Kicsi Ibikétől megtudtam, hogy Ibi kiment az állomáshoz. Én is elindultam az állomás felé.A hídnál találkoztunk, egy lánnyal jött, talán iskolatársa lehetett.

-          Képzeld nem jött anyu, - mondta és belém karolt és beszélgettünk minden félét ami csak az eszünkbe jútott.A kapu előtt megálltunk. Azt mondta menjek el a parkba ami padunkhoz a két fa között. Ott találkozunk. Ő bemegy veszi a füzeteit és jön utánnam.- Holnap van az utolsó vizsgánk és még semmit sem tanultam.Nagyon hanyag lettem az utolsó időben.

Kijött. Egy darabig tanult odaadóan, én meg cigarettáztam, ami őt bosszantotta. Kért ne cigarettázzam, mert zavarja a füst. Mutattam neki a kezem, ahol megharapott és ismét megharapott.

-          Most én örök emléket harapok a két kezedbe és én is megharaptam őt a csuklójánál. Éles fogaim nagyon belemélyedtek a kezébe, de ő sem szólt türte , pedig nagyon fájhatott. Többé nem tanult, hanem fogta és megygújtotta az egész doboz gyufámat és  elégette.

Hát többet ma  nem cigizek. A nap nagyon sütött és mi átültünk egy másik padra, amelyik árnyékban volt. Nem űlt mellém pedig kértem.

Azt mondta menjek én hozzá, de mind a ketten makacskodtunk, aztán vissza űltünk a régi padunkra. Jött Kis Gerő és mondta, hogy Márta küldött nekem valamit, ott van  nála. Azt mondtam nem érdekel. Ibi figyelmes lett de tette magát, hogy nem vette észre a mi beszédünket.Később jött Toncean Nélu Ölvedi Idával és leűltek mellénk és beszélgettünk Juhász Gyula *Milyen volt szőkesége*címü verséről. Tettszett nekem a téma és sokat verseltünk. Elérkeztünk a csónakházhoz és öcsém Jocó nem csak hogy adott csónakot, hanem ő evezett velünk a Maroson felfelé, aztán lefeküdt a csónak ülésére miután megfordította a csónakot és hagyta, hogy mi élvezzük a csónakázást. Ötön űltünk a csónakban és sokáig élveztük a langyos vizet a nap sugarait, amint megtőrtek a víz tükrén és közben csókolóztunk.

               Miután meguntuk a csónakázást kiszálltunk és Ibi meglátott egy nagyon szép rózsát Farkasnál a kertésznél és kért, hogy vegyem meg neki. Aztán lopkodni kezdtük a virágokat az úton mivel a város teljesen kihalt volt. Mindenki az erdőt vagy a strandot választotta. Csak mi maradtunk a városban. Felmentünk a főtérre és Ibi vett egy doboz gyufát és

-          Ezt is el kéne gyújtsam,de sajnállak,- mondta nevetve.

-          Inkább azt hiszem te is szeretnél elszívni egy cigarettát.

Átvágtunk a főtéren az iskoláig és onnan a városvégére, a *Szőlő*úton egész az új házakig, majd rátértünk a főútra.

 -  Nézd milyen szép ez a vidék, - mondta Ibi – és mikor  így vagyok annyira vágyódom haza. Nálunk is ilyen szép minden.

 -  Gyere menjünk beljebb – szóltam Ibinek félve, hogy visszaútasít mivel már esteledett. Nem útasított vissza, sőt a meredek sáncon leszaladt a rétre vigyázva, hogy ki ne tőrjön tűsarku cipője sarka, és az ösvényen sétáltunk tovább a város házait mögöttünk hagyva.

Az út egyik felén búzatáblákat ringatott a szél, a másik feléről a fű édes illatát hozta felénk, ami elbódított. A tücskök cirpeltek, a békák megkezték éjjeli koncertjüket.Ez az igazi koncert, amit a természet ad ingyen és ő is vezényel láthatatlan kezével.Már nem látszott csak a síntérek  épületei és  nagyon messzi  Abafája néhány háza bontakozott ki a hegyek közül.Este lett amint mi csodáltuk ezt a csodás tájat, egy ember húzott el mellettünk Abafája felé, aztán megszünt minden mozgás, csak a  Hold úszott a felhők között a csillagok felé, más munkája úgysem akadt. Néha elbújt, aztán ismét ragyogni kezdett, kacérkodott velünk. Meglesi a szerelmeseket, azok csókjait, sápadtá varázsolja arcukat. Velünk is úgy tett.

-          Űljünk le, - javasoltam Ibinek.- Olyan szép itt minden.

-          Nem lehet, mert vizess a fű és összevizezzük a ruhánkat.- mondt, de én találtam egy villany oszlopot ami a búzatábla mellett volt lefektetve, ráűltem és az ölembe vettem Ibit és csókoltam és símogattam kezét lábát önfeledten. Mivel nem akartam kínozni sem őt sem magamat fel álltam és elindultunk, de most már haza felé. Ibi nem beszélt hangtalanul értük el a a város első házait. Egyszer csak megszólal

-          Ma kaptam levelet.

-          Na és mi van akkor? Más nem kap levelet?Kitől kaptad?

-          Ionikától Brassóból. Azt gondoltam érdekelni fog, és azt akartam tőlem tudd meg és nem mástól.Két éve udvarólt nekem.

-          S még szereted?- kérdeztem és ő kicsit elgondolkozva válaszolt.

-          Talán, igen. -  válaszolta s én éreztem, hogy szívem vérezni kezd. Vége az álmoknak vége a barátságnak, reményeknek. Éreztem egyszerre elveszett minden.Beborult szerelmem ege.Összetört minden a szívemben.Csak hallgattam, mivel tudtam elveszett örökre. Fájt, nagyon fájt, hiszen én rátettem egész életem, és ime ember roncsként itt állok előtte. Az előtt a kislány előtt, aki az előbb még az ölembe feküdt és hagyta hogy csókoljam, simogassam, öleljem és most ellök magától.

-          Miért engedted  akkor, hogy ennyire jússunk? Nem gondoltad, hogy két ifjú szívével játszol és teszed tönkre?

-          Nézd Jani én nem gondoltam, hogy ennyire megyünk.- Ismét halgattunk,és hallgatva elértünk a nagypiacig.

-          Nagyon éhes vagyok – mondta Ibi.

-          Gyere veszünk valamit a büfében.- Jött mellettem hangtalanul és amikor be akartam hívni sem bejönni sem enni nem akart már.

Tovább mentünk aztán ő tőrte meg a csendet.

-          Nézd Jani! Téged csak két hete ismerlek, őt meg két éve.Azt hiszem te is tudod azt, hogy nehéz felejteni. Te sem tudtad elfelejteni Mártát, pedig már öt év telt el azóta.- mondta és tovább mentünk hallgatva a szívünk dobogását, aztán

-          Nem akarlak elveszíteni. Ha egy kicsit is szeretsz nem hagysz el. Érettségizel és ha sikerül jó ha nem úgy is jó s elveszlek feleségül.

-          Ezt nem tehetem. Most még nem. Neked is vannak szüleid, akiket segítened kell, s nekem is, mert mostanig csak ők adtak és semmit sem kaptak tőlünk. Hát valamit mi is kéne nekik vissza adjunk. Nézd neked könyebb mivel te itt vagy mellettem, te könnyebben győzhetsz. Levéllel nem lehet megtartani valakit. Ír amit akar és azt tesz amit akar, akárcsak én, de te itt lehetsz mindig mellettem.

-          Nem Ibi! Én már nem akarok semmit. Valóban szerettelek és szeretlek most is, de ilyen bizonytalan játékba nem megyek bele.

Nem akarom, hogy szélhámos csavargónak nézz, hazakisérlek, nem akarlak itt hagyni az utcán a város közepén, de aztán vége.-

Hazáig egy szót sem szóltunk egymáshoz, még a kezét sem fogtam meg és csak egyszerü szervusszal búcsuztunk.

-          Holnap eljössz az iskolába? Délután az utolsó előtti csoporttal megyek be. Nem is. Az utolsóban. Én vagyok az első.

-          Nem megyek. Hívjad a brassói fiatalembert.- mondtam és otthagytam.Zúgott a fejem és azt sem tudtam mit csináljak hová menjek most.Felmentem a főtérre,de ott sem kaptam megnyugvást.Kábúltan haza mentem.