7. Epizód

                                                Sarokba Szorulva!

    - Én voltam az, aki még a kivégzést is elrendelte!
    - Még is mi a fenéről beszélsz!? - förmedt rá hitetlenül a kapitány. - Az lehetetlen! - tagadta határozottan a férfi állítását, bár leginkább csak saját magával szerette volna elhitetni, hogy ez képtelenség. - Nem fogok bedőlni a hazugságaidnak, Vargas!
    A halálfélelmet keltő lények azúr fényében úszó alak nem tudta visszatartani a jókedvét. Próbált komolynak látszani, már csak viccből is, de tudta, hogy ez nem az ő stílusa. Félre tette minden maradék formalitását és hangosan felnevetett a férfi sületlen megjegyzésén.
    - Te jó ég, Maverick! Most majdnem megfogtál! Tényleg, nagyon jó poén volt!
    - Mégis mi olyan mulatságos? - nyögte fájdalmában a kapitány. Az előző heves érzelemkitörés rettentő nyomást keltett sérült mellkasában. Az oldalához kapott kezeivel, de ez nem segített a kínon. tehetetlenül, kiszolgáltatottan ült a földön, a falnak támasztva hátát. Próbálta rejteni a félelmét, komoly, határozott arc mögé bújni. Vargas egy mocskos vadállat, ha megérzi a félelem szagát azonnal lecsap.
    - Te tényleg nem érted... - jegyezte meg kiábrándultan Vargas. A fejét rázta tettetett szomorúságban. - Csalódtam benned!
    Hirtelen kialudtak a fények. Vargas a két lénnyel egy szemvillanás alatt eltűnt az ijedt szemek elől és újra emésztő sötétség árasztotta el a szobát. Csend lett. Néma csend. Mindhárman mozdulatlanul ültek a földön, a sokk továbbra is erős markában tartotta őket. Eltelt egy perc, eltelt két perc... szaladt az idő. A kapitány volt az első, aki úgy döntött, hogy dacolni fog testének fájdalmas tiltakozásaival és feltápászkodik a kemény fa padlóról.
    Amint megmozdult, a fények újra felvillantak és a lények kék lángolásában megjelent arca előtt Vargas vérszomjas ábrázata, halálra rémítve a férfit.
    - Csak hogy tudd - szólította hörgős, mély, agresszív hangon -, nem áll jól neked az értetlenség! - azzal nyugodtan hátrébb lépett, hogy elkerülje a sarokba szorított férfi öklét. - Lehetetlennek tartod? - kérdezte lágyabban. - Mikor bosszúéhesen a torkomat szorongattad még nem ez volt a véleményed! - mondta ismét játékosan. - Nem, elhitted, sőt, remélted, hogy így van! Remélted, mert akkor megölhetsz, jogosan és bűntetlenül. De nem tetted, képtelen voltál rá, gyenge vagy! - Szünetet tartott, elgondolkodott egy pillanatra. - Persze nem tudsz bennem kárt okozni, hiszen én érinthetetlen vagyok. Még az istenek is ismerik a nevemet!
    - Lángoló csontvázakat használsz lámpának, ilyen hírnévvel én nem büszkélkednék! - szólalt fel végre Zsolt. Rémült, félt, remegett az ismeretlen ellenség láttán, de undorította az őket sakkban tartó férfi viselkedése és úgy pusztán az egész léte. Nem hagyhatta szótlanul az eseményeket, hangot adott a véleményének. Nem fog összetörni holmi házi voodoo kísérletektől, nem fogja Ágnes nyomát követni. A kérdések, a hitetlenkedés ráér később is, miután túlélték ezt. Most szükség van minden csepp lélekjelenlétre.
    Vargas, unott ábrázatát a mellette ülő fiú felé fordította, majd egy kisebb hallgatás után apai szidalmat imitálva rászólt Zsoltra.
    - Még kedvellek, ha jót akarsz magadnak, akkor ne játszd el ezt a lapodat! - Eleinte úgy tervezte, hogy először fog végezni vele, de most hirtelen egy új, sokkal jobb ötlete támadt. Még hasznát fogja venni a fiúnak. Elmosolyodott, mikor belegondolt, hogy így is - úgy is, de Zsolt halála elkerülhetetlen lesz. És mikor majd eljön az idő, akkor személyesen fogja végignézni a kínnal telt agóniát, azzal kedves vendéggel, kinek szánni fogja ezt a gyönyörű előadást.
    - Mit akarsz itt? - kiáltott fel Norbert, hogy elvonja Zsoltról Vargas figyelmét, közben a továbbra is mozdulatlan lényeken tartotta a tekintetét. Rátámadhatna Vargasra, de az öngyilkosság lenne. Ezért tartja mozdulatlanul a lényeket, szeretné, ha hamis biztonságban érezzék magukat. Hogy hárman vannak egy ellen, de amint valamelyikük is lépni akarna... nos, ott nem lesz következő menet. Örömmel nyugtázta, hogy erre Zsolt is okosan rájött és nem kényszerít ki Vargasból egy új lépést, nem támad rá. - Mi szándékkal jöttél el ide?
    - Ó, tényleg! - Vargas játékosan a homlokára csapott, hogy jelezze kínos feledékenységét. - Hogyan is feledkezhettem meg erről? - kérdezte magát mosolyogva, majd végignézett a három földre szegezett férfin. - Hát persze, elszórakoztam egy kicsit!      Zsolt undorodó tekintetett vetett a lángoló csontvázak között önfeledten sétáló alakra. Ez neki szórakozás!? Beleremegett a gondolatba, hogy milyen akkor, ha komolyan veszi a dolgokat.
    - Te nem vagy normális! - kiáltott rá a lehető legsértőbb hangnemben Zsolt, de csak annyit ért el, hogy Norbert oldalba vágta a könyökével, hogy hallgatásra bírja a szókimondó fiút. Tudta, hogy Vargas kiszámíthatatlan. Sértően illeted és megdicsér, de öt perccel később hívd úgy, és órákon belül a bitófán találod magadat. Jobb esetben...
    Vargas nem reagált a fiú szavaira, ezúttal elengedte a füle mellett.
    - Azért jöttem, hogy ajánlatot tegyek! - váltott ismét komoly, megfélemlítő stílusra.
    - Mégis milyen ajánlatot? - kérdezte gyengén a kapitány a másik sarokból. Szájában nem érezte már a vér erőtlen ízét, ezt jó jelnek látta. Hamarosan jobban lesz, lassan visszanyeri az energiáját. Az oldala viszont még mindig fájt, ez nem enyhült. Egyértelmű, hogy azért tette harcképtelenné őt Vargas, mert ő rendelkezik egyedül elég erővel, hogy akármi problémát is okozzon számára. Előre eltervezte, hogy így fog alakulni, az a féreg! Gyengének kell látszania, sérültnek, romló állapotúnak. Talán így sikerül Vargast túlságosan elbízni, hogy egy óvatlan pillanatban hibát vétsen. A lényekkel majd később foglalkozik.
    Vargas magabiztos léptekkel közelebb sétált az idősödő férfihoz. Végignézett rajta, látta, hogy a halálán van... vagyis... próbálja elhitetni. Okos próbálkozás, de felesleges az erőfeszítés. Talán még jól is jöhet ez az állapot! Elhitethetné, hogy bedőlt ennek a kis trükknek, akkor egy újabb önfejű lépést csikarhatna ki Maverickből! Sajnos erre már nincs ideje, pedig szívesen játszana még egy keveset.
    - Egyszerű! - A kapitányhoz hajolt, szabad prédának mutatva magát, de épp elég távolságra, hogy a férfi ne tudja elérni őt. Selymes, magabiztos hangjával csak tovább hergelte a sérült matrózt. - Azt akarom, hogy elhagyjátok ezt a szigetet!
    - Örömmel tenném! - nevetett fel ezúttal a kapitány, egyenest Vargas képébe. - A hátam közepére sem kívánnám ezt a helyet - Egy pillanatra csendben maradt, míg összeszedte a gondolatait. - De mégsem tudok szemet hunyni a tény felett, hogy TE akarod ezt. Mégis mit nyersz ezzel, Vargas?
    - Maverick, tudhatnád már... Én mindig nyerek! Mindenben, mindenhol, mindennel. Ha levegőt veszel még az is az én akaratomból történik! Ha reggel felkelsz az ágyból, az csak azért történt, mert nem ölettelek meg álmodban! - Elvigyorodott, szélesen, őrülten. Tudta mi követezik most, hosszú évek óta várt, türelmetlenül ette lelkét a vágy, hogy a férfi szemébe mondhassa a következő mondatot. - Ha úgy döntök, hogy sziklákból lavinát indítok egy szerencsétlen és vakmerő fiúra, aki épp le akar mászni a felkörből az obszidiánpengékkel barázdált hegyoldalon... hát megteszem!
    A kapitány rémülten felnézett a férfira. Szellemet látott az alakjában, magát a zord kaszást. Visszaemlékezett arra a szörnyű napra, felidézte a sötét árnyakba burkolt alakot a hegy tetején, ki ráküldte a vészt... az éles kövek... a zuhanó kövek... a sötét árnyak...
    Vargas látta a férfi szemében az ott motoszkáló gondolatot.
    - Na, gyerünk, meg lesz az! Nyögd ki végre! - biztatta türelmetlenül.
    A kapitány hezitált egy kicsit, majd végül megtört, érzelemmentes választ adott.
    - Te voltál az. Te törtél az életemre. Te voltál az áruló. Minde-
    - Megnyerted a díjat, gratulálok! - kiáltott fel Vargas, majd gúnyos tapsviharba kezdett, hogy félbeszakítsa a férfit. - De szerintem ne sorold tovább, tisztában vagyok vele, hogy mennyire hosszú az a lista - együtt érzően vállon veregette az összeszakadt kapitányt, majd a fiatalabb pároshoz fordult, hogy velük bonyolítsa le az alkut. - Nos, mit gondoltok?
    - Beteg vagy és perverz örömöket lelsz mások szenvedésében! - jegyezte meg dühösen ismét a meglátásait Zsolt.
    - Tudom! - válaszolta Vargas büszkén és mosolyogva, mindkettejük szörnyülködésére. - De az ajánlatomról. Elhagyjátok a szigetet, cserébe élhettek és soha többé nem kell látnunk egymást. Van egy hajó kihorgonyozva, közel félúton Sárkányfészek és a Vadászok Pontja között, direkt erre a célra. Holnap délig beszálltok egy úgy szint erre a célra kihelyezett evezőhajóba a kikötőnél és búcsút intetek ennek a helynek.
    A páros egy ideig hallgatott, egymásra néztek, a tekintetükkel kommunikáltak egymással. Vajon jó ötlet lenne ez? Vargasra hallgatni? Norbert tudta, hogy van itt valami hátsó szándék is. Az a három napos vihar egy egész légiónyi lényt a szigetre csempészhetett, egyértelmű volt, hogy Vargas mire készül, és a puszta gondolat is elborzasztotta őket. Hogy lehet valaki ennyire romlott!?
    Norbert már most eldöntötte, hogy ő elfogadja az ajánlatot. Hiába hősködik, ha meghal. Ha engedelmeskednek, és elhagyják Sárkányfészket, akkor legalább tovább folytathatják a harcot, valamikor a jövőben. Még ha ezért a sorsára is kell hagyni több száz másik embert, hogy aztán ezrek életét mentsék meg. Már csak egy kérdése volt.
    - Mi a garancia rá, hogy ezek a "külön erre a célra" kihelyezett hajók nem rejtenek számunkra semmiféle veszélyt, vagy gyilkos csapdát?
    A válasz gyors volt és egyenes, Vargas örömmel felelt a kérdésre.
    - Semmi!
     Zsolt ereiben meghűlt a vér az újra felerősödő félelemtől, Norbert viszont, ismervén ezt a "szörnyet", számított erre a válaszra.
    - Adok egy kevés gondolkodási időt - mondta Vargas, eljátszva a szent mártírt, majd visszasétált a meredt testőrség közé. - Ne feledjétek, délig van időtök - emlékeztette őket ezúttal gondos apaként.
    Norbert és Zsolt végül talpra állt, érezték, hogy vége van. Türelmetlenül figyelték, ahogy a férfi lassan felveszi a köpenyét és kalapját, majd fokozatosan egybeolvad a növekvő árnyakkal. Valóban, hisz fokozatosan sötétebb van! Zsolt a lényekre pillantott, lángjuk egyre halványabban égett, míg nem már csak saját csontos vázukat borította azúr köpenybe. Semmi mást nem lehetett látni a szobában, csak a halovány kék tüzet, mely a holtak lelkeit emésztette. Még utoljára hallották Vargas hangját, ahogy az kinyitja az ajtót és búcsút int a társaságnak.
    - A soha viszont nem látásra uraim! - nevette. - Ha esetleg nem tudnátok dönteni, hagyok itt két nyomós okot, ami talán észhez térít benneteket. Szép álmokat!
    Azzal az ajtó egy erős csattanással bezárult mögötte. Norbert egy pillanatig nem értette, hogy miről beszélt az alak, de elszörnyedve látta, hogy itt maradt velük a két lény. Csontos testük megmozdult, éltette, s egyben megvilágította őket a természetfeletti láng. A páros hátrálni kezdett, de a mögöttük lévő fal az útjukat állta. Még csak egymást sem látták a vak sötétségben.
    A lények rájuk néztek, odafordították feléjük lángokban izzó szemgödrüket. Majd sötétség. Kialudtak a fények és eltűntek a szemek elől. Norbert fellélegzett, hisz tudta, lángok nélkül nem élnek ezek a teremtmények. Hátradőlt, fáradtan támasztotta magát a falnak. A nyugalma viszont azonnal elszállt, amikor az eszébe villant, hogy ezelőtt is kikapcsolták magukat, látszólag szándékosan, még sem lett semmi bajuk! Még épp időben eszmélt fel, a holt förtelem az orra előtt izzott fel, mintha csak az arcába akarna marni a fogaival. Rémült kiáltás hagyta el a torkát, majd sebesen odébb ugrott, mielőtt még a lény a falba mártotta volna lángoló karját ott, ahol ő az előbb állt. Por szállt fel, a csontváz keresztül ütött a fából épült falon, egyenest a másik szobába. Norbert még tovább hátrált, szinte semmit sem hallott a füleiben észveszejtően dobogó szívétől.
    A lény egy nagy reccsenéssel kihúzta a karját a falból, további darabokat szakítva le belőle, majd a férfi felé fordította az izzó koponyáját. Lángja újra kialudt és egybeolvadt az ártó sötétséggel.
    Ez így nagyon nem lesz jó!