I.

Amiben megtudjuk, hogy miként temetkeztek a Fal mögött

Volt egy óriási Fal és az óriási fal mögött egy piciny falú, amiben nyolc ház állt, és a nyolc házban tizenhatan laktak, mert a tizenhetedik lakos meghalt, amikor délben harangoztak. Ez volt Dremen anyja.

-- Halott a faluban! – kiáltotta a hírnök és megfújta a kürtöt olyan hangosan, ahogy csak a tüdeje bírta.

-- Siessetek emberek, nincs sok időnk – szólt a pap, és egybeterelte a falu férfijait, köztük az anyját sirató Drement is.

Tűz, tölt

Füst

Tűz, tölt

Füst

A férfi a vitorláról a fedélzetre ugrott. Patkolt bőrcsizmája hangosan koppant, és ő karcolás nélkül landolt. Geromo kapitány még a bort is kiköpte, egyenesen a kormányosa szemgödrébe, amikor meglátta, hogy a férfinak kutyabaja, pedig húsz kalóz lőtte.

-- Mi az isten vagy te? – kérdezte Geromo a pisztoly mögül.

-- Hogy én? – ágaskodott fel a férfi.

Feketére festett száját széles vigyorra húzta, mintha egészbe akarná nyelni a teljes legénységet.

„Ne engedd, hogy elvesszek.

Add, hogy örökké éljek.”

Alzaid, a Fekete imája a Sötétséghez

Intro

Később bármennyire is sebezhetőnek tűnt, a nő akkor nyomban bátor volt. Egymaga jött el hozzám az elhagyott kriptába: halhatatlanságot kérni.

I.

A nő, akit valaha szerettem előttem áll, és könyörög.

-- Kérlek Wictorian, tegyél magadévá! Harapj meg! – zokogja és a földre borul.-- A dögvész elvisz nemsokára, és én nem akarok meghalni!– folytatja, miközben a földet bámulja.

I.

Tye báró, Kőgát ura arrogáns nemes volt, és már gyerekkorától lenézte a szegényeket, vagy az alacsonyrendűeket.

A báró egyszerűen nem tudta elviselni a közemberek jelenlétét, így amikor hatalomra került számos intézkedést hozott a szegények kiközösítésére, többek közt a várőrségnek írásos parancsba adta, hogy szabadon végezzenek minden olyan koldussal, aki éjszaka akar betérni Kőgát falai közé. Az őrök pedig engedelmesen cselekedtek: a városkapuban éjszakánként kegyetlenül ölték a nyomorultakat, reggelre pedig, a szegények és elesettek hullájával volt tele a kőgáti várárok.

Diones de Garde, az alkimista egész életét annak szentelte, hogy elkészítse az Öröklét elixírjét és halhatatlan legyen.

Az alkimista, mivel magának való volt, nem akarta, hogy rajta kívül bárki is igyon az öröklét levéből, vagy ne adjisten ellopják annak receptjét, így a kíváncsi szemektől elrejtőzve, egy elhagyott torony tetején keresett menedéket, ott dolgozott: éjt nappallá téve kísérletezett.

Közbe az évek teltek, és Diones de Garde homloka ráncos lett: izmai elgyengültek, hajszálai megőszültek, fogai kihulltak, gerince begörbült, de ő nem adta fel, továbbra is elszántan kereste és kotyvasztotta a halhatatlanságot.

Ez volt az első novellám. Az iskola újságába is bekerült.

Bölcskei Imre

Az időjós

A nevem John Cain. Mesterségem meteorológus. Nem

egy átlagos fajta.

Nem mint az a sok bájgúnár a tévében reggelente.

Igazság szerint én a háttérben dolgozom.

De számomra csupán közjáték, amikor mindezt

leadjuk a bájgúnároknak, akik széles műmosollyal

közlik az emberekkel.

- Hölgyeim és Uraim! Az a nagy helyzet, hogy jéggé

fagytak az utak és a nap folyamán még tucatnyian

meg fognak halni ez miatt.

Elnézést kérek a helyesírási hibákért. Késő este írtam a legnagyobb részét.

Előre is bocsánat akinek szúrják az ilyenek a szemét...

Bölcskei Imre

Miért nem lehet Monica boldog?

-1-

A világ televan gusztustalan, kétszínű emberekkel. Ez az egész gusztustalan világ. Az egyik nap még vihorászva eszed a csokit azzal az emberrel akiért úgy érzed meghalnál Akivel ha baj történik virrasztasz majd az ágya mellett a kórházban. Talán még fel is olvasol neki a kedvenc könyvéből.