Illemtan

   - Szia Andikám! – üdvözölte egy öleléssel a kapuban őt váró barátnőjét Kornél.

   - Szia Édes! Itthon van ez az elmebeteg állat – kapta a figyelmeztetést az udvarló, bár, inkább mintha elnézéskérés szaga lett volna a megjegyzésnek.

   - Persze Andi, tudom. Ismerjük. Semmi gond – mosolygott rá megértően Kornél, megcsókolta, majd átfogta a lány derekát és bementek a házba.

   Hónapok óta udvarolt Kornél a szülőkkel élő Andreának, viszont a lakásukon ez idő alatt mindössze kétszer járt. Nem rajta múlott a dolog, hanem a lány nevelőapján. Ha csak meglátta Kornélt, görcsbe rándult a gyomra. Utálta, mint a kétnapos szart. Vagy még jobban. Nem az egzisztenciájával vagy a családi hátterével, esetleg a mindennapok folyamán tanúsított magatartásával volt problémája, sokkal inkább az életkorával. Ugyanis Kornél tíz évvel volt idősebb Szerelménél, és mivel még tinédzser volt az anyuka, mikor Andit világra hozta, ennélfogva Kornél két évvel volt közelebb az anyósjelölthöz, mint Andihoz. És ez bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az abszolút önbizalom-hiányos, féltékeny apósjelöltet időnként szinte megüsse a guta. Piszkosul zavarta az asszony és a vőjelölt közötti minimális korkülönbség. Hogy némiképp jobban érezze magát a bőrében, mindkét esetben, amikor Kornél náluk járt, megpróbált hatalmaskodni a vőjelölt fölött. Fellengzős, kioktató stílusban beszélt vele, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt. Kornél a Kedvesére való tekintettel persze nem vette fel a kesztyűt. Finoman vissza-visszaszurkált, de semmi több. A nem túl okos apósjelölt természetesen ebből semmit nem vett észre. Sőt, épp ellenkezőleg, behódolásnak tekintette.

   Amint belépett az ajtón a szerelmespár, Kornél illendően köszönt egy jónapottal. Nem jött válasz, ezért továbbment a konyhába. Újra köszönt. Az ideggyenge családfő háttal állt, és egy bicskával fasírtot evett a konyhapultról. Aztán kiadott egy analizálhatatlan hangfoszlányt. Nem lehetett tudni, hogy fogadta-e a köszönést vagy csak böffentett egy fokhagymásat.

   Most már csak a kukacoskodás kedvéért, de még egyszer ráköszönt, mire a családfő megfordult és odalépett közvetlenül Kornél elé.

   - Minek jársz ide? – kezdte indulatosan az apósjelölt. – Mondd meg nekem, minek jársz te ide?! - folytatta tagoltan, húsz centiről bámulva Kornél arcába.

   - De hiszen most vagyok itt harmadszor…

   - Ne magyarázz! – szakította félbe Andi nevelőapja. – Azért jársz te ide, mert azt hiszed, hogy itt bármit megtehetsz!

   - Ne haragudjon, de mindezidáig összesen kétszer jártam itt. És nem éreztem, hogy bármi probléma lett volna. Legalábbis, nem emlékszem, hogy akár magát, akár a kedves feleségét megbántottam volna.

   - Az is elég bántó, hogy idetolod a képed! Nem kellenek ide ilyen liflánderek!

   - Jól van, értem a célzást – sóhajtotta Kornél. – Ha ennyire szúrom az ön szemét, mert nem tudok róla, hogy bárki másnak útjában lennék, akkor nem jövök ide a továbbiakban. Legfeljebb ha ön nem lesz itthon. Nem szeretnék emiatt haragban lenni magával.

   - Te teljesen híján vagy a jó modornak! Nem tudsz normálisan beszélgetni! Nem tudsz normálisan viselkedni! De még köszönni sem!

   És most szakadt el Kornélnál a cérna.

   - Mi a faszról ugatsz te itt nekem, baszd meg?! – ordította bele Kornél a hatalmaskodó apósjelölt arcába. – Te akarsz kioktatni a jó modorról?! Bicskával meg kenyérdarabbal a kezedben? Úgy, hogy közben fasírt darabok röpködnek a pofádból? Legalább nyelnéd le, mielőtt megszólítasz, te hülye fasz! Köszönés helyett is csak böfögtél vagy nyökögtél az előbb valamit, te bunkó! Úgyhogy, ne pofázz nekem arról, hogyan kéne viselkedni, mert még a végén megfeledkezek félni a rendőrségtől és kitépem a torkodat!

   Mintha egy pillanat alatt jéggé fagyott volna, úgy állt ott megdermedve a letegezett családfő. Olyan képet nyújtott, mint akinek nem csak a szájában, de még a nyelőcsövében is megállt a fasírt.       Kornél hátatfordított és kilépett a konyhából. Szerelme, mivel jól hallotta a két férfi között végbemenő társalgást, addigra már menetkészen állt az előtérben.

   Függetlenül attól, hogy mekkora illetlenségnek számít köszönés nélkül távozni valahonnan, Kornél miután udvariasan kiengedte Andreát, szó nélkül becsapta maga mögött az ajtót.