- És mégis mióta tudtok ezekről a lényekről? - kérdezte a kapitány, hogy megtörje a mély csendet. Még mindig sok kérdése volt, melyekre szeretett volna mihamarabb választ találni, de érezte, hogy ez a beszédes állapot nem sokáig fog fennmaradni, hogy már amúgy is túl hosszúra nyúlt ez a beszélgetés. Most kell a legfontosabb témákat felhozni, mielőtt még bezárul előtte a kincseskapu. Az apróságok ráérnek majd később is.
    Norbert kissé összeszedte a gondolatait. Az előző vitájuk még mindig, e kevés nesztelen némaság után is hevesen izzott az elméjében. A kapitány szavai sietős tolakodással furakodták át magukat a kemény koponyán, s lassan kezdte felfogni a férfi korábbi érveléseit. Keserű örömmel fogadta az újabb kérdést, hisz ez legalább eltereli majd a gondolatait.
    - Mióta? Idősebbek mint te magad! - A kapitány hitetlen tekintetet vetett a fehérbe öltözött férfira, aki erre csak a vállát rántotta. - Nehogy azt hidd, hogy ez egy újkeletű probléma. Lily, Kilian és a többiek is mind utánuk kutattak.
    - Mégis mir... - kezdte volna el a férfi nagy felindulásból, de a türelmetlen hang félbeszakította.
    - Mielőtt megkérdeznéd, apámtól tudom eme híres történetet a "Sárkányfészki Harcosokról", ahogy hívtátok magatokat. Esetleg a "Péter" név ismerősen cseng? - A kapitány szemei tágra nyíltak a felismeréstől. Péter? Kicsi Peti, a kovács?
    - Látom igen... - mosolyodott el a férfi arcára pillantván. - Lilyvel együtt menekültek ki abból az épületből, mikor rajtatok ütöttek a mulatságon. A többiekkel együtt az anyaföldre menekült, családja lett, s tovább folytatták a harcot, egészen két héttel ezelőttig. 
    - Nem egészen úgy beszélsz az esetről, mint akit lesújtott a halálhír - jegyezte meg rosszallóan a férfi. Valami nincs rendben ezzel a sráccal.
    - Megvannak rá az okaim.
    Már mindketten kezdték fokozottan vontatottnak érezni ezt a beszélgetést. Mintha csak napok, hetek teltek volna úgy el, hogy nem történt semmi, ami előrébb vitte volna a helyzetet. Kifordultak önmagukból, úgy érezték, hogy nem is ők azok, akik itt most levezetik a párbeszédet. Az egyre jobban felgyülemlő nyomás lassan de biztosan kezdte eltorzítani, kicsorbítani az éles személyiségeket, már nem lehetett tudni, hogy ki beszél kivel.
     - Elárultak benneteket... - tért a rég várt lényegre Norbert, hogy tovább lendítse az eseményeket. A kapitány érdeklődő figyelemmel kísérte a férfi minden egyes szavát. - Apám elmondta, hogy kaptak egy hírt, miszerint egy felköri személy kémkedett utánuk, hogy kapcsolatai vannak a Chthonic-al. Eltelt pár nap, majd Lily megtalált téged ennek a háznak a hátsó udvarán, ahogyan leestél a sziklás hegyoldalról. Mindenki tudta, hogy egy arisztokrata család gyermeke voltál, és mivel nem szóltál a származásodról, titokban tartottad a kilétedet, ezért gyanút gyanúra halmoztál a fejeden - A kapitány felismerte a hibáját. Ha igaz, amit Norbert mond, akkor megvan annak az oka, amiért őt soha nem avatták be a belső ügyekbe. - Aztán rájöttek a tévedésre, rájöttek, hogy átverték őket.
    - A rajtaütés... - szólalt fel a férfi mélyen sóhajtva bánatában.
    - Pontosan - bólintott helyeslően Norbert. - Aznap Kilianék rájöttek a fondorlatra. Erre szolgált az egész ételszállítmányos akció - A férfi boldogan megveregette volna a kapitány vállát. A történet, ahogy ő egymaga kidolgozta és az utasításait követve végrehajtották azt az őrült tervet, ez mindig is nagy kedvence volt, mikor az apja mesélt a régi időkről. Fiatalként felnézett a férfire, mindig is találkozni akart vele, hogy személyesen hallja a történetet. És mégis, először a hallgatási fogadalom, most pedig a komor hangulat az, mely nyakát szegi ennek a gyermeki álomnak. - Kilian rájött, hogy te csupán egy csali vagy, egy fényes, csillogó gömb, mely akaratlanul is eltereli a figyelmüket a valódi veszélyről. A valódi személyről...
    A kapitány, e szavakat hallva, ismét megérezte azt a hideg áramlatot, mely három nappal ezelőtt is megcsapta a hátát. Körbetekintett, fagyos leheletet érzett a nyakán. Valami van itt! Tovább forgolódott, kereste a rossz érzés forrását. Norbertre vetette a tekintetét, remélte, hogy a férfi nem nézi bolondnak a hirtelen és értetlen mozdulatok miatt, ahogy a sötét árnyakat hajkurássza. Megkönnyebbülten, de egyben nyugtalanítóan vette észre, hogy ő is ugyanazokat a jeleket keresi. Ő is megérezte a veszélyt. Egymásra fordították a fejüket, majd egyetértő bólintással megindultak az ajtó irányába.
    Settenkedtek a folyosón. Halk, óvatos léptekkel közelítettek a lépcsőn játékosan felfutó fény felé. A saroknál álltak meg, de egy gondolatra sem volt idejük, máris meghallották a nem kívánatos hangot.
     - Úgy tűnik kíváncsi szemek vesznek minket körül! - hallatszott az ellenséges hang, mely szándékosan próbálta hergelni őket.
    Norbert aggódóan a kapitányhoz lépett.
    - Ő az! - súgta neki a nemrég abbahagyott mesélés folytatásaként. - Vargas volt az, akit Kilianék kerestek. Aztán végül is rájöttek, s így nem maradt más választása, a halálba küldte őket.
    A férfit villámcsapásként érte a hír. Harminc éve már annak a napnak. Harminc éve ostorozza önmagát a hibák miatt, amiket végül is nem követett el. Harminc éve már, hogy mindenki akit szeretett a sírba veszett. Miatta. Itt van, ebben a szent házban! Düh fogta el, mérhetetlen vérszomj. Nem érdekelte, hogy hogyan élt Vargas harminc éve, nem érdekelte, hogy valóban ő-e a tettes, vagy sem... Bosszút akart... Harminc éve csak az édes bosszút vágyta, bármily mélyre is ásta el magában ezt a fojtó vágyat. Valaki meg fog fizetni! Itt és most! Nem gondolkodott, nem törődött semmi mással!
    Ma este vér fog folyni... Ha nem is Vargas volt, akkor legalább a halálával egy rohadt patkánnyal kevesebb lesz ezen a világon!
    Kipördült a lépcsőfordulóra, öles léptekkel szedte a fokokat lefelé, miközben dühödt lavina módjára közeledett az árnyékba burkolt, mosolygó alak felé. Norbert utána kiáltott, hogy várjon, álljon meg, de nem volt hatással a férfira. Vargas nem mozdult, örömmel várta az ostromot.
    Norbert Zsolt mellé lépett, együtt figyelték megborzongva, ahogyan a férfi, magából kikelve egyetlen mozdulattal a földre teperte a vékony termetet. Már attól tartottak, hogy a kapitány egy erős szorítással ketté tépi az alatta elterült, továbbra is undorítóan vigyorgó sötétséget, kinek lángoló gyertya szegeződött az arcához.
    Ágyúdörrenést megszégyenítő ordítás robbant keresztül a szobán.
    - Adj EGY jó okot arra, hogy miért ne öljelek meg itt és most!
    Norbert csak most jött rá igazán, hogy miért is tiltották meg neki, hogy beszéljen az esetről. Rémülten figyelték az előttük kibontakozó jelenetet, de egyikük sem mert közbeavatkozni, túlságosan megfélemlítette őket a harag, mely felemésztette a termetes testet. Nem lett volna szabad elmondania, hazudnia kellett volna, egyenesen, határozottan! De most már túlságosan késő van. Több száz gondolat és lehető végkimenetel futott végig a gondolataiban, a fejében. Valóban... rájött, hogy mekkora hibát is követett el ezzel!
    Még túl sok a kérdés, a megválaszolatlan... de ezeket most mind hátra kell hagyni. A kapitány - hála a saját, önfejű hülységének, amiért elmondta -, most egy láncreakciót indított el. Nem várt lépést tettek... s most jön Vargas köre a cselekvésre!