21. fejezet

Az idő rettentő gyorsasággal telt, és mire Cintia észbe kapott, már az anyakönyvvezető előtt álltak, ahol Clara, a maga gyönyörű szépségében épp az igent készült kimondani Tomynak. Bár a férfi elég különösen viselkedett, a száját meredten összehúzta, és a tekintetével ölni tudott volna. Peter ezt az italnak tulajdonította, és figyelmeztette is Helenát, hogy készüljön fel bármire. De az asszony nem hitte, hogy baj lehetne, azért lelkileg megpróbált erős lenni, és ebben nagyon sokat segített neki Rosi is. Most érezte csak, hogy mennyire jó, hogy a szomszédasszonya is mellette van, mert amennyivel fiatalabb volt nála, lelkileg annyival erősebb is.

Tomy komoran nézte az anyakönyvvezető szalagját, és teljesen elmerült a gondolataiba. Olyannyira nem volt magánál, hogy még a neki feltett kérdésre sem tudott felelni, hiszen meg sem hallotta. Csak miután Clara oldalba bökte, akkor jött rá, hogy az anyakönyvvezető hozzá beszél.

– Mr. Clark. Kívánja -e feleségül venni az itt jelenlévő Clara Martinezt.

A kérdés után ismét néma csend lett, de most legalább már a vőlegény is megértette a kérdést. Mégsem felelt, csak felemelte a fejét, és előbb a menyasszonyára, majd a mögötte álló Cintiára nézett. Látta a lányt és azt a különösen csillogó fényt a szemében, ami talán egy könnycsepp lehetett. Nézte az arcát, és megpróbálta elképzelni a jövőjét, és végre feltette magának a kérdést, amit már jó pár éve is fel kellett volna. Vajon képes lesz -e tovább élni a lány nélkül, képes lesz -e úgy hazamenni a nagyszüleihez, hogy soha többé nem ölelheti, nem szeretheti Cintiát? Ahogy a kérdés, úgy a válasz is egyértelmű volt a számára, és már jól tudta, elrontott mindent amit eddig csak lehetett. Visszafordult hát és az anyakönyvvezetőre nézve halkan, ám annál határozottabban felelt. – Nem!

A terem egy emberként hördült fel, és egyre másra kérdezgették, hogy mi történhetett. Tomy viszont nem foglalkozott senkivel, csak bánatosan ránézett a mellette ülő menyasszonyára, és megpróbálta megmagyarázni a lehetetlent. – Sajnálom Clara, de nem tudom megtenni. Egyszerűen nem megy. Tudom hogy nem lennél boldog velem, és én sem veled. – Azzal megfordította a tolókocsiját, és a lehető leggyorsabban elhagyta a termet.

A vendégek döbbenten néztek egymásra, mintha a másiktól várnák a magyarázatot. Peter azonnal az unokája után eredt, Helenának viszont le kellett ülnie, mert azt hitte, menten elájul a megaláztatottság érzésétől. A szomszédasszonya próbálta megnyugtatni, miközben Derek is odalépett hozzájuk, hogy megvizsgálja az asszonyt. Nem akarta, hogy a bajt még nagyobb tetézze, ezért megtett mindent, hogy lecsitítsa az asszony idegeit. Ez alatt Clara összetörten zokogott és hagyta, hogy a szülei kitámogassák a teremből és hazavigyék. Csak Cintia állt még mindig ugyanott teljesen ledöbbenve és igen haragosan. Nem is tudta volna megmondani miért mérges, de csak úgy dúlt benne a vihar. – Ez Tomy! – gondolta keserűen. Elcsábítja a nőket, majd nemes egyszerűséggel meg is szabadul tőlük. Mintha nem is lenne szíve, mintha csak a saját boldogságára tudna gondolni. Ez a felismerés szörnyű csalódást okozott neki, és a legszívesebben hazáig szaladt volna, de még erre sem volt képes.

Egy kéz érintette meg a derekát, és mikor felnézett, Derek lágy tekintete pillantott vissza rá.

– Elviszem Tomy nagyanyját. Velünk jössz?

Cintia bólintott, és csak ekkor eszmélt rá, hogy vannak, akiket nála is rosszabbul érintett ez a különös jelenet.

Peter besegítette az unokáját az autóba, majd kikanyarodva a parkolóból elindult vele vissza a lakásba. Nem akart szólni, de mégsem bírta ki, hogy fel ne tegye a kérdést, ami motoszkált benne. – Mi volt ez édes fiam?

– Semmi! – felelte Tomy, és még a nagyapja is észrevette rajta, hogy olyan, mintha egy hatalmas, nehéz kő esett volna le a szívéről.

– Semmi? Azt hiszem, Cara nem így élte meg.

A férfi idegesen végigsimított a haján. – Tudom! Tudom, hogy meg kellett volna tennem, hiszen a gyermekemet várja, de nem voltam rá képes. Nagyapa! Egyszerűen képtelen voltam rá, mert nem vagyok szerelmes belé, és azt hiszem soha nem is voltam.

– Cintia! Igaz? – Az öreg a lényegre tapintott, és ettől Tomy mintha azonnal ki is nyílt volna előtte, dühösen összevonta a szemöldökét.

– Mi a csudának hozta el ezt a dokit? Mi van ezek között?

– Nem tudom, de nagyon rendes fiúnak látszik.

– Nem érdekel milyen rendes! De mi a francnak jött ide?

Peter sóhajtott egyet, és úgy gondolta, ideje tiszta vizet öntenie a pohárba és felnyitni az egyetlen és szeretett unokája szemét. – Édes fiam! Cintia szeret téged, nagyon is. De mit tehetne? Mire várjon, ha egyszerűen te nem veszed eléggé komolyan, és csak akkor kell neked, ha épp eljössz a nagyvárosból hozzánk? Fiatal lány, akinek szüksége van a szeretetre és egy társra, aki mellette van.

– Tudom! Tudom, hogy elrontottam mindent. Éltem az életemet, tőle pedig elvártam, hogy mindig várjon. De már készen voltam, már... És ekkor jött Clara és közölte, hogy terhes. Azt hittem, hogy az a legkevesebb, hogy elveszem feleségül. De nem megy, képtelen vagyok rá. Mond nagyapa, mit tegyek?

Az öreg sóhajtott egy mélyet, és a józan ítélőképességére hagyatkozva adta meg a lehető legjobb tanácsot. – Beszélj velük. Mond el nekik amit érzel, Claranak és Cintiának is. Megérdemlik, hogy tudják.

Tomy beleegyezően bólintott, és immáron sokkal nyugodtabban dőlt hátra az ülésen és várta, hogy hazaérjenek. Közben pedig megpróbálta megfogalmazni magában mindazt, amit mondani készült. Igaz, még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán meghallgatják. Mégsem tehetett mást, csak remélte, hogy még nem rontott el véglegesen mindent.

A lakásba érve Tomy nem találta a helyét, csak fel-alá gurult a székkel, és várta, hogy a többiek is megjöjjenek, és mikor végre csengettek, ő maga ment, hogy kinyissa a bejárati ajtót. Ám Cintiáék helyett Clara apja lépett be a lakásba, és mérges, már-már vörösen izzó szemekkel meredt a vőjelöltjére.

Tomy jól tudta, hogy most jön az elégtétel Claraért, hiszen mi másért lenne ott a lány apja ilyen feldúlt állapotban. Mégis megpróbált beszélni vele, a lehető legkedvesebb hangon. – Sajnálom. Tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, mikor beleegyeztem a házasságba. És tudom, hogy Clara nagyon mérges rám. De meg kell értenie, nem vehettem el. Nem tehettem, mert nem lettünk volna boldogok együtt.

Az apa keze ettől a magyarázattól azonnal ökölbe szorult, és mielőtt átgondolhatta volna mit tesz, meglendítve a karját, erőteljesen arcon csapta Tomyt. Az ütés lendületétől a tolókocsi eldőlt, a férfi pedig tehetetlenül kiborult belőle, és bevágta magát a padlóba.

– Te mocsok disznó! Ha nem nézném, hogy béna vagy, agyonvernélek! – kiabálta Clara apja, majd amilyen gyorsan érkezett, olyan sietve, dühösen rohant is ki a lakásból. De olyan erősen csapta be az ajtót maga mögött, hogy félő volt, az menten ki is esik a helyéről.

De Tomy nem foglalkozott ezzel, csak az állát simogatva próbált feltápászkodni, mert sajgott minden porcikája. Fájt az álla, a feje, a karja, a dereka és a lába is. A lába! Tomy olyan hirtelen kapott a lábaihoz, hogy az eddig háttérből figyelő Peter ijedten rohant oda hozzá.

– Mi a baj?

– Baj? Nem. – Tomy belenézett nagyapja szemeibe, és halványan elmosolyodott, – Érzem a lábaimat.

– Ez komoly? – Az öreg hitetlenkedve, de annál nagyobb örömmel markolászta a már mozgó lábakat. – Nahát!

Ismét csengettek, ezért Peter egy gyors mozdulattal felállt és kinyitotta az ajtót. Most már azok jöttek, akiket vártak, ám amikor meglátták Tomyt a földön, riadtan hajoltak le hozzá.

– Mi történt? – Helena a szívbaj határán pihegve simogatta meg unokája fejét, míg Derek azonnal vizsgálni kezdte. Csak Cintia állt az ajtóban némán, megtörten, és bár a legszívesebben ő maga is csatakozott volna a többiekhez és istápolta volna Tomyt, a harag és a keserűség nem engedte. Így csak csendben figyelte, ahogy a férfiak visszasegítik Tomyt a kerekesszékbe, majd a doki a lábait vizsgálgatja, miközben Helena és Rosi úgy ugrálják körül, mintha ez a gazember sosem tett volna semmi rosszat. Nem, ezt már nem bírta nézni, ezért kikerülve őket, a szobába sétált, és még az ajtót is magára csukta. Ott pedig sietve megszabadult a koszorúslány ruhájától, és magára vett egy hétköznapi pólót és egy nadrágot.