Egyetlen gyertya lévén viszont ez az akció igencsak lecsökkentette a fényt a kis előszobában, s annak a maradéknak a nagy részét is elnyelte a két férfitest. A kapitány egyik erős markával Vargas torkát szorította, hogy a földön tartsa, de az továbbra sem rezzent meg az életére tört heves támadástól. Néha nyugodt pillantásokat vetett a fölötte lobogó lángokra, de zavartalan mosolyát az égető hő sem tudta leolvasztani. Még a kapitányban is ideges gondolatok támadtak a határtalan nyugodtságot látva.
    - Mégis mit vigyorogsz? - dörrent fel újra az erős hang. Bal markának fogását szorosabbra húzta, hogy még több levegőt vonjon el a férfitől, hátha ez "segít" majd az állapotán. De nem. Minét több fájdalmat, minél több kínt próbált okozni, Vargas arckifejezése annál elszántabb és őrültebb lett. Szinte már várta, hogy mikor fogja a férfi leégetni a bőrt a képéről.
    Ez a célja, kitapintani azt a határt, ameddig a férfi képes elmenni. Ingerli, hergeli, gúnyolja a nyugalmával. Semmibe veszi a fenyegetéseket. Ő érinthetetlen!
    - Miért vagy ilyen mérges? - kérdezte hamis ártatlansággal. A megszeppenten álló Norbert felé fordította a fejét, s meglátta a szemében azt az édes önsajnálatot. Azonnal megértette a helyzetet. - Esetleg rosszat mondott a csúnya bácsi? - folytatta a önfeledt gúnyolódást.
    - Ne játszadozz velem Vargas! - Még erősebben szorította a vékony nyakat, már majdnem kettéroppantotta, de ez sem használt a férfi megtörésének érdekében. A kapitány értetlenül nézte, ahogyan az alatta fekvő vézna test továbbra is könnyű szerrel veszi a levegőt.
    - Kérlek, ez lenne a legutolsó dolog, amit veled tennék - nevetett, majd komoly, vészjósló hangnemre váltott. - Amit én csinálok, az több, mint holmi játék!
    - Te mocsok! - rázta meg a torkánál fogva a férfit, fejét verve a padlóba. - Igaz az, hogy te árultad el a pozíciónkat a hatóságnak harminc évvel ezelőtt?
    Vargas továbbra is nevetve hárította a fizikai bántalmazásokat.
    - Nézz rám, Maverick! Úgy nézek én ki, mint aki élt harminc évvel ezelőtt? Az ég szerelmére, a fiad lehetnék!
    A kapitány egy pillanatra végre gondolkodni kezdett. Végignézett a fiatal, ráncmentes arcon. Nehezen ismerte be, de van igazság abban, amit ez a féreg mond. Megnyugodni látszott. Fejét Norbert felé fordította, magyarázatot várván arra, amit a férfi az előbb mondott neki.
    - Jobban kéne figyelned az elfogott vadra, barátom! - jött az éles hang a föld felől. Vargas, kihasználva a férfi meglazult szorítását és elterelt figyelmét, sebesen elfújta a feje fölött lóbált lángot. A gyertya a heves tiltakozás ellenére is kénytelen volt kialudni, ezt követően pedig ádáz sötétség vetette uralma alá a helyiséget.
    A termetes testet valami kimondhatatlan erő taszította a földre, majd rongybabaként repítették neki a falnak. Nehéz volt eldönteni, hogy most a csont, vagy a fa reccsenését lehetett-e hallani a vak feketeségben.
    Zsolt és Norbert pánikba esett a hirtelen zajok hallatán. Megpróbáltak valamiféle mozgást végrehajtani, de éltető fény hiányában csak egymásnak sikerült nekirohanniuk. Nem telt sok időbe, mire ők is a falnak szegezve találták magukat.
    A kapitány összeszedte az erejét és megpróbált talpra állni, de a fejét ért csapást követően erős szédülés kerülgette, így nem tudott talpon maradni. Vargas köpenyét szorongatta a kezében, de az azt megtöltő alaknak hűlt helye volt. Zsolt nem tudta mire vélni a helyzetet, teljesen lebénult a hirtelen sokktól, míg szorosan mellette Norbert a gondolataiban szidta a nagy száját, amiért mindezt elmondta a férfinak. Minden az ő hibája, miért is nem égette el azt a levelet... Most megtörtént az, amitől a legjobban félt. Vargas lépett!
    - Sajnálom, hogy így kellett alakulnia! - hallatszott az ismerős hang, de mintha csak a gyilkos sötétség szólt volna hozzájuk. Képtelenek voltak behatárolni a forrást, az idegen erő mindenhol ott volt, körülölelte őket a félelem.
    - Mutasd magad! Nem volt elég mára? - szólt rá egyedüli lélekjelentéttel Norbert.
    - Ismersz eléggé, hogy tudd, sosem elég! - A hátborzongatóan visszhangzó szavak most már sokkal közelebbről szólottak, de eredetük még mindig beleveszett a sötét homályba. - Feltételezem elmesélted a kis titkot a mi kedves barátunknak - nevette. - Ejnye, megszegted az apucinak tett ígéretedet? Csak nem gerincet növesztettél, hogy kilépj az engedelmes talpnyaló pozíciódból! - vad, gúnyos tapsolás zaja árasztotta el a szobát. - Elismerésem! Valóban kezdesz felnőni! Sajnos nem mondhatom el ugyanezt a húgodról! - szórta tovább a sót a feltépett sebekbe. - Megölt egy embert, na és? Több milliónyi van még a világon. Ráadásul önvédelemből is tette! Szánalmas, ahogy három napja nem csinál mást, csak fetreng és próbál menekülni a saját víziói elől. Gyenge, még az életet sem érdemelné meg egy ilyen csődtömeg.
    - Mutasd magadat, féreg! - szólította föl ezúttal a kapitány. Továbbra is heves fájdalmakkal küszködött, de nem engedhette, hogy ez az alak így beszéljen Ágnesről. Még nem volt benne biztos, de mintha a vér jellegzetes, fémes ízét is felfedezte volna a szájában, így nem próbálkozott hirtelen mozdulatokkal. Ki tudja, hogy milyen súlyos sérülései lehetnek.
    - Látom nem vesztettél az elszántságodból, Maverick!
    - Mit akarsz tőlünk? Mi volt ez az erő? - kiáltotta a sötétségbe a férfi.
    - Ohh, hagyjuk ezeket a felesleges maszlagokat! - utasította csöndre Vargas. - Nem tudsz mást tenni, csak kérdezgetni? Ez nagyon idejét múlt viselkedés!
    - Csak ragadjalak meg még egyszer utoljára, és te leszel az idejét múlt! - üvöltözött továbbra is az árnyakkal a férfi. Folytatta volna, de az újabb levegővételre iszonyú, nyilalló fájdalom csapott a bordái közé. Nyilván megrepedt az egyik csont.
    Norbert kiáltott rá a kapitányra a szoba másik feléből. Ők is közel mozgásképtelen állapotba kerültek a láthatatlan csapásoktól.
     - Ne, hagyd őt! Ne add meg neki azt a luxust, hogy felmérgesítsen!
    - Csend legyen! - kiáltott vissza a férfi, dacolva a fájdalommal. - Minek véded őt?
    - Hallgatnod kéne rá, Maverick - szólalt föl ismét Vargas hangja. Továbbra is gúnyolódott a felekkel. - Ne tévesszen meg az a gyerekes arc, nagyon komoly férfi tud lenni. Rólam is igazat mondott, szerintem fogadd meg a tanácsait. Viszont kicsit hiányosak az információi!
    - Mire célzol? - kérdezte a kapitány, de ereiben meghűlt a vér a következő mondat hallatán.
    - Nem csak, hogy én árultam el a pozíciótokat - Egy szemvillanás alatt kékes, lidérces fényáradat töltötte meg a szobát. Két csontváz állt középen, mozdulatlanul, koponyájukban és karjaikon gyilkos táncot járt a fellobbant azúr tűz. Vargas ott állt a lények között, enyhén lehajtott fejjel. Fürtökbe font barna haja szabaddá vált a kalap hiányában, s örömmel állt szerte szét a négy égtáj irányába. Felnézett, egyenest a fájdalmaktól szenvedő férfi szemébe. Látta rajta a félelmet, mindhármójuk tekintetében fellelte ezt az édes érzést. Nevetve, kárörvendve folytatta a kapitány és Zsolt által is hihetetlennek vélt mondanivalóját. - de én voltam az, aki még a kivégzést is elrendelte!