Elnézést kérek a helyesírási hibákért. Késő este írtam a legnagyobb részét.

Előre is bocsánat akinek szúrják az ilyenek a szemét...

Bölcskei Imre

Miért nem lehet Monica boldog?

-1-

A világ televan gusztustalan, kétszínű emberekkel. Ez az egész gusztustalan világ. Az egyik nap még vihorászva eszed a csokit azzal az emberrel akiért úgy érzed meghalnál Akivel ha baj történik virrasztasz majd az ágya mellett a kórházban. Talán még fel is olvasol neki a kedvenc könyvéből. A csokievészet közepén pedig bekövetkezik a legrosszabb. Úgyérzed őis meghalna teérted. De aztán másnap vagy akár harmadnap (teljesen mindegy) azt mondja ő már nem érez irántad többet mint egy közeli barátért. De hát egy közeli barát nem áldozza fel magát a másikért. Mindent megtenne, hogy megmentse a másikat de önmagát fel nem áldozná. Egy közeli barát bejönne a kórházba ha valami bajod esik, még talán a virágaid vizét is kicseréli. Viszont arra már nem marad ideje, hogy felolvasson a kedvenc könyvedből. Neki dolga van.

-2-

Hát igen. Monicának pontosan ezekből az emberekből volt halálosan elege. Ezekből a Gusztustalan emberekből. Monicát sajnálatos módon nem csak egy ember árulta el. Monica tudomása szerint őt az egész világ elárulta. Épp előbb ment el otthonról. A szüleivel nem volt sok gond. Igazából, szülei féltették őt. Saját magától. Őt a máskor jókedéjű lányt. Aki mosolygott a világra.

-         Ja, végülis a világ elég jó hely…de az a sok Gusztustalan ember aki rajta él. Na az már kiborít.

Monicának fel sem tűnt, hogy magában beszél. Gondolatai messze kívül estek a normális kerékvágásból. Normális esetben nem gyalogolt volna az országút szélén a méteres gyomban. A motyogását az váltotta ki , hogy megint sikeresen összefutott egy Gusztustalan emberrel. Talán a legrosszabbal mindközül. Monica gondolatai mint sár, úgy süllyedtek egyre mélyebbre de a találkozó túlságosan is felkavarta. Valaki jól beletaposott a sárral teli pocsolyába és szépen felkavarta az állóvizet. A Gusztustalan emberek főleg ehhez értenek a legjobban. Meg ahhoz, hogy szándékosan nem oda néznek ahol az illető áll, aki ráadásul arra vár mikor találkozik a tekintetünk és köszönhetnek végre egymásnak. De mivel Monica épp a Gusztustalan emberek egyik díszpéldányával találkozott az imént, ebből fakad, hogy nagyon ügyesen végezte a dolgát.

Már este tíz óra.

Monica már három órája sétál úgy, hogy fel sem tűnik neki. Szülei még nem aggódnak. Majd fél óra múlva kezdik el ezt a veszedelmes folyamatot. Monica már mindent áttfuttatott a fejében. Minden alternatívát. Csak a magyarázatot kereste arra , hogyan és miért harapta meg a világ ilyen erősen és hirtelen. Az egyik nap egy rózsaszín cicomába öltöztetett kislányról egy kedves és aranyos lény jut eszébe. Másnap viszont egy potenciális Gusztustalan ember.

Monica a három órája tartó sétája során már megtett pár kilométert. Elérte a várostól délre található elhagyatott temetőt.

-3-

Monica már egy ideje figyeli a temetőt.

Mióta látóhatárába ért.

Ugyanis a temető ma nem volt üres és lakatlan. Inkább úgymond: ”Tombolt benne az élet”.

Monica nem tudta biztosra de amit kitudott venni az tíz-tizenöt csuklyás alak akik körbeállnak egy lányt. Egy hihetetlenül sápadt arcú lányt. A lány sírt. Nemis akár hogyan. Monica a metsző csendben már nagyon messziről feltudta ismerni a sírás jellegzetes hangját. Monica bár még mindig messze volt és a fény is csak szűkösen állt rendelkezésre, látta a csuklyások mosolyát. Mind mosolygott. Volt még egy szembetűnő jelenség: Az egyik csuklyás legalább két fejjel magasabb volt mint a többi. Elég abszurd látvány volt. Még Monica számára is. Fontos tudni, hogyha Monica normális tudatállapotban látja mindezt, elfut. Tekintve, hogy Monicára éppenséggel mindenféle állapotot rálehet fogni csak nem a normálisat, tovább ment.

Igazából fel sem tűnt neki ,hogy megy.

Lábai viszont mintha valami furcsa parancsnak engedelmeskedtek volna, csak haladtak előre rendíthetetlenül.

Ekkor történt,hogy a lány akit körbeálltak felsikoltott és elhajított egy kavicstól nem nagyobb valamit. A tárgy épp felé repült. Át az országúton és tompa puffanással a földre hullott körülbelül tíz méterrel Monica előtt. Ekkor a legmagasabb csuklyás felnézett és Monica látta az arcát. Azon kívül ,hogy Monica hihetetlenül megdöbbent más nem történt. Ugyanis Monica a korom sötétben állt, viszont a csuklyás egyenesen őrá nézett.

És mosolygott.

-4-

A halál kedveli a munkáját efelől semmi kétség. A kis követ Monica egy elhaladó Orinco teherautó reflektorának segítségével találta meg. Kutatása eredményesnek bizonyult. Mire felnézett a keresgélésből egy csuklyás alakkal találta szemben magát.

- Úristen! Ez megfog ölni!- szaladt át Monica agyán ez a két egyszerű mondtat.

De a csuklyás alaknak esze ágában sem volt bántani őt.

Bemutatkozott.

-         A nevem John Cain.

-         Tudom kivagy! Egyszer láttalak a tévében! Te egy meteorológus vagy!

-         Igen, igen. Egyszer bekellett ugranom Louis helyett…

-         Úristen…hiszen te meghaltál! Olvastam az újságban! Túlszaladtál a szalagkorláton! Jézu…

-         Kussolj! Erről majd később beszélünk. –Monicában pedig még maradt annyi józan ész, hogy befogja. Épeszű ember ezt teszi. Bár Monica ekkor már nem volt teljesen épeszű. Az állapota pedig rohamosan romlik.

-         Mindez a Gusztustalan emberek miatt van…- gondolta

John már rég megragadta Monica karját és vonszolni kezdte az éppen teljesen kihalt országúton. Egyszer csak valahol a felezővonalnál John megszólalt. Halkan és kimérten.

-         Nálad a kő?

-         Igen nálam.

Monica végighúzta kezét farmerének zsebén ahonnan elődudorodott a kő. Nagyszerű legalább ez megvan. A kő amit legalább tíz-tizenöt csuklyás keres. Monica és John már a temető kapujánál álltak. Monicának feltűnt mennyire elavult lakat védi a temetőt a betörők. Egyszersmind olyan feleslegesnek tűnt…talán épp annyira mint önmaga. Vannak olyan akadályok amik csupán látszatnak vannak fenntartva. Az a lakat is épp annyit ért mint részeg csajon a bugyi…

Johnt azonban láthatóan nem érdekelte a kerítés sem a lakat, még talán a részeg lányok sem. Rohamos léptekkel vonszolta Moicát a temető közepre ahol a többiek is álltak. Egy lány feküdt magzati pózban a földön. Összeesett és elájul. Ájulás ide vagy oda a lány sírt. Méghozzá olyan ütemesen, hogy könnyei már teljesen szétárasztották az  arcát amit senki sem töröl le. Talán soha többé. Könnyei szétkenték arcán azt a könnyű kis sminkréteget ami kifejezetten mélyebbé és sokatmondóbbá alakította egész tekintetét. De most úgy nézett ki, mint a halál felesége. Bár ez egy elég felelőtlen gondolat volt tekintve, hogy a Halál épp ott ált Monicával szemben.

John elengedte a karját és akkor az eddig mosolygásra húzott száj beszédre nyílt.

-5-

- Hello Moica! –a hang úgy hatott mint egy nyári villám egy puszta közepén. Monicát azokra a szinkronszínészekre emlékeztette akik csak egész nap szivarokat szívnak és wishkeyt isznak aztán ha kedvük támad alászinkronizálnak valami dollármilliós hollywoodi fantasy filmprodukció előzetesét. Ilyen az élet.

- Szia. –Monica száján erőtlenül csúszott ki ez a pár betű.

- Ami válad van, az erőm egyik legnagyobb forrása. Életet ad és halált. Nyilván rájöttél már , hogy ki vagyok. Nevezhetsz bárhogy. Viszont énis tudom kivagy.  Felajánlom ,hogy csatlakozz hozzánk. Nem valami talpnyaló lennél. Egyenesen az elit csapatba kerülsz. A kő ugyanis még a lelkét is szétégeti egy egyszerű embernek. Viszont te már megjártál pár életet. Talán még John kezét is megégette volna. A telked ősi, érett és idős. Megtiszteltetés lenne veled dolgozni. Tudod, énis csak egy lélek vagyok a sok közül. Ugyanolyan lélek mint te. A kő adja a hatalmamat. Azt a hatalmat amitől maga lehetek a Halál. Tudod, ezzel a kővel adjuk át a stafétát. Ha abba szeretném hagyni ezt a végtelen mókát…csak meg kell keresnem az utódomat. Igaz-e Johny? Néha váltakozik, hogy kinél van a kasza. Istent is szoktak cserélni. Az első váltás Ádám és Éva miatt volt. Biztos ismered a történetet. A második Jézus miatt történt. Egy kicsit elvetettük a sulykot akkoriban. A vallásháborúkon már dolgoznak odafenn. Mi sem vagyunk érte oda. Arra küldtük le azt a szerencsétlent, hogy egyesítse az embereket, erre fel csak újabb nézeteltéréseket csinált. Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nem avatkoztunk közben a világháborúnál…nos, nem dobálhatunk messiásokat túl gyakran. Vannak szabályok. Ott volt Jézus, őse kellett senkinek. Egy modern és pazarló világban talán még annyi embert sem érdekelne mint annó. Persze ott van még Hitler is. Érdekes story…megakarta pályázni a posztomat. De inkább új életre ítéltem és leküldtem Dél-Afrikába.

Monica ájultan rogyott össze…

-6-

…és kábultan tért észhez.

Monica, John érintésére ébredt. Olyan lágy és megnyugtató volt az az érintés. Monica egy pillanatra úgy érezte, hogy szíve megérkezett egy biztos kikötőbe ahol megpihenhet a lelke.

-         Nem kell félni, nem vagyok én gonosz. –csendült fel a Halál. – De tudod most ,hogy mindezt elmondtam meg kell, hogy öljelek.

John jámboran mosolygott. Szájával szavakat formált: Nem lesz semmi baj.

Monicát most egy új kar ragadta meg. Ez az érintés már korántsem volt olyan kellemes mint Johné. A kéz megfordította a tengelye körül és most láthatta kivel áll szemben. Egy borostás, karikás szemű enyhén pocakos férfival aki a buszsofőrök egyenruhájához hasonló ruhát viselt. Monica nem tudta pontosan meghatározni a rengeteg rászáradt vértől. Felsőjén egy névjegykártya. Rajta a név:  Rian Brown.

A kéz ismét megfordította és hirtelen egy kés hideg jelenlétét érezte a torkánál. Máskor talán megpróbált volna menekülni, de nem most.

Ekkor eszébe jutott egy dal: A torkod ha pengét érez el ne hidd, hogy életlen!

De a kő közbeszólt.

Felizzott és…

-7-

…Monica elkezdte megjárni a poklot.

Az első ami feltűnt az a kén orrfacsaró szaga. Hihetetlenül büdös volt. A második fontos dolog az előtte elterülő széle-hossza sivatag. De ez a sivatag nem homokból volt. Nem-nem. Ez bizony, a kénköves pokol kénkő sivataga. Monicának le se esett, hogy meghalt. Csak lomhát elindult a kénsivatag porában. Az ember ha benne van a rossz dolgok sűrűjében , néha észre se veszi, hogy mennyire szar a helyzet. Monicának sem tűnt fel helyzetének súlya. Csak miután meglátott egy kislányt a távolban. A távolság ellenére Monica kivette, hogy nem lehet több öt évesnél. A kislány még messze volt, de úgy tűnik kiszúrta Monicát.

A lány elkezdett rohanni.

Léptei nem hagytak nyomot a homokban.

Monica azt hitte, hogy egy eltévedt lélek majd segítséget kér tőle. Segítséget mondjuk nem kapna, de legalább ketten lennének. Hisz az ember társas lény. Halál és fájdalom ide vagy oda.

De ez a kislány korántsem segítségért jött. Monica fokozatosan kezdte hallani azt a hörgő hangot amit kiadott. Úgy fújtatott mint egy megőrült ló. Egyenetlenül és kétségbeesetten. Monica nagyon elpucolt volna a helyszínről. A Gusztustalan emberek is így szoktak megoldani helyzeteket. Monicának viszont most korántsem volt ereje menekülni. A lány egyre közeledett és a hörgő hang amit kiadott egyre csak nőtt. Monica észrevett két csillogó tárgyat a kezében. Csupán akkor vette észre, hogy az egyik egy injekciós tű a másik pedig egy hentesbárd mikor már alig tíz méterre állt tőle. És várt.

Monicának átfutott az agyán, hogy néha a legszebb és legaranyosabb formában kapjuk meg a legrosszabb és legfájdalmasabb dolgokat. Becsomagolni és elrejteni valami szép külső mögé. Egy újabb Gusztustalan ember szokás. Monica mostanra már közelebbről is szemügyre vehette a lányt. Nadrág és cipő nem volt rajta de egy térdig érő póló igen. A pólón ez állt: Szeretem Mary Cate és Ashley Olsent. A két lány arcképe bárgyún mosolygott vissza a pólóról. Monica továbbá még megfigyelte a lány haját is. Koromfekete haja a háta kellős közepéig ért. A szemébe lógott (volna) és eltakarta a fél arcát. A lány arca nem volt a szokványos. Nem volt neki. Nem volt orra vagy szeme, se szája amint kiadhatta volna azt az iménti hörgő hangot. Csak egy lapos fehér réteg.

Monica  gondolatai épp úgy lifteztek akár a gyomra ami fokozatosan feljebb és feljebb reptette a gyomorsavát ami végül távozásra késztette a még földön elfogyasztott vacsorájának megmaradt részét. A gyomra szinte sikoltozott. Könyörgött. Könyörgött, hogy szabaduljon már meg a feleslegtől.

Monica engedelmeskedett.

A kislány a jelenetet tökéletes mozdulatlansággal nézte végig. Monica agya pedig egyre csak azon rágódott, hogy vajon ,hogyan adta ki azt a hörgő hangot. Továbbá rájött ,hogy ez a jelenség itt félelmetesebb mint a Halál. Ugyanis, idelent a pokolban már nem fenyeget efféle kicsinység mint a halál, itt már más szabályok diktálnak. Lejöttünk a büntetésért és Monica előtt itt áll a végrehajtó.

Ekkor a lány meglendítette a kezében tartott bárdot. Monica sikeresen félreugrott de lábából eltűnt az élet és a földre zuhant. Monica szentül hitte ,hogy most olyan borzalmas dolgok fognak történni amiket el sem

(mer)

tud képzelni.

De a lány

(lény)

nem támadott újra.

Fölé hajolt és meredten ”nézte”. Nem voltak szemek amik nézhették volna, de Monica tudta, ha lettek volna, nem bírná állni a tekintetét.

A lány hajában váratlanul valami mozogni kezdett. Először csak egy szőrös csáp, majd sorra bukkantak ki a tarantula részei. Az meg csak mászott töretlenül mígnem megállapodott a lány arcának közepén. Morbid összképet alkotott Mary Cate és Ashley Olsennel. Ez a három ”arc” most mind Monicára szegeződött.

- Úristen dehiszen ez a két lány drogfüggő.

Bezony, a kis aranyos csajszikból akiket mindenki szeretett a gyenge lelkük, a befolyásolhatóságuk és a Gusztustalan emberek közös erővel drogfüggőt csináltak belőlük.

Míg Monica agyában ezek a gondolatok cikáztak szentül megmert volna rá esküdni hogy az arcképek kacsintottak.

A kislány lassan felemelte a bal karját.

Monica még mindig mozdulatlanul feküdt a kénben. A kislány precíz mozdulatokkal pöcögtette a morfiummal teli tűt amit most Monica nyakába döf.

A függőség első lépése.

Monica zsebében viszont még mindig ott lapult a kő ami most ismét működésbe lépett

-8-

A jó dolgokra könnyen rá lehet szokni. Monica is könnyen szokott rá a morfiumra.

- Jó reggelt álomszuszék. – Monica ismerte ezt a hangot. Áthatolt a sötétségen amit a morfium okozott. A Halál volt aki imént köszöntötte. – Mi ez a henyélés? Most támadtál fel! Gyerünk! Kellj fel és járj! A kő kiválasztott téged. Fogalmad sincs hogy ez mekkora megtiszteltetés. Te vagy a szektánk egyetlen élő tagja. Megjártad a poklot ,hogy aztán igazán élhess. Gratulálok!

- Nézd meg a csuklód! – Kurjantotta valaki hátulról. A felszólítás Monicát úgy érte mint egy acélkarom ami megragadja és kirántja a révületből. Jelenleg a morfium okozta révületből.

Monica engedelmesen rápillantott a csuklójára. Egy jelet látott. Egy legjobban a fordított ipszilonhoz hasonlítható ábrát vélt felfedezni bal csuklóján.

-         Ez a jel köt össze mostantól velünk. Mivel élsz, nem vihetlek magammal mindenhová. Ebből a szempontból egy kicsit kívülálló maradsz. De mivel már egyszer megjártad a halált ebben a földi formában, közénk állhatsz. Ne érts félre. Mindannyian meghaltunk már párszor. Egyikünknek sem ez az első élete. De a csapatból senki sem fog továbblépni. Se egy új életbe, se valamelyik ”lélekpihenőbe”. Mi ittragadunk ezen a síkon. De te nem. Te még élsz. Rád így van szüksége a szektának. A szüleid miatt ne aggódj. Egy kis hatalmam nekem is van az élők fölött. Ma korán lefeküdtek aludni. Ha csöndbe mész haza észre se vesznek. Ennyit megtehetek érted.

-         Köszönöm

-9-

Monica két éven keresztül élt még a pokolban. Küzdött függősége ellen. Valamint az ellen az üresség ellen amit a Gusztustalan emberek okoztak. Ám utóbbi sosem múlt el. A saját önmagának kiépített poklából csupán a forditott ipszilon ránotta ki. Amikor eljött az idő.

Bölcskei Imre

2010.04.01-2010.04.02