Eljött a kedd, rettegtem, bevallom,

fura módon, el is ment a hangom.

Nyeltem nagyot, az nem hatott,

kellet gyógyszer, vettem hatot.

Egy nyelésre, nem kerteltem,

hangom mégsem kerekedett.

Járkáltam és gondolkodtam,

közben agyban bomladoztam.

Fejem fájt, a világ forgott,

lenyeltem hát megint hatot.

Férjem tízkor ajtón kopogtatott,

kinyitottam, s rögtön karon fogott.

Ne rángassál, mondtam volna,

de szólni még nem tudtam.

Ezért mentem jó kislányként,

arra amerre mondta.

Azt hittem, hogy poklon égünk,

tévedtem, mert földre tértünk.

Utcán, kerten áttrappolva,

elvágtattunk egy panelba.

Liftbe szálltunk, hatost nyomta,

kiszálltunk egy folyosóra.

Onnan tovább a hatosba,

betértünk egy koporsóba.

Szerencsémre meg nem haltam,

koporsóba ajtó lappant.

Az meg olyan hétköznapi,

lehet kicsit túl maradi.

Beléptünk és elénk tárult,

egy-két ember ki elfásult.

Nem viccelek, fából voltak,

ott álltak és nem mozdultak.

Velük mi nem társalogunk,

újabb ajtón átvonultunk.

Aztán újabb, meg még kettő,

aztán értük el a fertőt.

Ott egy leány hellyel kínált,

a doktor még nagyban kántált.

Azt mondta, hogy röpke öt perc,

aztán jövünk mi ezerrel.

Türelmetlen lett az uram,

azt hittem, hogy menten robban.

Végül mégis nyugodt maradt,

mosolyogva helyet foglalt.

Öt perc csendben, hamar eltelt,

közben szívem hevesen vert.

Rettegtem, hogy férjem kerge,

úgy mosolygott, mint egy zerge.

Nyílt az ajtó, jött a doki,

úgy éreztem kissé furi.

Nem is furcsa, inkább undi,

rondább volt, mint három zombi.

Bőre kéklő, nyálkás nagyon,

szeme sötét, mint a pokol.

Hozzám lépett, kezet nyújtott,

azt hittem, hogy lerókázom.

Nagyot nyeltem, lélegeztem,

szívszakadva menekültem.

Kék dokival nem társalgok,

úgy döntöttem inkább válok.

Pokol kapujába aztán,

végre utolért a Sátán.

- Mi van asszony? Bunkó voltál!

Vissza ide mért rohantál?

Végre, végre, hangom vissza kúszott,

elmondhattam, mi az ami nyúzott.

- Vége, ennyi, befejeztem!

Undi dokit nem szeretem.

Keress mást, vagy én elválok,

vagy keresek néhány átkok.

- Jól van, jól van – nyugtatgatott,

azt hittem, hogy szív bajt kapok.

Férjem Sátán, kedveset tett,

az orcámra puszit lehelt.

Zsebembe nyúltam, gyógyszert kerestem,

üvegcsébe csak tic-tac-kot leltem.

:O :O

De akkor hol a gyógyszer?