Nagyapó álmélkodva nézte unokája szobáját. Úgy érezte, hogy különleges bolygóra tévedt, mert annyi ismeretlen kütyü volt a helyiségben szana-széjjel, amennyi talán egy titkos katonai bázison sincs. Belépni sem mert, csupán az ajtóból szemlélődött, és próbálta paraszti józan ésszel felmérni a veszélyforrásokat, amik kárt okozhatnak benne (vagy ő bennük), ha átteszi a lábát a küszöbön.

Persze a lánya tolta csak befelé, hogy: „Apuka nyugodtan menjen be. Feküdjön le az ágyra egy kicsit, pihenjen csak!” De hát ilyen sok gép mellett, hogy is lehetne nyugta az embernek?

Mikor reggel felkelt, és nagy nehezen elhatározásra jutott, hogy meglátogatja a lányát és az unokáját, bele sem gondolt, hogy majd épp egy szobától, és a benne lévő kattogó, berregő izéktől ijed meg. Azért csak összeszedte magát, és magára erőltetve egy mosolyt – ami inkább egy grimaszhoz hasonlított – óvatosan betette egyik lábát. Mikor nem történt semmi, a másikkal is bemerészkedett, mintha csak attól félne, hogy aknára lép.

- Helló nagyapó! - köszönt rá Jancsika az ajtó mögötti asztal előtt ülve, és elmélyülten játszva egy tévéhez hasonló masinán. Épp csak egy köszönés erejéig figyelt az öregre, mert a következő pillanatban már se nem látott, se nem hallott mást a kütyüjén kívül.

Nagyapó odaballagott unokája háta mögé, és összehúzott szemöldökkel méregette a képernyőn futó gyilkolós játékot. - Nohát! - szólalt meg halkan. - Ilyet a mi televíziónkba nem mutogatnak. Pedig aztán abba is van ám minden. Milyen csatorna ez?

- Ez nem csatorna, számítógép.

- Nofene! Az ilyeneket tud? Hát nem csak számolni lehet vele?

- Nagypapi, amire te gondolsz, az számológép, ez meg számítógép. PC.

- PC? Hát fiam, nálunk csak WC van, de azt nem kell nyomkodni, csak bele nyomni.

- Nem WC, hanem PC, azaz Personal Computer.

- Jól van, értem én – legyintett az öreg, majd nehézkesen leült az ágy szélére. Egy darabig némán nézte a helyiség különleges berendezését, majd ismét a gyerekre tévedt a tekintete. - Hát az amit nyomkodsz, azt meg hugyan híjják?

- Billentyűzet.

- Miért? Tán annyira billeg? Akkor ki kell támasztani valamivel, amíg már nem billen.

A gyerek a szemét forgatta. - Nem billen az nagypapi, csak az a neve, hogy BIL-LEN-TYŰ-ZET – ragozta el, hátha így könnyebben megérti az öreg.

- Jól van, értem azt is – felelte nagyapó, bár hogy érti, abban egyáltalán nem volt biztos. - Hát az a másik, ami mellette van, meg mifene?

- Ez? Úgy hívják, hogy egér.

- Egér? - Az öreg szeme tágra nyílt, majd közelebb hajolt, hogy megvizsgálja azt a valamit, ami egyáltalán nem is hasonlított az ő kis házában lakó örökmozgó, nyavalyás kis rágcsálókhoz. - Hát, ami azt illeti, bizonyára meghótt már, mert nem mozog.

- Dehogyis! Ez csak a kurzort irányítja itt a monitoron.

Nagypapa úgy nézett szeretett unokájára, mintha Ufót látna. A kurtizánokat még értette is volna, de, hogy azok mit csinálnak a Móni torán, már egyáltalán nem. Úgy döntött hát, hogy nem is foglalkozik ezzel tovább, inkább lefekszik egy kicsit, és megpróbál pihenni, mert hosszú volt az út idefelé, és nagyon elfáradt. Ám amint letette a fejét a párnára, a füle mellett hirtelen megszólalt valami nagyon elvont hangos zene, amitől úgy felugrott, mintha csak húsz éves volna. A szíve majd megállt ijedtében, mert még annak idején a háború alatt sem érezte magát ekkora veszélyben, mint ebben a motel cicilizációban, ahová becsöppent. (Ő így hívta ezt a mai világot, mert a lányok kitették amijük volt, a fiúk meg szobára vitték őket.)

Jancsika azonnal odaugrott a zenélő készülékhez, és felvette.

- Csá-csumi! - szólt bele, miközben visszaülve a gép elé, tovább nyomkodta a billentyűket. - Naná haver!... És milyen? … Az király!... Tök sirály lenne, ha összejönne.... Persze! A Mutter komálja a dolgot, megdumcsíztam vele... Oké! Akkor holnap! Persze, vágom! Na csá! - azzal vigyorogva maga mellé tette a készüléket, ő pedig teljesen belemerült

Nagyapa feje kezdett sajogni. Ráadásul olyan balsejtelme támadt, hogy ez a gyerek nem is az ő unokája, hiszen olyan nyelven tud beszélni, amit ő egyáltalán nem is ért. - Ez meg mi vót?

- A haverom. Új mobilt kapott, egy androidos nokiát és kipróbálta. Van rajta GPS meg net is. - Látva az öreg értetlen arcát, hozzátette: - Mobilt.

- Mobil? Mobil WC-ről már hallottam, de azon nem lehet beszélni.

- Ez mobiltelefon. Olyan mint a vezetékes, csak nincs hozzá zsinór.

Az öreg bólintott, de a felét sem hitte el annak, amit hallott. Csak nem olyan az, mint a vezetékes, mert annak csak akkor van nyet, ha elromlik. Gipsz pedig nincs is rajta. Rázta is a fejét rendesen. Aztán visszafeküdt a párnára és úgy döntött, hogy egyelőre nem akar tudni több haszontalan ketyeréről, aminek nemhogy a haszna, de a neve is értelmetlen. Mert ugye, hogy is hívhatnak egy tévét WC-nek, egy tárgyat egérnek, és egy telefont Adrinak. Nem beszélve arról az egészen különleges újfajta nyelvről, amit a mai fiatalok tanulnak. Mert az rendben van, hogy levágják a sirályt a királynak, de, hogy keveredik oda a cumi és a tök?