Szomszéd, mint hatósági tanú

   Tihamér, húszéves kora ellenére elég sokmindennel próbálkozott már az életben, hogy ne kelljen dolgoznia. Ambiciózus természetének köszönhetően gyakran sikerült belefutnia kisebb-nagyobb üzletkötési lehetőségekbe, de sajnos javarészt mínuszban szállt ki belőlük. Hogy napi szinten beszerezhesse a cigi és szeszadagját, a szülői kasszát volt kénytelen bizonyos időközönként megvámolni. Ha meg lebukott, és emiatt még éjszaka is a párnák alá került a pénztárca, akkor a ritkán előszedett használati tárgyakat adta el a padlásról. Egy szó, mint száz, ügyes fickó volt. Aztán, mikor már csak az állandó jelleggel szem előtt lévő berendezés kerülhetett volna piacra, úgy döntött, elmegy inkább a vasútra dolgozni. Sosem gondolt volna erre a lehetőségre, de hallotta az egyik haverjától, hogy a tizenkét órás műszakból legalább kilencet kártyázással töltenek. Szóval nem kell megszakadni.

   Fél éve állt vasúti alkalmazásban, és már papíron akkora kártyaadósságot halmozott fel, amit egy jól menő olajkút is csak hetek alatt tudott volna letörleszteni.

   - Te, Tihi! Mikor fogsz már fizetni, baszd meg?! – förmedt rá az egyik kollégája, miközben csapkodták a lapokat az asztalhoz.

   - Nyugi, meglesz a lóvé! Csak még gyűjtögetnem kell egy ideig. Hacsak nem haverkodom közben össze Bill Gates-el.

   - Hogyan gyűjtögetsz, mikor minden nap be vagy rúgva, mint az állat? – vonta kérdőre a másik.

   - Ne kúrogassatok már, baszd meg! Ha azt mondtam, hogy meglesz a lóvé, akkor meglesz… Amúgy meg muszáj naponta berúgnom, mert agysejt túltengésem van. Ha nem alkoholizálnék, szétrobbanna a fejem.

   - Akkor, hogy van az, hogy mindig veszítesz?

   Erre már nem tudott replikázni.

   Egyszer megkereste valaki egy bombaüzletnek tűnő ajánlattal, és lehetővé tette számára, hogy kéthavi nettó jövedelme ellenében megvásároljon ötven szem marihuána vetőmagot. Mivel éppen ősz volt, így tavaszig ápolhatta szobájában a palántákat. Az anyjának azt mondta, hogy szeretne felvételizni a kertészeti egyetemre, és ez amolyan bemelegítés. Kíváncsi, hány kiwi palántát képes életben tartani a szekrény tetején.

   A majdani zsíros haszon reményében már nem elégedett meg a dohánnyal és alkohollal, de heti tizenöt-húsz szál cigire való szárított marihuánát is beszerzett. Egy idő után már jóformán csak füves cigit volt hajlandó szívni. Természetesen javarészt hitelben. Ezzel kapcsolatban azt mondta az aggódó anyának, hogy a szénaillat, ami rendszeresen kiszűrődik a szobája ajtaján, egy újfajta amerikai cigaretta számlájára írható.

   Amint kijött a tavasz és a jó idő, kiültette a palántákat a kertbe, anyjának pedig szigorúan meghagyta, hogy mindennap öntözze a kiwifákat, nehogy akár egy is elszáradjon, mert az iszonyú veszteséget jelentene a számára. Az ültevény gyönyörűen fejlődött, Tihamér pedig mindennap osztott szorzott; ennyi bokor az annyi levél, az annyi gramm stb. Közben pedig folyamatosan be volt tépve a hitelben vásárolt fűtől.

   Egyik délelőtt, szokásához híven beszívva nézte a Spektrum tévét. Arról kezdtek beszélni egy műsorban, hogy a mákból milyen fasza cuccot képesek kinyerni az erre szakosodott szervek. Azonnal bevillant neki, hogy a szomszéd kertjében mennyire guszta, kövér, szép zöld mákgubók ékeskednek. Egy percig sem volt rest. Rögtön átment. A nyugdíjas Lázár épp kapálta a krumplit.

   - Üdv, Lázár bácsi!

   - No szervusz, Tihamér! Tán csak nem kapálni jöttél?

   - Áá, nem. Más dolgom lenne. Tudja, jelentkezni fogok a kertészeti egyetemre, és szükségem van néhány mákgubóra… hogy… szétvágjam, és fényképeket készítsek… egy… egy szakdolgozathoz.

   - Hát, ha ilyen okosságokon töröd a fejed, akkor csak vigyél belőle. No szervusz, én beülök a budira!

   „Mekkora mázli, félrevonul!” – gondolta Tihi.

   - Köszönöm szépen, Lázár bácsi! – kiáltotta az árnyékszék felé baktató öregnek Tihi, aztán rohant a fészerbe.

   Egy perccel később sarlóval a kezében esett neki a mákföldnek, és addig nem hagyta abba a kaszálást, míg meg nem töltötte a nála lévő Tesco-s szatyrot.

   Visszament a házba, felrakott egy fazék vizet a gáztűzhelyre, alágyújtott, a gubókat pedig az utolsó darabig beleborította. Leült egy stokira, rágyújtott egy füves cigire és türelmesen várt, hogy forrni kezdjen a víz.

   „Tíz liter máktea – örvendezett magában. – Úristen, tíz liter máktea! Legalább egy hétig kitart, de kurvajó!”

   Ahogy elkezdett gőzölögni a fazék tartalma, Tihi úgy döntött, hogy nem vár tovább, egyszerűen képtelen rá. Bement a fürdőszobába egy törölközőért, fölé hajolt a fazéknak, a törölközőt magára terítette és vadul szipákolni kezdett. Vagy egy perce szívogatta a gőzt, mikor megveregette a vállát az apja.

   - Mi van veled, Tihamér? Jól vagy? – kérdezte aggodalmat sugalló hangon.

   - Tihamér úgy egyenesedett fel a fazékból, mintha a seggébe szúrtak volna egy kötőtűt.

   - Öö… csak inhalálok. Asszem, megfáztam – válaszolta riadt tekintettel, mint akit maszturbáláson kapnak.

   - Júliusban? – csodálkozott az apja.

   - Aha, úszkáltam a… izé… sóderbányában.

   - Értem. Legközelebb vegyél fel valamit, mielőtt belemész a vízbe! – vigyorgott az apja, aztán otthagyta.

   Alig bírta kivárni Tihi, hogy kihűljön a máktea. Még forró volt, ő már hozzálátott a fogyasztásához. Estig két litert szürcsölgetett be, majd hanyatt vágódott a szobájában és másnap délutánig egyfolytában aludt, mindenféle zavaros álmokat látva. Volt, hogy ő kergetett egy elefántot, volt hogy őt kergette egy telefonfülke, azután megdugta Penelopé Cruz-t, utána viszont őt erőszakolta meg egy marslakó. Aztán épp Szürke Gandalffal füveztek, és elmélyült beszélgetést folytattak a hobbitok feltételezett szexuális szokásaikról, amikor minden átmenet nélkül, hirtelen magához tért az ágy alatt. Be volt szorulva.

   Mire kifeszegette magát onnan, összetakarította az össze pókhálót és porcicát, valamint lenyelt két pókot, egy meg belemászott a fülébe. A fülbetolakodót kiszedte, majd ránézett az órájára. Délután öt óra volt. Hogy milyen nap, arról csak sejtése volt; remélte, hogy csak egy napot töltött kómában. A vasút nem számított, mivel addigra már rég kirúgták.

   Kitántorgott az udvarra, és majdnem infarktust kapott attól, amit látott. Az anyja az egyik legnagyobb vadkender cserjével söprögette a baromfiudvart.

   - Mit csinálsz, muter?! A kurva életbe! - ordított magából kikelve.

   - Há’ micsinánék, sepregetek – válaszolta nyugodtan.

   - Azzal?! – mérgelődött Tihi, aztán elvette anyjától az alkalmi seprőt és felrakta a kutyaól tetejére száradni, hogy minél több levelet megmenthessen róla.

   - Persze, hogy ezzel – válaszolta csípőre tett kézzel a szorgos öreglány. – Semmi értelme nevelgetni ezt a sok kiwifát. Egyetlen kiwi sem termett rajtuk, de lombjuk az annyi van, mint a hétszentszakramentom! Ez volt a legszebb. Igen jól lehet vele seperni.

   - Megőrülök – morogta Tihi. – Egymillió forinttal söpri a tyúkszart. Figyelj, muter! Ezek a fák majd jövőre fognak teremni először, úgyhogy ha lehet, inkább maradj a hagyományos takarítóeszközöknél, ok?

   - Jól van fiam, jól van. Én csak hasznossá akartam tenni ezt a sok ződet.

   - Akkor csak öntözd, hogy minél lombosabbak legyenek! – mondta, majd beállt a tyúkól mögé és legalább egy litert hugyozott.

   Teltek múltak a napok, míg végre elérkezett szeptember eleje. Még mielőtt megkezdődött volna a természetes lombhullás és akár egy levél is kárba veszett volna, Tihi leszüretelte az utolsó szálig. Nehogy véletlen elfújjon egy-kettőt a szél. Ahogy az elő van írva; kiszárította, összemorzsolta és gondosan kimérte egygrammos adagokba.

   Ment az üzlet, pörgött a mani, nem is lett volna semmi gond, de voltak, akik rendszeresen hitelbe jártak vissza cuccért. És valamelyik közülük úgy döntött, hogy fizetés helyett inkább felnyomja Tihit a zsernyákoknál, hátha lesittelik.

   Egy hétvégi napon a délutáni órákban jelent meg Tihiéknél két civil ruhás nyomozó. Csengetniük nem kellett; ilyen lehetőséggel nem volt felszerelve a léckerítés. A kapu tárva-nyitva volt. A célszemély betépve üldögélt egy fotelban a ház teraszán, a szülők a kert végében szedték a kukoricát. Eléállt a két nyominger, meglobogtatták a házkutatási parancsot, majd Jónapottal köszöntek.

   Tihi megrémült egy pillanatra, aztán gyorsan le is nyugodott. Az anyag jelentős részén már rég túladott, így nem igazán volt oka idegeskedni. Beugrott neki, hogy azzal a csekély mennyiséggel, amit találni fognak, a legrosszabb esetben is csak fogyasztásért ítélhetik el.

   - Tiszteletem az uraknak! Mégis, mit keresnek? – kérdezte Tihi, miközben bambán bámult rájuk a háromszorosra tágult pupilláival.

   - Alapos okunk van feltételezni, hogy tiltott anyaggal való kereskedést folytat – válaszolta határozottan az egyik nyomozó, majd hátrabilincselte Tihi kezeit.

   - Akkor csak feltételezzék – mondta, és csendben nézte, ahogy felforgatják a házat.

   Egyórás kutakodás után feladták, és megelégedtek a négy egygrammos kis csomaggal, amiket az éjjeli szekrény fiókjában találtak néhány pornóújság mellett.

   - Bassza meg, ezzel nem tudunk mit kezdeni! – mondta az egyik. – Vedd le róla a bilincset!

   - Hát, igen. Legfeljebb szabálysértés. Lefoglaljuk, aztán húzunk a picsába – mondta a másik, és kiöntötte a kis zacskók tartalmát az asztalra, hogy mielőtt elkobozzák, lefotózhassa.

   - Ok, átmegyek a szomszédba és hívok valakit tanúnak.

   Két perc múlva már Lázár bácsi is ott állt az asztalra kiszórt fű mellett, mint hatósági tanú, de még mindig nem értette, hogy mit foglalnak le, és hogy miféle jegyzőkönyvet kell aláírnia.

   - Ez az, uram! Erről van szó, nézze meg! – mutatott a rendőr a cuccra. - Ezt fogjuk mi most elvinni, maga meg aláírja szépen ezt a papírt. Értve vagyok?

   - Höhhőő – legyintett a szomszéd az asztal tartalmára, és már fordult is el onnan. – Míí? Eez? Ezért a nagy felhajtás? Mióta a valagamat hátul hordom, az asszony ezt teszi otthon a hurkába!

   - Micsoda?! – kerekedtek ki az egyik zsernyák szemei, és már kattant is a bilincs a tanú csuklóján.

   - Mi ez?! Mire véljem ezt?! – indulatoskodott a szomszéd.

   - No para, tata! Most megyünk és maga is előadja az összes marcsit.

   Röviddel azután, hogy átértek és követelni kezdték a halálra rémült asszonytól azt, amit a hurkába szokott szórni, kínos arckifejezés mellett lekerült a bilincs a csuklókról. Visszamentek Lázár bácsival együtt Tihamérhoz, a marihuánát lefoglalták, a hatósági tanú megtette állampolgári kötelezettségét; ellátta kézjegyével a lefoglalási bizonylatot.

   Miután beült a két rendőr az autóba, a biztonság kedvéért még odaszólt nekik a gyanúba keveredett szomszéd.

   - Rendőr urak! Csak még egy pillanatra!

   - Igen? – nézett ki érdeklődve az, amelyik a kormány mögött ült.

   - Biztosan nem probléma, hogy mi is ezt a növényt használjuk? Nem szeretném, ha énhozzám is így jönnének legközelebb, mint ehhez a szegény Tihi gyerekhez.

   - Biztosan nem probléma! Maguk csak nyugodtan használják továbbra is. Én sem szeretem a hurkát majoránna nélkül!