23. fejezet

Napok teltek el, mikor Tomy végső elhatározásra jutva úgy döntött, hogy hazaköltözik a nagyszüleihez, amíg a lába teljesen fel nem épül. Peter, a nagyapja beszélte rá, nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen nehéz úgy kibékülni valakivel, hogy kilométerek válasszák el őket egymástól, de sokkal könnyebb ha közel vannak. Ezt persze Tomy is jól tudta, ezért nem is gondolkodott sokat, és mikor a nagyszülei, megunva az unokájuk vendégszeretetét úgy döntöttek hogy hazatérnek, már ő is velük tartott.

22. fejezet

A nagy kavalkádban talán csak Tomy vette észre egyedül, hogy Cintia elvonult tőlük, és eltűnt az egyik szobában. Ezért sietve lerázta magáról a gondoskodó kezeket, és megfordulva a tolókocsival a szoba elé gurult. Ott nehézkesen bár, de két lábra állt, és úgy kopogott be az ajtón. Mikor azonban semmi válasz nem érkezett, nem habozott sokat, egyszerűen benyitott, és lassan, bizonytalan léptekkel egyre beljebb sétált.

A lány ott ült az ágyon és két kezébe temetve az arcát várta, hogy végre történjen valami, ami kizökkenti ebből a igen nehézkes állapotból.

21. fejezet

Az idő rettentő gyorsasággal telt, és mire Cintia észbe kapott, már az anyakönyvvezető előtt álltak, ahol Clara, a maga gyönyörű szépségében épp az igent készült kimondani Tomynak. Bár a férfi elég különösen viselkedett, a száját meredten összehúzta, és a tekintetével ölni tudott volna. Peter ezt az italnak tulajdonította, és figyelmeztette is Helenát, hogy készüljön fel bármire. De az asszony nem hitte, hogy baj lehetne, azért lelkileg megpróbált erős lenni, és ebben nagyon sokat segített neki Rosi is.

20. fejezet

Az óra hajnali négyet mutatott, mikor Cintia képtelen volt tovább az anyja ágyában feküdni. Nem is az ágy kényelmével volt baj, sokkal inkább a zaklatott idegességgel, amit érzett. Sietve kikelt az ágyból, és elment mosakodni. Aztán a lehető leghalkabban bement a szobájába, hogy a szekrényéből kivegyen egy ruhát, amiben majd utazni fog. De bármennyire is csendes akart lenni, Derek mégis mocorogni kezdett, majd odafordulva a lány felé, kinyitotta a szemeit.

19. fejezet

Két nap múlva estefelé, Tomy és Clara hazautaztak, hogy elintézzenek mindent az esküvő előtt. Bár a férfi ódzkodott kissé, de Clara kettejük helyett is elég határozottnak bizonyult.

Az elutazásuk előtti délután a menyasszony átment a szomszédba Cintiához, hogy még egyszer elmondja neki, számít rá az esküvőn, mint a koszorúslányra. És bár a lány eleinte még tiltakozott, mert még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán elmegy az esküvőre, végül mégiscsak beleegyezett, mert Clara olyan határozott volt, hogy nem is tűrt volna nemet válasznak.

18. fejezet

Aznap este Cintia nem találta a helyét, és főleg akkor érezte úgy, hogy tennie kell valami egészen abnormálisat, mikor estefelé az anyja egy meghívót nyomott a kezébe, amit Clara vitt át nekik még délelőtt, mikor ő éppen Tomyval volt a tónál. Ez adta meg az utolsó lökést, és feltette a pontot az i-re. Minek várjon még? Hiszen Tomy valójában soha nem volt az övé, miért is gondolta, hogy most az lesz? Elege volt, és nem akart tovább a férfi szerelmére várni, mert ez alatt a pár nap alatt jobban kikészült, mint eddig valaha.

17. fejezet

Fél óra telt el ilyen csendes némaságban, mikor Tomy megfordítva a kocsit, könnyes szemekkel a lányra nézett. Olyan volt mint egy elveszett, árva kisgyerek, aki biztonságra vágyik. Cintia ezt látva, azonnal ott termett előtte, és együtt érzőn leguggolt hozzá.

– Sajnálom! Tudom, hogy ostobán viselkedem, de egyszerűen nem tudom elviselni ezt az állapotot - motyogta a férfi a sírással küszködve.

– Jaj, Tomy! – A lány felemelte a kezét és lágyan megsimogatta a férfi arcát, majd letörölgette annak hulló könnyeit.

16. fejezet

A kórházhoz érve Peter kisegítette fiát az autóból, majd hagyta, hogy Cintia átvéve az irányítást, betolja Tomyt az épületbe. Szerencséjük volt, mert alig értek be a bejáraton, Dr. Talles akkor lépett ki az egyik ajtón, és meglátva a betegét, odasietett hozzá.

– Üdvözlöm! – fogott kezet az orvos Tomyval – Épp jókor, most van egy szabad negyed órám, így nyugodtan megvizsgálhatom. Jöjjön csak! A lenti vizsgáló itt van néhány ajtónyira.

15. fejezet

Tomy hiába kiabált a lány után, az már nem állt meg, ezért a férfi sem tehetett mást, lassan tekerve a kerekeket, hazagurult. Tudta, nagyon megbántotta Cintit, és nem azért mert kisebb jelenetet rendezett a bárban, hanem Clara miatt. Tisztában volt ezzel nagyon is, és szerette volna visszaforgatni az időt, hogy másképp tegyen mindent. Ám erre már képtelen volt, így csak egy valami volt még... menteni a menthetőt.

Amint hazaérve begurult a kapun, leállt az udvar szélére, és elővéve a mobilját a menyasszonyát tárcsázta.

14. fejezet

Helenáék elég sokára értek haza, mintha csak direkt húzták volna az időt. Legalábbis Cintia így érezte, mert amikor megjöttek, még csak elnézést sem kértek, csupán megkérdezték, hogy jól szórakoztak -e. Cintia dünnyögött valami igenhez hasonlót, majd amilyen gyorsan csak tudott, hazamenekült. Igen, szabályosan menekült, hiszen a szíve már alig bírta a kellő távolságot megtartani Tomytól, ezért jobbnak látta, minél messzebb lenni tőle.

13. fejezet

A lány visszatolta Tomyt a házhoz, és átsegítette a kapun, majd elengedte a kocsit, és tétován zsebre tett kézzel várta, hogy a férfi behajtson a házba. De Tomy megállt, és visszafordítva a kerekesszéket érdeklődve, felhúzott szemöldökkel Cintiára meredt.

– Be sem kísérsz? Nem félsz, hogy kitöröm a nyakamat ha egy pillanatra is leveszed rólam a szemed?

– Azt hiszem, innen már betalálsz.

De Tomy nem így gondolta. Most, hogy Clara elment, végre azt csinálhat amit akar, nincs aki megköti, nincs aki ajnározza.

11. fejezet

Aznap este, Cintia nem találta a helyét. Nem akart otthon maradni, és a négy falat bámulva rágódni a siralmas életén. Ki akart törni, ki akart szabadulni, és le akarta vetni a Tomy által rávert bilincset, hiszen a férfinek ott van a menyasszonya, neki már nincs többé szüksége rá. Egészen addig míg nem találkozott a nővel, nem is hitte igazán, de most már jól látta azt, aki legyőzte, és aki elvette tőle a szerelmét. Egészen idáig élt benne a remény, hogy talán Tomy egyszer észhez tér, és végleg vele marad, de már látta, hiú ábránd volt ez, aminek éppen ideje véget vetni. Ezért hát lezuhanyozott, magára vett egy ujjatlan blúzt, és egy kék selyemnadrágot, majd elindult a közeli bárba, ahová azelőtt is többször betért ha társaságra vágyott, mert a régi barátai, ismerősei is gyakran megfordultak ott, és Stella, a pultoslány pedig a legjobb barátnője volt.

10. fejezet

Ahogy múltak a napok, Cintia úgy lett egyre bizakodóbb. Tomy nagyon jól viselte a történteket, a sebei gyorsan javultak és a kedve sem lohadt. Bár komorabb volt, mint azelőtt, de a lány mellett nagyon jól érezte magát. Egyszerre adott neki erőt, biztonságot és kitartást, miközben a szeretete fényben fürödhetett egész nap. Mindketten úgy érezték, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, hogy most már teljesen összeköti őket valami igen mély érzés.

9. fejezet

Cintia, mikor észrevette a férfi egyenletes szuszogását, szinte meghatódott. Nem is értette magát, hiszen már százszor látta Tomyt aludni, mégsem volt rá soha ekkora hatással. Talán az teszi, hogy most sérülékenyebbnek, sebezhetőbbnek, esetlenebbnek látta, vagy csak az arcán lévő sebek miatt érzett másként. Nem tudta, és nem is igazán érdekelte, mert a fontos az volt, hogy megtalálja kettejük között azt a különös és egyedi meghittséget, ami eddig is ott lapult, és amitől mindig megtalálták egymást.

8. fejezet

A kórházba érve Cintia idegesen nézett körbe-körbe miközben az intenzív osztály felé haladt. Úgy várta már a reggelt mint a Messiást, hogy végre rohanhasson szerelméhez, és mellette is maradjon egész nap. Nem érdekelte semmi és senki más. Csak azt tette, amit mindig is akart, ott lenni Tomy mellett és elmondani neki, hogy mennyire szereti. Ám amint az ajtó elé ért, kicsit megtorpant. Jól emlékezett, hogy előző nap az orvos megkérte, hogy az intenzív osztályra ne sétáljanak be csak úgy.

7. fejezet

Cintia képtelen volt aludni. Egyáltalán nem jött szemére az álom, mert az agya folyton ott járt Tomynál. Maga előtt látta ahogy ott fekszik az úton, látta a vérfoltokat a ruháján, a karcolásokat az arcán, a kifordult testét, és rémisztőnek érezte. Bár az orvos megnyugtatta ugyan, hogy egyelőre stabil az állapota, de az első éjszaka igen kritikus. Igaz, még akkor sem dőlt el minden ha ezt az éjszakát túléli, hiszen bármikor beüthet valami. Reménykedett és imádkozott, hogy Tomy felépüljön, és hogy visszanyerje az eszméletét.

6. fejezet

A kórházba érve, Tomyt azonnal a műtőbe vitték, ahová Cintia már nem mehetett vele. Olyan gyorsan történt minden és olyan zűrzavaros volt, hogy a lány kezdte elveszíteni a maradék erejét. Körbenézett. Néhány nővér és orvos szaladt el mellette a műtő felé, miközben valamit kiabáltak, olyan szakszavakat, amiből Cintia semmit sem értett. Félre is kellett húzódnia a falhoz, hogy elférjenek mellette. Kábultan nézett utánuk, majd lassan a közeli váróterem felé támolygott, és a legközelebb eső székre leült.

5. fejezet

Sziréna éles hangja törte meg a falu csendjét. Cintia szíve nagyot dobbant és rémülten ugrott az ablakhoz, hogy megnézze, merre tart a mentőautó. Mivel ez nem volt szokványos hang errefelé, nagyon sokan szaladtak az utcára, hogy lássák, hogy tudják mi történt. Cintia is így tett, és az édesanyjával együtt kimentek a ház elé. Nézték az egyre gyűlő tömeget, és hallgatták a hozzájuk csapódó szomszédok feltevéseit. Cintia nem is figyelt annyira rájuk, hiszen egyikük sem tudta, mi is történt valójában.

4. fejezet

Tomy maga sem értette mitől, de teljesen feldobódott. És mikor végre a nagyszülei házába lépett, olyan lelkesen, és tőle szokatlan örömmel üdvözölte az öregeket, hogy azok azonnal észrevették, hogy valami rendkívüli dolog történt.

Peter, a nagyapja, szorosan magához vonta az unokáját, és az ő szívét is az öröm járta át. Bár kérdezgette mi történt, amitől ennyire jól érzi magát, de Tomy nem árulta el. Hogyan is mondhatta volna, mikor még ő maga sem értette az okát.

3. fejezet

Cintia kinyitotta a szemeit és a másik oldalára fordult, hogy ismét odabújhasson Tomyhoz. De mikor az ágyra nézett, csupán a férfi hűlt helyét találta. Felült és körbenézett. Egyetlen ruhadarab sem árulkodott róla, hogy Tomy még a házban lenne, és ez nagyon elszomorította a lányt. Pedig tisztában volt vele, hogy így lesz, mégis nehéz volt feldolgoznia.

Felsóhajtott és magára tekerve az amúgy is összegyűrt lepedőt, kisétált a konyhába egy pohár vízért.

2. fejezet

Cintia kinyitotta a szemeit, és mélyet sóhajtva odabújt a mellette fekvő, nyugodtan szuszogó férfitesthez. Ez a szeretkezés felülmúlta az összes eddigi együttlétüket. A lány szenvedélye sem volt még soha ennyire erőteljes és lehengerlő ahogy a férfié sem. Kicsit olyan volt, mint egy utolsó, legutolsó együttlét. És ettől a gondolattól Cintia teljesen elkomorult. Ha lehetett még szorosabban simult szerelméhez, és behunyva a szemeit, szerette volna megőrizni ezt a pillanatot.

Odakint sötétedett. Az idő még most is igen meleg volt, így Tomy úgy gondolta sétál egyet. Nem akart messzire menni, csak beszívni a falusi illatokat és kiszellőztetni a fejét. Így mélyet szívva a friss levegőből, komótos léptekkel elindult a kapuhoz, majd egyenesen végig az utcán. Olyan lassan ment, hogy talán még a bottal járó nagynénje is megelőzte volna, ám most ez sem érdekelte. Nézte a lemenő nap utolsó sugarait, és élvezte a csendet, azt a csendet, ami sehol máshol nem volt megtalálható. Majd, amikor az utcára tévedt a tekintete, már látta a közeli bár feliratát.

1. fejezet

A férfi mosolyogva nézett körül a kedves kis faluban. Olyan régen járt már erre, hogy nem is nagyon emlékezett az öreg fákra, és a kedvesen bólogató ágaikra, a megviselt épületekre, vagy a valaha jobb időket látott kerítésekre. Csak egyvalami rémlett benne olyan igazán nagyon, nagyanyja ölelő, szerető karja és a szomszéd lány, akihez olyan gyakran átment ha erre járt, és aki mindig tárt karokkal fogadta.

Valójában, ha tehette minden évben, olykor évente többször is lejött meglátogatni a nagyszüleit, mégis mindig úgy tűnt neki, mintha nem egy, de legalább öt év telt volna el mióta erre járt.