam, mert neki nem tetszik így. Ő nem így akarta. Ha megváltóztatom, akkor meg úgy volt jó ahogy az előtt volt.

-          Akkor majd megválltózik. Az anyagi gondok majd megtanítják, hogy az életben nem minden úgy van ahogy mi szeretnénk, hanem legtöbbször úgy van, ahogy nem akarjuk. Megvagyok győződve, ha nem lett volna elkényeztetve nem csinálná ezt.

-          Igen, ha egy megértő férjet kap, aki átneveli, másképp lesz nemulass.

-          Ha szeretni fogja a férjét, akkor bíztos nem fog így viselkedni, hogy ne keserítse el.- Közbe bejött Ibi, felöltözve. A konyhába öltözött át. A tükörhöz ment és, forgolódott a tükör előtt aztán fésülködni kezdett.

-          Gyere fésüljelek meg téged is.Olyan borzas vagy.

-          Azt akarod, hogy elszeressen valaki?

-          Nehogy elszeressen! Adok én annak a hátára, aki reád szemet vet.- az anyja kiment – űlj le az ágy szélére, mert így nem tudlak fésülni- leültem az ágyra és ő újabbnál újabb frizurákat komponált a hajamból, aztán nem tettszett és összeborzolt és újra kezdte elölről.

-          Vigyázz, ha sokat fésülsz elalszom.- mondtam, de tényleg, ha valaki a hajamba túrkált elálmosodtam. Ibi ezt észrevette és nevetni kezdett.

-          Nem baj ezután ha itthon akarlak tartani csak fésülni foglak, s tudom, hogy elalszol.Aztán elkészített egy frizurát és – kész, futás- mondta tovább. Fel álltam és elindultunk.

-          Nehogy későn gyertek haza, mert a tehenet haza kell hozni, mert el bódorog - figyelmeztetett az anyja, s én arra gondoltam, hogy minden anya  félti az ő gyermekét.

         A kapun kivül már kéz a kézben sétáltunk. Útközben találkoztunk az Ibi nagymamájával, és bemutatott.A kicsi növésü asszony tetőtől talpig végig mért, aztán Ibihez fordulva megkérdezte

-   Hová mentek?

-   Megyünk sétálni egyet. Jani még nem volt Görgényben és szeretné meg ismerni.

-   Hát itt van mit látni, - dicsekedett a nagymama – sok szép minden van itt.

A nagymama elment és mi fojtattuk az útunkat. Ibi megmutatott mindent, ami útba esett, magyarázatokkal tele tüzdelve. El értük a kis hídat és ott megálltunk.

-   Ott van a korcsma, mellette a cukrázda, ahol nem lehet kapni semmit, azontúl a ruhás üzlet. Szembe velünk a mozi, ahol sok  rosz filmet vetítenek, és a terem tele van bolhával. Ott szokták tartani a bálokat is. Ez az *Erdészeti iskola*, most pionir ház van benne, az ország különböző részéről ide hozzák a pionirokat- közbe el értük a kaput.

IDEGENEKNEK TILÓS A BEMENET

   Büntetés   50 – 150   lei-ig.

Ezt a táblát olvastam a kapura kifüggesztve és a kapu tárva nyitva

Bent tele volt fiatalokkal

-          Mi nem fizetünk büntetést- mondtam Ibinek.

-          Csak azért tették ki, hogy ne tördeljék a fákat és a virágokat.Majd meglátod milyen szép a park.

-          Ha valaki meg állít azt mondjuk, hogy külföldiek vagyunk,-             mondtam nevetve.Épp elhaladt mellettünk két görgényi lány.Az egyik közülük nagyon szép és csinos volt.Szürke szűk zsoknya, ami rászorult csinos testére, kidomborítva gyönyörű alakját, és fehér bluz , kikeményítve, ami még vonzóbbá tette. Tetszett. Mikor mellettünk elhaladtak jól megnéztek engem, mert idegen voltam, ez tett a kiváncsiság tárgyává,  és egy néhány lépés után a szürke szoknyás még egyszer visszanézett, és rám nevetett.

-          Ki ez a lány – kérdeztem Ibit, mivel észrevettem, hogy Ibi is észrevette a lefigyelést.

-          Nem tudom milyen Marcsának hívják.Tetszik? Bemutatom!?

-          Nem szükséges, köszönöm. Csak azért kérdeztem, mert nagyon csinos és ő ezt tudja.

-          Már volt megszökve is.Valami közép iskolába adták, s egyszer ki is dobták, mert éjjel az ablakon mászott be és azután egy fiatal emberrel megszökött.Csak most nem rég került haza...Ajánlom!

Az iskola négyszög alakba volt elhelyezve.A kaputól az iskoláig is parkosítva volt az udvar.Apró fenyőfák, bokrok, virág gruppok é s örökzöld élő sövény volt a sétány két oldalán. Tovább menve volt az igazi meglepetés.A parkban kölönbnél külömb fák és bokrok , amit más vidékről, vagy más országból, vagy más kontinensről hozták ide érdekességként és mindegyiknek a neve és hogy honnan származik volt ráírva. Hát érdemes volt bejőnni ide. Ez volt a négy épülettel körül övezve. Bementünk az épületbe, ahol képek és fényképek mu-tatták az iskola fa és növény gyüjteményének gazdagságát.Voltak még a falakon végzős diák tabló, faliújság és sok minden ami már nem tartózott a csodákhoz.Nagyon tetszett minden.

-          Nézd hol van Marcsa,- mondta Ibi és tényleg előttünk sétáltak társnőjével.Közbe találkoztam Zsigmind Lajival és feleségével Magdi tanítónénivel, akik Radnótfájiak, és Laji a rajoni erdészeti hivatal igazgatója. Ök távoztak már az épületből, és én köszöntem nekik, mert úgy illett, és aztán Ibihez fordulva

-          Csodálatosan szép minden.Nem bántam meg, hogy ide hoztál.

-          Várj, ez még csak a kezdet.Ezután jön a nagy park és az állat kert. Az az igazi.- A jobb szárny alatt egy ajtón bementünk és egy szobába értünk, ahol pinpong asztal volt, itt is voltak végzősökkel tablók, de nem ismertem senkit, pedig azt hittem Nagy Lacibácsit ott kapom, de nem volt.Bementünk a nagy parkba, amely inkább dzsungelhez hasonlított. Minden fának és minden bokornak a neve

románul és latinul ki írva, a fák alatt padok. Jobb oldalt volt az állatkert.

-          Na hogy is kezdjük hogy mindent megmutassak

-          Ahol akarod, mert te azt jobban tudod.

-          Gyere, fogd meg a kezem, az állatkerttel kezdjük. De vigyázz csak az ösvényen szabad járni. Nézd milyen szép páva.Ha látnád milyen szép amikor kinyítja a farkát,- aztán láttunk szebbnél szebb tyúkokat, libákat rucákat, gyöngytyúkot, japán tyúkot és kakast,- nem tudom hol lehetnek a rókák, a medvék a farkasok meg a hiuz és a nyesd, és az őzek. Biztos átköltöztették a másik felébe, amig én nem voltam itthon.- innen tovább mentünk a sétá-nyon és az út kétfelé nyílt. – Most melyiken menjünk?

-          Mondtam,Te vezetsz és én csak követlek

-          Gyere menjünk ezen – s a jobb oldalin mentünk tovább.

-          Na válasszunk most egy padot magunknak,- mondtam – Te melyiket választod?

-          Amelyiket te.

-          Nekem ez tetszik, mert a fűz körül övezi. Úgy néz ki mintha sátor lenne a pad körül.

-          Akkor ezután ez lesz a mi padunk,- de nem űltünk le, hanem tovább mentünk a sétányon, ahol fiatalok sétáltak, főleg lányok – ez az út vezet fel a várhoz. Felmegyünk?

-          Messzi van?

-          Elég messzi és akkor nem lesz időnk megnézni az állatkertet a tavat és a forrást.

-          Akkor maradjunk egyelőre itt és egy másik alkalommal a várat is megnézzük.

Tovább sétáltunk a fákkal szegéjezett sétányon és el értünk egy helyre, ahol a tábórtüzet szokták gyujtani és ahol az erdészeket tanították lőni.

-          Ott szoktunk rodlizni. Képzeld el hogy jöttünk le a rodlival a fák között. Mindig attól féltünk, hogy beleszaladunk valamelyik fába, de nem történt soha baleset.- közbe el érkeztünk arra a helyre, ahol az állatkertnek kellett volna lennie, de csak a hült helye volt. – Nem  tudom hova költöztették, a tavaj még itt volt.- azután a gyönyörü kis tó következett, közepén filegóriával, ahová egy kis hídon át lehetett menni. A filegória tele volt gyerekekkel és így mi nem mentünk oda, helyette végig sétáltunk egy fenyőfákkal szegélyezett sétányon, ami megint gyönyörü volt.Ibi belém karolt és így még kellemesebb volt a séta.-  Gyere menjünk el a forráshoz,- mondta Ibi és elindultunk az ösvényen ami tele volt csalánnal és csípte az Ibi lábát.Felvettem az ölembe és úgy vittem a forrásig. Ittunk egyet, aztán leültünk és csókolóztunk, majd tovább sétáltunk visszafele. Persze a csalányon keresztül ismét az ölembe kellett vegyem.A kiválasztott padunkat már elfoglalták és én

-          Mindjárt elzavarom őket! Miért tetszik nekik is ugyanaz ami nekünk,- de Ibi fel ismerte a foglalókban az egyik barátnőjét. Ők űltek a padon.Hozzájuk mentünk és Ibi bemutatott:

-          Wallant Ági és Cristian,- mondták meg a nevüket,és egy kicsit traccsoltunk aztán tovább mentünk a pávákhoz. Gyerekek hergelték és mérgében kinyitotta a farkát, hát olyan volt mint egy szép függöny, ami ezüstösen kék, zöld, és sárga színben pompázott.Mi is szakítottunk zöld bojtorjánt Ibivel és dobálni kezdtük a pávát, aztán egymást és én azt a Marcsát is megdobtam, igaz *véletlenül.*

Aztán ping-pongoztunk egy néhány percet, utánna bementünk egy fagylaltra a cukiba és onnan hazakisértem Ibit.

   Igy telt el a második napom Görgényszentimrén.