Álom manó:

Itt egy rakat alvó ember,

sátán, meg egy angyal gyerek.

Az ott meg egy angyal leány,

de hol hagyta a ruháját?

Na de, összehozom őket,

ott egy asztal, az lesz fekhely.

Odamegyek, megragadom,

szárnyából toll hullik nagyon.

Elő is jön allergiám,

szépet, nagyot tüsszentek ám.

Még jó hogy a rózsaszín por,

reám nem hat, íj melókor.

Angyalok már az asztalon,

Sátán meg a föld plafonon.

Meg van itt még leány három,

melegednek a kazánon.

Majd ha szépen felébrednek,

a fenekük lesül szépen.

Úgyis olyan fehér népek,

nem árt nekik egy színkészlet.

Na de mit is tehetek még,

egy kis rózsaszínt hinthetnék.

Egy-két párna, meg a függöny,

attól lesz szép ez a közöny.

Gyorsan túrom zsákom,

van is benne amit várok.

Nem kell fél perc, és kész vagyok,

mindent rózsasínbe burkolok.

De ezek a pucér népek,

zavarják az én ízlésem.

Angyaloknak szárnya tiszta,

kell rá néhány masni, szalag.

Így már igen, nagyon csecse,

szárnyuk mint egy színes lepke.

Ott a révész, őt is kapom,

festékkel én leburítom.

Így már ő is romantikus,

lehet kicsit kaotikus.

De ez nem baj, nekem tetszik,

ő meg vele majd megbékél.

Ott vannak a pucér lányok,

hajuk olyan mint a mámor.

Mármint, még nem, de olyan lesz,

rózsaszínű és felleges.

Így már okés, olyan szépek,

hajukban a masnik kékek.

A szájuk meg pinken csillog,

szikrázik és oly ragacsos.

Ó a falak, elfeledtem,

gyorsan vásznat, én ki festem.

Szivárvány és hippi képek,

vidám lesz ám, ez a zord hely.

Készen vagyok, elpakolok,

itt hagyom a rózsás porom.

Aludhatnak, ha fáradtak,

s vége lesz a bulizásnak.

Katey:

Azt érzem, hogy melegem van,

pucér testem csak úgy izzad.

Na de mégis, mi a fene,

hol vagyok, és hol a zene?

Lassan felnyitom a szemem,

s látom és a Borin fekszem.

Ó jajj szegény, olyan fura,

mintha más lenne a haja.

Jobbra nézek, Esztit látom,

és azt, hogy a haja lángol.

Ő meg alszik ottan szépen,

mintha nem égne éppen.

Felpattanok, körbe lesek,

Pokol tüze, éget engem.

Hogy kerültünk a kazánba,

s miért rózsaszín a kályha.

De nincs időm nézelődni,

Esztit ki kell onnan kapni.

Meg Borit is, gyorsan-gyorsan,

mielőtt a poklon porlad.

Kikapom én őket menten,

Eszti haját levizezem.

Aztán finoman felkeltem,

de a szemét nem nyitja fel.

Mi történt itt? Körbe nézek,

az ájulás megkerülget.

Angyalok a svéd asztalon,

szegény szárnyuk csupa piszok.

Nem is piszok, hanem masni,

nem is győzök passogatni.

Közben Bori ébredezik,

szegény, a haja rózsaszín.

Felkel, nyomban röhögni kezd,

nyerít, és a földön fetreng.

Látszik rajta fáj a hasa,

azért elmondja, hogy mi a baja.

-  Ó te szegény. – kezdi lassan,

mert a röhögéstől szakad.

-  A fejeden van a sörény,

rózsasín, mint az a görény.

-  Görény, Bori, milyen görény?

-  nem értem, hogy miket beszél.

Újra elröhögi magát,

s mutatja a Pokol falát.

Azon biz egy Álom manó,

nem is kicsi, oly nagy tahó.

Van az bizony három méter,

mi lesz, hogyha látja férjem.

Nagy baj lesz, én most rájövök,

férjem a plafonon őrjöng.

Rózsaszín az ördög szarva,

úgy néz mint egy tarka marha.

A révész meg visít nagyon,

tükörképe ronda nagyon.

Felém fut és óbégatja,

-  Kifestettek, mi a marha?

Nekem ez sok, elájulok,

nem is tudom, hol is vagyok.

Csak azt, hogy ez nem a pokol,

vagy ez csak egy rossz álom volt.

Eszti:

…