Mit látnak szemeim a nyitón? Dávid - Fekete krampuszlány lovagja

ejha, kellett nekem beleszólnom...

Tehát egy vers:

///
Kicsit értetlenül véltem,

de most elmesélem néktek,
miként lettem gép előtt, lovagja egy lénynek.

Történ ugyanis egyszer,
hogy kalandot kerestem,
még ha testem járni restel, akkor is elkezdtem.

Találtam új völgyet, hegyet,
ismeretlen földet, eget.
Ilyen helyre hogy kerültem? Átkozói női kezek.

Boszorkányféle elvarázsolt,
s ahol ébredtem, már más volt.
Fényes páncél testemen, s lovam, kardom fegyverem.

Érdekesnek véltem,
de meggyúlva reménnyel,
indultam volna éppen, mikor paraszt szólt elémbe.

"Hova olyan sietősen?
Mikor hegyre siet ő fel,
élete nagy veszélyekben, mert boszorka védi bőszen."

Gondolhattam volna bármit,
és gondoltam én akármit,
mert okkal védték a nagy hegyet, és a kincset mit rejtegetett.

Lovag énem felvágtatott,
villám szikrát pattogtatott,
míg a boszi tovább állott, ezért így nem találtam ott.

De ott hagyott egy krampuszt nékem,
csoda lakatos ketreckében,
ki engem arra kért meg, szabadítsam ki őt végre.

Mesélt nekem átkokról,
mélyen fájó bánatról,
s egy hatalmas nagy állatról, boszit védő sárkányról.

Fújtatott a lovam,
s vágtatott ahogyan,
azt csak szívből bírta már, mert váratott a halál.

Megtaláltuk a boszi fészkét,
tűzes lávás, füstös részét.
S ott pihent az egyik részén, az, ki egy pillanatban tép szét.

Lángos nyelvű szörnyeteg,
pikkelyes, és már ölne meg,
de gyorsabb voltam paripámmal, így leheletének ellen álltam.

Lovam egy emelkedőre vágtatott,
amelyről én már tudtam hogy,
az lesz a hely, honnan ugratok, s fenevad nyakára vághatok.

Levegőben szálltunk szépen,
kardom csillant a hold fényében,
s egy csattanás, hosszab húzás, s feje nélkül feküdt az óriás.

Már csak a boszorkát kerestük,
s azt hogy csalra leljük.
Öreg vékony s gonosz kacaj hangzott, tudtuk mögötte a boszorka visszhangzott.

Habár számtalan éji képet varázsolt,
és a démonok szeme pirosan parázslott.
Küzdöttem, forgattam pengém, egészen addig míg a boszit sújthattam enyhén.

S megtörhettem akármilyen átkot,
melyet népre, lényre vagy emberre rászórt.
S visszakerültem végre! csak már most, én még mondok pár szót.

Bár otthon vagyok, de nem teljesen elégedve,
mert nem tudok mit kezdeni idegen vendégemmel,
ki most mellettem üldögél nem más, mint a megszabadított fekete krampuszlány.

///

Ez egy spontán vers, lehet nem a legjobb, de most ez jött.

Egyébként a Tibis történetben lévő Dávid nem én vagyok. Csak azért mondom, mert most még lehet hogy jó szereplő, vagy hasonló, nem akarok semmit kikotyogni, de nem szívesen válalnám el az ő dolgait, így ő is csak egy meseszereplő. 

" A fekete krampuszlány meg, elszökött, azt mondta kíváncsi a világra. Muszáj kisérővel menni az esküvőre? mert akkor most keressem meg?