Helen zseblámpával a kezében haladt a rejtett szoba felé, ahová a fiút rejtette négy éve. Menet közben minden falba vájt mélyedésbe és sötét folyosóra bepillantott. Óvatosnak kellett lennie.

Épp egy jobb oldali mellékjáratot ellenőrzött, amikor Bertram elé lépett. A nő megtorpant és feszengve nézett fel a hatalmas démonra, akiről sütött az undor.

- Hova-hova? – tudakolta Bertram, mély dübörgő hangon.

- Csak ténfergek. – válaszolta a nő, nyugalmat erőltetve a hangjába. Nehezére esett, ugyanis rettegett a hatalmas démontól. Minden porcikája liba bőrős lett, amikor meghallotta a hangját.

- Örömödet leled abban, hogy a sötétben bolyongsz?

- Mivel a világosban nem bolyonghatok, ez marad. – szomorúan hajtotta le a fejét. Tudta, hogy aznap már nem látogathatja meg Patrick-et, ugyanis a démon árnyékként fogja követni.

Bertram lepillantott a törékeny nőre.

- Lesoványodtál. – jelentette ki érzelem mentes hangon.

Mivel nem érkezett felelet, még egyszer végig mérte a nőt, majd kikerülte és eltűnt a sötétben. Helen még percekig állt szótlanul, majd lassan megfordult és szomorú tekintettel a szobája felé indult. Nem fűlött a foga a magányhoz, ugyanis mát tíz éve raboskodott a föld alatt.

Bertram nesztelenül, árnyékként követte. Már régóta gyanította, hogy a nő sántikál valamiben, de ötlete sem volt, hogy mit művelhet egy sötét alagútrendszerben a föld alatt. Egyedül úgysem tudna kijutni, hisz gyatra, emberi érzékei képtelenek rá, hogy kivezessék a barlangból. De akkor mégis mit tervez?

Aggasztotta a nő fizikai állapota is. Lassan csont sovánnyá fogyott, ami az ő helyzetében tarthatatlan votl. Tökéletes fizikai állapotban kell lennie, mire a rettegett démon megérkezik.

A démon bele sem mert gondolni, hogy mi lenne ha mestere tudomást szerezne Helen állapotáról és tévelygéseiről.

Épp vissza akart térni őrhelyére, mikor a nő megtorpant és hatalmasat sóhajtott.

- Eltévedtem. – jelentette ki közönyösen. – Segítenél?

A démonnak kellett pár másodperc, hogy rájöjjön, a nő hozzá beszél. Kelletlenül mellé lépett és megragadta a kezét. Gyűlölt hozzá érni, hozzászólni, sőt még ránézni is. Undorodott mindentől ami földi, beleértve a rákényszeríttet testet és a szabályokhoz kötött létezést.

Mikor visszatértek a földre nem hitte, hogy egy primitív társadalom árnyékában kell élnie, várva a pillanatot, hogy végre átvegyék a hatalmat. Pedig ez volt a helyzet. Vártak a megfelelő alkalomra, a parancsra, ami nagyon lassan akart megérkezni.

†

A démon ébenfekete szemeivel tökéletesen látott a sötétben, s magabiztosan, hosszú ruganyos léptekkel haladt a gyéren megvilágított mélyedés felé.

Útközben elhaladt Bertram és a kiválasztott mellett. Tüzetesen megnézte magának az asszonyt, ugyanis még céljai voltak vele. A legjobbnak kellett lennie, bár még a közelében sem járt a megkövetelt szintnek.

 A megvilágított falmélyedésben hű szolgája már várta. Gyűlölte azt a helyet, de amíg a rabsága tart, a barlang volt a legbiztonságosabb. Ezért hát mély levegőt vett és elviselte a földalatti rejtek undorító porát.

- Gazdám. – köszöntötte a térdelő Jahrlat mély, érces hangon.

- Állj fel! – utasította a démon bársonyos, emberi hangon. Rajongott az alábbvaló szolgákért, s bár Jahrlat feljebbvalónak számított a többi démonhoz képest, hozzá képest csak egy porszem. Mégis szüksége volt rá, hogy elérje céljait.

Jahrlat közben felegyenesedett és lenézett az angyalszépségű testben raboskodó démonra.

- Elkaptátok? – a bársonyos hang türelmetlenül csengett.

- Sajnálom. – hajtotta le fejét szánakozva.

- Fogy az időm! – kiáltotta a démon és kabátja belső zsebébe nyúlt.

Az ezüst markolatú tőr Jahrlat szíve fölött fúródott a húsába. A démon közelebb lépett hozzá, s megmarkolta tőrét.

- Tudom, hogy pusztítsalak el. – sziszegte, majd megforgatta az éles fegyvert Jahrlatban. A démon pisszenés nélkül tűrte a megérdemelt büntetést, majd miután Ura kirántotta belőle tőrét térdre esett.

 - Nem érdekelnek a kifogások. A szellemet akarom. – jelentette ki ridegen.- És azt, hogy a nő tökéletes legyen.

Miután szolgája bólintott megfordult, és a kijárat felé indult. Elege volt már abból, hogy mással kell végeztetnie az ügyeit. A semmire kellő démonok nehogy haszontalannak, de gyengének is bizonyultak. Egy egyszerű szellemet sem tudtak elkapni, pedig csak ezzel az egy feladattal kellett megbirkózniuk, amin akár az élete is múlhatott.

A szellemnek tudnia kellett valamit, különben nem tehetett volna szert egy olyan erős vadász testére. El kellett kapniuk még az átváltozás előtt, hogy minden rendben menjen. Nem engedhettek meg maguknak egy felesleges harcot az emberekkel.

A barlangból kiérve a démon felpillantott a holdra, s fekete szeme ragyogó mélykékké tisztult.

A fiú visszanyerve szabad akaratát a kezében lévő véres tőrre pillantott és elmosolyodott.