-            Nagyon szép. Mondja, hogy tudta megtanulni ? Olyan hosszú. Nekem nem lenne türelmem.

-            Ne mondjon ilyent Ibike, mert azt hiszem nem is próbálta. Verset megtanulni nem is olyan nehéz. Az ember addig olvassa, amig megmarad a fejébe.

-            Nem . Én úgy érzem nem tudnám megtanulni.

-            Én nagyon szeretem a verseket. Néha még írok is. Ibikének is írtam egyet.

-            Nekem ? Igazán ?- Csodálkozott és elmosolyodott.

-            Az a címe, hogy : Igéz a szemed.

Álmodó gyerek voltál:- kis baba,

Amint jártál egykor suliba.

Ott találtalak, arcod nevet

Rájöttem arra, hogy ígéz a szemed.

Hat év telt azóta mióta láttalak,

Hogy én akaratlan szívembe zártalak.

Szívemben százféle arckép egybegyűlt,

Álmodó szemedbe kacérság vegyült.

            Kerestelek üldöztem a szemed,

            Mely feldúlta egykor szívemet

            És ím tündért látok a kislány helyett,

            Ígéz a szemed, meg ől a szemed.

-            Tényleg nekem írta ? Nekem még nem írt senki verset.

-            Nem baj én leszek az első és lehet az utolsó. Tényleg száp szeme van, de nem csak a szeme, hanem teljes valójában szép.

-            Köszönöm a bókot, de sajnos háromnegyed kilenc és mennem kell. Még diák vagyok.- Mondta és fel állt a padról. Nekem olyan roszul esett, hogy ilyen hamar eltelt az idő, és elindultunk az iskola felé.

-            Szeretnék még  találkozni Ibikével.  Hol és mikor lehetséges ?

-             Nem tudom, mert sokat kell tanulnom.

-           Én úgy tudom az ember azért járt az iskolába, hogy megtanít-sák valamire. Most csak ismételni kell azt amit annak idején ta-nult. Én csinálok egy programot. Hány óráig vannak az iskolá-ban ?

-           Egy óráig.

-           Igy is jó. 1-2-ig haza megy. 2-3-ig ebédel. 3-7-ig tanul. Ez négy óra. Tanulásnak ez elég. Utánna egy óra szünet, pihenés. Ilyen-kor  nem árt egy kis séta a parkban, a fák árnyékában. Ez igazi felfrissülést jelent, utánna vacsora és még egyszer át nézni azt, amit a délután tanult és fogadom, hogy a fejébe marad az egész tudomány.

-           Egész jó programot csinált.

-          Én is érettségiztem kislány és nekem is kellett tanulnom az éret-ségire, és itt vagyok. Tehát találkozunk hétkor. De hol ? Azt sem tudom hol lakik ?

-          Az  Akácos úton. Ahogy maga jön én meglátom az ablakból és kijövök, ha tudok.

-          Most az egyszer engedje meg, hogy követelőzzem. Kijön! Úgy-e ?

-          Lehet.

-          Ha nem jön ki, ne is lássam többé. Tehát az Akácos úton és pontban hétkor.

-          Igen. A híd körül.- Mondta és bement az iskola vaskapuján és elvegyült a többi diák között.

Délutánra beborult és esni kezdett az eső. Mivel dolgoztam, nem akartam haza menni, hanem elmentem a növéremhez, aki az Akácos utcában lakott, hogy nála ebédelek, és még hátha megtudhatok valamit erről a kislányról. Hátha ismeri ? Esőkö-penyben voltam és zuhoghatott az eső engem nem zavart. Kér-deztem Olgit, a növéremet nem ismer itt az utcában valami középiskolás lányt ? Nem ismert. Nem, mert ők nekem egy olyan lányt szemeltek ki aki gazdag, akinek háza van, ahogy ők mondták : Ahol lehet melegedni. Hiába mondtam, nekem olyan lány kell akit szeretek. Az Ő véleményük, hogy a szerelem nem tart a sírig, ahogy azt a regényekben írják. Nem akartam vitat-kozni a növéremmel, inkább nem is ebédeltem, és azzal az ürüggyel, hogy megyek haza, otthagytam őket. Az igaz, hogy a szerelemből még nem él meg az ember, de szerelem nélkül az életünk csak egy sivár puszta, egy elhagyott sziget, egy semmi.Túl korán volt még, de mit tehettem. Hiába van az embernek testvére, ha az nem megértő, hanem csak a maga igazát hajtja. Esett az eső és én elsétáltam a híd felé. Nem akartam hallgatni az Olgi szerelemről szóló filozófiáját.

Úgy gondoltam, ha én megköveteltem, hogy kijöjjön, akkor nekem is kötelező, hogy ott legyek. De vajon kijön? Hátha nem jön ki? Mi lesz akkor ? A eső esett és én a házakat nézegetve elindultam a híd felé.

De nem találtam olyan házat, ami Hozzá hasonlított volna.Emlék-szem diák koromban Keresztes Gyula mérnők tanárunk azt tanította,

hogy minden ház olyan, amilyen a gazdája, vagyis az építője.Ezt

a tudományomat akartam kamatoztatni.Sikertelenül.Elértem a hídig és ott megálltam. Fél hét volt. Elsétáltam Olgiékig, vigyázva, hogy ne lásson meg és onnan visszatértem.Az egyik háznál diáklányok beszélgettek valakivel aki bent volt a verandán és én nemláthattam.

Hátha itt lakik?Megálltam mintha cigarettára gyujtanék és megnéztem a bennt lévő lányt. Nem Ő volt. Háromnegyed hét. Visz-szatértem a hídhoz, de aztán meggondoltam magam és azon az úton sétáltam el, ahol Ő jött első nap.Az eső mégjobban zuhogott s így behuzódtam egy fa alá.Pont hétkor elállt az eső s csak egy egy kis csepp emlékeztetett,hogy valamikor esett az eső. Nem jött. Nagyon fájt, de arra gondoltam ilyen felelőtlenek a mai lányok.Szeretnek cicázni, és szeretnek késni a találkákról.Nem ismerik fel az emberben a becsületest, csak a kalandok után vágynak, és ez nekem nagyon fájt. Vajon visszamenjek Olgihoz?Nem még várok öt percet.

Hét óra négy perckor megérkezett. Nem is késett sokat. Kék eső-köpeny volt rajta, és piros bársony ruha. Csinos volt és szép.Az eső teljesen elállt.

-          Nem tudtam hamarabb jönni ne haragudjon rám - mondta.

-           Még így is jobb mintha nem jött volna egyáltalán. Hová men-jünk?

-          A trafikig, hogy bélyeget vegyek. Egy barátnőmnek kéne válaszolnom,mivel már nagyon régen írt és sohsem volt időm írni.

-          Örülök, hogy pont most és én jutattam eszébe a barátnőjét és az egész levél írást. Hálás lehet nekem a barátnője.

-          Szüleimnek is kell írjak, mert ők is nagyon várják. Igaz szomba-ton  haza megyek s akkor majd látnak.

-          Ibike, tegezhetlek?Mindketten fiatalok vagyunk és nekünk jól áll.

-          Nem bánom, én sem szeretek magázódni, s aztán vidáman beszél-getve mentünk tovább.Kérdeztem mit szól a mi barátságunkhoz?

Azt válaszolta:

-          Én úgy érzem mintha mindig is ismertelek volna és mindig a ba-rátod lettem volna.

Nem boldogság ez? Én is ugyan ezt éreztem és most Ő is ugyan ezt mondja nekem.El értünk a* Republika* üzemmel szembe lévő trafi-kig, Ő megvette a bélyeget én meg cigarettát vásároltam, aztán visz-sza fordultunk. Megfogtam a kezét,de gyorsan elhúzta.

-  Nem szeretem, ha fognak,- mondta és hátra tette a kezét. Elmesélte, hogy a növérénél lakik itt az* Akácos* útban, de  holnap

költöznek a *Pipához* én is kell segítsek nekik.

     Közbe esteledett. Megálltunk az alatt a fa alatt, ahol én a zuhata-got átvészeltem,csak most kettesben. Így jobb volt, kellemesebb. Én

a kerítés mellett Ő az út felöl állott. Csodáltam szépségét,szabályos orrát, szépen ívelt száját, mosolyát és érdekes fogsorát. Minden tett-szett benne. Éreztem szeretem ezt a lányt.Alig lépett be az életembe és máris elvarázsolta lényével egész  életemet.Nekem boldogságot jelentett a megjelenése az életembe. Hogy Ő mit érez nem tudhatom,

de remélem Ő is megszeret. Ha Istentől nekem van rendelve, akkor biztos meglessz. De én szeretem és talán szeretni fogom akkor is ha Ő nem szeret engem.Éreztem meg kell csókoljam ezt a lányt.Gondo-latomat tett követte, magamhoz öleltem és megcsókoltam.Nem ellenkezett és ez nekem jól esett.Csordultig tele voltam boldogság-gal.Besötétedett és mi már alig beszélgettünk. Csak néztük egymást szerelmesen.

-          Már kilenc óra van - nézte  meg az óráját Ibi – haza kéne menni.

-          Elkisérjelek?

-          Köszönöm nem kell, mert csak itt lakom.

-          Úgy is egyfelé tart az útunk, én is erre megyek.

Elindultunk. Most Ő ment a kerítés mellett és én az út felöl. Megfogtam a vállát és meg akartam csókolni,de nem engedte.Nem jó elégedetlennek lenni abbahagytam a próbálkozást és megkérdez-tem mikor találkozunk?

-          Holnap junius ötödikén költöznek, és költözködés után a parki kis padnál, amelyik a kis híd közelében van ott találkozunk. Ez lett később is az állandó találkozó helyünk. Hazaért és mi csak egyszerü kézfogással búcsuztunk, férfiasan. Én még álltam, amig elkanyarodott a ház mögött, aztán én is elindultam hazafelé tele örömmel és boldogsággal a szívemben. Nekem is van valakim, akit szeretek és aki azt hiszem szeret vagy szeretni fog engem a

Pál apostól I. Korintusi levele 13 részéből a *Szeretet himnusza* kóvájgott a fejemben:

*Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pen-gőcimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot ismerek is úgy annyira, hogy hegyeket tudok kimozdítani helyök-ről, szeretet pedig nincsen én  bennem, semmi vagyok.

         A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamissággal de együtt örül az igaz-sággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindenz remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.

         Pál apostól így fejezi be a himnuszt:

Most pedig megmarad a hit, remény, szeretet, e három, de ezek közül a legnagyobb a *SZERETET*