14. fejezet

Helenáék elég sokára értek haza, mintha csak direkt húzták volna az időt. Legalábbis Cintia így érezte, mert amikor megjöttek, még csak elnézést sem kértek, csupán megkérdezték, hogy jól szórakoztak -e. Cintia dünnyögött valami igenhez hasonlót, majd amilyen gyorsan csak tudott, hazamenekült. Igen, szabályosan menekült, hiszen a szíve már alig bírta a kellő távolságot megtartani Tomytól, ezért jobbnak látta, minél messzebb lenni tőle. Talán ezért is határozta el, hogy miután otthon lefürdött és elrendezett minden egyebet, elsétál a bárba, és megiszik valami erőset, ami talán majd helyrerázza.

Így, miután beszélt az édesanyjával, és néhány foghíjas választ is adott annak kíváncsi kérdéseire, lezuhanyozott, majd a szobájában magára vett egy világoskék ujjatlan blúzt és egy vékony selyemnadrágot, amiben igazán csinosan festett. Még a haját is alaposabban kikefélte mint máskor, és még pirosított is kent az arcára. Talán így akarta kárpótolni magát, amiért egész délután Tomyt kellett istápolnia, és kénytelen volt elviselni az ércelődéseit és a közelségét. Még ha látna némi esélyt rá, hogy egyszer még lehet köztük valami... de így, fájdalmas volt minden vele töltött pillanat. Ezért is határozta el, hogy nem emészti magát tovább, inkább igenis jól fog szórakozni.

Amint elkészült, sietős léptekkel a bár felé vette az irányt. Mivel nem volt messze, így elég hamar oda is ért. Benyitott, és azonnal a pulthoz lépett, hogy üdvözölje drága barátnőjét.

– Cintia! Micsoda meglepi! Azt hittem nem jössz le ma. A srácok mondták, hogy Tomyval töltöd a napot. – mondta Stella mindenféle köszönés helyett.

– Ezt meg honnan szedted? – ámult el a lány, bár könnyedén rájöhetett volna, hogy barátnője előtt nincsenek titkok.

Stella vállat vont, és Cintia elé tett egy pohár kólát.

– Köszi! – fintorgott a lány, majd visszatolta a poharat – Nem raknál nekem bele valami kevésbé józanítót?

Bár a pultoslány igazán meglepődött a szokatlan kérésen, de nem tiltakozott, és egy deci rumot töltött a kóla közé, majd fejrázva figyelte, ahogy barátnője ezt egyszerre fel is hajtotta. – Veled meg mi van? – kérdezte végül, csakhogy magyarázatot kapjon – Akkor szoktál erősebbet kérni, mikor Tomy elutazik. De ha jól tudom, még egy darabig ez nem történik meg.

– Jól tudod, és éppen ez a probléma!

– Ezt meg hogy érted?

Cintia közelebb intette a barátnőjét, és most igazán hálát adott az égnek, hogy ez a bár egy igazán zajos hely volt, így legalább biztos lehetett benne, hogy Stellán kívül senki sem hallja azt, amit éppen mondani akart. – Tomynak menyasszonya van, és az nem én vagyok.

Stella összehúzta a szemét, majd egy mélyet sóhajtva, még egy deci rumot töltött barátnője italába, aztán együtt érző pillantással magára is hagyta, és a pult másik végéhez ment kiszolgálni a többi vendéget.

A háttérből nevetés hangja hatolt az amúgy sem csendes helységbe, és a legtöbben odafordultak megnézni a jókedv tulajdonosait, úgy, ahogy Cintia is. Irigyelte őket, hiszen felszabadultak és örömmel teliek voltak.

– Jó is annak, aki ilyen boldog.

Cintia a hang irányába nézett, és megnyugodva vette észre, hogy Derek telepedett le mellé a szomszédos bárszékre, és mosolygós szemekkel éppen őt figyeli. Mintha csak szeretne a veséjébe látni, vagy ami ennél is rosszabb, az érzéseibe.

– Szia! Nem is vettem észre, hogy bejöttél. – próbált beszélgetni a lány.

– Mert nem jöttem be. Már itt voltam, csak kicsit odébb. Stella mondta, hogy itt vagy, és egy kis társaságra vágysz. Gondoltam ha nem zavarlak, idejövök. Talán megfelelek én is.

– Stella? – a lány a barátnője felé fordult, és bohókásan kinyújtotta felé a nyelvét, majd Derekre nézett, és felvette a leglehengerlőbb mosolyát. – Itt nem az a kérdés, hogy te megfelelsz -e nekem, hanem az, hogy én jó vagyok -e neked.

– Biztosíthatlak, hogy ezeknél, te ezerszer jobb vagy. – mutatott széjjel az orvos.

– Köszönöm. Ez igazán hízelgő.

– Na és miért is vágysz társaságra? Valami zűr van?

Cintia akár tolakodásnak is vehette volna az orvos érdeklődését, ám valamiért inkább barátinak, sőt teljesen őszintének gondolta. Nem is tiltakozott a válaszadással, csak épp szeretett volna kicsit távolabb kerülni a pulttól, ahol mindenki átnyúlt, áthajolt rajtuk. Nem akarta, hogy az italért jövők elcsípjenek akárcsak egy szót is a mondandójából. – Nem ülünk inkább máshová? – azzal választ sem várva megragadta a poharát, és határozott léptekkel elindult az egyik távolabbi üres boxba. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és megvárta, míg a doki is ezt teszi, majd mélyet sóhajtva lesütötte a szemeit. – Kiderült, hogy Tomynak menyasszonya van. Az a lány, aki mindig bement hozzá az utolsó napokban, amíg kórházban volt. És azt hiszem, hogy nem igazán áll szándékában szakítani vele, legalábbis én úgy látom.

Derek egy darabig elmerengett, majd ivott egy kortyot az italából és a poharát bámulva halkan megszólalt. – Ez érthető. Elég nagy traumán esett át, hisz elvesztette a lábai felett az uralmat. Nem tud járni, és nem is érzi az alsó végtagjait. Sokan ezt fogyatékként élik meg, és nem találják a helyüket az életben. Olyan lelki nehézségeken esnek át, amit képtelenek feldolgozni. Nem tudják eldönteni mit kellene tenniük, mi lenne a helyes számukra és mások számára. Félnek a jövőtől és attól, hogy mindenki elhagyja őket amiért lerokkantak. Talán ezért is kapaszkodnak mindenkibe. – A férfi arca megrándult, majd mint aki befejezte a mondandóját, felemelte a poharát és ivott egy kortyot.

Persze Cintiának ez a magyarázat nem volt épp ínyére való, mert így azt jelentette, hogy Tomy belé is csak kapaszkodik, nem pedig szerelmes. – Ez nem valami biztató. – motyogta inkább csak magának, de aztán felnézett az orvosra és összehúzott szemöldökkel méregette. – Akkor ezek szerint mindenkiben csak a mentőövét látná?

– Nem ezt mondtam. Mert ha így lenne, akkor egy érzéketlen, érzelmekre képtelen, önző figuráról beszéltem volna. Nem?

– Miért? Szerintem Tomy néha valóban az. – Mindezt a lány viccesen próbálta előadni, ám a doki erre láthatólag cseppet sem volt vevő. Csak kiitta az italát, majd intett Stellának, és rendelt még egy kört. Csupán akkor szólalt meg újra, mikor a lány kihozta mindkettejüknek az újabb pohár italt.

– Igazából nem ismerem a te Tomydat, csak úgy, ahogy az orvosa. Fogalmam sincs kit szeret, de nekem úgy tűnt, te jó hatással vagy rá. A menyasszonya látogatásaikor kicsit idegesnek tűnt és türelmetlennek. De ez csak az én véleményem.

Cintia fél szemmel az orvost vizsgálta, és rá kellett jönnie, hogy ezzel a témával nem éppen a legjobban indított ma este. Sőt! Ha lehet, az eddigi kellemesnek mondható hangulatot is jéghideggé varázsolta. Ezért, hogy enyhítsen a beállt kellemetlen helyzeten, hátradőlt az ülésen és onnan pislogott a férfira. – Na jó, ha már ilyen jól sikerült elrontanom a hangulatot, akkor talán helyre kéne hoznom. Tehát kívánhatsz valamit, és én teljesítem.

Derek döbbenten nézett a lányra, majd nevetve lehajtotta a fejét. – Azt mondod, hogyha arra kérnélek, akár sztriptízelnél is itt mindenki előtt a kedvemért?

A lány összehúzta a szemöldökét, és már jókedvűen vakargatta meg a fejét. – Pont itt a tömegben? Az egy kicsit ciki lenne. De ha ettől jobb hangulatot tudnék teremteni... – Persze nem gondolta komolyan, de legalább nevettek, és most ez volt a fontos.

– Azzal tutira tudnál – motyogta az orvos, majd immár mosolyogva felemelte a fejét, és úgy nézett végig a lányon. – Hogy mik eszedbe nem jutnak. De ez egy jó terápia lenne minden letargikus ember számára. Azt hiszem a betegeimnek is ajánlani fogom majd. Esetleg küldhetem is őket hozzád?

– Hé! Álljon meg a menet! Ez csak egy egyénre szóló ajánlat volt. És nem átruházható. – Cintia tettetett dühvel emelte fel az ujját, és korholón megbökte a férfi vállát.

– Pedig azt hiszem lenne aki átvenné.

A lány értetlenkedve a fejét rázta, ám a következő pillanatban ő is észrevette azt, amit a férfi már előbb is, hogy Tomy közeledik feléjük tolókocsival, és az arca valami őrült féltékenységről árulkodott. Cintiának még a lélegzete is elállt, és a legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Főleg akkor, mikor Tomy leállította a kocsiját az asztaluk előtt, és olyan mély pillantást vetett rá, mintha csak magyarázatra várna.

– Üdvözlöm Mr. Clark. Látom, most sokkal jobb színben van. – Derek üdvözlésre nyújtotta a kezét, amit Tomy ódzkodva bár, de elfogadott, ám nem állta meg, hogy egy egyértelmű megjegyzést tegyen.

– Igen, ezidáig jobban is éreztem magam – dörmögte.

A levegő hirtelen fagyos lett a lány körül, és úgy érezte, ezt nehéz elviselnie. Ezért leküzdve hirtelen támadt idegességét, állta a férfi kutató pillantásait, és még arra is volt ereje, hogy feltegye a legidétlenebb kérdést, amit valaha. – Te meg, hogy kerülsz ide?

– Hogy? Tolókocsiban. Azért, mert nyomorék vagyok, még van mivel közlekednem, és szórakozni is ugyanúgy eljárhatok. Vagy nem?

– Tudod, hogy nem így értettem.

Ám Tomy már nem figyelt a lányra, inkább az orvoshoz fordult, és vele társalgott tovább, már ha társalgásnak lehet nevezni a piszkálódást. – Régóta jár ide? Mert azelőtt még sosem láttam itt.

– Nem – felelte Derek teljesen higgadtan. – Egy ismerősöm ajánlotta, és nagyon megtetszett a hely.

– Azt elhiszem. Ez nagyon jó kis hely, főleg ha jó a társaság.

Derek erre már nem felelt, hiszen tisztában volt vele, hogy Tomy most csak dühös és kötekedni próbál. Nem akarta felvenni a kesztyűt, hiszen az nem tenne jót a hírének. Egy orvos legyen mindenkor türelmes és nyugodt, na meg színjózan. Csak Cintia érezte azt, hogy nagyon jót tenne neki még egy adag alkohol, hátha nem lenne ilyen nagyon ideges. Ráadásul a közéjük beállt, lassan látható formát öltött feszültség csak fokozta ezt. Lassan felemelte a poharát és ivott egy kortyot, de így is magán érezte Tomy átható tekintetét.

A fagyos csendben egyszer csak Stella jelent meg, és hátulról megragadva Tomy vállát lehajolt, és egy kedves puszit nyomott az arcára. – Tomy! Örülök, hogy látlak! Nagyon aggódtam ám érted mikor hallottam a balesetedről. Hogy vagy? Mi van veled?

– Látod, nem? – Bár a férfi megpróbált kedvesebb hangnemben megszólalni a pultoslány felé, de ez nem igen sikerült. – Élek.

– Igen, hála a jó égnek. Ennek örömére a ház vendége vagy egy italra. Mit hozzak?

– Sört. – Volt a határozott és komor válasz.

Stella mosolyogva indult volna teljesíteni a kérést, mikor Derek határozottan megszólalt. – Ne hozzon sört, inkább egy üdítőt. – Mikor a lány értetlenül visszanézett, az orvos folytatta. – Nem ihat alkoholt, gyógyszereket szed.

Tomy arcáról lerítt a mérhetetlen düh, amiért ismét kudarc érte, de nem szólt, csak erőt véve magán bólintott Stellának, hogy tegye azt, amit Derek mondott. Majd mikor a lány távozott, szúrós szemekkel az orvost kezdte méregetni. – Mondja! Hány betege van itt? Mert maga biztosan azért jár ide, hogy őket ellenőrizze.

Ezt már Cintia sem bírta megállni szó nélkül. – Tomy! Hagyd abba! – szólt rá élesen.

– Ugyan miért? Nyomorék vagyok, nekem még ezt is elnézik. Nem igaz doktor úr?

Bár Cintián látszott, hogy szeretne a föld alá süllyedni, Dereket azonban nem lehetett ilyen könnyen kihozni a béketűréséből. Sőt! Hogy Tomy lássa mennyire nem, még bele is ment a különös játékba.

– Tudja, azelőtt azon gondolkodtam – kezdte az orvos kényelmesen hátradőlve az ülésén –, hogy tanulmányt kellene írnom a mozgássérültté vált emberek érzelmi világáról. Most azt hiszem neki is állok. Úgyhogy folytassa csak, figyelek.

Ezzel a válasszal Tomy mérge már nem csak lappangott, de jelentősen forrni is kezdett, és ha Stella nem akkor lép oda hozzájuk és teszi le a férfi elé a kóláját, talán még az asztalt is felborította volna mérgében. Így azonban megelégedett azzal, hogy megfogta a poharát, és egyetlen hajtással kiitta belőle az üdítőt.

A helyzet kellemetlen volt, és mintha a feszültség is egyre csak nőtt volna. Cintia ezt már nem bírta elviselni, ezért idegesen felállt. – Én most hazamegyek! – jelentette ki, majd választ sem várva kikerülte Tomyt, és a pulthoz menve kifizette az italát. Aztán határozottan kilépett a bár ajtaján és elindult hazafelé. Egyszerre volt dühös, kétségbeesett és zavart. Kellemetlenül érezte magát Derek előtt, és mérges volt Tomyra. Nem is tudta eldönteni, hogy a kettő közül melyik is bántja jobban, csupán abban volt biztos, hogyha így folytatódik megőrül. Bár még azt sem tartotta teljesen lehetetlennek, hogy Tomynak éppen ez állt szándékában.

– Cinti! – És mint végszóra a férfi kigurult a bárból, és egyenesen felé tartott. Nehezen bírt még a kerekesszékével, de megtett mindent, hogy minél előbb a lányhoz érjen. Szerencséje volt, mert Cintia nem rohant el, hanem karba font kézzel megvárta, hogy aztán szigorúan ránézve ráförmedjen.

– Mit akarsz? Van egy újabb beszólásod? Vagy még tovább akarsz gyötörni?

– Nem, csak szeretnélek hazakísérni. Nézd! Tudom, hogy a viselkedésem kicsit abszurd volt, de egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy azzal a bájgúnárral csevegtél. Elöntött a féltékenység.

– Féltékenység?! – Cintia szemét elöntötték a könnyek, és a legszívesebben felpofozta volna a férfit. De nem tehette, ezért csak a hangja lett egyre élesebb. – Ne nevettess! Mit képzelsz magadról?

– Nem tudom, csak egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy mással látlak – nyugtázta Tomy és kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a lány ujjait, de Cintia meghátrált tőle.

– Mi jogon uralkodsz felettem? Mi jogon szólsz bele az életembe? Talán cölibátust kellene fogadnom, míg eldöntöd, hogy engem választasz -e vagy a menyasszonyodat? De hiszen te már döntöttél! – nevetett fel kényszeredetten. – És nem mellettem. Akkor meg mit akarsz tőlem?

Tomy végighallgatta a lányt, és cseppet sem érdekelte, hogy az utcán hányan fordulnak feléjük kíváncsian, csupán Cintiával foglalkozott, hogy elmagyarázza neki, hogy megpróbálja megértetni vele az érzéseit. Pedig tudta, nagyon is jól tudta, hogy ezt nem így kellene, és azt is sejtette, hogy már el is késett. – Tudom, hidd el tudom, hogy nem lenne jogom hozzá, de egyszerűen megőrjít, hogy nem velem vagy!

– De hiszen te döntöttél így, és nem én! – kiabálta a lány, majd szája elé kapva a kezét, zokogva elrohant, magára hagyva a férfit.