Bartos végigpásztázta a Maia felszínén mozgolódó tudatokat, és megállapította, hogy minden haguri rettenetesen izgatott, mondhatni ideges. Kora hajnaltól egyre csak érkeztek a népek minden törzsből, most azok is eljöttek a tanácsba, akik eddig távolmaradtak Aggor politikájától. Ise-Gulan fiát mindenki látni akarta, és sokaknak felpezsdült a vére a háború gondolatára. Bartos figyelmét nem kerülték el a rabszolgák, és rettenetesen megrökönyödött azon, hogy idegen nép fiait is beengedik a Maiákra. Szégyenletesnek tartotta, hogy Aggor és kísérete így kiszolgáltatja magát a szerencsétlenekkel. Rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy felébressze a Maiát furcsa kómájából, de nem járt sikerrel és csak megfájdult a feje. Kopogtak az ajtaján, majd amikor kinyitotta, egy szemét lesütő, turbános rabszolgafiúval találta magát szemben, aki tálcán hozta be a reggelijét. Beengedte, és ahogy elnézte a mozdulatait, furcsa érzése támadt. A kölyök egyszer csak rámosolygott, levette fejfedőjét, és előbukkantak szőke hajtincsei.

– Karra, hogy kerülsz te ide? Hát nem megparancsoltam, hogy maradjatok a rejtekhelyen? Hol van Karsal?

– Figyelj, Bartos, nagy veszélyben vagy! Hallgasd meg, amit mondani szeretnék!

Karra elmesélt neki mindent, amit megtudott a feketék belső viszályairól, a kalandjaikat, és azt is, hogy Aggor bizony nem riad vissza a haguri gyilkosságtól sem. Bartos elkomorodott arccal hallgatta, és megkérdezte:

– Ez a Kormos itt van veletek?

– Nem. Ő törvényen kívüli, ha idejönne, Aggor megölné. Elhozott minket idáig, de nem jött le a bolygóra. Üdvözletét küldi neked.

– Semmit nem érek az üdvözletével, ha nem számíthatok a támogatására.  Egyébként is, nem kell segítség egy haguri gyilkostól.

– Kormos nem gyilkos. Én láttam. Mikor Parázsnok megtámadta, csak védekezett. Parázsnok maga tehetett róla, akkora fekete tüzet csiholt, hogy ha Kormos nem állította volna meg, mind meghaltunk volna.

– Hol van Karsal?

– A szentély előtt várakozik, elvegyült a tömegben, álruhában persze. Szereztünk egy jugrát, ha felforrósodik a helyzet, azzal megléphetünk.

– Karra, nagyon örülök, hogy ilyen bátrak és ügyesek voltatok. De én innen nem fogok patkány módjára elmenekülni. Ezt a dolgot ma dűlőre viszem, és ha Aggor nem fog segíteni, úgy megbüntetem, őt is, és a többi becstelen feketét, hogy könyörögni fognak nekem az életükért.

Karra csodálkozással vegyes félelemmel nézte Bartost. Mindig is rajongott érte, de most valami mást is érzett. Bartos kicsit mintha az apját helyettesítette volna, és magabiztossága, bátorsága átszállt a fiúra is. Csak úgy sugárzott belőle valami hihetetlen erő, egy biztonságot adó nyugalom. Karra most értette meg, mit is jelent Isének, azaz minden haguri ősapjának lenni. Arra gondolt, hogy a feketéknek is érezniük kell ezt a mérhetetlen tekintélyt. Aztán sóhajtott, és elmondta még, amit Karsal életéről megtudott. Bartos bólogatott a történet közben, és fájdalmasat rándult az arca. Karsal döntése, száműzetése és menekülése kísértetiesen emlékeztette őt a saját sorsára. Hirtelen kürtök hangja harsant fel, ez jelezte, hogy a tanácskozás hamarosan megkezdődik. Bartos felöltötte uralkodói ruháját, felcsatolta az apjától kapott díszes kardot.. Még meghagyta Karrának, hogy semmiképpen ne avatkozzon bele, sem ő, sem Karsal, bármi történjék is a tanácsban, aztán elindult.

A tanácskozást a Tes szentélyben tartották, mert egyedül ez volt megfelelő méretű ekkora tömeg befogadására. Ahogy Bartos elhaladt a magas rangú harcosok és tartományfőnökök között, belenézett a szemükbe, és érezte a feléje áradó szimpátiát és bizalmat. A szentély közepén, hatalmas szikla állt, annak a tetején volt egy kinövés, ami a Maia szívét tartotta. Rettenetesen megdöbbent ezen a szentségtörésen, undorítónak tartotta, hogy a Maia szívét így közszemlére teszik. A hagyomány szerint szívkristályban pulzáló finom kis láng szent titok volt, rejtett kamrát építettek köré, és csak a Maia gerje láthatta, illetve foghatta meg. Mikor a terem közepére helyezett székhez kísérték, észrevette, hogy a kristály jobb oldalán egy furcsa csökevény meredezik. Csúnya, szürkés kinövés volt, durva, érdes felülettel, lehetetlen volt meglátni, hogy mit rejt a belseje. Magában a Maia szívében alig-alig pislákolt a tűz, mintha beteg lett volna.

 Bevonult Aggor, és csendre intette a tömeget. Helyet foglalt Bartossal szemben és az arcára volt írva a gyűlölet és a félelem. Beszélni kezdett, és közölte Bartos jövetelének célját. Hosszasan ecsetelte a csatlakozás hátrányait, és azzal fejezte be, hogy ő nem dönthet egyedül, hanem aláveti magát annak a döntésnek, amit Harcok Tudója hoz majd. Akkor Sorild felállt, és közbeszólt:

– Elfelejtetted mondani, hogy Ise-Bartos tisztességes párbajra hívott a tegnap. Inkább állj ki vele, és a csatlakozás döntését hagyd a tanácsra.

Többen is helyeselték ezt a beszédet, a fegyelmezett tanács pillanatok alatt zúgó méhkassá változott. Barsal körbejártatta a szemét és megpillantotta Karsalt és Karrát. Ügyesen álcázták magukat, és az ajtóhoz közel álltak. Aggor dühösen kiabálni kezdett, és nagy nehezen visszaállította a rendet.

– A párbajról is Harcok Tudójának kell döntenie – kiáltotta és odaugrott a furcsa, szürke kristálykinövéshez. Bartos akkor pillantotta meg a szemében először az őrületet. Mindenki elnémult a teremben. Aggor odalépett és kezét rátapasztotta a kristályszívre. Rángatózni kezdett, miközben a szemét forgatta. Szinte önkívületbe esett. Pár percig tartott csak a színjáték, aztán elengedte a követ és visszatámolygott a helyére. Alaposan kifáradt és erősen lihegett, mikor kijelentette:

– Harcok Tudója azt mondta, nem vehetünk részt Ise-Bartos háborújában. Biztonságban vagyunk, nem kockáztatunk fölöslegesen. A párbajra nem kell kiállnom, Bartos meghívás nélkül jött a birodalmunkba, betolakodóként és le akarja igázni a népünket. Komoly veszélyt jelent ránk, az apjával együtt kitervelték, hogy beolvasztanak minket a nagy haguri Birodalomba! Nem adjuk fel függetlenségünket! Bartost száműzzük, azonnal el kell hagynia a négy törzs vidékét!

Akkora csend lett a teremben, hogy a lélegzésen kívül semmit nem lehetett hallani. Bartos akkor szép nyugodtan felállt és szembefordult a tanáccsal:

– Fekete hagurik! Az imént erősen koncentráltam, de én nem érzékeltem semmiféle tudat jelenlétét abban a kőben. És az én elmém erősebb, mint Aggorré. A hadúr átver titeket, nincs semmiféle Harcok Tudója, csak manipulál benneteket. Miért féltek tőle ennyire? Négy törzs együtt nem-e erősebb, mint egyetlen bolond ember? Azt mondom, az a kristály egy beteg daganat a Maia szívén, nincs semmi hatalma. Élettelen kődarab. Ilyen ostobaságot én nem fogadok el, csak az igazi hús-vér fekete hagurikból álló tanács döntésének vagyok hajlandó alávetni magam!

– Gyalázat! Fogjátok el a becstelen betolakodót! Hogy mered kétségbe vonni évszázados hagyományunkat? – ordította Aggor, de döbbenten tapasztalta, hogy emberei nem mozdulnak. Mindenki megzavarodva álldogált, és akkor rájuk dörrent egy szigorú, kemény hang:

– Eleget tűrtük már a hülyeségeidet, Aggor! Évszázados hagyomány? Azelőtt meg évezredes hagyomány volt a tanács és a hadúr közös akarata! Ezt fogjuk most visszaállítani, mert a törvényeink kimondják, ha egy vezető rossz döntéseket hoz, a tanács leválthatja és újat választhat a helyére! Kilkil vére jogán követelem, hogy Aggort ne ismerjük el többé vezetőnknek!

Kormos már ott állt a terem közepén, Bartos mellett. Erre a fejleményre azért senki nem számított, a legjobban persze Karsal képedt el, azonnal odarohant Karrával együtt, mikor látta, hogy Aggor harcosai kivont karddal közelítenek a két óriás felé.

– Azt hittem, túl kockázatos idejönnöd – gúnyolódott vele, de a szeme pajkosan megcsillant.

– Kölyök vagy a véremből, Karsal, nem hagyhattam, hogy bajod essen. Ne a szád járjon, hanem elő a kardokkal! – mordult rá Kormos.

Álltak egymás mellett harcra készen. Aggor kiabált, hogy Bartos összepaktált az árulókkal és hogy most már biztos, hogy államcsíny az egész, mert Gulan be akarja kebelezni a feketék birodalmát is. A tanács zúgott, de a kiabálás mind Aggor ellen irányult. Az Emésztők mind Kormos nevét skandálták és Kilkil vérének tisztaságát dicsérték. Sorild bontotta meg elsőnek a rendet, otthagyta a helyét, kivonta a kardját, és Kormos mellé állt. Több százan követték. Pattanásig feszült a helyzet. Bartos akkor a pillanatnyi zavart kihasználva odaugrott a Maia szívéhez, megragadta Harcok Tudóját, és egy erős rántással kiszakította a csökevényes kristályt. Gyökerestől kitépte, és a nyomán vékony, tüzes folyadék bugyogott fel. Kigyulladt a kristályszív, megugrott a dobogás intenzitása, és hirtelen hatalmas földrengés rázta meg a bolygófelszínt. A levegő is vibrálni kezdett, megrepedezett a jégburok. Félelmetes recsegés-ropogás hallatszott, sokan azt hitték, ez a vég, és mind el fognak pusztulni. Egyesek a földre lapultak, mások menekülni próbáltak, de igazából nem volt hova, ezért megálltak és halálfélelemmel a szemükben várták sorsuk beteljesedését. A zaj lassanként elhalt, és nem maradt utána más, csak egy síri csend. Bartos akkor szép nyugodtan közölte a feketékkel:

– Látjátok, ez csak egy beteg kristályrész volt. Most, hogy eltávolítottam, a Maia szíve újra egészségesen ver. Próbáljátok csak meg, lépjetek kapcsolatba vele, meglátjátok, hogy válaszolni fog. Én érzem, hogy már éledezik a tudata.

„Hega-te, Maia!”, hangzott mindenhonnan, és az élő bolygó először csendesen, aztán egyre határozottabban válaszolt nekik. Csak úgy, mint aki hosszú álomból ébredt, és még nem tudja, milyen világon van, de a köszönésekre már reagál.

Aggor megértette, hogy véglegesen megszégyenült. Gyűlölte Bartost, Kormost, és mindenkit maga körül. Felállt és kinyitotta tenyerét. Melléből felszakadt egy őrült hörgés. Aztán kizúdította lelkének összes fekete tüzét, egyenesen Bartosra.

Kormos meglátta a szándékát és Karsallal együtt Bartos elé ugrottak, hogy testükkel védjék. Ösztönszerű cselekedet volt, hiszen pontosan tudták, az egész nem ér semmit, mert egy ekkora intenzitású tűzben az egész Maia el fog pusztulni. De abban a pillanatban olyasmi történt, amire senki nem számított. Bartos odaugrott Aggorhoz és megragadta a kezét. Egész teste lángba borult, örvénylő, tüzes plazmává változott. Elszívta az Aggorból feltörő összes fekete tüzet és magába olvasztotta, mint valami szivacs. Kivonta belőle szinte még az életerőt is. Közben állandóan változtatta a színét, hol fehéren, hol vörösen, hol feketén izzott. A három tűz legcsodásabb árnyalatait mutatta be e néhány másodperc alatt. Csak akkor csillapodott a szédítő tűzförgeteg, amikor Aggor már eszméletlenül hevert a lábai előtt. Összesűrűsödött a tűzplazma és újra hús-vér alakot öltött. Bartos tüzes szemekkel, büszke tartással nézett körbe. A homlokán pedig ott lángolt a harmadik pár tulipánszirom. Ebben a pillanatban Bartos igazi Isévé érett.

Óriási csend támadt a teremben. Megrettentek Ise-Bartos erejétől, és megértették, hogy a haláltól mentette meg őket. Felfogták, hogy ekkora erővel senki nem vetekedhet, és hogy Bartos nem akar nekik rosszat. Azok, akik eddig Aggort támogatták, szégyenkezve sütötték le a szemüket, néhányan már arról kezdtek beszélni, hogy új hadurat kell választani.

– Bízzuk a Maiára a döntést! Legyen ez egy új kezdet a feketék történelmében, szakítsunk a régi, ostoba hagyományokkal! – kiáltotta az egyik törzsfőnök.

Megidézték a Maiát. Sovány, fekete hajú, fáradt arcú asszonyként testesült meg előttük. Látszott, hogy nincs még túl sok ereje, hosszú betegségéből nehezen tért magához. Kijelentette, hogy nem tud huzamosabb ideig testet ölteni, mert még gyengének érzi magát, de volt mondanivalója, nem is kevés, és a hagurik áhítattal lesték minden szavát.

– Megnéztem szíveteket és megolvastam gondolataitokat. Szégyellem magam miattatok és Maia testvéreim miatt, hogy ennyire eltávolodtatok az igaz törvényektől. Sötét a lelketek, és ha nem változtattok gyorsan az életeteken, Tes elfordítja arcát tőletek. Új szabályokra, új törvényekre van szükség. Ise-Bartos szavára hallgassatok, ő maga az igazság és becsületesek a szándékai. De tudom, hogy magatok közül is vezért kell választani. Ha én határozhatok, én meg tudom nektek mondani, kinek a legtisztább a szíve, ki lenne a legjobb hadúr. Azután ti eldöntitek, hogy megfogadjátok-e a tanácsomat. Tudom, hogy Karsal-Bar a legigazabb közületek, érzem benne az erőt, a szent méltóságot, de ő nem lehet sosem a vezetőtök, nemcsak azért, mert gyermek még, hanem azért, mert Tes isten más sorsot szánt neki. Olyan küldetés van a lelkébe írva, amiről még nem beszélhetek nektek, de amit hamarosan beteljesít és mind meg fogjátok érteni. A következő ember, akinek legtisztább a szíve, az Kormos, Kilkil vére. Nem azért javaslom őt, mert a származása feljogosítja, hogy hadúrrá váljon, hanem azért, mert erős a jelleme és helyén van az esze. Ha őt választjátok, olyan vezetőtök lesz, aki képes meghalni értetek és egészen benneteket szolgál majd. Megértettétek? Kormos szíve azt mondja, nem nektek kell majd szolgálni őt, hanem ő fogja a vérét ontani értetek. Ez a hozzáállás teszi a jó vezért. Ami pedig Aggort illeti: sajnos súlyos betegségben szenved. Bartos volt olyan kegyes, és nem vette el az életét, de meg kell gyógyítani beteg elméjét. Most sztázisba helyezem és magammal viszem. Megpróbálom majd meggyógyítani, hogy egészséges lélekkel térjen vissza a haguri társadalomba.

Azzal a Maia megtestesülése vékony jégpermetet fújt a még mindig ájult Aggorra, majd intett néhány harcosnak, hogy vigyék utána a lefagyasztott testet. Elköszönt a tanácstól, és elvonult, hogy tovább gyógyítsa önmagát.

Magukra maradtak a főurak a tanácsteremben. Zavartan álldogáltak, senki nem mert megszólalni. Az Emésztők természetesen örültek Kormos jelenlétének, azonnal megválasztották volna hadúrnak, de nem mertek túlságosan erőszakoskodni, várták, hogy mit reagálnak a többi törzsek képviselői. A zavart Bartos oszlatta el azzal, hogy felszólította őket, döntsenek gyorsan, és fogadják el Kormost, mint a Maia jelöltjét, mert bátrabb, becsületesebb harcost úgysem találnak sehol. Az, hogy Bartos is Kormos mellé állt, végleg meggyőzte a bizonytalankodókat. Az új Isével senki nem mert vitába szállni, szinte megkönnyebbültek, hogy egy határozott ember kézbe vette az irányítást. Egyöntetűen megválasztották Kormost a feketék új hadurának. Sorild már a beiktatási ceremóniát tervezte, nagy ünnepségeket, hatalmas eszem-iszomot akart szervezni. De Kormos akkor csendre intette őket, és felszólalt:

– Hallottátok a Maiát, új törvényekre, új szabályokra van szükség. Változnunk kell. Először ist: a rabszolgaságot véglegesen fel kell számolni! Szégyen gyalázat, nem hagurihoz méltó viselkedés! Szabadon fogjuk engedni a népeket, az adóikat pedig eltöröljük, de még ez sem lenne elég ahhoz, hogy szenvedéseikért kárpótoljuk őket. Másodszor pedig: készüljetek, mert elkísérjük Ise-Bartos a háborúba! Csatlakozunk hozzájuk és harcolni fogunk, mert a mi érdekünk is, hogy legyőzzük ezt a veszélyes ellenséget. Mivel háborús időket élünk, most nem foglalkozunk ünnepséggel, most nem az én beiktatásom a fontos.

Helyeslően bólogattak a főnökök, tetszett nekik a szigorú, de okos beszéd. Kormos és Bartos kezet fogtak és összenéztek. Mindketten érezték, hogy igazi barátra, erős támaszra találtak egymásban.  Aztán Kormos megszólalt:

– Egy hét múlva csatlakozunk hozzátok, addig felkészítem a harcosokat és az űrhajóinkat. De egy előcsapatot máris tudok melléd adni, hogy hazakísérjenek, és aztán már ott is maradjanak veletek, szokták meg a járást Gulan hajóin. Mennyi urkhesre van szükséged?

– Adj nekem száz embert, akikkel most hazamehetek, és annyi vadászhajót, amennyid csak van szabadon. Karsal vezesse őket.

– Rendben. De én inkább azt mondom, Sorild menjen most veled vissza. Karsal hadd maradjon még egy hétig a saját hazájában. Szeretnék egy kis időt vele tölteni, néhány dolgot megtanítani neki. A kölyök a vérem, és változó korban van. Vannak dolgok, amiket csak úgy tanulhat, érthet meg, ha egy felnőtt fekete haguri mutatja meg neki.

– Jól van, Kormos. Egy hét múlva elvárlak benneteket. Ami pedig Karsal tanítását illeti: először a lányokról beszélj vele.

Nagyot nevettek erre és összekacsintottak. Karsal elvörösödött, és látszott, hogy nem tetszik neki a dolog, de nem mert beleszólni a felnőttek beszédébe. Bartos még aznap este hazaindult, egy kisebb flotta kíséretében. Sorild mellett állt a vezérlőben, mikor átjutottak a labirintus első szakaszán, és barátságosan megpakolta a vállát. Mindketten emlékeztek még Bartos kijelentésére, miszerint hazafelé, már a fekete hagurik flottája mutatja majd neki az utat. Az idős harcos most végre megértette, hogy Bartos éppen olyan, mint az apja, Ise-Gulan: amit eltervez, azt véghez is viszi, és mindent megszerez, amit csak akar.