Add a kezed

    ( Zsófi ) 

Reggel, fél hétkor csörgött Zsófi ébresztője. A 17 éves, gimnazista lány kikelt az ágyból és egyik kezével, álmos szemeit dörgölte, míg a másikkal, az ébresztőt nyomta ki. Nem sikerült az elsőre, még a második gomb lenyomás után is ugyanúgy mondta a magáét az ébresztő.

  A lány türelmetlenül felhajtott, mire a legjobb megoldásként, az ébresztőre való öklöst tartotta a legjobb ötletnek. Amikor azonban rá ütött, az óra kicsúszott az ökle alól, majd hangosan csattant a földön.

-       Feladom!  - nyögdécselte álmosan Zsófi, hanyatt dőlve az ágyán.

  Inkább hallgatta tovább a kellemetlenül sipákoló ébresztő óra ricsaját. Az álmosságtól kábultan nézett a plafonra, miközben a fáradtság szédült jelei karikáztak a szemei előtt.

-       Jajj nekem, az a fránya ébresztő óra! – nyitott be szobájába, egy alacsony, kopasz férfi, aki türelmes mosollyal az arcán lehajolt az ébresztő óráért s lekapcsolva, vissza helyezte az éjjeli szekrény tetejére.    Ezután játékosan belecsiklandozott Zsófi pocijába, amire a lány azonnal gombócba rándult.

-       Jajj Tomi, ne már! – lihegte Zsófi. – Így is alig tudok megmoccanni!

 Tamás, 47 éves kisvállalkozó volt, aki a helyi pékségnek volt a tulajdonosa. S egyben Tóth Zsófiának a nevelő apja.  Családi ágon a nagybátyja, aki a lány szüleinek, tragikus halálesete után, azonnal magához vette a 4 éves Zsófit és a gondját viselte, azaz viseli a mai napig.

-       Ejnye-bejnye! – csóválta a fejét Tamás. – Aki éjjel nagylány, az reggel is nagylány, nem igaz?

Zsófi ekkor kinyitotta szemeit s felült nevelő apja mellé.

-       Na igen! A legjobban akkor lennék nagylány, ha az én drága kedves párom, hamarabb befejezi a dolgát.

Tamás alaposan körbe vizsgálta a lány karjait, amit Zsófi nyugtalanul viselt.

-       Miért nem tudja tiszteletben tartani, hogy másnap neked korán kell kelned?

-       Nézd, ő ilyen – vonta meg a vállát Zsófi, miközben gondolataiban, ugyanennek a mondatnak a válaszát keresgélte.

 Tovább nem tudott beszélni, be látta hogy erre nincs is megfelelő válasz. Ha jól belegondolt, inkább fogadott volna szót tegnap este Tamásnak, de ehelyett, két és félórát rostokolt a párjával egy kamerával felszerelt, magán terület előtt. Még mindig a füleiben visszhangzott a két rotweiller elviselhetetlen ugatása, majd körmük kétségbe ejtő kopogása, amint rohanva közelednek mindkettőjük felé.

-       Tudod hogy nem szoktam bele szólni a magán életedbe – helyezte rá óvatosan a tenyerét, Zsófi vállára. – Nagyon féltelek, nem tetszik nekem hogy ez a Péter gyerek, csak úgy visszalopja a motorját. Elvégre ő adta be zálogba, sokkal tisztább ügy lenne, ha elmenne dolgozni és így vissza tudná fizetni a motor árát! Az pedig, hogy bele rángat ebbe téged is, ne haragudj de nem engedhetem! Az édesanyád a testvérem volt, megfogadtam hogy mellettem, biztonságban leszel!

 Zsófi kissé megkönnyebbült Tamás őszinte szavait hallván, más részt azonban tehetetlen volt, hiszen nem hagyhatta cserben a párját. A legnehezebb viszont az volt számára, hogy Péter, egyáltalán nem kedvelte Tamást, ha bár ez fordítva is igaz volt, de a nevelő szülő soha nem adott ennek hangot. Péter viszont folyamatosan ócsárolta a férfit Zsófinak, hogy ilyen aggódó és gyerekes ember mellett, soha nem lesz belőle magabiztos nő.

-       Mond csak, fontos neked Péter? – tette fel óvatosan a kérdést Tamás, majd reszkető pillantással várt Zsófi reakciójára.

-       Azt hiszem, igen. – felelte az orra alatt Zsófi.

-       Zsófi – kezdte türelmesen, Tamás. – Nagyon okos lány vagy! Gimnáziumba jársz és egyetemre szeretnél tovább menni, testnevelő tanárnőnek nem igaz? A kisujjadban van az atlétika minden egyes ága! Benned óriási reményeket látok, tudom hogy sikerül elérned őket!

  Tamás az ujjával felemelte a lány állát s mikor tekintetük összetalálkozott, ismét feltette a kérdést.

-       Azt szeretném megtudni, fontos neked ez a fiú?

Zsófi nehézkesen szuszogott, mire ráharapott az ajkára és igyekezte eltemetni magában a fel törekvő érzéseit.

Ugyan, dehogy fontos! Ez a srác egy állat! Úgy beszél velem mint a kutyával! Azt se tudja hogy kell bánni egy lánnyal! Csak az idióta haverjaival tud száguldani az utakon, engem meg egyszer nem lepett meg egy szál rózsával sem!

Tamás lassan kihúzta az ujját a lány álla alól és egy ideig ledöbbent arccal nézett rá.

-       Mi a baj? – kérdezte Zsófi.

Tamás olyan arcot vágott, mintha nevelt lánya tekintetében,  a saját 80 éves önarcképét pillantotta volna meg.

-       Tamás! – rázta meg a vállát Zsófi, mire a férfi heves pislogások közepette, visszatért a jelenbe,

-       Áhh, semmi csak kicsit elbambultam! – legyintett egyet Tamás. – Öreg vagyok már, a korral jár!

Zsófi nevetni kezdett, majd megdörzsölte a férfi kopasz fejét.

-       Nézzenek oda, a nagy öreg megszólalt!

-       A nagy öreg, márpedig nagy öreg! – emelte fel a mutató ujját Tamás. – Ugyanis tisztában van azzal, milyen nap is van ma!

 Zsófi mit sem sejtően figyelte, ahogy Tamás egy pillanatra kirohan a szobából majd rá pár másodpercre, szinte ugrálva az izgalomtól, bedugta a fejét az ajtó nyíláson.

-       Ugyanis ha nem tudnád – kezdte, majd amikor teljes testével belépett, kezeiben egy gyönyörű szép, rózsaszín cukormázas, szülinapi tortát hozott be. – Ma van a 17. születésnapod rossz csont lány!

 Zsófi tátott szájjal bámult nevelő apja, örömtől csillogó arcára, majd érezte, ahogy könnyei két oldalt lassan lekúsznak az arcára. Felállt és tenyereit az arca elé tette – majd nem tudta eldönteni, most sírjon vagy nevessen. Mivel mindkettő jött neki egyszerre így nem is kellett ezen sokáig gondolkoznia. Tamás óvatosan letette a tortát az éjjeli szekrényre, majd próbált két lábain megállni, ugyanis Zsófi szó szerint a nyakába ugrott.

-       Boldog születésnapot Zsófi! – mosolyogta Tamás. – Te tartod bennem a lelket!

 Eltartott néhány másodpercig amíg Zsófi kisírja magát nevelő apja vállán, majd utána megkóstolták a tortát, aminek nagyon kellemes, áfonya íze volt. Náluk a hagyomány, mindig az volt, hogy a születésnapot orrcimpáját, összekenték egy kis torta habbal. Úgy tűnt, ez a hagyomány számukra örök, ugyanis Tamás senki kedvéért nem hagyta volna ki.

  Eltartott néhány másodpercig amíg Zsófi kisírja magát nevelő apja vállán, majd utána megkóstolták a tortát, aminek nagyon kellemes, áfonya íze volt. Náluk a hagyomány, mindig az volt, hogy a születésnapot orrcimpáját, összekenték egy kis torta habbal. Úgy tűnt, ez a hagyomány számukra örök, ugyanis Tamás senki kedvéért nem hagyta volna ki.

  Még ha csak kettejük közt is, de nagyon jól telt a szülinapozgatás. Tamás felhívta magára Zsófi figyelmét, hogy siessen haza az iskolából, mert a nagy szülinapi ajándék, sajnos még nem érkezett meg és nem is fog beférni a házba. A lány egyáltalán nem tudta hogy Tamás mivel fogja meglepni de már reszketett a gyomra az izgalomtól.

  Sokkal jobban indult a napja. A reggeli fürdés közben a kedvenc zenéje dallamát énekelte. Később, a tükör elé állva, elégedetlenül mérte fel gyönyörű arcát. Csokoládé barna szemei, ragyogtak a boldogságtól. Ezután a kezébe vette a hajszárítót és meleg levegőt engedett lenszerű, vállig érő sötét barna hajára. Majd felöltözött és elindult gyalog az iskolába.

 Amikor kifordult az utcájukból, a szemben lévő parkban, egy magas, fekete bőrdzsekis, festett szőke hajú fiú állt.    Karbetett kézzel, arcán goromba jellemet lehetett észrevenni, mellette pár centire pedig egy összenyomott, üres energia italos doboz hevert a fűben, amit bizonyára ő dobhatott el.

-       Neked mennyit jelent a „ pontos „ szó? – rivallt rá Zsófira, amikor a lány a közelébe lépett. – Nem elég hogy tegnap este a szerencsétlenséged miatt majdnem lebuktunk még nagy lazán elszunyókálsz itt nekem?

 Zsófi azt se tudta mit szóljon, egyrészt nagyon váratlanul érték a durva szavak, másrészt pedig szinte már nem is látta értelmét válaszokat adni.

-       Ugye tudod hogy iskola után megyünk Rómeóékhoz? – kérdezte nem éppen a legmegfelelőbb hangnemben Péter, amire Zsófi csak a szemeit tudta forgatni.

-       Tudod hogy ma szülinapom van. – felelte a lány nyugtalanul.

Péteren látszott, hogy ez most meglepte őt, azt sem tudta hogy mikor van a barátnője születésnapja. Különös jelét viszont nem mutatta annak, hogy ezt bizony szégyelli, sőt, még egy kedves köszöntő szó sem jött ki a cigitől bűzlő száján.

-       Akkor most menjek egyedül? Ott lesz mindenkinek a csaja én meg majd ott állok és nézem, mondjuk az Andi seggét? Fasza, mondhatom! Aztán meg hallgathatom tőled, hogy „ biztos jól  elcseverésztél más lányokkal” !

-       Sosem szoktalak kérdőre vonni! – nézett rá szemrehányóan Zsófi.

  Péter erre eljátszott egy gúnyos nevetést, amely valóban annyira eljátszottra sikerült, hogy Zsófinak szinte hányingere lett tőle. Végre odaértek a gimnáziumhoz, ilyenkor mindig boldog volt, hogy Pétert órákig nem láthatja. Ilyenkor még a durva beszólások sem fájtak neki.

-       Akkor mi legyen, mondj már valamit! – lökte oldalba Péter, amiért barátnője néhány másodpercig, könnyed mosollyal nézte a gimnázium épületét.

-       Mi lenne ha mondjuk később mennénk? Mondjuk délután 5 óra?

Péter ekkor felháborodottan elfordult és káromkodni kezdett.

-       Na tudod mit, akkor ne fáraszd magad! Azt nem értem, miért szívózol itt velem? Nagy nehezen megbeszélem a haverjaimmal, hogy had vigyelek már téged is, erre meg nem akarsz jönni? Miért nem mész te a picsába?

Zsófi csak mosolygott a fiúra, egyáltalán nem érzett dühöt vagy csalódottságot magában. Péter értetlenül nézett rá egy darabig, aztán köszönés nélkül, otthagyta az utcán.

-       Mekkora egy tapló! – hallatszott egy sokkal barátságosabb hang, Zsófi mögött.

Amikor hátrafordult, legjobb barátnőjét, Alízt pillantotta meg, aki szitkozódva követte tekintetével, amint Zsófi barátja elhagyja az utcát.

 Alíz nem volt az a gyenge jellem, szellemi és fizikai értelemben is volt már hogy felülmúlt egy-két fiút, ugyanis válogatott boxoló volt.

-       Komolyan mondom, de csak mert a legjobb barátnőm vagy, már rég szakítottam volna vele – mondta határozottan Alíz. – Csajszi, ne már, mégis hogy engedheted meg, hogy így beszéljen veled?

  Zsófi gyenge mosollyal az arcán, csak a vállát vonogatta, majd összeölelkezett Alízzal. Ezután a kemény kis csajnak, sokkal vidámabb arca lett és egy ajándék tasakot emelt Zsófi elé.

-       Boldog szülinapot!

Zsófi vett egy nagy levegőt és már érezte, hogy a sírást jelző gombócok már a torkán vannak, ezért igyekezte leküzdeni őket.

-       Jujj Alíz, de nem kellett volna! –szerénykedte Zsófi.

A rózsaszín, csillámporral megszórt ajándék tasakban, Zsófi kedvenc parfümje volt, mellette két tábla milka csokoládéval.

-       Köszönöm, szépen! – hálálkodta a lány, könnyes szemekkel.

Alíz büszke mosollyal az arcán, ismét magához ölelte Zsófit és hallkan a fülébe súgta.

-       Te vagy a legjobb barátnőm!

 Az osztályában, mindenki felköszöntötte őt, ami nagyon jól esett neki. A sok kedves szónak, sikerült elfeledtetnie benne Péter elviselhetetlenül bunkó szavait. Amikor a szünetben, a folyosón elhaladva összetalálkozott az ex pasijával Endrével, nem hitte volna, hogy még tőle is szülinapi köszöntést kap, méghozzá barátságos mosoly kíséretében.

  Olyan kivételes és boldog napban volt része, amiről még álmodni sem mert. Mintha ezt az iskolai napot, külön megrendezték volna, csak neki, szülinapja alkalmából. Néhányan az osztályban már kérdezgették is tőle, hogy hány órától tud elszakadni otthonról, ugyanis a helyi szórakozóhelyet már ki is bérelték szombat estére.

  Délután, fél kettőkor kicsengettek, ami a hazafelé tartó menetet jelentette Zsófinak. Izgatott volt, hogy nevelő apja mivel akarja meglepni. Már csak egy utcányira volt a házuktól, amikor hallotta, hogy valaki tempós léptekkel közeledik felé.

 Valami azt súgta, hogy ne forduljon hátra, mert egy rosszakaró lesz. Mivel azonban a kiváltságos szülinapi esemény, feloldott benne minden kétkedő gondolatot, hátranézett. Péter volt az.

  A fiú bűzlött az alkoholos italtól, szemeivel alig tudta megtalálni barátnőjét, ám kezeivel erősen marokra fogta Zsófi grabancát.

  Zsófi felkiáltott a fájdalomtól, amikor Péter erősen magához húzta.

-       Te kis ribanc! Képes vagy szervezkedni hétvégére, a kibaszott szülinapodra? A párodat meg képtelen vagy elkísérni  barátaihoz mi? Nem szégyelled te magad te büdös kurva?

  Péter olyan erősen rángatta Zsófit, hogy a lány megszédült és hanyatt esett, amikor a fiú elengedte. A fiú rávetette magát és mindkét kezével torkon ragadta Zsófit, akinek semmi esélye sem volt szabadulni.

-       Majd most megtudod milyen érzés az, ha elhanyagolod a másikat!

  Zsófi csak annyit tudott tenni, hogy megszorította barátja kezeit, de ezzel nem semmit nem ért el.

Behunyta a szemeit és próbálta tettetni hogy már eszméletét veszítette. Ám ekkor valami megszólalt benne, ami küzdeni szította, nem hagyta elgyengülni.

Most szépen elalszol! Mély álomba merülsz és nem kelsz fel!

  Annyit érzett, hogy Péter kezei eleresztik a nyakát, majd hangos csattanás után, a fiú szét terült a járdán. Zsófi az ijedtségtől reszketve bámult fel a kék égre, miközben próbálta kideríteni hogy Péter mitől ájulhatott el. Lassan felült és körülvizsgálta a párját. Nem látott  a testén semmiféle jeleket, melyek ütésre vagy szúrásra utaltak volna.

  A közelükben sem volt senki, aki beleszólhatott volna a vitájukba, így számára érthetetlen, hogy Péter mitől feküdhetett ki.

Ezt kellett tenned Zsófi!

-       Tessék? – pattant fel a földről a lány. – Szólt valaki? Hahóóó! Ez nagyon nem vicces, ki lőtte le a páromat?

Amit a párod művel, az nem volt vicces!

Ha ez megnyugtat, nem én altattam el, hanem te! Ezt te csináltad a puszta akaratoddal!

-       Mi ez az egész? – kapott a fejéhez Zsófi és szerte szét nézett a kihalt utcán. – Ki beszél hozzám??

Nyugodj meg kérlek, nem akarlak bántani!

Ellenkező esetben kerestelek fel téged! Én vagyok az, aki hozzád beszél, méghozzá telepatikus úton.

Attila vagyok, 35 éves, Szolnokon lakom!

Mindent tudok rólad, még azt is, amit te nem! Képes vagy behatolni más emberek idegrendszerébe és el tudod altatni őket! Ez a képesség nem átok vagy betegség, hanem ajándék!

-       Te jó ég, mi történik itt? – bukott térdre Zsófi, miközben zokogása visszhangoztatta az utcát.

Ígérem, segítek rajtad és mindent elmagyarázok amit tudni akarsz!

Találkozzunk jövő hét szombaton Pesten, a nyugati állomásnál!

A hang, ami a gondolatában hallatszott, kissé megnyugtatta őt és a benne lévő, gyötrő fájdalmat. Megtörölte a szemeit és felállt, továbbra is kereste a láthatatlan illetőt, aki megszólította.

-       Miért akarsz rajtam segíteni? – tette fel magában a kérdést végül.

Mert kettőnkben van valami közös, ami a többi emberben nincs!

ADD A KEZED és megtudhatsz mindent amire szükséged van!