1964.VI.22. Hétfő.

Reggel *terepre* mentem a városba, nem akartam, hogy az irodában ilyen levertnek lássanak. Az *Avram Iancu* utcában egy padra leűlve egy verset komponáltam: TE VAGY AZ ÁLOM címmel. Aztán bementem az irodába. Úgy éreztem a verssel kiöntöttem a lelkemet,*gyontam* és megkönnyebbültem.Búrján Margit és Nagy Laci bácsi voltak bent.Ahogy leűltem az asztalhoz Margit elkezdi.

-          Gráma elvtárs, a tegnap láttam a maga görgényi barátnőjét egy érettségiztető tanárral karonfogva sétálni, egy fiatal jóképü férfivel.

-          Margit kérem ne zavarjon.

-          Nem zavarni, csak figyelmeztetni akarom. Maga egy rendes fiú és nekem se mind egy, hogy ki teszi tönkre önt. Miért nem keres magának egy rendes lányt, hiszen ezerszámra van belőlük csak itt Régenbe is. Nem tudom elhinni, hogy egy rendes lány karonfogva sétál  egy idegen tanárral, még ha a tanára is.Azt hiszem bizalmasabb dolgok is történtek, legalább is ahogy én észrevettem. S azt sem hiszem, hogy egy tanár éppen udvarolni szemelte volna ki azt a lányt egy néhány napra. Mi a véleménye?

-          Ha neki jól esett, nekem se fáj.Remélem magának sem.

-          Nem, de úgy oda volt érte.Úgy dícsérte mindenkinek az irodában, hogy minden nő féltékenykedett rá.Mutassa csak a fényképét?-és én oda adtam – ez volt. Azt hiszem a férjem le is fényképezte, mert mi is épp akkor és éppen ott sétáltunk s én momdtam a férjemnek, hogy na nézd a Gráma *szerelme*milyen bájosan sétál ezzel a másikkal.Még a férjem mondta, hogy ez a tanár is benne van az érettségiztető bízottságban.

-          Igen, Fekete Árpinak hívják.

-          Az az. A férjem is említette. Most világosan emlékszem.Maga is tud a dologról?

-          Nem, de engem már nem érdekel.

-          Összevesztek?

-          Nem – hazudtam neki, de minek kezdjek jajveszékelni valaki előtt. Ha barátom lenne sem értheti meg, hát egy idegen? Ezek bíztos kinevetnének. Laci bácsi csak hallgatott, majd elkezdett mesélni a görgényi lányokról nem a leg szebb és a leg erkölcsösebb dolgokat.

-          Én is ott jártam négy évig iskolába. Volt időm ki ismerni az egészet. Mind könnyüvérüek.Emlékszem mi volt ott az évzáró ünnepélyen. Az egész falu lánya ott hevert a parkban. Még a fiatal asszonyok is. Egyszer elmentem felkeresni az egyik fiatal aszonyt. Nagyon megijedtem amikor megláttam hogy a férje ura is otthon van. Kiküldte, hogy hasogasson fát, hogy tudjon valami finomat összehozni ebédre a tiszteletemre.Amig a férje a fát haso-gatta, én a nagyságát rendeztem a szobában.Ezek voltak az én időmben a görgényi nők.Eltudom képzelni mi lehet most, amikor szabad a szerelem, felszabadult szellemben nő fel az ifjúság. Ha akkor úgy viselkedtek,akkor hogyan viselkedhetnek most?Figyelje meg Jani a görgényi nőket mind molettek, mind egy vérből származnak, mind könyelmüek és mind könnyüvérüek.Szeretik a kalandokat.Emlékszem abban az időben a falúban a legszebb nő, nevet nem említek, mivel itt lakik Régenben és még most is nagyon szép, és sokan ismerik és nem akarok pletyka tárgya lenni, nagyon gazdagok voltak, és egy cigány fiúba lett szerelmes.Bármit tettek a szülők, ő nem tágított. Ő a purdét választotta.Többszőr elszökött hazulról és együtt élt a purdéval. Emlékszem egyszer nagy eső volt és a cigány egy szekér káposztát vitt. A lány mellé űlt a szekérre és a falu előtt ölelte és csókolta a purdét. A háboru alatt aztán – lehet a szülők kérésére – valaki meglőtte a cigányt, és így lett régeni lakós a falú legszebb lánya.

Hány ilyen esetet tudnék elmesélni bálokról, házi murikról, de nem akarom elkeseríteni. Lehet ez a lány nem olyan mint a többi. De ha már görgényi tudja Jani az alma nem esik messze a fájától. Ő is abbol a vérből  származik. Én is láttam egyszer az egyik görgényi lányt egy fiatal emberrel a temetőben. Még csodálkoztam is, hogy mit kereshetnek ilyen későn.Mikor megláttak elhúzódtak a fák közé, mert Nagy Jancsi által engem is ismertek és én is ismertem a Baba osztályát, - mondta Laci bácsi, és nekem  a szívembe nyilallott, hiszen Ibi pont a Baba osztályába van és csak ő egyedül görgényi.Tehát ő volt. A múltkór Baba kérdezte is tőlem az a Gráma nálad dolgozik?Mikor megkérdeztem miért kérdi, azt mondta. Te olyan jó véleménnyel vagy Grámáról és engeded, hogy egy ilyen Gergely Ibi elbolondítsa?Egy rendesebb lányt is meg érdemelne. Ki az a Gergely Ibi?- kérdeztem a lányomat.Az iskola legnagyobb szélhámosa,- mondta a lányom, - az akit akkor láttál a temetőben.Felismertem az iskolában és mutattam Babának és ő azt mondta, hogy valóban Gergely Ibi, de kért, hogy ne szóljak Nagy Jánosnak, az osztály főnöknek, mert nem akar belevegyülni az Ibi ügyeibe, mert ennél piszkosabb ügyei is vannak.Nem bírtam tovább.Fájt a fejem, lüktetett az a halántékom és közel voltam az ötülethez. Nagyon fájt és éreztem mindennek vége.Kivettem a fényképet a zsebemből, ahonnan kacéran nevetett rám *Ibi*.Laci bácsi elvette a képet, megnézte és azt mondta:

-          Ő volt az. Ne vegye rossznéven Jani, de nézze idősebb ember vagyok és kötelességemnek tartom figyelmeztetni.

-          Köszönöm Laci bácsi. Ennél több is veszett Mohácsnál és mégsem veszett ki a magyar nép.Szépen kérem engedjen haza, mert úgy sem tudok ezek után dolgozni.

-          Menjen.Menjen ki terepre. A séta jót teszt.- mondta Laci bácsi és én haza mentem.

Csak késő délután jöttem ki a városba, mivel egy dormézát sze-

rettem volna venni és aztán kettöt vettem és a szekerünkkel haza is küldtem.Elhatároztam, hogy bemegyek a cukrázdába és ott ,ha találkozom Jocóékkal velük eltöltöm a napot.Nem úgy történt.Útközben találkoztam Klementist Jutkával, aki kért kisérjem el az iskoláig, mert nagyon izgul.

-          Ibiékkel fogok bemenni.

-          Már nem érdekel. Összevezstünk, - mondtam mosolyogva, pedig a szívem vérzett.

-          Ne félj kibékültök. Ibinél nem tart sokáig a harag.- mondta és én búcsuzni akartam mivel a cukrázda elé értünk, de ő kért menjek vele az iskoláig.A milicia előtt találkoztunk egy csoport lánnyal, akik érettségizni akartak, köztük volt Ibi is.Beszélgettek,de én nem szóltam senkihez.Ibit néztem a nagy titkot.Mit rejthet ez a fej magában.Nagyon fájt. Éreztem összeroskadok, de nem hagytam magam, uralkodni próbáltam az érzelmeimen. Ibi odajött hozzám.

-          Bejössz?- kérdezte.

-          Nem tudom.

-          Megtartod a fűzeteimet?- és nyújtotta felém. Elvettem s aztán visszafordultunk, és bementünk az iskolába és a fal melletti padra, ahol nekem is csináltak egy helyet Ibi mellett. Nem beszéltünk. Az idő telt és nekik bekellett menniök. Nem kivántam sikert, mint azelőtt. Nekem már mind egy volt az egész.Ott maradtam egyedül a padon, később jött néhány diák aki már érettségiztek, és a további terveikről beszélgettek. Az egyik fiú azt mondja nevetve, hogy őt Antal Guszti a teológiára javasolta, de ő nem evett bolond gombát. Jobban megnéztem magamnak a fiatal embert, egy nyúrga, lányos képü, nyápic, selyemfiú volt. Felháborított a véleménye és pont ezért odaszóltam.

-          Nézze fiatal ember! A teológiára nem csak azok mennek akik bolond  gombát ettek, hanem azok is, akik jó nevelést,becsületet teológia tudományt és a nemzetünket Isten félelmére nevelni. Ez nem is kevés amit ott tanulhatnak a növendékek.Nem muszáj azt választani,de nem szabad olyan dolgokat állítani róla ami nem odavaló. Én is teológus voltam és nem emlékszem, hogy bolond bombát ettem volna.- Megszeppent a társaság és pillanatokig nagy csend lett. Bemutatkoztam, de csak azért,hogy megtudjam a nevét a bolond bombásnak.Blózs Emilnek hívták. Az a Blózs Emil akinek én a csomagot vittem a Weis nénitől, aki árva és akit azért nem ismertem, mert az édesapjának adtam át a csomagot.

                     Közbe kijött Fekete Árpi és a diákok körbe vették és érdeklődtek, hogy megy a csoport.

-          Nem tudom mi van Gergely Ibivel, kihúzza a *Bábolnai felkelést és egy szót sem tud. Kiküldtem, de azután sem tudott. Magyarból kihúzza József Attilát és semmit sem tud. Meg se  tudott mukkanni.

-          Elvágták?- kérdezték többen, de főleg Blózs Emil, aki megfeledkezett rólam, vigyorgott kárörvendve.

-          Hát mit tehettünk volna? – mondta Árpi határozottan.

-          Na ez kellett Ibinek, - mondogatták a fiúk.

-          Legalább megtanulja,hogy máskor nem udvaroltat.- jegyezte meg Blózs Emil. Én megfeledkezve, hogy Ibivel összevesztünk, felugrottam a padról és megragadva Árpinak a vállát azt mondtam:

-          Árpi! Gergely Ibiért én izgulok. Neki át kell menni.- Árpi csak rám nézett csodálkozó szemmel, éreztem, hogy felismer, a diákok megszeppenve néztek rám és húzódtak hátra. Úgy éreztem magam, mint Attila vezér Róma kapuja alatt. Árpi bement s csak az ablakból intette, hogy minden * oké*.Én bólintottam, aztán visszaűltem a helyemre.A társaság elpárolgott, csak Pataki Lajos maradt ott,aki szinpatikusnak tünt bátorságával s ő beszélt tovább

velem. Nagy későre kijött Ibi is.

-          Na hogy ment?- kérdeztem.

-          Jól,- mondta, de nem volt az a csillogás a szemében, ami máskor.

Éreztem, hogy  már nem az a fudri kislány, aki azt mondta, olyan boldog vagyok, hogy ezen is át estem.Elvette a fűzeteit, aztán szó nélkül hazakisértem.A kapunál megkérdeztem, hogy

-          Bemenjek?

Csak megvonta a vállát és berohat a szobába, az asztalra borulva zokogni kezdett keservesen. Én álltam mellette és nem tudtam mi tévő legyek erre nem voltam felkészülve.Közbe elvették a villanyt és én úgy éreztem magam mintha halottas háznál lennék.

-  Elvágtak?- kérdezte Dódi, s mivel ő nem válaszolt elkezdett sírni     Dódi is és kicsi Ibike is- Látod kellett neked kóricálni a parkba és sétálni késő estig a városba. Most itt az eredmény. Mit szol hozzá apu és anyu?

-          Nézze Dódi! Tudom, hogy engem vádólnak, de ...

-          Maga a legnagyobb hibás. Maga nem hagyott békét neki.

-          Még nincs veszve  minden. Ibi át megy a vizsgán még ha térdig vásik is a lábam,- mondtam és bementem Ibihez.- Ibi át akarsz menni?

-          Hagy békén!- szolt rám mérgesen.

-          Ha akarod el is mehetek, de akkor ne vádoljatok engem. Gyere menjünk vissza az iskolához és én elintézek mindent.

-          Nem akarok többet az iskolába menni.

-          Te nem kell csinálj semmit csupán csak ott légy.

-          Menj egyedül és aztán gyere vissza.

-          Ha én elmegyek soha többé nem jövök vissza. Ezt tudhatod.

-          Akkor megyek én egyedül – mondta Ibi, s én nem tudtam mire szánta el magát, de hagytam, mert tudtam, hogy *ott* már müködésbe léptek és Árpi már át engedte. Fájt, hogy nem lehetek ott a meglepetésnél, hogy együtt ünnepelhessük az Ibi örömét.Mind egy én boldog vagyok, hogy segítettem valakin és így valakinek jót tettem, akit szerettem és aki elhagyott.Megfésülködött kitörölte a szeméből a könnyeket és indult. Az ajtóban megfogta a kezemet és odasúgta:

-          Gyere.- én boldogan követtem, mert már tudtam, hogy minden el van intézve.

 Nem beszélgettünk és nem fogtuk meg egymás kezét sem. A parkig érve egy csoport fiú és lány jöttek boldogan és kö-rül fogva bennünket mondták, hogy

-          Ibi átmentél.Jertek a parkba ünnepeljük meg ezt az estét.- aztán elrohantak.Ibi megfogta a kezem, megszorította, aztán átölelt és

-          Köszönök neked mindent. Életemben a legboldogabb napot te szerezted nekem. Mondták a fiúk, de én nem hittem  nekik. Én tudtam, hogy begörcsöltem és semmi sem jútott az eszembe. Még egyszer köszönök neked mindent, a *diplomámat*

-          Nem szükséges megköszönnöd. Légy boldog és meg elégedett.

Ő megfogta a kezem és futó lépésben rohantunk az iskoláig, hogy láthassa a nevét a listán. A folyosón vak sötétség fogadott. Az áramot még nem adták meg, és így odatapogatóztunk az iroda elé ahol kifüggesztették a névsort.Gyufát gyújtottam és annak a világánál láttuk, hogy ki van függesztve az ő neve is.

-          Ibi átment- mondták a lányok egyszerre, és ő is látta a valóságot.

Összevissza csókolták egymást sőt engem is, pedig én nem érettségiztem velük, de ebben a zürzavarban és ebben a sötétben minden szabad volt. Ibi átölelt szorosan magához húzott és hosszan megcsókolt,

-          Még egyszer nagyon nagyon köszönöm , most pedig gyere menjünk haza és mondjuk meg a jó hírt.

Még mindig sírdogáltak. Mikor látták, hogy mi nevetve kéz a kézben jövünk, mindent meg értettek.

-          Ez nem tiszta dolog Ibi. Ezért nem te harcoltál. Most már ugyan mind egy, a fő dolog, hogy van diplomád.

-          Gyere Ibi hozzunk valami tésztát és fagylaltot és ünnepeljük meg ezt az eseményt.Vittünk magunkkal poharakat és megtöltöttük fagyival és tésztát is vettünk, aztán hazamenve letettük az asztalra és

-          Dódi, mi megyünk vissza a cukrázdába – mondta Ibi, de csak én tudtam, hogy a cukrázdát már bezárták.Úgy diák ruhában elmentünk a parki vendéglőbe.A fiúk egy sarok asztalnál foglaltak helyet és oda hívtak minket is. Ibi volt nő egyedül.Bórt rendeltem és mindenkivel meg ittam a pertut, aztán kértem Ibit,hogy jőjjön táncoljunk. Nem akart és én nem értettem miért nem akar.Vidám beszélgetés kezdődött és én felolvastam Ibihez írott versemet, amit megtapsolt a hallgatóság, és az egyik fiú így köszöntött:

-  Szeretném,ha tíz év múlva ugyan itt találkoznánk persze mint férj és feleség, és még vagy egy vagy két poronty. Nevettünk ezen, aztán megittuk a maradék bórt. Ibi nem itta meg a borát hanem szét osztotta a fiúk közt. Nekem töltötte utolsónak, és nem elsőnek. Ez nem jó jel, de kit érdekel már.Ő mást szeret és én legyek boldog, hogy segítettem neki diplomát szerezni.Jót tettem egy embertársamnak,akit szeretek és jól érzem magam a társaságában.

-          Gyere Jani, mert késő van.- mondta hangosan, majd a fülembe súgta hozzám hajólva,hogy – meg akarom adni a fizetést.- Ismét nem tudtam mire gondoljak. Fel álltunk és elbúcsuztunk a társaságtól, majd a park sétányára érve a park belseje felé vettem az irányt.- Hová akarsz még menni?- kérdezte

-          Hát a fizetésért.- mondtam, mivel eszembe jútott Laci bácsi elbeszélése.

-          Már késő van. Gyere menjünk haza. – a kapun belül álltunk meg.

-          Miért jöttél el akkor  ilyen hamar, hiszen ez a te ünneped.

-          Ott volt Blózs Emil is. Nem emlékszel mit mondott?

-          Nem.

-          Egyszer írt nekem egy emlék verset, és azt idézte, de én téged szeretlek és ezért nem akartam maradni.- Csókolóztunk fáradhatatlanul aztán – holnap tíz órakor megyek a fodrászhoz , mert le akarom vágatni a hajam, és akkor majd találkozunk a fodrásznál a főtéren. – még egyszer megcsókoltuk egymást, alig tudtunk elválni.