új szereplők:

Bill a zsaru, aki bedob egy adag papírt, aztán huss... :)

és Lora a szellem... ő nem huss. :)

Azon az éjszakán Gina nem álmodott. A gyógyszer kellemesen ellazította, majd mély álomba ringatta. Bár megígérte Marknak, hogy végleg leszokik róla, nem tudta betartani.

Amikor édesanyja úgy döntött, hogy leáll vele, mert nem tesz jót, Gina is könnyebben bírta nélküle, de így, hogy látta Carol milyen nyugodt és vidám, újra kényszert érzett. Szorongató vágyat egy kis nyugalom iránt, amiben olyan ritkán volt része.

Kicsit még kábán az órájára pillantott. Fél hét volt, vagyis ha siet még pont beér az iskolába, Ha már Mark annyira fontosnak tartotta.

Pillanatok alatt összekapta magát és új erőtől duzzadó izmokkal rohant ki a nagyvilágba. Szinte kiszállt a kapun, s a nagy sietségében beleütközött a rá váró Markba.

-  Hát te? – döbbent meg.

-  Jó reggel neked is. – mosolyodott el a fiú és az iskola irányéba fordította a lányt. – Arra megyünk.

-  Ja tényleg. – kapott észbe a lány. Megszokásból a főhadiszállás felé indult. – Hogy-hogy itt vagy? – tért vissza az eredeti témához.

-  Minden iskola nap reggelén itt várlak, hátha beesel. – rántotta meg a vállát.

-  Kedves tőled. – csicseregte Gina vidáman.

-  Jót tesz neked a nyár. Új évszak új energia. – vigyorgott a fiú.

Nyár? A lánynak fel sem tűnt, hogy már nyár van. Ő még a májusnál volt leragadva. De a fiúnak nem említette. Jobb volt, ha a nyárra fogja. Abból nem lehet galiba.

*

-  Én megyek. – jelentette ki Gina és hátat fordított Marknak. De a fiú éber volt. Elkapta a lány kezét és finoman visszahúzta.

-  Kérlek! – szemei könyörögtek.

-  Nem. – vakkantotta a lány és megpróbálta lehámozni magáról Mark ujjait. De a fiú vasmarka nem eresztette. Gina nagyot sóhajtott és felnézett a szemébe. – Nem. – mondta barátságosabban. – Elérted, hogy bejöjjek, pedig semmi kedvem nem volt. De itt vége. Nem veszel rá arra, hogy egy vén tanár szeme láttára kergessek egy labdát. – hadarta, majd kirántotta magát a fiú szorításából és a kijárat felé robogott.

Már percekkel előbb becsengettek. Az iskola folyosója üresen kongott.

Vagyis csak majdnem. Ginával szembe jött egyik osztálytársa. Amikor megpillantotta Ginát lesütötte a szemét és megszaporázta a lépteit. A lány nem is figyelt volna fel rá, ha nem követi el azt a kis hibát.

Lora ugyanis a népszerűek közé tartozott, akik soha nem jártak lehajtott fejjel. Sőt. Sütni szokott róluk a nagyképűség.

Mikor Lora mellé ért, Gina az arcára pillantott és beigazolódott a félelme. Azonnal a lány után fordult.

-  Lora. – szólt utána barátságosan.

A lány megtorpant. Teljesen lemerevedett, majd szép lassan megfordult. A szemét nem vette le a cipőjéről.

- Áll még a mai korrepetálás? – érdeklődött Gina mézes mázos hangon.

- Sa-sajnálom. – dadogta Lora. – Nem fog összejönni.

- De holnap lesz a nagy dolgozat. – Gina meglepettséget erőltetett a hangjába. – Megígérted! Kérlek!

- Rendben. – bólintott Lora. Gina elmosolyodott. Nem is volt olyan nehéz.

- Leírom a címem, mert még soha nem voltál nálunk. – gyorsan előkotort egy cetlit és felfirkálta rá a címét. – Ha nem jössz el, felhívom anyukádat. – fenyegette viccelődve. majd a kezébe nyomta a papírt.

- Rendben. – hangzott a gyors felelet, majd Lora köszönés nélkül faképnél hagyta.

Gina kilökte a gimnázium ajtaját és kilépett a napfénybe. Eredeti elhatározásával ellentétben nem indult haza, hanem leült az iskola előtt álló, undorító zöldre festett padok egyikére és a napba nézett. Finom melegség járta át és pirosította ki arcát. Élvezte a júniusi meleget.

Gondolatai szokás szerint egy kérdésre összpontosultak. Mit akarnak a démonok? Senki sem tudta.

A démonokról sem tudtak semmit. Se egy régi feljegyzés, vagy valaki aki azelőtt már látta volna őket. Még a mindentudó Google is cserben hagyta őket. Semmit nem találtak. Mintha hét évvel azelőttig nem is léteztek volna.

A lány már ezen is sokat tűnődött. Mi van ha nem is léteztek? De akkor mégis hogyan léteznek? Mit történt hét évvel ezelőtt?

Már végzett kutatást ezzel kapcsolatban is, de nem jutott semmire. A sötétben tapogatóztak. Ismeretlen, hatalmas erők ellen küzdöttek és Gina a szíve mélyén úgy érezte, veszteni fognak.

Az első vadász is – aki talán megválaszolhatott volna néhány egyszerű kérdést – már csak por volt a földben. Azt mesélték, hogy egy véletlen folytán talált démont. Az árny éppen vacsorázott, így könnyen el tudta kapni. Nagy szerencséje volt. De ez is már csak mende-mondának számított. Lehet nem is volt igaz. A történet nagyon ködös volt, ugyanis senki nem tudta, hogy valójában ki volt az első vadász.

Sem azt, hogy pontosan mi is történt.

A gondolataiból egy előtte lefékező autó szakította ki, amelyik majdnem neki csúszott az előtte állónak.

Gina a szemeit forgatva a zsebébe nyúlt és elővette a telefonját. Hosszan nyomta az ötös gombot. A mobil automatikusan tárcsázta Bill számát.

-  Baj van? – kapta fel a telefont a rendőr, már az első csörgés után.

-  Nem. – nyugtatta meg a lány. – Csak le kéne nyomoznod valakit. – a hangja közönyösen csengett.

-  Rendben. Mond a nevét. – érkezett a gyors válasz.

-  Lora Blum.

-  Pontosan mi kellene? – Bill hangja ismét ijedté vált.

-  A szülei, a címe, a rendőrségi és kórházi aktája. – sorolta.

-  Ha megvan átviszem.

-  Kösz.

-  Nincs mit. Szia.

Gina letette a telefont és újra a napba pislogott. Az elmúlt hónapokban teljesen elszokott a fénytől. Éjszaka őrjáratozott, nappal aludt. Mint az a sötét árnyak, akik ellen harcolt.

Megszólalt az iskola csengője és szinte abban a szent pillanatban a gyereksereg kirontott az ajtón. A lány merev tekintettel figyelte a vidám arcok tömegét. Markot kereste, már ha a bambulást keresésnek nevezhetjük.

-  Mégsem tudtál elszakadni? – huppant le mellé a fiú. Mark ki volt pirulva a kosarazástól és teljesen úgy festett, mint a normál hétköznapokat élő diákok.

-  Összefutottam szürke szemű Lorával. – világosította fel a lány, miközben még mindig a semmibe révedt.

-  Hoppá. – a fiú felvonta a szemöldökét. – Van már terved?

-  Este átjön tanulni. – a lány elfintorodott. – Ha elég hülye. De a viselkedéséből ítélve az.

-  Vagy csak retteg tőled és azt is elfelejtette, hogyan kell beszélni. – merengett Mark vigyorogva.

Gina megrántotta a vállát. Lepattant róla a viccelődés.

-  Az már mindegy. Ha eljön elkapjuk…

-  Ha nem jön, levadásszuk. – Gina bólintott, majd felállat és a park felé vette az irányt.

-  Hova rohanunk? – Mark csak nehezen tudta felvenni a lány őrült tempóját.

-  A főhadiszállásra. Bill áthozza Lora aktáját. Bár nem hiszem, hogy balesetet szenvedett volna. Hangos lenne tőle a suli.

-  A suli? – képedt el a fiú. – Te nem is jársz suliba.

-  Tényleg. – Gina maga is meglepődött a zagyvaságon amit beszélt. – Te viszont igen. – kezdett bele e terelésbe, mielőtt Mark belekezdhetett volna a pszihoanalízisbe.

-  Nem hallottam semmit. – ingatta a fejét. – Mi van, ha a szellemeknek már nincs is szükségük arra, hogy megvárják, hogy a lélek magától távozzon. Mi van ha el tudják űzni? – találgatott.

-  Az egyszerű szellemek? – nem volt rossz ötlet, csak épp pontatlan. – A démonok.

-  Szerinted szövetkeztek?

-  Nem tudom, de lassan már kiderülhetne valami, mert már nagyon unom.

Mark már lihegett, amikor végre lassítottak a pince bejárata előtt.

Furcsának találta a lányt. Furcsán emberinek és mintha egy kis életkedve is lett volna. Nem sok, de több mint a megszokott.

-  Épp most értem ide. – köszöntötte őket Bill.

Markot mindig meglepte, hogy az elfoglalt rendőr, milyen gyorsan tudja teljesíteni a kéréseiket.. Hiszen maximum csak egy óra telhetett el azóta, hogy Gina felhívta.

-  Akkor én megyek. – köszönt el Bill és már csapódott is az ajtó, ugyanabban a pillanatban amikor Gina az asztalra hajította a vékonyka aktát.

-  Semmi. – fintorodd el és már a lépcső tetején állt. – Mark. Mi van ma veled? Olyan lassú vagy.

-  Az már biztos. – morogta a fiú a bajsza alatt, miközben elindult a lány után.

*

-  A másik szobában leszek. – hadarta el még egyszer Mark, mikor meghallotta a csengőt. A lány csak bólintott és lökött rajta egyet. Ismerte a tervet.

Gina pár lépéssel a bejárati ajtó előtt termett és szélesre tárta.

-  Szia! – köszöntötte mosolyogva a szellemet. – Köszi, hogy átjöttél. Hülye vagyok az algebrához. – Gyere be. – Gina félre állt az ajtóból, Lora pedig félszegen belépett.

-  Anyukád? – kérdezte reménykedve, miközben lopva körbepillantott.

-  Valami kvízt néz a szomszédnál. – csicseregte a lány.

Pár órával azelőtt előre megfontolt szándékkal elrontotta tévéjüket, hogy az édesanyjának át kelljen mennie a szomszéd nénihez.

-  Ülj csak le. – Gina a konyha asztal felé mutatott, ahova már kipakolta a matek cuccait. Csak a látszat kedvéért. – Valamit elfelejtettem. – nézett Lorára és eltűnt abban a szobában, ahol Mark bújkált.

A szellem kétkedve figyelte a jelenetet. Biztos volt benne, hogy a vadász tudta, micsoda ő valójában. Hisz a lány volt az egyik legjobb. Már sokat hallott róla. Félnie kellett volna tőle és mihamarabb eltűnni, mielőtt a lány visszaér.

De nem tette. Nyugodtan ült a barátságos konyhában. Nem félt. És az igazat megvallva, vágyott már az emberi társaságra. Olyan régóta magányos volt. Bár igazán találhatott volna jobb társaságot egy vadásznál.

Gina kilépett a szobából, kezében egy puha borításos könyvvel. Az ajtót résnyire nyitva hagyta.

-  Arra szükségünk lesz. – mosolyodott el Lora a könyv láttán, bár fogalma sem volt mire való. Kezdett reménykedni, hogy talán tényleg csak a matek miatt van ott.

-  Okés. – huppant le melléje Gina. – Kezdjük ezzel. – felkapott az asztalról egy másik könyvet és Lora elé tette.

A szellem sután bólintott és kinyitotta. Emlékezett rá, hogy a lány az elgebra szót használta. A tartalom jegyzékhez lapozott és tanulmányozni kezdte, de csak rengeteg idegen szót látott. Egyiket sem értette. Az ő korában ilyenek még nem voltak.

Azért a tizenkettedik oldalra pörgetett és a feladatokat kezdte nézegetni. Akkor hallotta meg a halk kántálást. Pillantását Ginára kapta. A vadász épp abban a pillanatban ugrott rá és szegezte a földhöz. A szellem megdermedt. Nem tudta mit tegyen. Érezte ahogy a lány felhúzza és a székre ülteti. Nem is bajlódott azzal, hogy elhagyja a testet. Még csak nem is küzdött a vadász ellen. Nem volt értelme.

Lora felszisszent fájdalmában, ahogy hátra húzták a kezeit és összekötötték a csuklóit. Egy fiú lépett a látószögébe, majd megállt előtte, a vadász lány mellett.

-  Ki a megbízód és mivel bízott meg.

A szellem elgondolkodott a lehetőségein. Ha beszél, elkapja a démon. Ha nem beszél megkínozzák, ha szerencséje van, meg is ölik. Vagy…

- Elmondom. – kezdte magabiztosan. – Egy feltétellel.

- Azt hiszed, hogy te diktálsz? – horkantott a fiú és ütésre emelte a kezét.

- Várj. – kiáltotta Gina és elkapta a kezét. – Mit akarsz? – vetette oda foghegyről a kérdést.

- Azt, hogy űzzetek el.

- Űzzünk el? – a vadászok szemei fent akadtak.

- Igen. – bólintott a szellem. – Ha beszélek, és elengedtek a démonok elkapnak és örök kárhozatra ítélnek. Viszont ha ti űztök el, még van esélyem a megváltásra.

- Én ezt nem értem. – ráncolta össze a szemöldökét a magas fiú.

- Ha megöljük, míg a testhez van kötve, akkor ítélkeznek felette. Igaz? – a lány szemében félelem csillant, amikor a szellemre nézett.

- Igen. Ha a démonok esetleg elűznek, akkor a pokolra jutunk. Ők csak azt az egy igét használják. Örök kárhozat. -  a szellem szürke szemeiben félelem csillant.

- És ha mi űzünk el? – kérdezte a fiú érdeklődve.

- Akkor ítélet nélkül a tisztító tűzbe kerülök. Ott pedig még van esélyem a megváltásra. – a szellem nagyot nyelt. – Persze, csak ha azt az igét használjátok.

- Viccelsz? – kérdezte a fiú kétkedve. – Menny, pokol és tisztítótűz? – a szellem látta rajta, hogy nem hisz benne. A lány viszont igen.

- A természet felettivel harcolsz és mégsem hiszel benne? – kérdezte a szellem gunyorosan. – Micsoda vadász vagy te?

- Olyan aki a szemének hisz. – a válasz Ginától érkezett. – Hogyan űzhetünk el?

- Azt nektek kéne tudni. – húzta össze a szemeit a szellem. – Nem tudjátok. – vonta le a következtetést a vadászok kérdő arckifejezése láttán. –  De hisz ismeritek a testhez kötő igét.

A vadászok bólintottak.

- A szelleműzőt pedig nem? – értetlenkedett.

- A testhez kötő igét egy régi monda szövegében találtuk. Kipróbáltuk és bevállt. De ennyi. Más igét nem tudunk. – a lány lehajtotta a fejét.

- Aki ellen harcolnotok kell, nem egyszerű démon. – a szellem fintorgott. Méghogy az a megszeppent lány aki előtte áll erős vadász? Ez valami vicc? – A szellemek rettegnek tőle. Sőt a démonok is. Senki és semmi nem tudja, mi ő valójában. – világosította fel a tudatlan gyerekeket.

A szellem nagyot sóhajtott és végig vette újra a lehetőségeit. Nem akart a pokolra jutni, pedig nagyon közel állt hozzá.

- Elmondom, ha védelmet kapok. – jelentette ki.

A fiú újra horkantott.

- Rendben. – felelte Gina.

- Gina beszélhetnénk? – szűrte a fogai között Mark és a másik szobába húzta a lányt.

Gina jó kislányként követte a fiút és becsukta maguk mögött az ajtót. Lelkiekben már felkészült a nem kívánt veszekedésre.

-  Ezt, hogy képzeled? – förmedt rá a fiú.

-  Sokat tud. – védekezett a lány.

-  Lehet, hogy hazudik. – Mark remegett a dühtől.

-  És ha nem? – kérdezte Gina. – Nem tudunk róluk semmit. Ő pedig hajlandó beszélni. Majd óvatosak leszünk, ha útban lesz vagy kiderül, hogy hazudik megöljük és éghet a pokol tüzében. – a lány csak suttogott, nehogy Lora meghallja.

Látta, hogy Mark igazat fog neki adni. Észérvekkel mindig meg lehetett győzni.

-  Rendben. – bólintott.

Vissza mentek a konyhába. A szellem nyugodtan várta az ítéletet.

-  Ha beszélsz megvédünk. – közölte vele Gina szenvtelen arccal. – De ha ellenünk fordulsz levadászunk és megölünk. Akkor már nem fog érdekelni hova kerülsz.

A szellem belegyezően bólintott.

- A Gregor nevű démon volt. – a szellem szeme elsötétült. – Azt mondta megkapom a lány testét…- a szellem elhallgatott.

- Ha? – kérdezte Mark. – Mit kellett tenned?

- Csak valami bulit szervezni. – hajtotta le a fejét.

- Ez olyan szényenre méltó? – értetlenkedett a fiú.

- Nem. – Gina hangja jéghideg volt. – Az a szégyenre méltó, hogy belement, hogy a démon kárhozatra ítélje egy ártatlan lány lelkét, azért, hogy ő testet kapjon.

Lora nem mozdult. Dermedten ült és bambult maga elé.

-  Mi a céljuk? – kérdezte Mark.

-  Nem tudom. – rázta a fejét.

-  Nekem csak meg kellett szerveznem.

-  Mond le. – rántotta meg a vállát Mark.

-  Nem tehetem. Már késő. Átadtam a szervezést másoknak. – a szeméből könny csordult ki. – Nem tehetek semmit.

-  Akkor majd mi elintézzük. – Mark hatalmasat sóhajtott. – A főhadi szálláson lesz a legjobb helyen. Bár nem tudom, hogy adjuk be nekik.

Gina megrántotta a vállát és érzelemmentes arccal eloldozta a szellemet.