22. fejezet

A nagy kavalkádban talán csak Tomy vette észre egyedül, hogy Cintia elvonult tőlük, és eltűnt az egyik szobában. Ezért sietve lerázta magáról a gondoskodó kezeket, és megfordulva a tolókocsival a szoba elé gurult. Ott nehézkesen bár, de két lábra állt, és úgy kopogott be az ajtón. Mikor azonban semmi válasz nem érkezett, nem habozott sokat, egyszerűen benyitott, és lassan, bizonytalan léptekkel egyre beljebb sétált.

A lány ott ült az ágyon és két kezébe temetve az arcát várta, hogy végre történjen valami, ami kizökkenti ebből a igen nehézkes állapotból. Szeretett volna hazamenni végre, hogy nyugodtan át tudjon mindent gondolni, és olyan döntést tudjon hozni, ami majd boldoggá teszi a további életét. Hallotta amint nyílt az ajtó, és azt is, hogy egy bizonytalanul lépkedő alak közelít felé. Fel sem kellett néznie, így is tudta, hogy ki lehet az.

– Cinti! – a férfi halkan szólongatta a lányt, de mikor az nem nézett fel és meg sem mozdult, kissé nehézkesen bár de leült mellé – Beszélnünk kell.

– Beszélnünk? Ugyan miről?

– Kettőnkről.

A lány ezt már nem tudta higgadtan viselni, egy gyors mozdulattal felugrott, és könnyes tekintettel, dühösen nézett a férfira. – Kettőnkről?! De nincs olyan, hogy kettőnkről, és soha nem is volt! Eddig nem kellettem neked, mit akarsz most tőlem? Megaláztál, mikor eljegyezted Clarat, most pedig megaláztad őt, mert otthagytad az oltárnál. Mit várhatok még tőled? Mikor jön a következő ilyen jelenet? Nem! Nekem ilyen férfi nem kell! – Azzal megragadva a táskáját és a koszorúslány ruháját, zaklatottan elhagyta a szobát.

Tomy szomorú tekintettel nézett utána, de tisztában volt vele, hogy a kiborulás jogos volt, hiszen a lány szemszögéből, valóban így igaz minden, ám mégsem ennyire egyszerű. Idő kellett hozzá, de Tomy is ráébredt arra, hogy mi az, ami fontos neki, hogy ki mellett tudná leélni az életét, hogy kit szeret igazán. Úgy tűnt azonban, hogy minderre túl későn ébredt rá, mert Cintia ahelyett, hogy a nyakába ugrott volna, inkább menekült. De jól tudta, időt kell neki hagynia, mert most még túl friss minden seb, most még korai lenne bármit is tennie. Így viszont nem maradt más hátra, minthogy várjon, és megtalálja a legjobb lehetőséget rá, hogy újra élhesse a saját életét úgy, ahogyan az neki a legjobb.

Fáradtan hátrahanyatlott az ágyban, és kezeit a feje alá téve bámulta a plafont. Olyan keserű és bonyolult lett minden, pedig mennyire egyszerűnek indult. Mintha az ég már nem nézne rá olyan kegyesen, mint azelőtt, vagy csak annyira elrontott mindent, hogy meg kell bűnhődnie érte. Mindegy! Egyelőre úgysem tehet semmit, mert csak még jobban magára haragítaná Cintiát.

– Minden rendben? – Peter dugta be a fejét az ajtón, majd mikor megpillantotta az unokáját az ágyon fekve, lassan beljebb sétált. – Rosi nénédék elmentek. Cintia nagyon zaklatott volt, nem akart maradni. A doki pedig azt üzente, hogy minél hamarabb menj el a kórházba vizsgálatra.

– Kösz nagyapa!

– Minden rendben?

– Hát persze. – Tomy felült és halványan mosolyogva nézett az öregre. – Jól elszúrtam. Mi?

– Hát úgy tűnik, sikerült. De ne aggódj! Biztosan minden rendbe fog jönni!

– Örülök, hogy legalább te bizakodó vagy, mert én ennyire nem vagyok biztos. Sikerült mindent tutira elcsesznem.

Peter is leült az unkája mellé az ágyra, és bátorítóan a vállára tette a kezét. – Tudod fiam, az életben az ember sok mindent elront. És ezzel nincs is baj addig, amíg mindent helyre is tud hozni. Nézz magadba, és próbálj mindent a helyére rakni. A lábaid már mozognak, mozgass meg minden mást is, amit eddig nem tudtál.

Ez a mondat elgondolkodtatta Tomyt. Hálásan odahajolt a nagyapjához, és tiszta szívéből, szeretettel megölelte.

Cintia némán ült a kocsiban Derek mellett, és próbálta lenyugtatni megtépázott idegeit. Nehezen ment, mert folyton csak arra gondolt, hogy Tomy milyen könnyedén képes átverni és megalázni mindenkit, mintha ez volna a legújabb szórakozása. Na jó, nyilván nem ezzel szórakozik, de mégis könnyedén megtette, és még csak nagy lelkiismeret furdalás sem látszott rajta. Szörnyű és egyben rémisztő, hogy mire is képes az az ember, akit ennyire szeretett. Szeretett? Ez a szó ebben a formában nem éppen a legkézenfekvőbb, de úgy érezte, hogy most nem akarja szeretni, hiszen még soha senkitől nem kapott ennyi fájdalmat, mint tőle. Talán éppen ezért fordította oldalra a fejét, és lágyan, szinte segélykérőn Derekre nézett. A tekintetében benne volt minden, amit mondani akart, csak éppen abban nem volt biztos, hogy a férfi meg is érti. Ezért, mikor egy órával később végre hazaérkezve a doki lefékezte az autót a ház előtt, Cintia nem habozott tovább. – Ráérsz?

Derek nem felelt, csak némán kiszállt a kocsiból, és a csomagtartóból kivette a táskákat, majd elindult velük a ház felé. Rosi addigra már kinyitotta a lakás ajtaját, így a férfi le tudott pakolni a nappaliban, majd visszament az autóhoz, hogy a még esetlegesen maradék cuccokat is kivegye. Addigra azonban már a lány is kiszállt és tétován pislogott felé, majd mikor kellő közelségbe ért hozzá, újból feltette neki a kérdést.

– Ráérsz most? Vagy kicsit később? – A hangja bánatos volt, és Derek tisztában volt vele, hogy miért. Nem akarta kihasználni, és ő maga sem akart kihasználva lenni. Ezért odalépett Cintia elé, és komoran lenézett rá.

– Ráérni ráérek, de hidd el, te nem ezt akarod.

– Miért? Honnan tudod, hogy mit akarok?

– Orvos vagyok Cintia! Elég jól ismerem az embereket. Ráadásul ott voltam én is az esküvőn, tudom, hogy nagyon dühös vagy és bosszúra szomjazol.

– Nem! Nem bosszú! – ellenkezett a lány, majd szomorúan lehajtotta a fejét. – Csak nem akarok egyedül maradni, szeretnék beszélgetni veled.

Derek felsóhajtott, majd egy pillanatra felnézett az égre, mintha onnan várná a megoldást. De aztán újból a lányra emelte lágy tekintetét, és zsebre dugott kézzel fürkészte az arcát. – Rendben, beszélgessünk. Mi lesz a téma? Tomy?

A lány nemet intett, majd kezeivel belecsimpaszkodott a férfi karjaiba, és még a fejét is Derek mellkasának döntötte. – Kérlek! Csak egy kicsit maradj még. – És mikor a doki rosszallóan bár, mégis beleegyezően bólintott, Cintiából felszakadt egy mély, megkönnyebbült sóhaj.