1964.VI.12.Péntek.

Most is a buszon teljesítettem szolgálatot, és egész munkaidő alatt jókedvü voltam. Csak arra gondoltam, hogy fél ötkór ismét találkozunk és együtt lehetünk.Ez boldogsággal töltött el.Van-e nagyobb boldogság, amikor két szerető szív egymásra talál,és együtt lehet.Mindenkihez kedves voltam, legalábbis volt egy kedves szavam. Ha két buszjött be a megállóba biztos,hogy a többség az én buszomon akart utazni.Nekem nagyon tettszett, mert annál több pénz gyült a kasszába, de nem tettszett a vezetőségnek s főleg a másik buszjegykezelőjének.Mit bántam én fő az, hogy gyűlt a pénz halomra.Szerettem volna,ha Ibi is velem lehetne, mert tudtam, hogy szeret autózni, de neki tanulni kell. Mindegy. Fő az, hogy délután találkozunk, addig tanulhat eleget.

Már négy órakkor a csónakháznál voltam, és fél ötre kijöttem a hídhoz. A híd melletti padra leültem és vártam. Nem jött. Igaz nem láttam a legjobban az útat,de miután idegeskedni kezdtem már is megjelent a járdán, és mosolyogva jött, közeledett felém.Elhagytuk a parkot és aztán kéz a kézben mentünk a kisállomás felé s onnan a gyárba találkozni Gergely József úrral, aki nekem nevelte ezt a szép kislányt. A kapus Ibit ismerte és be engedte, de engem nem akart be engedni a gyárba.Ibi nem akart bemenni nélkülem. Hol rám nézett hol a kapusra, és amikor látta az őr a patt helyzetet, hát mit tehetett be engedett engem is. Tovább mentünk kéz a kézben: Ibi a sínen akart menni és így én tartottam a kezénél fogva, hogy el ne essen.

Elég későn találtuk meg az édesapját, addig a barak előtti padon üldögéltünk.Később amikor az apja is megjött ő is leűlt a padra és beszélgetni kezdtek családi ügyeket és én gondolva, hogy zavarom őket meg kérdeztem Ibit, hogy amig beszélgetnek én szétnéznék itt a placcon.

-          Nem maradj csak itt. Mindjárt megyünk úgy is .- Tényleg nem sokáig beszélgettek és már búcsuztak is, aztán kéz a kézben mi  sétálhattunk vissza a síneken.Megköszöntem a kapusnak a hozzánk való szívességét, aztán tovább sétáltunk.

-          Ibi én holnap Toncsra kell útazzam a kultúrcsopottal, sajnos én nem számítottam ezt a kiszállást. Muszáj menni mindenkinek.

-          Hát elmész.

-          Nem haragszol érte? Nem is mertem kérdezni, hogy Te eljönnél-e

velem, mivel tanulnod kell.Tudom tudom a tanulás az első, aztán a szórakozás.- mondtam mivel láttam, hogy nem akar jönni.

-          Nem haragszom. Ha muszáj, hát muszáj. Első a kötelesség és csak aztán a többi.- Vettem két csokor stekfüt, mivel Olgiék felé mentünk és szerettem volna ha Olgi is meg ismerné Ibit, hiszen a nővérem. Ibit sokat kellett kéreljem, hogy bejőjjön  Olgiékhoz.

Onnan haza sétáltunk.

   1964VI.13.Szombat.

Délbe, mielőtt leadtam volna a pénzt, amit a buszon gyüjtöttem, bementem Ibihez, segítene megszámolni a pénzt, hogy leadhassam.

Meglepődött, hogy bemerészkedtem hozzá. Kicsi Ibikével volt otthon a nővére a Dódi kislányával. Kicsi Ibike nyafogott, hogy kell neki  pénz fagylaltra és én adtam neki. Kicsi Ibi elment fagylaltér és mi ketten maradtunk nagy Ibikével. Meg egyeztünk, hogy délután mielőtt elmennék bemegyek hozzá, hogy lásson hogy nézek ki.

-          Azt akarom, hogy úgy nézz ki mint egy igazi színész.

Úgy is történt. Haza mentem és fel öltöztem az estélyre, s visszamentem Ibihez. Csak egyedül volt otthon, pongyolában fogadott.

Megtudtam  tőle, hogy Dódiék a régi házál a kertben kapálnak, és kicsi Ibikét is magukkal vitték, hogy egy kicsit találkozzon a régi gyerekekkel.Magamhoz húztam a heverőre és lefektetve össze vissza csókoltam, ahol értem.Ő engedte és én úgy éreztem mintha már a feleségem lenne, és én nagyon boldog voltam.

-          Ma van az évzáró ünnepély az iskolában,- mondta Ibi később.

-          Pedig én komolyan gondoltam, hogy te is velem jössz Toncsra.

-          Hogy gondolhatsz ilyent. Te menj ha muszáj, nekem az évzárón a helyem. Gyere te oda.- és én elmentem az irodába, ahol már öszsze gyült a társaság és voltak akik szerették volna ha Ibi is velünk jönne, sőt már volt vállalkozó aki megygőzi Őt és velünk jön, de én győztem, mert azt mondtam

-          Nem ő jön velünk, hanem  én megyek vele. Az iskolában csak egyszer van évzáró, de nekünk még nagyon sok lehetőségünk lesz

Pista bácsi majd lejátsza helyettem is a darabot,mert ő is tudja, és én hálás leszek neki érte.- fejeztem be mondókámat, mikor láttam, hogy Pista bácsi is igazat ad nekem, visszamentem Ibihez.

Elmondtam neki is a mi határozatunkat és Pista bácsi rendességét,

mire ő átölelt és úgy csókolt, ahogy még sohasem.Tettszett ne-kem ez a lány, aki vakmerőségével megszédített.Felkelt, megmosakodott,aztán felöltözött. Pont akkor mentem be a szobába, amikor a ruháját vette fel.Nem volt szégyenlős. A piros bársonyruhát vette fel és tupirozni kezdte a haját, megfésülködött és el indultunk. A kulcsot a szomszéd aszonynak adtuk be, az önkiszolgálóban vettünk nájlon sarkot és siettünk az iskola felé. Közbe beért a busz a kollegákkal, és könyörögtek menjünk mi is velük.Elmetek.

-          Gyere csináltass fényképet, mert most van pénzed elég s a ruhád is megfelelő, - mondta Ibi és bementünk Finna Rózsához a fényképészhez. Ibi nem akart képet csinálni velem, hanem csak állt és megvárta amig a képet elkészítik.

Innen az iskolába mentünk, ahol az udvaron már táncoltak a diákok s az asztaloknál a szülők és a tanárok szürcsölték a bort.

-          Gyere űljünk le az asztalhoz – kértem Ibit

-          Hogy gondolod azért jöttünk ide? Gyere táncolni.- mondta és táncoltunk egy párat, azonban a kavicsos udvaron nem nagyon lehetett táncolni és igy abba hagytuk.

-          Gyere inkább menjünk sétálni.- és elindultunk a városvége felé. Esni kezdett az eső és bementünk a* Csokoládé* cukrászdába az eső elöl.Mivel nem voltunk felkészülve az esőre átszaladtunk a *Sport*cukrászdába és onnan haza.

1964.VI.14. Vasárnap.

Három órára beszéltük meg a találkát a parkban. Nem jött hamar (mindig késett egy kicsit), és amikor lemondtam minden reményről akkor jött kicsi Ibikével és hozta a román füzetét is, mert holnap románból fognak írni írásbeli vizsga dolgozatot.

-          Holnap románból lessz írásbeli dolgozatunk- közölte velem, - úgy,hogy nem sokat beszélgethetünk.

-          Nem baj. Te tanulsz és én cigarettázom.- Ő is szívott a cigimből.Valóban tanult, és én bámultam a járókelőket, aztán kérte.

-          Olvasd te. Hátha így jobban a fejembe megy a tudomány, ha tőled hallom.- s én vettem a kezembe a füzetet és olvastam a leckéket hangosan.

-          Ha tudnál románul, akkor nem is lenne nehéz, hiszen olyan könyedén van írva, hogy egyszer elolvasod és máris a fejedbe íródik minden.( nem tudtam, hogy Ibi nagyon jól tud románul, hiszen a nagybátyja romám nőt vett feleségül és a lányai csak románul tudnak)Ő elhallgatta a dolgot. Később kicsi Ibikét elküldtük haza és mi elmentünk sétálni a csólnakház felé. Jocó adott egy csónakot és egy evezőst is hozzá és mi vízre szálltunk. Gyönyörü volt a víz tükre .alig mozgott a hatalmas víztömeg csak a lapátok  csapkodása borzolta fel néha néha. Olyan jó volt mellette mint még soha. Játszodtunk a vízzel, fröcsköltük egymást,és élveztük az életünket,majd csókolóztunk és kértük, hogy Attila vigyen ki a partra. Haza felé menve találkoztunk Bene Anikóval és egy másik kislánnyal, akit nem ismertem, beszélgettek Ibivel a holnapi dolgozatról, aztán a *békülés* útján haza mentünk.

-          Imátkozzál értem,hogy sikerüljön a vizsgám,- kért Ibi a búcsuzásnál, és én megcsókoltam őt tele boldogsággal.

1964.VI.15. Hétfő.

Dél előtt találkoztunk a cukrázda előtt, mivel délután voltam szolgálatos .Elkisértem az iskoláig. A füzeteit ideadta nekem mivel nem volt szabad bevinni az osztályba csak a személyazonosságit és a tollat. A diákok az iskola parkjában a padokon űltek és bíztatva egymást izgultak a vizsga előtt. Mi is leűltünk egy padra és meg egyeztünk, hogy ha nem tud hamar végezni, akkor találkozunk a buszon a szásztemplom előtt.Mégegyszer megszorítottam a kezét és sok sikert kivántam a vizsgához és haza mentem ebédelni, mivel délután váltanom kellett.

               Az első turánál a káderesünk lánya mellém űlt és velem jött a buszon. Arra gondoltam, ha Ibi észreveszi még fére értheti a jelenlétét, pedig számomra nincs már más csak Ő. Megálltunk a busszal a szásztemplom előtt és Ibi felszállt.Jegyet kért, de nem vettem el tőle a pénzt, hanem magam mellé ültettem. Kati a káderes lánya leszállt és mi ketten maradtunk. Elmesélte milyen könnyű volt a vizsga tétel

és ő milyen boldog, hogy át esett az elsőn.Volt kilenc leje és nem tudta mit kezdjen vele.

-          Vedd magadhoz. Mától kezdve közös kasszánk lessz, ne csak te költekezzél. Ezután a pénzünket egyhelyre gyüjtjük.

Lementünk az állomásig, ahol fagylaltot vettünk mivel nagyon meleg volt és visszatérve a blokknál le akart szállni, de én kértem maradjon még egy turát, olyan kellemes így kettesben. Maradt. A központban fel szállt néhány abafáji középiskolás lány és beszélgettek Ibivel, és én olyan büszke voltam rá, hogy nincs kifejezés.Az egyik abafáji lány Csög Nusi, akinek a testvére Guszti nekem osztály társam volt az elemi iskolában, elhívta hozzájuk,és Ibi el is ment.

-          Menj Ibike, legalább még látsz egy szép falut,és én egy óra múlva visszajövök érted.- Leszállott és elment és olyan üress lett a busz, hogy már megbántam, hogy el engedtem. Alig vártam, hogy visszatérjünk.

Mikor felvettem azt mondta nagyon jól telt. Igaz nem evett semmit, de ivott két pohár bort és az megszédítette.Elaludt. Eljött velem az állomásig és mikor visszatértünk a blokknál aztán leszállt.Meg egyeztünk, hogy miután végzek a  kis hídnál találkozunk nyolc órakor. Kijött pontosan.Elsétáltunk a parkba és ott egy olyan padot kerestünk ahol nem zavart senki és csókolózni kezdtünk, mintha soha többet nem találkoznánk.

-          Csak három nap múlva találkozunk, mert készülnöm kell- mondta és elbúcsuztunk.

1964.VI.17. Szerda.

Reggel elkisértem az iskoláig. Leűltünk a központi parkba az első padra a hinta mellett. Miután minden viccet, amit tudtunk elmondtunk egymásnak,

-          Csak a születési bizonyítványod kell és mehetnénk az anyakönyv vezetőhöz. A buletined már nálam van. Bementünk az iskolába és néztük a társaságot, amint a padokon űlve beszélgettek. Az egyik fiú fényképeket árult, amit Mán Laci készített a kicsengetéskor. Csoport képek és minden féle más kép volt ott. Ibi is elvette a képeket és talált egyet, ami neki kellett.

-          Mond meg Lacibácsinak, hogy én nem fizetem ki a képet.- én szégyeltem a fiatalember előtt magam és ki akartam fizetni, de Ibi nem engedte.- hadd ennyit megtehet ő is. Nem értettem semmit az egészből. Aztán arrol beszéltek, hogy ha valamelyik tud segítse a többit is a vizsgán. Matekből vizsgáztak.Adtam mindenkinek papirt, hogy legyen amire puskázni és mindenki rejtett el papirt bőven.Beszólították őket és én jobban izgultam mint ők, hiszen a sikere a sikerem, az élete az életem a jövője a jövőm. Így éreztem.Nehéz szívvel űltem fel a buszra,és arra gondoltam szegény kis Ibikém hogy kinlódhat most.Alig vártam kijöjön és megtudjam mi lett vele. Csak négy óra után jött fel a buszra ugyancsak a szásztemplomnál űlt fel, és mondta, hogy sikerült.

-          Még láttalak egy óra után is, de te nem figyeltél ki a buszból és így nem vettél észre.Toncean Néluval voltunk.- eljött velem abafájára és ott vizet ittunk, majd meglocsoltuk az autót, hogy egy kicsit lehüljön. Ibi ideadta az óráját mivel az enyém Tonceannál volt, hogy megcsinálja.- majd amikor végzel vissza adod. Találkozunk  úgy mint eddig.

Miután az utolsó turával is végeztünk vastagon állt rajtam a pór. A villanytelepi árokban megmozsdottam, és mire kész lettem már Ibi is ott volt.Megkerestük a régi padot és megbeszéltük a napi eseményeket.Oda adtam az óráját és elővettem a fényképeket, amit Finna Rózsi csinált. Ibi azt mondta egyik sem jó nem nagyon hasonlít rám, pedig rólam csinálta.

-          Gyere vigyük vissza.- mondtam,de ő nem akarta.- válassz magadnak belőle,- majd amikor kiválasztotta az egyik képet én ráírtam:- Az embernek nem az arcát kell nézni, mert az nem Ő. Ő az arc mögött van, - láthatatlan...-

Mivel az autóbusz két váltásban dolgozott kértem az igazgatót, hogy ha lehet péntek szombat és vasárnap csak délelőtt dolgozhassak, mivel pénteken próba,szombaton előadás és vasárnap pihenés van. A diri bele egyezett, mert a párt titkár úgy vélekedett, hogy Gráma elvtárs a kulturcsoport összetartója és én mégsem mentem el az előadásra.

1964.VI.19. Találkoztunk. A szásztemplomnál szállt fel, és azt mondta:

-  Csak azért űltem fel mert látni akartalak.- Eljött az állomásig, vettem neki fagylaltot, aztán visszatértünk. Találkoztunk Biró Jancsival, aki az elemi iskolától az érettségiig egy osztályba járt velem és nagyon örült, hogy nekem is van valakim és engem is boldognak lát.Ibi a *Pipánál*leszállott- Miután végzel gyere be a parkba. A hídnál találkozunk. – mondta, aztán leszállt.

               Nagyon nehezen telt az idő s a végén még egy plusz útat is kellett csináljunk, mivel rengeteg útas volt és hiába zsörtölődtem a végén mégis megcsináltuk és nem lett semmi baj belőlle.Ő jött csak hétköznapi öltözékben és így még jobban tettszett mint máskor.Úgy éreztem, hogy ezek a találkozások nekem pont olyan fontosak, mint a mindennapi kenyér.Én szeretetre vágytam és szerelem lett belőlle.

Egy megértő szívre, akit nem csak én szeretek, hanem  aki viszont szeret engem is.Hátha ő is ezt érzi.Végig sétáltunk a *Fürdő* utcán, aztán vissza a kis hídig.Esteledett, de mi azért maradtunk. Egy kellemes sétát nem lehet felcserélni semmivel.Mikor visszatértünk egyszer csak Ibi felsikít.

-          Mi történt? – kérdeztem és megfogtam a karját.

-          Nem látod ? egy béka.Félek a békától.Mind a lábamra ugrik.- mondta izgatottan.

Ismét visszatértünk a parkba. Az egyik padon Ibi felismerte Mondik Pityut, valami Zitával űlt és beszélgetett háttal felénk.Én nem vettem észre.

-          Nézd itt van Mondik Pityu is Zitával, - mondta nekem a padra mutatva és én elgondolkoztam azon, hogy ezt a kislányt még mindig foglalkoztatja Mondik Pityu. Mind egy engem nem érdekel.Leűltünk az első padra, aztán

-          Gyere űljünk át a másik padra itt sok a bogár.- és át űltünk és figyeltük a szerelmes párokat.Átöleltem Ibit és megcsókoltam, s a kezem ott felejtettem a vállán és símogatni kezdtem az arcát.Megfogta a kezem és a hüvejk újjamat a szájába vette és megharapta.Aztán fogta a kezemet és megharapta a kezem a hüvejkújamnál úgy, hogy megkékült.Éreztem a fájdalmat,de tűrtem és ő mégjobban  harapta.

Egyszere nagy fekete felhő kerekedett és villámlani és dörögni kezdett. Olyan idő lett mintha világvége akart volna lenni.Elindultunk haza felé.Ibi még mindig nyafogott a békák miatt, és a sétány szélén lévő szegélyköveken ment és fogta a kezem. Egyszere csak itt is felugrik egy béka.

-          Jaj én nem megyek tovább.Ezek a nyavajás békák  mind az útamba kell álljanak – mondta nyafogva.Odamentem, megfogtam a kezét és így mentünk tovább,majd felvettem az ölembe és ott tartottam egy néhány percig, aztán lassan le engedtem a földre, és egy csókban összeforrtunk.Úgy szorított, hogy éreztem teste melegét, szíve dobogását, reszketett és az ajka az ajkamat kereste és találta ismét és ismét, sokáig...

Az idő egyre csak sürgetett mivel én nagyon vékonyan voltam öltözve s így könnyűszerelékben nem tudtam volna megbírkózni a nagy idővel.

-          Nem félsz a villámlástól és a dörgéstől?- kérdezte aztán.

-          Nem. Mert amig az ember látja a villámot, addig nincs baj.A baj ott kezdődik, amikor már nem látod, mert beléd csapott.Utánna                 jöhet a dörgés is már mind egy.- montam és búcsuztunk.

-          Holnap gyere be és számolj be hogy kerültél haza.Jó? Imátkozni fogok érted, hogy szerencsésen haza érj.- én felszaladtam egy taxiért és még az esső előtt haza értem.