Odakint sötétedett. Az idő még most is igen meleg volt, így Tomy úgy gondolta sétál egyet. Nem akart messzire menni, csak beszívni a falusi illatokat és kiszellőztetni a fejét. Így mélyet szívva a friss levegőből, komótos léptekkel elindult a kapuhoz, majd egyenesen végig az utcán. Olyan lassan ment, hogy talán még a bottal járó nagynénje is megelőzte volna, ám most ez sem érdekelte. Nézte a lemenő nap utolsó sugarait, és élvezte a csendet, azt a csendet, ami sehol máshol nem volt megtalálható. Majd, amikor az utcára tévedt a tekintete, már látta a közeli bár feliratát. Bár nem tervezte, de úgy gondolta, beugrik egy italra, hogy csillapítsa a szomját, ha már erre jár.

Mikor odaért és belépett, egyenesen a pult felé vette az irányt, majd leült az első üres bárszékre.

– Nahát! Tomy Clark! Ezer éve nem láttalak! – szólt oda a férfinek a pultos lány, és olyan csábosan mosolygott, ahogy a jól fizető vendégeknek dukál.

– Szia Stella! Adsz egy sört? – Tomy visszamosolygott a lányra, majd elvette a felé nyújtott sörösüveget.

– Cinti is itt van, ott ül a pult végén.

A férfi bólintott a felvilágosításra, és mikor követve Stella mutató karját, a pult végén valóban meglátta a lányt teljesen egyedül, felállt és sörrel a kezében odaballagott hozzá.

– Szia! Csatlakozhatok?

Cintia döbbenten pillantott fel és a szíve majd megállt ijedtében. Épp Tomyn járt az agya, és próbált valamit kitalálni, hogy könnyebben elfelejtse és beletörődjön az elvesztésébe. Erre a férfi pont megjelenik, és éppen mellé akar ülni. Szabadkozhatott volna, vagy akár felállva el is mehetne, de tisztában volt vele, hogy Tomy azt úgysem hagyná, mert ha ő egyszer akar valamit, azt el is éri. Legalábbis vele, még mindig sikerült így célt érnie. Ezért nem tehetve mást, vállat vont és megpróbált higgadt maradni.

– Csak így egyedül?

– Jobb híján. – felelte a lány zavartan.

Tomy elnézte a keserű tekintetét, és szerette volna felvidítani, hogy olyan kellemes legyen a hangulat, mint azelőtt is mindig, ha együtt voltak. – Hogy vagy mostanában?

– Jól. – közölte a lány komoran, és nem bírta ki, hogy hozzá ne tegye – Ha hívtál volna úgy, ahogy megígérted, tudnád.

– Igen, és ne haragudj. Ezer dolgom volt, sok a munkám.

– A munkád? De persze másra volt időd. – ezt inkább csak magának dünnyögte, ám a férfi minden szót nagyon is jól hallott és értett.

– Cinti! Azt hiszem ez nem a megfelelő hely ezt megbeszélni. De tény, hogy meg kell beszélnünk.

– Valóban? Pedig azt hittem, hogy nekünk már nincs miről beszélnünk.

Tomyt bántotta ez a cseppet sem kedves hangnem, és a tény, hogy a lány haragszik rá. Ez olyan mélyen érintette, amit sosem hitt volna. De minden porcikájával tenni akart ellene, és éppen ezért elhatározta, hogy addig el nem engedi Cintit, míg mindent elmesél neki, amíg mindent sikerül tisztázniuk. Elmerengve emelte fel az üvegét, és jóízűt húzott a hideg sörből, majd ismét a lányra nézett. – Menjünk valami csendesebb helyre, ahol beszélhetünk.

Cintia döbbenten nézett a férfira. Nem gondolta, hogy lesz még mersze egyáltalán elé kerülni, nemhogy azzal állni elő, hogy menjenek kettesben egy nyugodtabb helyre. Mi a csudát akar még? – Miről akarsz beszélni? Nem hiszem, hogy nekünk bármiről is kéne. A végén még hírbe hozod magad velem, holott már el vagy kötelezve.

– Cinti! – ez a határozott és lágy hangnem olyan volt, ami mindig megdobogtatta és elolvasztotta a lány szívét. Kicsit korholó, kicsit játékos, és teljesen tele szeretettel. Nem is értette, miért kellett a férfinak egyáltalán ide jönnie. De ez ellen már nem tehetett semmit, hát mentette, ami még menthető.

– Nincs kedvem!

De Tomy nem tűrt ellentmondást most sem, csak kiitta a sörét, majd dobott a pultra némi pénzt, és megragadva Cintia karját felsegítette a székről, miközben kifelé húzta.

– Eressz már el! – sziszegte a lány, és észrevétlenül próbálta kiszabadítani magát a szorításból. – Ne ráncigálj már! Nem vagyok a tulajdonod.

A férfi erre nem felelt, csak megforgatta a szemeit, és hogy nyomatékot adjon határozottságának, elengedte a lány karját, de ugyanazzal a mozdulattal már a vállát ölelte át, és bohókásan magához húzta. – Mióta is ismerjük egymást? Húsz éve? Nem emlékszem hogy valaha is ilyen ellenséges lettél volna velem. Még csak nem is üdvözöltél. Arról nem is beszélve, hogy szinte rám se nézel.

Cintiát átjárta a bizsergés a férfi érintésétől. Olyan volt, mint egy felrobbanni készülő kazán, csak forrt és forrt a vére, egyre erőteljesebben. Tomy közelsége nagy hatással volt rá, az ölelése bensőséges volt és meleg. A keze simogatta a lány vállát, míg ujjai a csupasz bőrt érinthették. Cintia ettől majdnem elolvadt, de most, pont most nem akart engedni az érzékeinek.

– Ennyire haragszol rám? – Tomy egészen közel hajolt a lány füléhez, lehelete szinte simogatta annak nyakát. És az apró remegést látva már tisztában volt vele, hogy elérte a kellő hatást, amit mindig is. Tudta, most már csak néhány szó, mozdulat, és Cinti olyan lesz, mint azelőtt. Legalábbis remélte, mert pont most nem hiányzott neki egy haragos.

Ahogy sétáltak az utcán, minden ugyanolyannak tűnt, mint régen, pedig mindketten tudták, talán semmi sem lehet ugyanaz.

– Hová megyünk? – kérdezte a lány, mikor már képes volt megszólalni, és a hangja is tisztán csengett.

– Hozzád! Úgyis be akartam köszönni anyukádhoz.

– Nincs otthon.

– Az se baj. – mosolygott Tomy és lassan lecsúsztatta a kezét a lány derekára. Maga sem értette, de az érzékei csúf játékot űzve vele, egészen felhevültek és simogatásra, becézgetésre vágytak.

A ház elé érve, Cintia előre ment és kinyitotta az ajtót, majd beengedte a férfit. Tomy pedig, mint aki otthon van, előbb körbenézett, majd elvéve egy almát az asztalról, jóízűen beleharapott. Aztán a konyhaszekrényhez lépett és háttal nekidőlve a lányt pásztázta. Egyszerűen szépnek látta, hiszen a hosszú világosbarna hajával, a csinos testalkatával a szelíd és szerény természetével, igencsak nagy hatást tett mindenkire. Tartózkodó volt és csak kevés embernek sikerült igazán a közelébe férkőznie. Ezt tudta jól, hiszen talán ő volt azon kevesek egyike, akik jól ismerték. Már húsz éve. Mikor Tomy szülei meghaltak, a fiú ideköltözött a nagyszüleihez. Akkor ő volt, aki bátorításra, vigaszra szorult, és Cintiának, a kis Cintiának megesett rajta a szíve. Barátok lettek, majd ahogy az évek múltak már természetes is volt, hogy kapcsolatuk még bensőségesebb, még közelibbé válik. Ám mikor Tomy felkerült a nagyvárosba, már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Bár megpróbálta megmenteni a helyzetet, és amikor csak tehette, eljött, hogy felelevenítse a kapcsolatukat. Ez eddig sikerült is, mert Cintia valami furcsa mód ragaszkodott hozzá, és mindig tárt karokkal fogadta. De most, mintha tartózkodna és elhúzódna tőle, amit meg is tudott érteni, mert biztos volt benne, hogy hallott minden szót, amit ő a nagyanyjával beszélt. Hát itt volt az ideje, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Ezért sietve elrágta az almát és a csumáját a szemétbe dobta, majd érdeklődve, és annál lágyabb tekintettel nézett a lányra. – Cinti! Ne legyél már ilyen rideg hozzám. Nehezebben viselem, mint a telet.

– Nem is vagyok rideg, csupán tartom magam. Hiszen már semmi sem olyan, mint régen.

– Nos, ez tény. De attól még lehetnél kedvesebb. Ha másra nem, legalább a barátságunkra tekintettel.

Cintia szinte elhűlt a szavaktól, és a dühe fokozódni kezdett. – Milyen barátság ez? Egyáltalán barátság ez? Hiszen köztünk mindig csak szex volt. Nem volt szó szerelemről, sem semmiről. Jöttél, az ágyamba bújtál, azután elmentél. Milyen barátságról beszélsz? Még azt se merted elmondani nekem, hogy megnősülsz.

– Még nem nősülök meg, csak eljegyzés volt. – Tomy hangja hihetetlenül nyugodt volt, sem a szidalmazás, sem a lány haragja nem szegte kedvét. Sőt! Mintha már hiányzott is volna neki ez az őszinte reakció.

– Hát nem mindegy? Akkor sem mondtad el! Ha nem vagyok ott a nagymamádnál, akkor soha nem is közölted volna velem?

A férfi elgondolkodott egy darabig, majd egy halvány mosollyal a száján odalépdelt a lány elé. – Ha tudtam volna, hogy ilyen vadmacskaként reagálsz, talán tényleg jobb lett volna ha titok marad előtted. – cinkosan megérintette a lány karját, ám az mérgesen kirántotta magát, és arrébb próbált állni, ami a férfi testétől nemigen sikerült.

– Ez egyáltalán nem vicces. Azt hiszed csak úgy kihasználhatsz? Idejössz, ágyba bújsz velem, aztán elhagysz. Mindig ezt csinálod. Megígéred, hogy felhívsz, de talán egyszer ha meg is tetted. Én hülye pedig mindig engedek neked, pedig ha tudnád, hogy mennyiszer megfogadtam már, hogy nem teszem.

– Nem bírsz ellenállni a vonzerőmnek. – Tomy hangja elhalt, mintha csak magában beszélt volna, ám közben nagyon is érezte a helyzet komolyságát. Mégsem akart ezen rágódni, hiszen talán most van az utolsó alkalom az esküvője előtt, hogy szabad, és azt tesz, amit csak akar. És ő most Cintit akarta, egész testében és egész lényben. Olyan erővel tört rá ez az érzés, hogy a legszívesebben ott a konyhában a magáévá tette volna, de tudta, ez igen meggondolatlan lépés lenne. Ezért aztán egészen közel hajolt a lányhoz és úgy suttogott. – Mi lenne ha elfelejtenénk ezt a témát egy időre, és később beszélnénk meg. Most sokkal fontosabb dolgot kellene... – és, hogy nyomatékot adjon érveinek, megragadta a lány derekát és szorosan magához húzta.

Cintia az első döbbenet után, halkan felsikoltott, majd kezeit a férfi mellkasának nyomva próbálta eltolni magától. – Megőrültél?

– Én? Nem. Csak azt teszem, amit mindig.

Hát épp ez az! – gondolta Cintia, és minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon a szorításból. De ez nem is ment olyan egyszerűen, mint szerette volna, hiszen a férfi igen erősen tartotta. Végül a lány tehetetlenül ökölbe szorította a kezét és dühösen Tomy mellkasára csapott, miközben a fogai között sziszegett. – Morbid vagy és egy aljas gazember! Ne nyúlj hozzám, hagyj végre békén!

Ám Tomy ahelyett, hogy hátrált volna, inkább lehajolt, hogy megpróbálja a vállára venni a lányt és a hálóba cipelni.

– Ne merd! Hallod! Ne merészeld! – kiabálta Cintia mindhiába, mert a következő pillanatban már tehetetlenül ott kapálódzott a férfi vállán, aki nevetve hurcolta a szobába, ott pedig egy hatalmas lendülettel ledobta az ágyra. – Nem! Nem! – tiltakozott tovább a lány, mert Tomy már ott is termett felette, és olyan áthatóan nézett a szemeibe, hogy Cintia ellenállása egycsapásra eltűnt, és valami eszeveszett szenvedéllyé alakult. Amint Tomy ajkai megérintették a nyakát, a lány egész teste hullámozni kezdett a vágytól. Ujjait a férfi hajába túrta, és már cseppet sem ellenkezett. Sőt! Viszonozta a férfi minden érintését. Olyan szenvedéllyel válaszolt a közeledésre, ahogy talán még sohasem. Ajkai szétnyíltak, és szabad utat engedtek Tomy nyelvének, de olyan hévvel, hogy azon még maga a férfi is meglepődött.

Mikor látta, hogy nem ütközik ellenállásba, Tomy feltérdelt és levette magáról az ingét, majd a nadrágját kezdte kigombolni, mikor a lány is felült, és ő maga nyúlt a gombokért. Lehámozza partneréről a felesleges ruhadarabot, hogy aztán felhevülten csókolgassa a meztelen férfitestet. Nem hitte, sosem hitte, hogy ennyi szenvedély lakozik benne, és főleg azt nem értette, hogy ezidáig hol szunnyadt. De nem érdekelte, mert szinte eszét vette Tomy elvesztésének érzése és az a hatalmas izgalom, ami átjárta.

A férfi boldogan visszadöntötte Cintiát a párnára, és most ő kezdte a vetkőztetést. Megpróbált elég lassú lenni, de mikor a pólót leszedve a szeme elé tárultak a lány mellbimbói, már képtelen volt uralkodni magán. Lehajolt, és birtokba véve a melleket csókolgatta, nyalogatta őket. Előbb gyengéden, de aztán egyre erőteljesebben, hogy Cintia érezze, itt és most csakis ő számít, csakis az ő testére vágyik, őt akarja boldoggá tenni. Mire a nadrág is lekerült a lányról, már olyannyira felizzott a vágyuk, hogy a külvilágot meg sem hallották. Azt sem, mikor Cintia anyja, Rosi belépett az ajtón, és azt sem, mikor a különös hangok hallatán megállt a lánya szobája előtt és szinte ijedten ugrott is hátra.

A látvány önmagáért beszélt, és Rosi ezt nem is bánta. Szíve vágya volt, hogy lánya és Tomy egyszer majd komolyabbra fűzzék a kapcsolatukat és összeházasodjanak. Csupán az volt különös számára, hogy az előbb, mikor a fiú nagyanyjával beszélt, egy menyasszony is bekerült a képbe, most viszont mindez mégis valószínűtlennek tűnt. De nem szólt. Tudta, Cintia elég érett már ahhoz, hogy felmérje a helyzetét és eldöntse tettei helyességét. Így hát sietve visszafordult és amilyen halkan csak lehetett elhagyta a házat.