Másnap délelőtt az autóbuszon voltam szolgálatos, és délután kimentem a csónakházhoz és ott töltöttem el az időt, amig eljött a találka ideje. Megbeszéltem Jocóval, az öcsémmel, aki a csónakházban  mindenes volt, mivel az evezősök közt  országos bajnok volt és kértem adjon délutánra egy csónakot nekem, de evezőst is mivel én nem tudok evezni.Bele egyezett és adta nekünk a kicsi Klócza Attilát, aki nem volt még tíz éves sem de jobban evezett mint én.

Ibi megjött, ahogy megigérte. Elmesélte, hogy a délelőtt már átköltöztek csak néhány apró holmi maradt délutánra és azt hamar elvégezték.Mondtam neki, hogy öcsém a csónak háznál is müködik, mert evezős és én kértem egy csónakot tőle, hogy csólnakázzunk egyet.Lányok is vannak a csónakházban és nem kell félnie. El jött és Attila evezett, ahogy megigérte.Nagyon kellemes volt a csónakázás. Kezdetben csak  locsóltuk egymást a vízzel, később énekeltünk, aztán amikor eltávolodtunk a parttól csókolóztunk. Nem zavart az Attila jelenléte. Ő csak evezős volt.

  Tele örömmel és boldogsággal jöttünk ki a partra és köszöntük meg Jocónak a csónakot, miután bemutattam őket egymásnak, aztán Jocó kerékpárral haza ment, és mi sétálni indultunk a parkba.

Elmondta mennyire vágyódik haza, és hogy  unja már Régent.

-          Holnap megyek haza – mondta.

-          Hány órakkor?

-          A hármas busszal.

-          Akkor, ha akarod találkozunk az állomásnál háromkor.

-          Nem csak akarom, hanem el is várom, hogy kijöjj.

A park csónakházfelöli részén lévő utolsó pad volt az  ahol mi leültünk és beszélgettünk. Esteledett és mi haza felé sétáltunk. A hídnál azt mondta ne menjek tovább, mert

- Nem akarom, hogy a nővérem megtudja, habár nem érdekel az ő véleménye, de megmondja anyunak és akkor mindennek vége.Minden esetre hamarabb visszajövök, mert itt felejtek két füzetet, amit  majd át kell vegyek, és akkor majd találkozunk.

               Junius 6 szombat.

Ismét az autóbuszon vagyok szolgálatos délelőtt.Sietve hazamentem ebédelni és átöltözni és rohantam az állomásra. Három óra három percre értem oda. Már azt hittem nem találkozunk. Az autóbuszok egymásután indultak és én sietve néztem a táblát melyik megy Görgény felé.Már lemondtam arról, hogy ott találom. Bementem a váróterembe és mit ad Isten ott áll a kassza mellett. Csomagjaik lerakva a  egymás mellé és néhány középiskolás lány társaságában és Toncean Néluval aki valakit kikisért, beszélgettek. Nagyon megörültem, hogy nem ment el.

-          Csak a négyórás busszal megyek, mert nem kaptam jegyet a három órásra.

-          Nagyon örülök, mert így van még egy óránk, amit együtt tölthetünk.Ha írni akarsz nekem leírom a címemet, hogy ne tudd azt mondani nem tudtam a címedet.- Ő is leírta az övét és ideadta, majd fagylaltozott mivel nagyon meleg volt.Sárga szilonbluz volt rajta és sötétkék rakottszoknya, szürke magassarku cipő. – Most pedig búcsuzóul kéne adjál egy fényképet, hogy legyen akit nézzek, ha kiváncsi leszek Rád.Csak azt ne mond, hogy nincs mivel most volt a kicsengetés és van tablóképed biztos.

-          Van is, de nem a legjobban sikerült. Majd ha visszajövök akkor majd adok.

-          Nem ragaszkodom, hogy most adj.Mivel bíztosítasz, hogy fogsz adni?

-          Amit megígérek, azt be is tartom.

-          Mutasd milyen képeid vannak?

Kivette a táskájából a képes albumot és egyenként mutogatta. Hozzánk jött Toncean Nélu is és tőlem ő vette át a képeket.

-          Remélem vissza adod – mondta nekem Ibi.

-          Elvehetném, mivel fénykép lopásért még nem zártak be senkit, de én Tőled akarom a képet kapni és nem lopni.- egy kép került a kezembe, ami tetszett nekem, - ezt add nekem.

-          Nincs csak ez az egy belőle.

-          Hát igen, ez az egy van és ezt sajnálod  nekem adni. Nézd veszek neked egy tükröt, hogy álandóan láthasd magad, ha akarod.- s nekem adta a képet.

Toncean tovább nézegette a képeket, és egy képet magánál tartott. Ibi és Ölvedi Ida voltak a képen.Láttam, hogy Ibinek nem tetszik az ügy, de én nem szóltam bele az ügybe. Szerintem Toncean jogosan tartotta meg, mivel  Ida is a képen van és ő udvarol Idának. Elküldtem Nélut, hogy hozzon cigarettát és fagylaltot az egész társaságnak.

-          Nem kellett volna kivegyem a képeket, most elvett Nélu egyet belölük s pont azt amelyikből csak az az egy volt, - nyafogta Ibi, de én nem éreztem szükségesnek felelni rá.Megkaptuk a fagylaltot és Ibi kért menjünk megvenni a jegyeket,mert már sokan állnak sorban és nem szeretne lemaradni erről a buszról is.

-          Én nem szeretek sorba állni, - mondtam Ibinek, - adjuk oda valakinek vegye meg a jegyet.

-          Hogy gomdolod ki veszi meg nekünk a jegyet, amikor ilyen sokan vannak?Ránk kiabálnának az utasok,- mondta és pont akkot jött be az egyik soför barátom, akit megkértem vegyen egy jegyet Görgénybe nekem erre a buszra,és oda adtam neki a pénzt.

-          Látod – mondtam Ibinek, -  akinek Krisztus a barátja könnyen üdvözül, mégsem kellett sorba állnom, - s máris jött vissza a soför a jeggyel és egy marok egylejessel. Nevettem, amikor az Ibi markába beleraktam a sok apró pénzt.

-          Menjek én is veled Görgénybe?

-          Gyere, -  mondta örömmel Ibi.

-          S mivel fogok visszajönni?

-          Igazad van nincs több busz visszafelé.- Aztán a jeggyel a kezében visszamentünk a csoporthoz, a csomagokhoz, amig eljött a búcsuzás ideje.Elbúcsuztunk és Ő felült a buszra, egy egészen fiatal gyerek volt a társa és én még sokáig bámultam az autó után, mig  Szabadi, a soförünk nem hívott és felvitt a főtérre. Olyan egyedül éreztem magam.Vajon csak eddig tartott nekem a boldogság?Vajon

ez is csak valami csalétek, amire majd ráfizetek egykor? Mit szeretek benne? Szeretem is egyáltalán? Miért? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben és egyszer csak ott találom magam a pad előtt, ahol csütörtökön együtt űltünk.Fájó és mégis jó érzés volt ott lenni, ahol valamikor együtt voltunk.Akaratlanul oda tértem vissza, ahol a barátságunk kezdődött.Leűltem a padra és elővettem a fényképet, amit nemrég kaptam Tőle. Néztem kacér szemét, amint a távólba néz s éreztem ezért még sokat fogok szenvedni.Tanulmányozni akartam a képet.* Sokat mondó értelmes arc, érzéki száj, kalandokra vágyó, álmodozó szem, amiben  nagyfoku kacérság vegyül. Nem eléggé határozott (a bal szem és a jobb szem közötti külömbség).

Áprilisi lány lehet, akinél gyorsan változik a jókedv és a rossz kedv.

Változékony a természete, és mégis ő vezet, mindenki engedelmeskedik neki.Sokáig szórakoztam a képpel s aztán észrevettem, hogy alig jár ember a főtéren , mivel nagy meleg volt, és mindenki az árnyékba húzódott. Elhatároztam, hogy a csónakházba megyek öcsémhez és ott majd eltöltöm az időt estig. Közben a *Sós*- utca sarkánál találkoztam Tonceannal, és örültem mivel ő jól ismeri Ibit és vele elbeszélgetünk.Behívtam egy sőrre a Transilvánia sörözőbe.

Az asztal mellett aztán beszélgettünk Róla. Azt mondta nem nagyon ismeri, mivel ő nem rég került a 2-es számu közép iskolába, de amenyire ismeri nagyon rendes lány. Nem tudja, hogy udvarolnának neki, aztán belekezdett a tanításba, hogy hogyan kell megtartani egy nőt, mit kell és mit nem kell tenni ahhoz hogy magunkhoz láncoljuk őket.Nekem jól esett, hogy Ibiről beszélünk, de a tanításaira nem voltam kiváncsi, hiszen én sokkal idősebb vagyok nála, de lehet neki több tapasztala lehet.Jó volt hallgatni az együgyü beszédet.

-          Szerintem, ha ő is szeret, és én is szeretem őt, akkor nincs szükség a mesterkedésre minden magától megoldódik.Az igazi szerelem magától jön és ezt nem kell megtartani, ez örökké való és örökké tartó.A szeretet soha el nem fogy- mondja Pál apostól a korintusi levélben.- A mesterkedésre az ember rájön és akkor többet veszít mint amennyit nyer. Többet ér az őszinteség.