"A róka és a nyúl nem szívlelik egymást, ám ha vadász jő, megférnek ugyanabban az üregben."

                                                                                                                                                              Esiw  

   Az idős asszony komor ábrázattal állt a zsúfolt konyha közepén. Időnként odacsoszogott a tűzhelyen lévő fazékhoz, megkavargatva tartalmát. A hollók már nem köröztek Szabadvölgy fölött, elmúlt a nyomasztó érzés, de sejtette, hogy még visszatérnek. Pontosan tudta, mik ezek: Yarg gondolatainak hordozói. Ha az uralkodó úgy akarta, akár a szemükkel is látott, nagy veszélyt hírnöke volt, ha valahol megjelentek. Szólni kell a falu lakóinak, de elsősorban Reidlosnak és Ylenolnak. Miután a lánya meghalt, csak ők maradtak neki, meg persze az öreg, de őt egy pillanatig sem féltette, tudott vigyázni magára. Hirtelen zajt hallot odakintről. Éltes kora ellenére, érzékei igen jól működtek: vendége érkezett. Lejjebb húzta az edényt, és kiballagott a tornácra. 

A jövevény a kút mellett állt, nézte a virágokat, mélyeket szippantva erős illatukból. Az asszony jöttére odafordult:

 - Üdvözöllek Esiw.

 - Üdv neked is. Mi járatban nálam?

 - Figyelmeztetni akarlak. Yarg gonosz terveket sző a falutok ellen.

 - Tudom. Láttam a hollókat. 

Az bólintott, aztán megkérdezte:

 - Mit gondolsz, az erdő is veszélyben van?

 - Attól tartok, hogy Szabadvölgy csak egy akadály. Az erdő a cél.

Az alak erre nyugtalanul járkálni kezdett. Kissé dühös lett hirtelen, nagyokat fújtatott. Az asszony tovább beszélt hozzá:

 - Segítenünk kell egymásnak. Akkor talán van esélyünk.

 - De az egyezség...

 - Pokolba az egyezséggel! Azar nem él, ezek pedig már nem azok az emberek! Mindkét nép megkapta a büntetését akkor, a falu-, és az erdő lakói is! Most viszont félre kell tennünk a múltat, össze kell fognunk! - hevült fel az asszony is, aztán kissé halkabb, vészjósló hangon hozzátette: - Különben mind elpusztulunk.

 - Rendben - mondta az idegen, kissé meghökkenve Esiw kitörésén -, elviszem a hírt.

Aztán elmosolyodott, és még egyszer a kertre pillantott:

 - Örülök, hogy így gondoskodsz a virágaimról. Nagyon szépek.

 - Bármikor szedhetsz belőlük, amennyit csak akarsz.

 - Tudom. Viszlát Esiw.

Az alak hátracsapva szárnyait felágaskodott, izmos testén megcsillant a holdfény, majd elvágtatott.

                                               **************

   Ylenol álmatlanul forgolódott ágyában. Lenyűgözte őt Amina nem mindennapi látványa. Amikor azt mondta, megölte az Egyszarvút, igazán elcsodálkozott, eszébe sem jutott, hogy ez a törékeny teremtmény képes lenne ilyesmire. "Biztos nem gonoszságból tette. Talán önvédelem volt. Vagy baleset, igen, véletlen lehetett." Megrázta a fejét. Az Egyszarvút nem lehet véletlenül megölni. Az apja mesélt már róla, két módja van az elpusztításuknak: ha fogságban tartják őket, vagy ha elveszítik a szarvukat. Viszont azt is hallotta, hogy különleges kötél nélkül megfogni sem lehet. Sejtelme sem volt, milyen lehet az. Felült, kinézett a dombra, üresen állt. Visszahanyatlott, nagy nehezen elaludt, álmában pedig az erdőben járt, Aminával. 

   Kora reggel Reidlos meglepődve tapasztalta, hogy fia még mindig alszik, holott ez idő tájt már a munkájával is végezni szokott. Mégsem ébresztette fel, elvégezte helyette a tennivalókat, aztán visszament reggelit készíteni. Épp krumplipucoláshoz fogott, amikor betoppant Esiw, kosarat cipelve. Lepakolt, aztán kivette a férfi kezéből az éles eszközt:

 - Reidlos, tapasztalt katona létedre, hogy bánhatsz ilyen ügyetlenül a késsel? - sóhajtott.

 - Ha harcolnom kéne vele, jobba forogna - morogta amaz, és odébb lépett. - Mi szél hozott?

 - Csak benéztem. Hoztam egy kis süteményt. Ylenol?

 - Még alszik. Nem tudom mi lett vele.

 - Menj, ébreszd fel. Beszélnünk kell.

A férfi összevonta bozontos szemöldökét. Gondolta, hogy az asszony nem az étel miatt jött. Felrázta a fiút, és kiparancsolta a konyhába. Ylenol kócosan, nagyokat nyújtózkodva jelent meg, aztán meglátva nagyanyját, elvigyorodott:

 - Nocsak, ma reggel szakácsnőnk is van?

 - Ha időben kelnél, nem lenne rá szükség - dünnyögte Esiw, mialatt berakosgatta a krumplikat a sütőbe.

Apa és fia úgy álltak a küszöbön, mint két elveszett bárány. Nagyon hasonlítottak egymásra, kiváltképp szemük, és erős járomcsontjuk volt feltűnően egyforma. De természetükben igen különbözőek voltak. Míg Reidlos határozott, erős egyéniség, addig fia javíthatatlan álmodozó. Az édesanyjára hasonlított, és Esiw emiatt különösen szerette. Leültette őket, aztán belefogott mondandójába:

 - Az éjjel itt jártak Yarg hollói. Ez rosszat jelent, ti is tudjátok.

 - Esiw, nem hiszem, hogy.... - szólt közbe Reidlos, de az asszony leintette.

 - Hallgassatok meg. Öreg vagyok, sok dolgot megéltem már. Láttam születést, halált, békét, háborút. Voltam gyermek, anya..., és nagyszülő. Tudom, milyen érzés, ha baj van. Most az van.

A két idősebb egymást nézte, Ylenol pedig ide-oda pillantgatott kettejük közt. Feszült csend követte a beszámolót, amit a férfi tört meg kis idő múlva:

 - Rendben, mit tudunk pontosan? Mire kell készülnünk?

 - Sajnos fogalmam sincs. De Yarg részéről kegyetlenségen kívül, nem sok mindenre számíthatunk. Attól tartok, biztos a győzelmében, máskülönben meg sem próbálná. 

 - A tanácsod?

 - Össze kell fognunk Aminával.

 -  Minek? Azok gyűlölnek minket!

 - Tévedsz Reidlos. Tartanak tőlünk. Nem ugyanaz. Olyan ember kell a feladatra, akivel Amina egyszer már szóba állt. Te is ott voltál, amikor az egyezség megköttetett. Menj hát, és oldd fel.

 - Azt csak a király teheti meg.

 - Majd én beszélek vele! - vágta közbe Ylenol, s azok ketten úgy néztek rá, mintha meghibbant volna.

 - Fiam, Aminával nem lehet csak úgy társalogni, megtalálni is nagyon nehéz - felete Reidlos.

 - Az éjjel találkoztunk - dőlt hátra a fiú mosolyogva.

 - Az lehetetlen - kételkedett Esiw is.

 - Pedig így történt. Visszaadtam neki az Igézőt. Tartozik nekem - közölte Ylenol, mélyen hallgatva a részletekről.

Az asszony kérdőn a férfira nézett, de az csak fejét rázta, miszerint nem tud a dologról. Hallgattak, további részletekre várva, de a fiú nem mondott többet. Az asszony végül bólintott: 

 - Rendben, menj. De vidd magaddal Elbmint is, jó hasznodra lesz. Az erdőben tisztelettel járj, nem taposs le semmit ami él, és ne zajongj. A többi már nem az én dolgom. Legyen szerencséd, fiam.

Aztán hirtelen a fejéhez kapott és hozzátette: - Hoztam valamit, ezt idd meg, mielőtt elindulsz.

Kivett a kosarából egy üvegcsét, amiben sűrű, kékes folyadék lebegett.

 - Mi ez? - kérdezte undorodva Ylenol.

 - A Jószándék Itala. Elfed minden rosszat, ami a szívedben lakozik. Most eredj, szedd rendbe magad. 

A fiú kiment, az idősebbek pedig elgondolkozva néztek utána. Esiw úgy érezte, néhány dolgot nem tud a kölyökről, Reidlos pedig azt gondolta, talán mégis az ő vérét örökölte. Talán mégis harcos.