1964.VI.23. Kedd.

Sok munkánk volt, mivel hónapzárás és féltem, hogy lekésem a találkát. Az én órám szerint tíz percet késtem, de Dódiéknál csak tíz óra volt.Ibi nem volt otthon, Dódi azt mondta, hogy egy lánnyal ment el de mindjárt jön.Mondtam, hogy később viszajövök és eljöttem. A kapuba találkoztunk és nem is ment be, hanem  velem jött a főtérre.

-          Utolsó napunk Ibike ki kell használjuk, hogy minél többet lehessünk együtt.

-          Levágatom a hajam, mert hosszú és a nyáron meleg lesz és nem lesz alkalmam majd levágatni, aztán együtt leszünk ötóráig.- Bement a fodrász üzletbe, - várjál itt meg, mert nincs senki az üzletbe és hamar végzek.

Az épületet, mivel ott van a központi vendéglő és a szálóda  is, javították és az állások elfoglalták az egész járdát.Mivel nem állhattam ott hát átmentem a túlsó oldalra és ott űltem le egy padra.

Láttam Ibit egy darabig űlni a székben,aztán beűlt a műtét alá. Meleg volt nagy hőség. Ha tehette az ember egész nap a vízen űl.

A város központja kihaltnak látszott ebben az órában. Alig járt egy két ember az úton és azok is ha  tehették az árnyékos helyet választották.Jobbra balra nézegettem és cigarettáztam. Eltelt egyóra is és Ibi nem jött. Mérges lettem és bementem a fodrász üzletbe, lássam mi történt.

-  Azt a görgényi kislányt keresi? Már egy jó félórája elment.

-  Nem mondta, hogy hova megy?

-  Nem csak annyit mondott, hogy nagyon siet és elrohant.

            Ez kellett neked Gramesz. Máskor megtanulod, hogy ne higy a nőnek, túl becsületes voltál és elhitte magát.Szemed előtt csal meg és te nem veszed észre? Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Mivel a szerető szív mindent meg ért és mindent megbocsájt én is próbáltam kibuvót keresni ebből az aljas kosárból. Arra gondoltam, ne ítéljem el, amig nem győződőm meg mindenről.

Hátha az iskolánál kellett valamit elintézzen és oda ment. Elmentem az iskolához.Hangel Öcsi javította a motorbiciglit és megkérdeztem látta-e Ibit.

-          Nem. Nem járt erre ma egész nap. Miért?

-          Csak. Szerettem volna látni – hazudtam, aztán elhatároztam, hogy hazamegyek. Szépen behúzott, de már mind egy.Végig sétálok afőtéren a *Bálház* felé és épp amikor hazafele indulnék, jön rohanva velem szembe.

-          Haragszol Jani?

-          Már nem haragszom,de sajnos nem tudok felejteni. Ez az én bűnöm.

-          Ne haragudj,de nagyon csúnyán fésültek és haza mentem újra fésülködni, aztán a kicsi Ibikét is meg kellett fésülnöm, - mondta és visszafordult velem.- Hová megyünk?

-          Nekem mind egy.

-          Nekem is.- mondta ő

-          Szereted a természetet, a zöld rétet, a fákat, a  vizet?

-          Szeretem.

-          Akkor oda viszlek, ahol mind ezt megtalálod.- és elvittem a Hügel berkibe. Amint elhagytuk a város utolsó házát is, azt kérdezte

-          Tényleg hová megyünk?

-          Elviszlek álmaim vonatán oda, hol sohase jártál.- Többet nem szólt, hanem én magyaráztam neki, hogy itt valamikor egy malom volt a Hügel malma, itt volt a malom árok. Ezek a házak nem voltak itt.Az útat magas jegenyefák szegélyezték, amit amig én nem voltam itthon kivágtak, a malom árkon keresztül egy szép híd volt amit lebontottak és nem csináltak hejette mást.Ez volt a

*Szerelmesek útja*. Itt szoktunk sétálni annak idején.Letértünk az ösvényen és átmentünk az árkon,alig volt benne víz. A másik oldalon gyönyörü zöld rét volt tele minden féle mezei virággal, de főleg margarettával.Ibi mindjárt hozzálátott a szedéshez..Hozzá érve leborítottam a fűre. Megharagudott és előre ment.Követtem.

-  Miért jössz utánnam?- kérdezte.

-  Megharagudtál?- kérdeztem aztán.

-  Olyan dúrva vagy,- mondta, aztán megfogtam a kezét és vezettem a patak partján mind beljebb és beljebb amig csak lehetett.

Egyszerre olyan hejre érkeztünk, ahol az árkot nagy keserü lapi, ördögborda  és sás féleség  övezte és azon túl szép rét, tele virágokkal és apró kis bokrokkal igazi *oázis*volt. Én átmentem, Ibi maradt. Megvizsgáltam az útat visszamentem Ibiért az ölembe vettem és átvittem a tulsó felére. Elfelejtettem letenni.Nem volt nehéz és olyan jól esett fogni a combját, hogy kár lett volna letenni inkább cipeltem még egy darabon. Letettem és ő köszönetként megcsókolt érte és aztán kéz a kézben sétáltunk tovább.Dél lehetett és nagy hőség. A berekben egy árva lélek sem mutatkozott.Én férfi voltam és ő nő.Húsból és vérből valók.Mit tagadhatnám ingerelt az a tudat és lehetőség, ami itt adódik.Talán az utolsó, mert már őt órakor elutazik.Nagyon izgatott ez a teremtés. Eszembe jútott Laci bácsi beszéde a görgényi lányokról, az eddigi viselkedése és beszéde, meg a tartózás,hát mire várok még?Hívtam a bokrok alá az árnyékba, de nem akart jönni. Visszafordultunk. Elértünk egy bokorig, ami egy kis árnyékot is szolgáltatott és én lefeküdtem az árnyékba. Ő egy darabig állt és amikor szóltam leűlt mellém. Én átöleltem ésmegcsókoltam, aztán lefektettem a fűre úgy, hogy a szoknyája kissé felcsúszott.Ráfeküdtem és csókolni kezdtem. Becsukta a szemét és lihegett az izgalomtól.Abba hagytam a csókolózást s ő a fejét féloldalra fordítva csukott szemmel maradt.

Felemeltem a szoknyáját, hogy láthattam hófehér combját és fehér tetra bugyiját.Mindez másodpercek műve volt, hogy ő ott  feküdt előttem már nem tudtam uralkodni magamon. Én támadtam ő védekezett.Összefogta lábait, próbált felülni,de én nem engedtem. Vissza kényszerítettem fekvő helyzetbe.

-          Ibike! Hol marad az adóság? Nem erröl volt szó?

-          Nem. Én nem igy gondoltam.

-          Nézd Ibike ennek is meg kell egyszer történjen. Tudod szeretlek s ha akarod feleségül veszlek, de hidd el nem bírom tovább. Tudd meg kivánlak.Miért jöttél akkor ide velem?

-          Azért, mert nem gondoltam, hogy ez fog következni.Nem mondhatod mindent meg engedtem, de ezt nem tehetem. Egy lánynál a becsület a legfontosabb. Te ezt akarod elvenni tőlem.

-          De hiszen a feleségem lehetsz amikor akarod.

-          Várj addig és akkor mindent meg engedek.

Két halász jött felénk, de elég messzi voltak és mi nem akartuk, hogy gyanus helyzetben lássanak hát fel űltünk és beszélgettünk. Nem voltak ismerősök és csak megnéztek minket és tovább mentek.Gyere menjünk, mert még el kell készüljek a buszra,- mondta, mire ismét az ölembe vettem és átvittem a bozóton., aztán letettem és tovább mentünk. Ő elöl és én utánna. Meg akartam csókolni, de ő nem engedte.Beszélni kezdtem, nem szólott hozzám.

Nem tudom megérteni ezt a lányt. Egyszer igen jó kedve van és akkor madarat lehet vele fogni és ha duzzog akkor szólni sem lehet hozzá.Olyan mint egy fadarab.Megállottam a patak partján s hagytam hogy menjen előre. Ha kicsi lett volna a víz, vagy nem lett volna olyan széles a patak át ugrottam volna és ott hagytam volna egyedül, annyira bosszantott a helyzet. Mivel mind ez nem volt, csak álltam a parton és néztem a csobogó vizet. Egyszer látom, hogy megáll ő is és úgy tíz méterre tőlem a víz felé fordulva kérdőn néz rám. Én is ránéztem, de gondolom semmi jót nem vehetett ki a tekintetemből, de állt és várt, a leveleket tépdeste a bokorról és dobálta a patakba.Így telt el néhány perc.

-          Nem sietsz most az autóbuszhoz?- kérdeztem

-          Nem , még van időm ötóráig.- mondta és én meg indultam felé. Megvárt és megöleltük és megcsókoltuk egymást- gyere menjünk, hogy megmossam valahol a lábam.

Tőlünk nem messze, még három méter sem volt és egy száraz fűzfa a víz felé hajlott olyan volt mintha a természet direkt lépcsőt készített volna erre a célra. Kicsit mélyebben volt a parttól s így én beugrottam és őt is be emeltem a fára.Mivel én alulvoltam és ő magassan fölöttem mindene látszott és engem izgatott.

-          Nem gondolod, hogy mindened látszik és engem tönkre teszel?

-          Ne nézz rám, ha félsz a tönkremenéstől- mondta nevetve.- fogjál meg, mert leakarok szállani.- Megfogtam a kezét és segítettem, hogy leszállhasson a fatönkről.Én át ugrottam a fáról a tulsó partra és vártam, hogy mossa a lábát.Lehúzta a cipőjét és átdobta  nekem aztán megmosta a lábát és ő is átjött és lubickolt a vízben.

A víz tele volt békával.

-  Nézd mennyi béka . Kergesd el mert félek tőlük- miután elzavartam egy sereg kicsi hal úszott felénk.

- Gyere fogjunk kicsi halat- próbáltunk fogni, de persze nem sikerült. Fel akart lépni megint a fára,de összekente megint a lábát és ismét meg kellett mossa.

-  Hagyd, megmosom én.- bíztattam és ő bele egyezett. Igaz az én kezem felcsúszott a megengedett határ fölé

-  Jani megint kezded?Itt hagylak!- mondta félkomolyan, mire én elkacagtam magam.

-  Te már nem kislány vagy, hanem egy érett , fejlett bájos nő és tönkre teszel a makacsságoddal.- nem szólt semmit csak fellépett a fára, felhúzta a cipőjét úgy, hogy ismét láthassam a combját, aztán

- Fogd meg a kezem s gyere te is- nyújtotta felém a kezét. Megfogtam s kissé meghúztam a kezét

-  Vigyázz húzz bele a vízbe cipőstől. Most mostam meg a lábam.

-   Van még víz elég.

-   Tudom, de minek dolgozzak kétszer -  aztán én is felléptem a fára, kimásztam, felsegítettem őt is, aztá tovább sétáltunk a parton addig, amig elértük azt a helyet, ahol átjöttünk.Mikor oda értünk így szólt.

-          Jaj milyen rendetlen vagy. Tiszta pór a nadrágod. Belefeküdtél minden mocsokba és olyan rücskös.

-          Még nincs feleségem, aki rendbe szedje, és máskülönben sem akarok tetszeni senkinek.

-          Nekem se?

-          Aki szeret így is szeret.

-          Tudom, de gyere a pórt azért verjem le, mert azért így mégsem mehetsz emberek közé.- Belemártotta a kezét a vízbe és vizes kézzel leporolt, majd kiszedte a hajtókából a fűmagokat.- Olyan kellemes itt olyan jól érzem itt magam.

-          Főleg amikor a nadrágomat kell kiporolni.

-          Nem baj, mert majd a laska nyujtóval foglak kiporolni csak így gyere haza.- mondta mig én a cipőmről mostam le a pórt, aztán elindultunk  az úton haza felé.

-          Szomjas vagyok – nyafogott Ibi

-          Nem baj, mert az első háznál iszunk.

-          Igen,de mit gondolnak hol jártunk erre?

-          Kapálni voltunk.

-          S a kapákat elrejtettük a kukoricába.- mondta és nevettünk rajta.Bementünk az első házhoz, kerekes kút volt az udvaron és kértünk egy kis vizet. Egy ismeretlen román család lakott ott, pedig itt még Radnótfája volt és kellett volna ismernem, de sajnos néha ez is előfordul.Új lakó, új ház.Húztam vizet és az aszony adott egy csuprot és azzal teleittuk magunkat,megköszöntük a vizet, köszöntünk és tovább mentünk.Eszembe jútott, hogy a kerékpárom a vállalatnál van, kértem Ibit várjon meg amig elhozom. Ibi leűlt a park utolsó padjára és ott megvárt, aztán haza mentem azzal a reménnyel, hogy három órakor találkozunk.

            Háromkór  már ott voltam az iroda előtt és vártam,de hiába nem jött. Attól tartottam, hogy Ottó, Dódinak a férje elkisérte, mivel Dódinak én nem tettszettem – legalábbis Ibi ezt mondta, hogy Dódi mindent megtesz csak hogy akadájt gördítsen a mi barátságunk elé. Egye fene bementem hozzájuk. Otthon volt és pont zárta be a böröndöt és búcsuzótt s aztán eljöttünk.

-          Engedd fogjuk ketten – szólt Ibi, de  csak a kezemet fogta.

-          Ha mást nem is segítesz, legalább erőt öntesz a kezembe  – s nevettünk rajta. El értük az utolsó padot a parkba, ahol szoktunk űlni és elhelyezkedtünk rajta, mivel öt óráig rengeteg időnk volt.

-          Vigyázz rá űltél a szoknyámra – kihúzta alólam, aztán ismét elhelyezkedett. Senki nem járt a parkba, csak néha tévedt be valaki, aki rövidíteni akart az úton.Magamhoz öleltem, csókoltam a száját, szemét, arcát, homlokát, aztán

-          Ibike! Sajnos eljött a nem várt búcsu óra. Ha visszatekintünk az eltelt együt töltött életünkre tele kalandokkal, kellemes és kellemetlen emlékekkel,- a rosszat elfelejtjük. Te most elmész,

új étetet kezdesz, új társasággal s talán el is felejtesz engem. Azt szeretném tudni, hogy Te hogyan viszonyulsz a mi barátságunkhoz? Akarod, hogy tovább barátkozzunk vagy nem.

-          Akarom, ha te is akartod.

-          Én azért kérdeztem, mert én akarom. A te beleeggyezésedet vártam.

-          Majd meglátod milyen más lesz nálunk. Ott én vagyok a hercegnő, nem mint Dódiéknál. Ha megszeret téged anyu, akkor meglátod milyen kellemes lesz. Azt teszünk, amit akarunk. Mikor jösz el?

-          Nem tudom. Lehet vasárnap délután. Minden esetre majd meglátom. -  aztán elindultunk a csomagokkal. – Most megyünk nászútra.- mondtam nevetve és ő is nevetett rajta. Egy háznál vizet ittam, nagy volt a hőség, aztán megvettük a jegyet és egy kis csók után fel űlt a buszra, és addig integetett, amig a busz eltünt a kanyarban...