Add a kezed!

   ( Dorina )

   Dorina az a fajta lány volt, aki kifejezetten a karrierjének élt. Kislány kora óta, fodrász szeretett volna lenni. Emellett szerette az embereket, szeretett beszélgetni, ismerkedni másokkal. Az általános iskola elvégzése után, sikerült a számára megfelelő intézményt választania, ahol később, kitűnő szakmunkás vizsgával remekelt. Nem sokkal utána, a városközpontban, nyitott is egy fodrászüzletet. Szerencséjére elég sokan látogatták, nem csak a barátai, hanem a környező emeletes házak lakosai is.

  Immár 24 évesen, mostanra is úgy éli az életét, ahogyan eddig. Mint hal a vízben. Nincs semmi akadály az életében, nem gátolta meg semmi, hogy céljait elérhesse. Azonban ha valamilyen bonyolult ügy, mégis közbeszólt, határozottan kezelte a problémát.

  Egy verő fényes, májusi napon, éppen a legjobb barátnője frizuráját igazította. A rádióban halkan szólt a zene, amire Dorina jókedvűen rázta a fenekét, majd néhány mozdulat után, feljebb húzta farmernadrágját.           Bizonyára nem sejtette, hogy eljött a pillanat, amikor az élete, egy csapásra megváltozik.

-       Ha rám hallhatsz, szerintem az egyen felső, a középiskolákban, nevetséges! – nyilvánította ki véleményét Helga, miközben a reggeli újságot tartotta a kezében.

 Dorina a zene refrénjét dúdolva, hajolt az újság címlapja fölé, miután Helga elégedetlenül lecsapta az asztalra.

-       Talán ha Donald kacsának öltöztünk volna a suliban, nekünk is jól állt volna a matrózblúz! – felelte, huncut mosollyal az arcán Dorina, amire barátnője fáradt arccal a szemeit forgatta.

-       Komolyan mondom, jó hogy nem találnak már ki, búvár felszerelést! Az mondjuk, a 40 fokos melegben, az évzárókon, jól is állna! Emlékszel amikor mi voltunk végzősök? Olyan meleg volt, azt hittem elájulok a napon! Erre mit látok? Az egész tanári kar, ott hűsöl az árnyékban, székkel a picsájuk alatt! Szégyen, de most nem?

  Dorina meg vonta a vállát, majd a hajvágás következő irányába fordította fejét és precízen lenyisszantotta a feleslegesnek tartott hajfürtöt.

-       Figyelj Helga, változnak az évek, így változnak a hagyományok is! Most kötelezőnek tartják a lányoknál a matróz blúzt, ennyi! Ha azt vesszük, mára már a húsvét se egy hagyomány!

 Ekkor Helga, erősen az asztal tetejére csapott, olyan erővel, hogy a rajta lévő összes Taft és hajfesték, nyomban hanyatt vágta magát. Dorina a nevető görcstől, megdermedt arccal meredt a barátnőjére, aki szerényen mosolygott a tükörbe, miközben egymás után állítgatta fel a dobozokat.

-       Szóval, azt akartam mondani hogy igazad van! Ne haragudj, csak ez most kihozta belőlem a Xena erejét! De most nem? Amikor arra kerül a sor, hogy ünnepeljünk, mi az első? Anyám rám csörög, hogy mennünk kell bevásárolni! Totál idiótaságnak tartom! Otthon, tele a hűtő, a fagyasztó, de azért szórjuk el a pénzt, mindenféle csicsás hülyeségre! Ma már minden csak erről szól! Pénz, pénz, pénz! Régebben a nagyival neki álltunk sütni, főzni, délelőtt eljöttek a locsolkodók, aztán mi tetőtől-talpig szódától ázva, odanyomtunk a markukba egy-egy csoki tojást és mehettek amerre láttak! Ma hogy működik drága barátnőm? Alapvetően el sem jön senki!

-       Ha netán hozzánk jön valaki, akkor az is Lali nagybátyám, de ő se csoki tojásért, elhiheted! – ezután Dorina, a hüvelyk és a mutatóujját dörzsölgette, válasz jeléül, amivel a pénzt jelképezte.

-       Kész ez az ország, komolyan! – csóválta a fejét Helga. – Jajj mennyi az idő?

 Dorina oldalra, a fali órára pillantott, majd így szólt.

-       Fél 10 lesz öt perc múlva.

Helga türelmesen biccentett, miközben saját magát nézegette a tükörben.

-       Nem tudom Sanyi mit fog szólni a hajamhoz!

-       Már ha észreveszi! – jegyezte meg mókásan Dorina.

-       Igaz! – húzta az ajkát Helga. – A legutóbb, amikor tőled jöttem és elé álltam, ezt kérdezte: esik odakint?

  Dorina megállt a hajvágásban, sőt még a dúdolásban is. Egy pillanatig némán nézett a barátnőjére, majd szórakozottan felnevetett.

-       Milyenek ezek a pasik, látod!

-       Tényleg, neked mikor lesz már a következő?

 Helga érdeklődő kérdésére, a lánynak hirtelen savanyú arca lett. A száját biggyesztette, miközben úgy csinált, mintha találná a nyelve végén a megfelelő szót, de voltaképpen nem is akart válaszolni.

-       Egyébként jól tetted, hogy szakítottál azzal a Szabolcs gyerekkel!

-       Nem szakítottam vele, ő csinálta végül a fesztivált! Felhívott, megkért hogy találkozzunk a szabadság téren, ahol lehordott engem mindenfélének, aztán…

-       Aztán te meg a balesetibe küldted!  - fejezte be elégedett hangnemben Helga.

-       Nem igaz, én nem is bántottam, csak megfogtam a csuklóját! – tiltakozott Dorina. – Máig sem értem, mi történt akkor vele!

Erre letette az ollót és vett egy nagy levegőt. Helga ijedten fordult barátnőjéhez, majd felállt a székből.

-       Csajszi, jól vagy? – kérdezte tőle ijedten.

Dorina nem adott választ. A tükörbe nézett, ahol önmagával nézett farkas szemet.

-       Esküszöm, hogy csak ott álltunk egymással szemben, és ő meg akart ütni. Elkaptam a kezét, azután már csak arra emlékszem hogy összeesik és nem kap levegőt!

-       Tyűha! – ráncolta a homlokát Helga. – Nem semmi!

-       Félek, valami nincs rendben velem!

Ezután Helga szembe fordította magával Dorinát és mélyen a szemeibe nézett.

-       Most jól figyelj rám! Nincsen nálad tutibb barátnő, az egész Föld kerekségen! Márpedig, veled minden rendben van, erre esküdni mernék!

Barátnője szavai, jóleső mosolyt csaltak Dorina arcára.

-       Köszönöm hogy te mindenben mellettem vagy! – suttogta Dorina.

Ekkor Helga átölelte barátnőjét, óvatosan megveregette a hátát, azután a fülébe súgta.

-       Én köszönöm, hogy ilyen hosszú idő múltán is megmaradtál nekem, mint legjobb barátnő!

  Miután Helga frizuráját befejezte, a lány még maradt pár percig cseverészni Dorinával. Később, azonban már egyre többen jöttek az üzletébe így már nem jutott idejük egymásra. Amikor Helga elment, Dorina nagyon magányosan érezte magát. Furcsának is érezte, hiszen sosem történt még vele ilyesmi.

  Estefelé, amikor már a vendégek java része elment, a nyitva táblát átfordította a másik felére, majd összetakarította a padlót. A parfis végét, mintha mikrofonként emelte a szájához, miközben tánclépések közepette, összébb húzta a levágott hajfürtöket a padlón.

   Hallotta, hogy valami mégis benyitott az ajtón. Érezte, hogy nincs biztonságban. Amikor megfordult, két fiatal srác állt előtte, akiket már jól ismert. Ex-párjának a legjobb barátai voltak Márk és Endre. Az alacsony termetű, látszólag ártalmatlan Endrének nyugodt arckifejezése volt, Márknak azonban kevésbé. Mogorva fekete szemeivel úgy nézett a nála fél fejjel magasabb Dorinára, mint egy kutyára.

-       Szervusztok fiúk, sajnos rossz hírt kell hogy közöljek, az üzletem már zárva! – kocogtatta meg a csuklóján lévő, láthatatlan órát Dórina.

-       Nem azért jöttünk! – felelte mély hangon Márk.

Dorina sóhajtott egy nagyot és próbált előre gondolkodni. Ha a két fiú akarna, akkor sem tudna kárt tenni a lányban, ugyanis nem csak magasságban de korban is Dorina vagy előrébb. Így hát úgy döntött, elüti a témát, viccesebb irányba.

-       Na mit szóltok, milyen szép kis polgármesterünk van nem? Új kocsi, új ház, de az utak ugyanúgy lyukasak mint a sajt!

A két fiú egyáltalán nem díjazta Dorina megszólalását.

-       Tudod miért jöttünk! – hallatszott a mélynek álcázott hang, ismét Márk szájából.

-       Sejtem – forgatta a szemeit Dorina. – Na rajta, akkor álljatok bosszút a jó lelkű Szabolcsotokon! Mivel kezditek? Összetöritek az üzletem ablakát? Rajta!

-       Nem volt jogod ő neki ártani! – üvöltötte hirtelen Márk. – Te egy rossz szajha vagy, aki már több bránert fogott az életében mint kilincset!

Dorina hirtelen dühtől elködösült szemmel meredt a fiúra. A közelébe lépett, de ekkor Márk megijedt és hátralépett. A lány azonban előrenyúlt és elkapta a fiú torkát. Olyan erősen fogta, hogy érezte, ahogy a fiú nyelt egyet.

-       Majd én megmutatom neked, ki a rossz szajha!

  Márknak lilulni kezdett a feje, szemei pedig a plafonra akadtak. Karjaival, erőtlenül csapkodni kezdte Dorina mindkét vállát de semmit sem ért el vele. Endre kétségbeesetten kiszaladt az utcára és segítségért kiabált.

Dorina, kérlek engedd el a fiút!

   A lánynak fogalma sem volt róla, ki szólt hozzá, de szót nyomban szót fogadott. Márk úgy zuhant a padlóra, mint egy rongybaba. Nem sokára azonban magához tért, ám bőre színét még nem sikerült teljes mértékben visszanyernie. Remegő tekintettel nézett a fölötte álló Dorinára, aki ugyanolyan rémült arccal nézett bele a falon csüngő tükörbe.

   Ekkor vett észre önmagán, olyasmit, amit eddig életében még soha. A szemei vörösen izzottak. Mint egy fehér nyúlnak. Amikor azonban eleresztette Márkot, a szemei szépen lassan kezdték visszanyerni, eredeti színét.

  Addigra Márk, amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta az üzletet és kisbarátjával együtt hangos trappolás kíséretében rohantak tovább a sötét utcán.

Jól tetted hogy elengedtek! Ez a fiú, csak a barátjáért próbált kiállni! Amire képes vagy az nem csak egy olló és egy fésű, hanem egy fegyver! Jól láttam ahogy kivontad a szervezetéből az oxigént! Én tudom a módját, hogyan tanuld meg okosan kezelni ezt a fegyvert!

Dorina a fejét vakargatta és már azt se tudta, mit csináljon, kinek telefonáljon. Úgy érezte megbolondult és hangokat hall.

Attila vagyok, 35 éves, Szolnokon lakom!

-       Aztán nekem mi közöm ehhez? – kérdezte nyugtalanul Dorina, ám jól tudta hogy a nagy semmibe beszél.

A mi kettőnk célja, közös!

ADD A KEZED  Dorina!