Amatőr írók klubja: Minden jó, ha a vége rossz - Aki korán kel… bosszúsan ébred - 1. fejezet - (+18)

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Aki korán kel… bosszúsan ébred

 

 

Vakító világosságra ébredek. Kinyitom a szemem, de csak egy elmosódott alakot látok. Lassan hozzászokom a fényességhez és kitisztul a kép, azonban a látvány átkozottul meghökkentő. Egy szürkebőrű, ragyás, dülledtszemű, hosszúfülű élőlény mosolyog rám elragadóan a négy sárga, rothadó fogával.

- Mester! – rikácsolja boldogan, a közelben lévő társai pedig hangosan visszhangozzák. Ezzel önmagában még semmi bajom sem lenne, hiszen semmivel sem visszataszítóbb mint egykori emberi rabszolgáim, ám amikor nagy örömében egy zöld nyálcsepp csusszan ki a képéből és a homlokom közepére esik az már kevésbé nyeri el a tetszésemet. Felülök és csontos, aszott kezemmel egy szempillantás alatt torkon ragadom. Sárgás, csálé kis szemei felfúvódnak és majdhogynem kipukkannak miközben kétségbeesetten levegőért kapkod. Végül úgy döntök megkímélem, és hanyagul arrébb hajítom. A teremtmény nagyot koppan a márványpadlón, de azon nyomban összeszedi magát és feltápászkodik, csak azért hogy növekvő lelkesedéssel kiálthassa újra: „Mester!”. Az most már biztos, hogy ezek az új talpnyalók szívósabbak és lelkesebbek az elődjeiknél.

A tagjaim merevek és nehezemre esik a mozgás, de az ősi erő mindmáig töretlenül járja át a lakhelyemet. Merítek belőle, majd felfrissülten emelkedek fel kényelmes, párnázott fekhelyemből. Csalódottan tekintek körbe miközben az alig három láb magas szolgáim körbeugrálnak és esetlenül próbálják rám eszközölni hatalmas, éjfekete páncélomat. Csak por meg kőtörmelék van ott, ahol a padlót finom szövésű vörös szőnyeg kellene hogy fedje. Mi több, az előttem álló szobor felsőteste szinte teljességgel hiányzik és a tetején galambok tanyáznak, megszentségtelenítve ezzel csonka képmásom. Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, az óriási sírkamra falát milliónyi apró lyuk, illetve repedés ékesíti, amelyek beeresztik a napfényt, hogy hosszúkás fénycsíkokkal boríthassák el a töredező és málló helyiséget. Hasonlóan borzalmas lehet a helyzet a torony többi részén is...

Az apróságok végül nagy nehezen rám erőszakolják a páncélt, hogy aztán hárman egymás vállára állva próbálják a sisakomat is a fejemre szerencsétlenkedni. A legalsónak azonban időközben kivörösödik a képe és beleremeg a lába az erőlködésbe, így elveszítik az egyensúlyt és zuhanás közben kell nyakon csípjem a legfelsőt. Kikapom a kezéből a sisakot és a fejemre húzom, mire a teremtmény boldogan felmosolyog rám. Biztos azt hiszi azért kaptam el, hogy meg ne üsse magát. Visszamosolygok, majd hirtelen kihajítom a falon tátongó rések egyikén. A lény eltűnik a szemem elől és húsz emelet magasságból sikoltva zuhan a mélybe.

- Mit ácsorogtok itt a rézfánfütyülő mindenségét?! Van itt elég munka! Lássatok hozzá! Tömjétek be a lyukakat! Találjátok fel magatokat! Mindenekelőtt pedig takarítsátok el a szobromról azokat a rohadt madarakat! – A kis teremtmények lelkesen rohannak szerteszét, ki-ki a saját dolgára, ami jókora kavarodáshoz vezet, ahogy össze-össze ütköznek a nagy sietségben. Egy alkalommal heten egyszerre rohannak egymásba, hárman közülük pedig egészen a lépcsőig repülnek, ahol hangos puffanások és rikácsolás közepette bukdácsolnak alább egy egész emeletet. Egészen szórakoztatóak tudnak lenni ezek a kis sorscsapások.

A zűrzavar lassan rendeződni látszik és végül egymás hegyén hátán kúszva ugyan, de sikeresen feljuttatják egyik társukat a szobrom tetejére. A képmásomon álló apróság csorgó nyállal, furcsa szörcsögő hangok közepette ront rá a madarakra. Elrugaszkodik a földtől és majdnem elkapja az egyiket, de a galamb az utolsó pillanatban felröppen, így fejjel előre rohan neki a szobor közepén kiálló kőnek. A kis lény feltápászkodik és elégedetten mosolyog, de egy pillanattal később meghökkenten kiált fel, mert hirtelen egy repedés fut végig a szobron, amely egy hangos reccsenés közepette kettéhasad majd nagy robajjal össze is dől. Megrázom a fejem és csak felsóhajtok miközben a teremtményeket maga alá temeti a képmásom törmeléke.

Leveszem a tekintetem szánalmas szolgáimról majd a falon ásító lyukhoz sétálok. Váratlanul valami megmarkolja a bokámat Én pedig meglepve tapasztalom, hogy ugyanaz a bénaság az, amit alig pár perce hajítottam le a tornyomból. A teremtmény ijedtében elereszti a lábamat és zuhanni kezd, de úgy döntök megkegyelmezek. Megragadom a barnás, elnyűtt rongyánál fogva és vigyázva a padlóra helyezem.

- Mester! – Rikoltja, majd lábon csókol és szökdécselve dolgozni indul.

- Te vagy az udvari bolondom! – Kiáltom utána miközben egyetlen jól irányzott rúgással lerepítem a lépcsőn. A teremtmény felkenődik a falra, majd lassan lecsúszik és eltűnik a szemem elől.

Elégedetten tekintek körbe, látván, hogy új szolgáim sokkal szorgosabbak, mint az emberek voltak. Serényen, kérdések nélkül munkálkodnak. Felsétálok a legfelső emeletre és meglepve tapasztalom, hogy a trónom sértetlen. Felettébb szívderítő, bár meglehetősen furcsa. A tornyom megannyi termét mindenhol több réteg por borítja, de a kedvenc elefántcsont és arany berakású trónusom mintha ragyogna. A nehéz munka után megengedek magamnak egy mosolyt és megkönnyebbülten leülök. A páncélom hangos csörgéssel ütődik neki a trónnak és egy fájdalmas kiáltást csal elő valamiből a hátam mögül. Nem zavartatom magam, inkább kajánul vigyorogva várakozom amíg a lény kiszenvedi a tenyerét alólam. Egy vén, görnyedt hátú, négy láb magas teremtmény kúszik elő a trónom mögül véres kezét a mellkasához szorítva. A fején lévő sisakra egy égő gyertya van erősítve és teljesen hidegen hagyja, hogy a falon tátongó lyukak miatt amúgy is fényárban úszik az egész terem. Az biztos, hogy ezek egyáltalán nem épelméjűek…

A lábaim elé veti magát, majd rákezd: - Mester! - Rikoltozza boldogan, ügyet sem vetve törött ujjaira. - Látod milyen szép tisztán tartottam a trónodat? Nagyon régóta várjuk már, hogy felébredj! Bizony! Mióta nyugovóra tértél több száz év telt el! Azok a gonosz emberek visszafoglaltak mindent, kivéve ezt a tornyot. Úgy hiszik átkozott, mert valahányszor csak megpróbáltak bejönni mi nagy kődarabokat gurítottunk rájuk a magasból! Ugye ügyesek voltunk? Annyi mindent kell még elmondanom Mester! Én vagyok fajom legöregebb tagja és uralkodásod kezdete óta figyelemmel kísértelek…

- Mégis, mik vagytok ti? Még sosem láttam hozzád hasonlókat… - Mondom, csak azért hogy félbeszakítsam a teremtmény szapora szóáradatát.

- Koboldok Uram! Koboldok! És több ezer éve lakunk a tornyod alatt! A szolgáid bezártak minket és ha a toronyba merészkedtünk pusztán a saját szórakozásuk érdekében olyan szörnyű dolgokra kényszerítettek minket, amelyeket leírni is borzalmas. – És nekem erről nem szóltak?! - Nem akarták, hogy megláss minket mert tudták, hogy jobb szolgák vagyunk, mint ők valaha lehetnek. Amint úgy döntöttél álomba merülsz és hagyod, hogy az emberek visszafoglalják, ami az övék volt - Mert muszáj volt... - a szolgáid tönkretették, megszentségtelenítették majd elhagyták királyi lakhelyedet. Mi azonban feljöttünk a föld alól, kiszabadítottuk a fajtársainkat és megesküdtünk, hogy védelmezzük ezt a helyet hőn szeretett urunkkal együtt…

- Mégis, mennyi ideig aludtam?

- 599 év, 212 nap!

- Ezt meg kellene valahogy ünnepelni… - Ördögi mosolyra húzom az ajkamat. - Készítsd fel a katonákat! - Vannak ugye?! - Amint leszáll az éj leple és belépek a hatezredik életévembe, indulunk.

- Igenis Mester! – Rikoltja el magát, majd hátat fordít és kimászik a teremből, mint valami undorító féreg. Furcsa érzésem támad... Ez is tökéletes szolgának tűnik. A csökevényes eszével kérdések nélkül a tőle telhető legjobb módon veti alá magát az akaratomnak, azonban valami mást is látok benne. Mikor hátat fordított mintha egy apró mosoly bujkált volna a szája szélén és nem az a fajta bárgyú mosoly, amelyet az összesen látni miközben a dolgukat végzik. Az ő arcán nem a szolgálás öröme ragyogott fel hanem valami másé… megvetés és elégedettség furcsa elegye.

Felnézek és meglátom a trónom felett függő hatalmas, sértetlen kristályt, amely tiszteletet parancsolóan, megváltoztathatatlanul, emberöltőkön átívelve és varázserőtől duzzadó állapotban vészelte át az elmúlt évezredek számtalan átalakulását. Mindig is lenyűgöztek a világ állandóságának, mozdíthatatlanságának eme megnyilvánulásai. Habár a kristály esetében az sem ártott, hogy a varázserőm segítségével örökre eltűntettem a fürkésző szemek elől. Nem akarnám, hogy bárki más ilyen kifogyhatatlan erőhöz jusson…

A haja édeskés illata. Kaján kacagás.

Hát megannyi végtelenül magányos esztendő után is ugyanúgy kísértenek a sebek, amelyek soha nem gyógyulhatnak?! Ami nem öl meg, az… van hogy legbelül szilánkokra zúz… Gondolataimba merülve felállok és kinyitom a balkonra vezető ajtót, hogy magamba szívhassak egy kis friss levegőt. A szél majdnem ledönt a lábamról, fütyülve fúj be páncélom réseibe és felfrissíti megviselt testemet. Feltekintek élet és halál leghatalmasabb urára, a szikrázó tűzgolyóra, amelyet a fellegek először vigyázva körülölelnek, majd lassan ki is takarnak, hogy sötétségbe boríthassák a fényben fürdő tájat. A dombokat hatalmas hömpölygő árként fokozatosan önti el az árnyék akárcsak egykoron jómagam, szolgáim végeláthatatlan seregétől kísérve.

A hóval fedett égbenyúló hegyek gigászi óriásokként terpeszkednek a messzeségben mintha csak kihívójukra várnának, aki a hátukra küzdve magát egyedüliként képes kinyilatkoztatni győzelmét a csúcsukon üvöltő jégviharnak. A fenséges völgyeikben megbúvó fénylő kristálybarlangbendőjükben titokzatos, halandók által soha nem látott teremtmények tanyáznak arra várva csupán, hogy felfedezzék létezésüket. A nekik életet adó égszínkék patakok sokasága vég nélküli barlangrendszereken átszivárogva zúdul le a hegyoldalon és egyetlen óriási folyóvá duzzad, hogy megállíthatatlanul hömpölyöghessen át a fenyők sokaságával tűzdelt erdőkön, a fűtől zöldellő dombokon, az arany színben sziporkázó mezőkön és végül azon a mocskos, emberektől bűzlő falun keresztül.

Milyen kár, hogy az a nyavalyás falu rontja a kilátást…

 

***

 

A tornyom harangjának mély kongásaiba beleremeg az egész épület, a koboldok torkából feltörő felhőtlen rikoltásokba pedig a fél erdő. Nem sokkal ezelőtt a tücskök ciripeltek, a fák suttogtak, a baglyok huhogtak, az erdő muzsikája azonban jó időre elnémult, ugyanis ezek a satnya kis teremtmények minden más élőlényt egyszerűen elüldöztek a közelből. Még a fejem is belefájdul a rikácsolásukba. Felemelem a kezem, hogy elhallgattassam őket, majd csak annyit mondok:

- Utánam… - Az ordítozás szinte rögtön felhangzik mögülem. – Csöndben – Teszem hozzá.

A koboldok elhallgatnak és nagy meglepetésemre nesztelenül szegődnek a nyomomba, apró kalapácsaikat, vasvilláikat, fáklyáikat nyeglén lóbálva. Séta közben letekintek a kezemben lévő csatabárdra. Egyidős velem. A bárd makulátlan ezüstös pengéje visszaveri a hold fényét és szabálytalan fényfoltokat fest a legközelebbi fák leveleire. Még a meg-megvillanó vörös szememet is oly tisztán látom benne, akár a legtisztább víztükörben. A fegyver fejének többi része azonban mélyfekete akár az éjfattyak bundája, amelyet csak a markolatgombként szolgáló smaragd csillogása tör meg.

A koboldok ha akarnak hihetetlenül csöndesek is tudnak lenni. Percek óta egy pisszenés sem hallatszik mögülem, így az erdő muzsikája új életre ébred. A tücskök megnyugtató melódiájukat a békákkal karöltve, egy apró patak halk csobogása kíséretében adják elő, melyre a denevérek járják sebes násztáncukat. A fák ezernyi óvó szülőként hajolnak fölém és a csillagok fényének segítségével formáktól pezsgő, folyton mozgásban lévő műalkotásokat rajzolnak az avarba a szél ellenállhatatlan parancsának engedelmeskedve. Szinte teljesen megfeledkeztem róla milyen felemelő élményt tud nyújtani az erdő éjszaka. Kellemesen kiráz a hideg az érzéstől, akárcsak sok évvel ezelőtt, amikor még nem egymagamban róttam ezt az utat. Amikor még a fájdalom és a kín nem kéz a kézben járt velem bármerre is haladtam.

 

Címkék: +18 1. fejezet fantasy fiction kobold kortárs minden jó ha a vége rossz regényrészlet sötét

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

L. Tamás üzente 1 hónapja

Szia!
Első fejezet alapján felkeltette érdeklődésem az írásod. Mindig is szerettem, ha egy sztoriban a gonosz a főhős, és úgy érzem, most sem lesz ez másképp. Ami nagyon tetszett, az a fejezetben elrejtett jóslat, és az a fajta fura groteszk hangulat, ami az egész írást jellemzi. A leírásaid szépek, bár nálam már a felső határt súrolja, időnként kicsit soknak érzem. Ez persze csak személyes ízlés kérdése. Ami viszont nekem furcsa volt benne, hogy a főhős ébredésekor egy rakásnyi szörnyecskét talál maga körül, és még csak meg sem lepődik. Ettől függetlenül megyek a második fejezethez :) U.i.: mértékegység átváltó kellett hozzá :)

Válasz

Zoltan Korpas üzente 1 hónapja

Sziasztok!

Nagyon örülnék bármilyen építő jellegű kritikának, így kérlek, aki olvassa ne fogja vissza magát!
(A 2. fejezet e hír felett található.)

Válasz

Ez történt a közösségben:

XYZ 2084 7 órája új blogbejegyzést írt: Forralt bor

juhasz aron 7 órája új blogbejegyzést írt: nagy találkozások

juhasz aron írta 8 órája a(z) Vic's 2 (Ha meghal a Nap) blogbejegyzéshez:

kimondottan tetszik, és várom hova indul tovább a történet

juhasz aron írta 8 órája a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

hamburger_j_e

juhasz aron írta 8 órája a(z) haiku blogbejegyzéshez:

modern lett

XYZ 2084 1 hete új blogbejegyzést írt: haiku

fekete noemi 2 hete új blogbejegyzést írt: Mit jelent a szeretet?

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

Köszi szépen ..

Amie Mon írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

A párbeszédet jobban ki kellene dolgozni, hogy ne csak ...

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

köszi.Kérlek kifejtenéd,hogy mit tudnék javítani?

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu