13. fejezet

A lány visszatolta Tomyt a házhoz, és átsegítette a kapun, majd elengedte a kocsit, és tétován zsebre tett kézzel várta, hogy a férfi behajtson a házba. De Tomy megállt, és visszafordítva a kerekesszéket érdeklődve, felhúzott szemöldökkel Cintiára meredt.

– Be sem kísérsz? Nem félsz, hogy kitöröm a nyakamat ha egy pillanatra is leveszed rólam a szemed?

– Azt hiszem, innen már betalálsz.

De Tomy nem így gondolta. Most, hogy Clara elment, végre azt csinálhat amit akar, nincs aki megköti, nincs aki ajnározza. Ő pedig szeretett volna Cintiával lenni, és a lehető legtöbb időt tölteni vele. Bár tisztában volt azzal is, hogy menyasszonya szelleme ott lebeg körülöttük, és ettől nem lehetnek eléggé felszabadultak, de ez most egyáltalán nem érdekelte. Úgy hitte, hogy a tisztán látásához nem egyedüllétre, csakis Cintiára van szüksége. – Na gyere már, különben még kiesem ebből a fránya kocsiból.

Cintia ismét megforgatta a szemeit, és kelletlenül követte Tomyt egészen a lakás ajtajáig. Ott viszont megállt, és esze ágában sem volt tovább menni. Ekkor azonban Helena kinyitotta az ajtót nekik, és megkérte a lányt, hogy tolja már be a kocsit, ne kelljen Tomynak szenvednie a küszöbbel. Igazából az a küszöb nem is lett volna akadály, de Helena úgy vette észre, a lány jó hatással van az unokájára, hiszen az ablakból látta, hogy sikerült lehiggasztania, mikor az nem bírt kievickélni a kapun. Úgy gondolta, ki kell használnia a kínálkozó alkalmat, mert már kezdte magát rosszul érezni, mikor Tomy kiabált, szitkozódott a saját tehetetlensége miatt. Annyira szeretett volna lelki békét adni neki, ám jól tudta, ezt az unokája nem tőle várja. Most azonban, már tisztán látta, hogy kitől.

– Cintia! – lépett a lány elé könyörgő tekintettel, miután az átsegítette a férfit a küszöbön, és épp becsukta az ajtót maguk mögött. – Tudom, hogy nagyon sok dolgod van és, hogy biztosan unod már, hogy folyton téged kérlek ha segítségre van szükségem. De most, hogy ne hazudtoljam meg önmagam, ismét kérnem kell.

A lány elmosolyodott, hiszen soha nem volt terhére Helena, ráadásul még örült is, hogy ha az asszonynak segít, akkor nem kell Tomyval közvetlenül együtt maradnia. – Nem gond. Mondja csak nyugodtan.

– Nagyon kedves vagy. Az a helyzet, hogy be kellene vásárolnom. Most ugye Tomyra nem számíthatok, úgyhogy...

– Menjek el bevásárolni?

– Nem gyermekem, erre nem kérnélek. Csak itt kellene maradnod Tomyval, nehogy baja legyen, amíg mi a nagyapjával vásárolunk. – felelte Helena szemrebbenés nélkül.

Cintia szája egy pillanatra tátva maradt, és a kétségbeesés is kezdett kiülni az arcára. Erre számított a legkevésbé, és így már nem is volt annyira készséges, mint előtte. – De Helena néni! Csak úgy otthagytam a mosogatnivalót is. Anya biztosan mérges is volt. Ha most nem megyek haza, ki fog akadni.

– Dehogy! Az előbb jött át, mert nem talált téged sehol. Megnyugtattam, hogy Tomynak szüksége volt rád, és vele vagy. Úgyhogy maradj csak nyugodtan. – az asszony ezzel befejezettnek is tekintette a beszélgetést, és be is ment a szobába, hogy szóljon a férjének. És míg ezt a lány nehezen vette tudomásul, addig Tomy alig bírta visszatartani feltörni készülő nevetését. Ezt látva, Cintia mérgelődve lehuppant az első útjába kerülő székbe, és morcosan rákönyökölt az asztalra. Nem hitte, hogy lehet még ennél rosszabb, hogy jöhet még valami váratlan és keserű dolog, amitől ha lehet, még szerencsétlenebbül fogja érezni magát. Mert nem az volt a baj, hogy a férfival kellett lennie, hanem az, hogy minden ilyen perccel csak nőtt benne a szerelem és a reménytelen vágyakozás, hiszen jól tudta, Tomynak menyasszonya van.

– Nyugi! Ígérem, hogy jó fiú leszek! – kuncogott a férfi, mire Cintia két kezébe temette az arcát, és kétségbeesetten a fejét rázta.

Miután Helena és Peter elhagyták a lakást, Tomy a lányt nézte. Nem szólt, csak a tekintetét nyugtatta rajta, de azt olyan áthatóan, hogy még Cintiának is feltűnt. Értetlenül pislogott vissza, majd felállt és tétován körbenézett. – Mond csak! Biztosan szükséged van rám? Szerintem tudsz te vigyázni magadra. Nem kellek én ide.

– És ha mégsem, akkor hogy számolnál el nagyanyámnak? Örökké gyötörne a lelkiismereted amiért magamra hagytál, és biztos lehetsz benne, hogy a nagyim is haragudna érte.

– Jaj, ne már! Tomy, kérlek! Tudom, hogy nélkülem is nagyon jól ellennél. – de a férfi olyan ártatlan és esdeklő képet vágott, hogy Cintia jól tudta, maradni fog.