11. fejezet

Aznap este, Cintia nem találta a helyét. Nem akart otthon maradni, és a négy falat bámulva rágódni a siralmas életén. Ki akart törni, ki akart szabadulni, és le akarta vetni a Tomy által rávert bilincset, hiszen a férfinek ott van a menyasszonya, neki már nincs többé szüksége rá. Egészen addig míg nem találkozott a nővel, nem is hitte igazán, de most már jól látta azt, aki legyőzte, és aki elvette tőle a szerelmét. Egészen idáig élt benne a remény, hogy talán Tomy egyszer észhez tér, és végleg vele marad, de már látta, hiú ábránd volt ez, aminek éppen ideje véget vetni. Ezért hát lezuhanyozott, magára vett egy ujjatlan blúzt, és egy kék selyemnadrágot, majd elindult a közeli bárba, ahová azelőtt is többször betért ha társaságra vágyott, mert a régi barátai, ismerősei is gyakran megfordultak ott, és Stella, a pultoslány pedig a legjobb barátnője volt. Bár az összes titkát ő sem ismerte, de talán éppen ezért volt olyan kellemes a társasága.

Amint belépett a bárba, azonnal Stellához ment, rendelt egy kólát, és csak azután nézett alaposabban körbe valami búfeledtető társaság után. Az egyik boxban ott ült néhány ismerőse, akik önfeledten nevetgéltek, de Cintia nem igazán az ő közegükre gondolt. Így tovább pásztázta a helyet, és ekkor vette észre a pult másik végén Dr. Tallest, belefeledkezve egy pohár narancslébe.

Meglepődött, hiszen még sosem látta itt az orvost, ám jól tudta, tartozik neki egy bocsánatkéréssel, amiért a kórházban szó nélkül otthagyta, és olyan mogorván viselkedett vele. Hiszen ha valaki, akkor pont ő nem tehet semmiről, sőt, Tomy életét köszönheti neki. Ezért sóhajtott egy mélyet, és zavartan elindult a doki felé.

– Jó estét. – köszönt Cintia, miközben odaült a bárszékre közvetlenül az orvos jobb oldalára.

Dr. Talles felpillantott, és amint meglátta a lányt, a szája azonnal halvány mosolyra húzódott. – Jó estét magának is.

– Örülök, hogy látom, mert azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért úgy elrohantam reggel.

– Nem, nem tartozik. Dehogy is. – felelte a doki és már teljesen odafordult a lány felé – Nézze, én kérek elnézést, amiért tolakodó voltam. Csak rossz szokás.

– Tolakodó? – erre már Cintia is elmosolyodott – De hiszen maga csak kedves volt. Ez nem tolakodás.

– De van aki annak veszi.

A lány hitetlenkedve megrázta a fejét. – Nem hiszem, csak talán vannak, akiket rosszkor ér.

– Ahogy magát is. Igaz?

A lány lesütötte a szemeit, majd ismét mosolyogva nézett a férfira. – Hát nem éppen jókor, de attól még udvariatlanság volt tőlem elrohanni. Maga csak kedves volt velem, én meg úgy viselkedtem, mint egy bunkó.

Ez az igazán értelmetlen csevej kezdte idegesíteni az orvost, ezért, hogy némileg oldottabbá tegye a hangulatot, felemelte a poharát. – Mi lenne ha pertut innánk? Ez a magázódás olyan idétlenül hangzik ebben a bárban.

A lány halkan felnevetett, és ő is megemelte a kóláját, amit Stella olyan észrevétlenül rakott elé, hogy ezidáig fel sem tűnt neki. Ekkor átfogták egymás karját, és ittak egy kortyot az üdítőjükből, majd ahogy szokás, egy halvány puszi is elcsattant.

– Hát akkor szia! – mondta az orvos – Ezentúl mellőzzük a Dr. Tallest, és hívj csak egyszerűen Dereknek.

– Rendben, te pedig Cintiának.

A doki elgondolkodott egy darabig, mintha csak ízlelgetné a lány nevét, majd ivott még egy kortyot az italából, és úgy nézett Cintiára. – Nagyon szép neved van.

– Igen, ezt már mások is mondták, de szerintem van jobb téma is, mint a nevem. – mindezt olyan esdekve mondta, hogy a férfi alig bírta visszatartani a kuncogást.

Sötétedett, hiszen a napnak már alig látszott a széle ahogy lebukott a nyugati határ mentén, viszont gyönyörű piros és narancssárga színekben pompázott az ég alja, ami felettébb csodálatos látványt nyújtott. Tomy elgondolkodva nézte, de egyáltalán nem foglalta le a látvány. Sokkal inkább gyötörte az a különös fájdalom, amit Cintia hiánya okozott neki. És ha mindez még kevés volna, Clara folytonos törődése, anyáskodása is kezdett az agyára menni, mert a nő úgy ugrált körülötte, mintha Tomy nem a vőlegénye, hanem a gyermeke lenne. Nehezen bírta ezt, és szerette volna visszakapni az életét, amit a saját akarata szerint élt, és a saját lábán. Nem szeretett ráutalva lenni senkire sem, pláne nem egy nőre. Vagy ha már választania lehetett volna, sokkal inkább Cintire, akit már gyerekkora óta ismert.

Behunyta a szemeit, mert olyan eszeveszetten tört rá a lány hiánya, ahogy eddig még soha, de tisztában volt vele, hogy hiába epekedik, mert Cinti nem fog többé bejönni meglátogatni, ő pedig képtelen akárcsak egy lépést is tenni hozzá.

12. fejezet

Néhány nap múlva Tomyt hazaengedték a kórházból, ő pedig elfoglalta régi szobáját a nagyszülei házában. Clara a menyasszonya is vele volt, és ott sürgött körülötte egész nap. A férfi néha már úgy érezte, képtelen elviselni ezt a folytonos gondoskodást, és olykor-olykor még a hangját is dühösen felemelte. Ilyenkor Clara még nagyobb gonddal ápolta, mintha Tomy képtelen lenne eldönteni mi is a jó neki, mit képes egyedül megcsinálni, és mihez van szüksége segítségre. Egyszerűen nem volt egy szabad perce sem, és a menyasszonya még azt is megtiltotta neki, hogy a kerekesszékében az udvarnál távolabbra merészkedjen. Egyszerűen féltette, de olyan mértékkel, ami már túlzás volt. Ezért is könnyebbült meg Tomy annyira, mikor Clarat felhívták a városból, ő pedig összecsomagolva a holmiját, sűrű bocsánatkérés közepette elutazott. Bár nehezére esett magára hagynia a vőlegényét, de tudta, a félbemaradt dolgait el kell intéznie. Csak pár nap – biztatta magát – aztán újra visszajön, és már el sem hagyja többé a szeretett férfit.

Tomy viszont olyannyira megkönnyebbült, hogy amikor a nő taxija elkanyarodott a ház elől, már oda is húzta a tolókocsiját, és Peter segítségével beleülve, megcélozta az utcát, hogy végre azt tegye, amit akart. Bár a lábai nem mozogtak, de a kezével már egyre ügyesebben irányította a kocsi kerekeit, így egyáltalán nem ütközött nehézségbe eljutni a kapuig. Ott viszont volt egy kicsi lépcső, amin sehogy sem tudott átevickélni. Akárhogy is erőlködött, gyötrődött, nem tudta átemelni a széket.

Cintia épp a konyhában mosogatott, mikor kinézve az ablakon, megpillantotta Tomyt, amint az a kapunál küszködött a tolókocsijával. Gyorsan elkapta a tekintetét, és mintha mi sem történt volna folytatta a mosogatást. De alig ért a keze a vízbe, a tekintete újból a férfira tévedt, és a szíve kétségbeesetten dobogni kezdett. – A francba! – dünnyögte magának, majd ledobva a szivacsot, kisietett a lakásuk ajtaján egyenesen Tomyhoz, és a háta mögé lépve készült, hogy megemelve a kocsit, átsegítse a férfit a lépcsőn.

– Ne! Hagyj békén! Majd megoldom. – förmedt rá Tomy váratlanul, amitől a lány összerezzent – Ne nyúlj hozzá!

– Én csak láttam az ablakból, hogy nem tudsz kijönni, gondoltam segítek. – rebegte Cintia döbbenten.

– Ne segíts! Nem vagyok nyomorék! – kiabálta Tomy, és akkorát rántott a tolókocsin, hogy az kis híján felfordult. De nem foglalkozott ezzel, mert bántotta az önérzetét, hogy a lány így látja, küszködve, tehetetlenül. Meg akarta mutatni, hogy egyedül is képes megküzdeni a nehézségekkel, hiszen férfi. De a düh és a tehetetlenség eluralkodott rajta, és már csak össze-vissza rángatta a kocsi kerekeit.

Cintia felocsúdott első döbbenetéből, és kikerülve a férfit, összevonta kezeit a mellkasán és várakozón a kerítésnek támaszkodott. Úgy gondolta, kivárja míg Tomy lehiggad és rájön, hogy senki nem akar neki rosszat. Tisztában volt vele, hogy ez a kiabálás nem neki szólt, hiszen hallotta, ahogy Tomy ugyanúgy ráförmedt már szinte mindenkire a környezetében.

Jó néhány percbe telt, mire Tomy belátta, segítség nélkül kénytelen lesz az udvaron maradni, ami ha lehet, még jobban bántotta. Ezért sóhajtva egy mélyet, megállt és megadóan, szinte már bocsánatkérően pillantott a lányra. – Azt hiszem, mégiscsak szükségem lenne a segítségedre.

Cintia szó nélkül odaállt ismét a férfi mögé, és megragadva a tolószéket, átemelte a lépcsőn és kitolta a járdára. – Merre indultál?

– Hogy merre? Csak úgy el. Egyszerűen megőrjít ez a hülye helyzet. – morogta Tomy – Nem tudom megszokni, egyszerűen idegesít, hogy mindig mások segítségére szorulok. Szerettem volna elmenekülni a bajaim elől, de még erre is képtelen vagyok. Ez a tehetetlenség őrjítő. Mintha oda lenne az egész férfiasságom.

Bár a lány átérezte a férfi szavai mögött bujkáló keserűséget, mégis úgy érezte, fel kell vidítania. Ezért elfintorodott, és elkezdte tolni a kocsit a járdán miközben beszélt. – A férfiasságod? Én azt hittem, hogy csak a lábaddal van baj. Már feljebb sem működik?

– Ettől a buta érzéstől néha úgy érzem, már semmim sem működik.

– Na ja, mert ti férfiak csak azzal tudjátok mérni magatokat. Azt hiszitek, hogy minden a férfiasságon múlik, pedig vannak annál sokkal fontosabb dolgok is. Mit számít, hogy most épp te szorulsz segítségre? Ettől még nem vagy kevesebb.

– Mondod te! De nem ezt érzem én.

– Jaj Tomy! Hagyd már abba! Ha nincs jobb témád, akkor inkább megyek a dolgom után és... – Cintia megállította a kocsit és már készült, hogy visszaforduljon a házukhoz, mikor Tomy hátranyúlva megragadta a karját.

– Képes lennél itt hagyni egy védtelen embert? És ha valami komoly bajom esik? – a férfi hangja lágy lett, és olyan elhagyatottnak hatott, de a lány már nem adta olyan könnyen.

– Ugyan mi? Hogy megpróbálnak átsegíteni a zebrán?

– Cinti! Nélküled el fogok veszni. Látod, hogy egyedül csak te vagy képes helyrezökkenteni. Ha most itt hagysz, akár depresszióba is eshetek. Meg tudnád azt bocsájtani magadnak?

– Hidd el, hogy meg. – felelte a lány, bár maga sem gondolta komolyan. Jól tudta, hogy úgysem hagyná magára Tomyt, annál sokkal jobban szereti.

– Kérlek! Csak egy kis időt még. Ne legyél velem ennyire kegyetlen, hiszen rokkant vagyok.

Cintia erre visszafordult és a szemeit forgatva, de már mosolyogva visszaállt a tolókocsi mögé, és lassan elindultak előre. A lány úgy gondolta, hogy a kis tó látványa majd felébreszti a férfiben a régi emlékeket, és ettől bizonyára jobban is fogja érezni magát. Ezért arra felé vette az irányt, és áttolva Tomyt a kavicson, megállította egy fákkal szegélyezett csendes kis beugrón a tó előtt. Lefékezte a kerekeket, majd végignézett az aprócska vízen, és elámult, hogy milyen csodás is a látvány. Ahogy a nap fénye visszatükröződött a víz felszínén, káprázatos színekbe borította a tavat. Csak Tomyt nem érdekelte ez az egész, ő ebben a pillanatban csak egy valamire vágyott, de arra olyan eszeveszetten, hogy már képtelen volt uralkodni magán tovább. Egy hirtelen mozdulattal ismét megragadta a lány kezét, és egyre közelebb húzta magához, míg az el nem érte a tolókocsi szélét. Akkor pedig a másik kezével is megragadta, nehogy el tudjon menekülni.

– Mit akarsz?

– Hát nem egyértelmű? Közelebb akarlak tudni magamhoz. Már napok óta erre vágyom, és most, hogy itt vagy, meg is teszek mindent érte.

– Ne bolondozz már! – a lány ki akarta rántani a kezeit, de Tomy szorítása nem hogy gyengül volna, inkább erősödött.

– Gyere ide!

– Tomy! Az ég szerelmére! Mit akarsz?

– Neked ez kérdés?

A férfi addig-addig ügyeskedett, míg Cintia hirtelen elvesztette az egyensúlyát és egyenesen Tomy ölében landolt. Bár ez nem volt épp fájdalommentes, és a férfinek össze is kellett szorítania a száját nehogy feljajduljon.

– Tomy! – szólt rá a lány dühösen, de látva annak fájdalmas arckifejezését, már talpra is akart állni, ám a férfi szorítása erős volt és nem engedte el.

– Tomy! Jól vagy?

Beletelt néhány percbe, mire a férfi újból képes volt megszólalni, és elég erőt érzett magában, hogy ott folytassa, ahol az imént abba kényszerült hagyni. – Hol is tartottunk?

– Ott, hogy teljesen elment az eszed! – bár a lány szeretett volna szabadulni, de még megmoccanni is alig mert, mert attól félt, hogy azzal még nagyobb fájdalmat okoz. – Bajod is eshet. Nem vagyok pehelysúlyú.

– Nem érdekel. Mert ha nem húztalak volna ide, akkor másképp biztosan nem kötöttél volna ki az ölemben.

– Bolond vagy! -szólt rá a lány haragosan – Inkább veszélyezteted a testi épségedet?

-Azt már akkor veszélyeztettem, mikor visszafordultam neked virágért és az a fránya autó elütött.

Cintiának csak ekkor maradt tátva igazán a szája. Hitetlenkedve meredt Tomyra, majd megrázta a fejét. – Mi? Mit mondasz? Nekem mentél virágért? De hát miért?

– Miért? Mert férfi volnék vagy mi. Az pedig virágot szokott vinni a lánynak, pláne egy olyan csodálatos éjszaka után.

A lány lesütötte a szemeit. Nem tudta mit válaszoljon, nem tudta mit reagáljon, hiszen fogalma sem volt róla mit érez és mit gondol a férfi. És ahogy nézte a jól ismert borostás arcot, a csillogó szemeket, a mosolygós ajkat, már nem tudott védekezni sem. Csak hagyta, hogy Tomy megsimogassa a tarkóját, majd magához húzza, és előbb lágyan, majd egyre szenvedélyesebben megcsókolja. Képtelen volt betelni vele, mert a szája szinte magába szívta a kívánatos ajkak ízét, és a vágy is egyre nagyobb erővel forrt benne. Végül kezeit a férfi nyaka köré fonta és átadta magát a csóknak.

– Most mi lesz? – ahogy a lány hátrább hajolt, belenézett Tomy csillogó szemeibe és a tekintetük szerelmesen összekulcsolódott. És bár a férfi is érezte azt a kimondhatatlanul nagy lángolást, és a legszívesebben soha többé el sem engedte volna Cintiát, mégsem akarta elkötelezni magát. Persze nem az érzései miatt, mert azok egyre tisztábbak és őszintébbek voltak, hanem saját maga miatt. Hiszen egy nyomorékkal együtt élni olyan vállalkozás, amit egy fiatal lány nem biztos, hogy képes lenne elviselni. De hogy ne rontsa el a hangulatot, nem akarta mindezt nyíltan elmondani, inkább próbálta elviccelni a helyzetet. – Nem tudom. Még magammal sem vagyok tisztában, azzal meg, hogy mi lesz, pláne nem.

Cintia döbbenten nézett a férfire, majd ökölbe szorított kézzel rávágott Tomy mellkasára, és amilyen gyorsan csak tudott, kiugrott az öléből és saját lábaira állva még hátrált is néhány lépést.

Most Tomy sem tiltakozott, csak látva a lány riadt, dühös, mégis angyali arcát, hatalmas hahotában tört ki. De Cintia nem nevetett vele, ezért tettetett rémültséggel nyújtotta felé a kezét. – De ugye nem hagysz cserben egy ilyen védtelen, kiszolgáltatott, szerencsétlen nyomorultat, aki még járni sem tud?

– Tudod, hogy még egy sánta kutyát sem hagynék magára. – vágott vissza a lány keményen, miközben kinyomta a fékeket a keréken, és kissé erőteljesebben tolni kezdte Tomyt hazafelé.

– Na, legalább az empátiádra hagyatkozhatom bármikor. Ez megnyugtató.

– De jól vigyázz, mert lehet, hogy az eutanáziát választom, hogy ne szenvedj tovább.

– Ha te magad csinálod, még abba is beleegyezem.

Viccelődtek, évelődtek egymással, pedig nagyon jól tudták, hamarosan komolyan el kell beszélgetniük. De túl friss volt minden, és azt hitték, rengeteg idejük lesz még. Nem is tudták, nem is sejtették a jövő, számukra fájdalmas nehézségeit.