Nem vagyok, nem létezek….., de lett azután.

Nem tudom, mi van, hol vagyok, hogy kerültem ide. Azt tudom, hogy Ő van előttem. Azt tudom, hogy látom. Azt tudom, hogy érzem.

A szemeim látnak és éreznek, isszák a látványt.

Barna, kócos haj, zölden vakító szem. Így állt előttem egy farmerben és egy nyúzott fehér pólóban.

Talán először mióta vagyok, levegőt vettem.

Halk sóhaj hagyta el számat, amint a mellkasom szép lassan a szívem dobbanására megindult. Hallottam, amint a fali óra ütemes ketyegéssel jelzi az időt.

Élek!

Hirtelen, úgy pergett előttem minden, mintha kívülről egy filmben látnám a világot.

A lány mezítláb állt, - de a ragyogó reggeli napfény még nem melegítette fel a konyha kövét, - így felhúzta magát a bútorra, hogy huncut mosollyal tudtomra adja; várt reám.

Közelebb léptem, hogy elé állhassak.

Nem tudom mi volt rajtam. Mezítelen testemen lepel? - Talán az sem, de láttam a másik szemében a vágyat, ami több volt mindennél.

A lánynak megfeszült minden izma, ahogy támasztotta magát. Domborított és szuszogott, várta az ölelést. Testének minden apró rezdülése a beteljesülés pillanatáért könyörgött.

Ám, én vagyok a férfi, én vagyok az erő, enyém az akarat, ami ha kell, tép és támad, vagy ölel és óvón véd.

Tenyeremet egy hírtelen mozdulattal térdei mellé tettem a konyhapult lapjára.

Arcomat gyorsan, határozott mozdulattal vittem előre az övé elé.

Érezni akartam a másikat, - szám az ajkai előtt. - ahogy levegőt vesz és szuszog.

Amint beszívom a testében járt meleg édes illatot, elhatalmasodik rajtam az ösztön, a belső tűz.

Kéjes játék vesz erőt magamon.

Engedek hát, hogy kezem könyörgésének akaratot engedve, tenyerem lassan a térdén felfele elindulva, combjainak belső melegében megnyugodhasson.

Szám visított a vágyért, hogy a lány ajkainak forrósága végre megégesse, de nem engedtem.

 Arca mellett, - épp nem hozzá érve, - hajának koronájába bújtam, hogy beszívhassam illatát.

Kezeim utat találtak átnedvesedett farmerejének szövetein, felfelé a has irányába.

Csak hagytam, hogy szíve egyre szaporábban verjen a lánynak. Lélegzete és szótlanságának kételye, gombócban gyúljon össze a torkában.

Ekkor megadtam neki a nyelv melegségét, hogy ajkai ne olvadjanak le szájáról.

A csók, forró volt és mohó, ám lassú és finom, édes, mint a méz.

A lány becsukta szemeit, hogy élvezhesse a pillanatot, de hirtelen remegés futott végig a testén és halk sikoly, amint a kéj elárasztotta tudatát.

Megdöbbenve nyitotta ki újra a szemét! Ujjait lassan húzta ki önmaga forró hajlatából.

Zavartan, csillogó tekintettel nézett a felkelő nap fényébe, miközben lábát maga alá húzta.

Ám szemének világa csordulásra készen engem keresett.

Egyedül volt….

És én?

Én, én nem is léteztem!

                                                         Vége