Kul-Anni a könyvtárban volt. Együtt tanultak Belárral. Nehéz volt a lecke, mert aznap felelniük kellett harcászatból és stratégiából. Sedre professzor, a nagy haditudós igen komolyan vette a dolgokat. Iszonyatosan sok volt az anyag, és rengeteget kellett olvasni. Este pedig stratégiavizsga volt várható, és köztudott tény volt, hogy Sedre mindig olyan nehéz szimulációkat adott a végzős növendékeknek, hogy azokat lehetetlen volt teljesíteni. Elsőre általában mindenki megbukott a vizsgán. Belár most egy szép kicsi kristálylapocskát vett elő, és megnyomott rajta egy gombot. Kiugrott belőle egy hologram és feltárult a szemük előtt a Birodalom háromdimenziós csillagtérképe. A kislány eltátotta a száját is, és a nyurga fiú magyarázni kezdte:

-          Ez itt a keleti határvonal. Délebbre lesz majd a háború az Azarik ellen. Onnan érkeztek, onnan akarnak betörni a területünkre. Itt az északi rész, erre élnek a feketék. Sűrű és törmelékes arra a világűr, őket eleve jó sok természetes akadály zárja el tőlünk. Nemigen jár arra senki, mert az aszteroidafelhők között nehéz navigálni, összetörnek az űrhajók. Átjárhatatlan a terep, csak a feketék tudják hogy merre lehet átjutni, ők jönnek mihozzánk, de tőlünk ritkán megy hozzájuk valaki. Ise-Gulán volt már többször is abban a tartományban, de rajta kívül senki nem mert még nekivágni annak a veszélyes útnak. Északra van még Havalda tartománya is, itt fehér hagurik élnek. Innen származik a Kancellár is.

A kislány mindent megjegyzett és ámulva nézte az élethű csillagtérképet. Megelevenedtek előtte a Maia hálózatok, a tartományok és a legkissebb törzsek is. Az Onta-Maiák vastag, hófehér páncéljukkal kimagasodtak a többiek közül, és vonzották, keringették maguk körül a Maiákat. Kul-Anni egyből felismerte az otthonukat, Gulan-házát, és megpillantotta a gigantikus Onta-Maiát amelyhez tartoztak. Ez az Onta-Maia kapcsolatban állt egy másikkal, amelyik szintén kötődött egy harmadikhoz, és szép kis elágazó törzset hoztak létre. A Nemzetséganyáknak ez a törzse egy nagyobb hálózatba kapcsolódott, és mindannyian pókhálószerű jeges nyúlványokat bocsátottak ki felszíni jégburkaikból. Beterítették egyrészt egymást, másrészt ezek a pászmák kifutottak a világűrbe, összeértek, egybevastagodtak és közösen táplálták a széles jégmezőt amely a Birodalmat határolta. Akkor Kul-Anni megpillantott valamit a vastag bolygóhálózat kellős közepén. Egy kicsi, pirosas planéta volt, lassan keringett saját tengelye körül, és vékony, vörös pászmákat bocsátott ki magából. Ezek a pászmák szinte lüktettek a bennük lapuló tüzes energiától és rátapadtak a Maiák jégnyúlványaira. Jól látszott, hogy visszafelé, a Maiák testébe pumpálják a furcsa, vörös anyagot.

- Ez micsoda? – kérdezte Kul-Anni.

Belár döbbenten bámult rá. Aztán megfelelt:

-          Jaj te, hát ez az Ava-Maia! A Nagymama, az első, a legnagyobb! Ott volt a teremtésnél, benne van az első, az eredeti élő láng! Tes isten teremtő tüze. Még mindig olyan erős, hogy éltető tűzenergiát tud adni a többieknek. Ezért olyan erősek az Onta-Maiák is, ezért képesek a jégfalat egyre bővíteni és fenntartani a Birodalom határán.

-          És kik élnek az Ava-Maián?

-          Nem él rajta senki. Az Ava-Maia már évezredek óta nem szült haguri-gert. Kiteljesedett benne Tes tüze, most már lehetetlen rajta élni. Ha bárki a felszínére lépne meghalna bele. Az Ava-Maia szent. Egyedül csak Ise-Gulan látogathatja meg, neki van egyedül ereje ellenállni a hatalmának. De az Ava Maia őt sem fogadja akármikor. És ha úgy dönt, akkor maga Ise-Gulan se szállhat le rá.

A kicsi lány kipirult arccal hallgatta ezeket a szavakat. Elképzelhetetlen volt neki, hogy egy Maia a teremtés óta, több mint ötvenezer éven át életben maradjon. Valami szent és ünnepélyes dolgot érzett ha rápillantott a kicsi, törékenynek tűnő bolygóra. Olyan volt az egész, mintha a Birodalom maga egy hatalmas, elágazó fa lenne, és ez a Nagymama bolygó képezné a gyökerét. Mintha ebből indulna ki minden élet.

            Belár akkor alaposan lehordta a kislányt, hogy semmit nem tud, és hogy meg fog bukni a vizsgán. Kul-Anni meg is ijedt, és elhatározta hogy aznap ebédelni sem megy, csak tanulni fog. Ki sem mozdult a könyvtárból, és beletemetkezett a könyvekbe, meg a számítógépes adatbázisok hatalmas információhalmazába. Mindent elolvasott az őshaza történelméről. Legfőképpen arra volt kíváncsi, hogy számontartják-e a történelemkönyvek a kivándorlást, a haguri nép elszakadását. Igen, léteztek beszámolók, csakhogy elég kevés írott adat volt róla. Egy legenda beszélte el az egész történetet, azt hogy sok haguri törzs és Maia nemzetség vándorolt ki nyugati irányba új hazát keresve,  de csak annyi volt az egész. Azután megnézte az őshaza katonai térképeit és történelmét. Két nagy világégésről emlékeztek meg, amikor is a haguri civilizáció szinte teljesen kipusztult. Két alkalommal ment rájuk olyan ellenség, amelyek alaposan kifogtak rajtuk. Ezek általában parazita élőlények, vagy vérszomjas és tehnikailag igen fejlett népek voltak, akik rettenetes pusztítást vittek végbe. Letarolták a Maiákat, megsemmisítették a hagurikat. A néhány életben maradt bolygó összefogott, közelebb húzódtak egymáshoz, megint apró hálózatokat alkottak, és újraindították az életet. Itt is szerepelt a történetekben egy-egy legendás hős, akibe beléköltözött Tes isten tűzmagja és segítségével újra felemelkedett a nemzet. Az első majdnem-kihalás után születtek meg a fekete hagurik, és közülük került ki az első tűzmag hordozó. Létrejött a fekete hagurik fajtája. Azután másodjára megszületett az első fehér haguri aki magában rejtette Tes magját, és sikeresen legyőzte az ellenséget. ĺgy alakult ki a  fehérek nemzetsége. Ekkortól fogva már minden ellenséget játszi könnyedséggel győztek le. A három tűz együtt hatalmas, félelmetes erőt képviselt. Tízezer évvel azelőtt pedig megszülettek az Isék. Ezek az Ava-Maián születtek, és mindhárom tüzet birtokolták. Tripla lángnyelvet hordoztak a homlokukon, és hatalmasabbak voltak minden gernél. Élettartamuk az átlagos gerekhez és hagurikhoz képest kinyúlt ezer évre. Születésükkor különös, titkos tudást kaptak a Nagyanyától, és a Birodalom élére álltak. Emiatt a tudás miatt nevezték őket Iséknek, azaz ősapáknak, mindenttudóknak. Gulan éppen a tizedik volt a sorban, és radikális vezetőnek számított. Kiterjesztette a Birodalom határait, és agresszív, hódító politikát folytatott. Ő találta ki a jégmezőt a Birodalom határára. Egyébként meg zseniális ötletei voltak, sok újítást vezetett be. És ő volt az első aki nem elérhetetelen magasságban terpeszkedett dölyfösen a népe fölött, hanem körbevette magát hús-vér hagurikkal, és hallgatott a szavukra.

            Kul-Anni áttanulmányozta a Szent Törvénykönyveket is. Ezek felsorolták és aprólékosan leírták az összes haguri csatát és háborút. A haguri stratégiák változatosak és nagyon veszélyesek voltak. Egy törvény azonban mindig állandó volt: „Harcolj, vagy pusztulj!” Ez azt jelentette hogy a Maiák és Onta-Maiák, mindig, minden körülmények között megtartották szent egységüket. Együttes, közös erővel szálltak szembe az ellenséggel. Állták a sarat és kitartottak a végsőkig. Megfutamodni nem volt szabad, az nagy szégyennek számított. A „harcolj vagy pusztulj” elve kimondta, hogy utolsó lehelletig kell küzdeni, és együtt, egymásért dicsőségesen meghalni ha már nincs tovább. A kislány egészen meghatódott ettől a nagy összetartástól. Baj esetén egy haguri sem érezhette magát egyedül, mert tudta hogy a többiek azonnal a segítségére sietnek. Szép és nemes eszmék voltak ezek.

            Kikászálódott a hatalmas könyvkupac alól és nagyot sóhajtott. A harcászat és stratégia talán a legnehezebb dolgok voltak. Több évszázados tapasztalat kellett az ilyesféle problémák megoldásához. Az órára pillantott és megiramodott az iskola felé.

            Az akadémia folyósóin tömött csoportokban álldogáltak a vizsgára izgatottan készülő fiatalok. Kul-Anni megnézte a beosztást, és bement az osztályterembe. Ott voltak már Karsal, Harga, Belár és majdnem mindenki akit eddig megismert. Különös, elkerített asztalokhoz ültek a gyerekek és várták a tanár érkezését. Sedre professzor hamarosan bejött és szigorúan csendre intette őket. Nagyon öreg hadúr volt, sok csatát megjárt. Behelyezte a tanári számítógépbe a kicsi kristálylapot, és a hatalmas képernyőn csakhamar megjelent a vizsgafeladat. A szituáció a következő volt: egy vad és ismeretlen nép áttörte a Birodalom határait és hatalmas fúrógépeikkel szilánkosra törték a jégpáncélt. A Nagyúr éppen távol volt a hadsereggel, s csak kevés harcos maradt a Maiákon. Az ellenség óriási hadihajókon érkezett, pillanatok alatt bekerítették a bolygókat, áttörték a jégburkokat, bombákat dobtak le, és pusztítani kezdték a népet. Sokan voltak és jól szervezetten támadtak. A hagurik csapatai éppen szétszórtan lézengtek a Birodalom különböző pontjain. Külön külön, és egymástól nagyon messze voltak a fehérek, a vörösek,  és a fekete hagurik. Bizonyos idő alatt tudtak csak kapcsolatba lépni, és összegyűlni, hogy lerohanják, vagy legalábbis ellenálljanak az ellenségnek. A tanulóknak az volt a feladatuk, hogy Első Hadvezérként sereget alakítsanak, az élére álljanak és megpróbálják legyőzni, és kiverni a betolakodókat. Egy fél órájuk volt a megoldásra. Mindenki lázasan hajolt saját képernyője és holografikus kivetítése fölé. Ide oda mozgatták a csapatokat, de a feladat megoldhatatlan volt. Mire összeverődtek minden irányból, az ellenség már kiírtotta őket. Ha sikerült is egybegyűlni, szervezetlenek és tanácstalanok voltak, mert már mindenfelől bekerítették őket. Ilyen rövid idő alatt nem lehetett haditervet készíteni. Váratlanul jött rájuk az ellenség. Harcoltak a képzeletbeli háborús övezetben, és pillanatok alatt elvéreztek. Az eredmény minduntalan kiugrott a képernyőre: teljes megsemmisülés. Az egész haguri civilizáció kihalt szinte másodpercek alatt.

            Kul-Anni lázasan törte a fejét a probléma ellenszerén. Nézte a háromdimenziós csillagtérképet, a Maiák hálózatát. Elfogta egy furcsa, rémisztő szorongás. Éppen olyan volt, mintha a kumlák gonosz sötét anyaga jött volna feléjük feltartóztathatatlanul. Eszébe jutott az egész addigi élete, a nehéz küzdelmek, Bartos és Messzenéző gyors visszavágásai. A kemény mindennapi küzdelem az életbenmaradásért. „Igen, életben kell maradni. Túl kell élni mindenáron, más nem számít” villantak az agyába a Nagyerős Védelmező szavai. Ez volt az egyetlen lehetőseg. Akkor Kul-Anni fogta magát és azzal kezdte hogy azonnal szétrebbentette a Maiák hálózatát. Kíméletlenül széjjelszakította őket, és megparancsolta nekik hogy az Onta-Maiák vezetésével, egészen apró csoportokban kezdjenek az északi határvidék felé menekülni. És hogy semmi esetre se maradjanak egy tömbben. Ahogy elérnek egy aszteroidamezőt, vagy egy elhagyatottabb naprendszert egy-egy csoport szakadjon le és bújjon meg benne. Várjon a következő parancsig. Közben felvette a különböző haguri csapatokkal a kapcsolatot, és utasította őket, hogy ne keressék egymást, és ne próbáljanak egybegyűlni. Éppen ellenkezőleg: meneküljenek minél messzebb, ki a Birodalom határain túlra. Számításai beváltak, mert az ellenség is szétszakadt apró csapatokra és üldözni kezdte a Maiákat meg a haguri csillaghajókat. Úgy szétnyíltak mint egy legyező. Mire az ellenség utólérte vona őket, a Maiák már elérték az északi, átjárhatatlan vidéket, a feketehajúak birodalmát. Itt megtorpantak az üldözők, mert már nem is nagyon láttták hogy mit is kellene elkapniuk. Addigra ugyanis csak néhány Maia maradt, a többiek szépen csendesen leszakadoztak és elbújtak az aszteroidák és törmelékek közé. Akkor Kul-Anni parancsot adott, és minden menekülő haguri hajó és Maia hirtelen megfordult és szembekerült az ellenséggel. Azonnal visszavágtak, a támadóknak arra sem volt idejük hogy kiélesítsék a rakétáikat. A hagurik mindenfelől oldalba kapták őket, és ezzel a meglepetésszerű rajtaütéssel alaposan helybenhagyták őket. Most az ellenség menekült, vissza a Birodalom belseje felé. Akkor a kislány előhívta a rejtőzködő Maiákat. Ezek előrontottak, rátámadtak a befelé rohanó ellenségre, és rájuk zúdították a lelkes, haguri csapatokat. Azután visszavonultak, majd megint kitámadtak. Sokkal könnyebb és hatékonyabb volt így, egy-egy magányos hajó, vagy kissebb ellenséges csapat ellen küzdeni, mint egy egész hadsereg ellen. Jó kis csapda lett, igazi daráló, a támadók egykettőre felmorzsolódtak benne. A hagurik összezártak mint egy újra bimbóba szűkülő virág. Felemésztették az ellenséget, és szépen újra hálózatba kapcsolódtak. Mindenki túlélte és néhány megtépázott rombolón kívül egyéb veszteség nem volt.

            Kul-Anni büszke volt a teljesítményére. Elgondolta hogy Bartos is nagyon büszke lenne rá. Rámásolta a megoldást a kristálylapocskára és a tanári számítógépbe töltötte. A monitoron vidám, vörös lángocskák kezdtek táncolni, és egy felirat jelent meg, ami kijelezte hogy gratulál, mert a vizsgafeladat sikeresen meg lett oldva. Sedre hadúr hitetlenkedve rázta a fejét, és kérte a gépet hogy ugyan mutassa be mindenkinek a káprázatos megoldást. A nagy képernyőn megjelent a szimuláció, a csapatok és a Maiák mozgása, az egész remek haditerv. A tanulókon elismerés moraja futott végig. Minden szem a kislányra szegeződött. Akkor Sedre professzornak elborult az arca, felállt és kijelentette hogy a vizsga nem sikerült.

-          Tessék? – hülledezett a kislány.

-          Rossz a stratégia, rossz a terv. Szentségtelen, és istenkáromló. A Maiákat nem lehet szétválasztani évezredes kötelékükből. Nem lehet ilyen gyáván megfutamodni. Ez nem hagurihoz méltó.

-          Nem értem, professzor úr. Mindenki túlélte, az ellenséget legyőztük. Hol itt a hiba? Csak mert van néhány hagyomány? Azokat meg lehet változtatni.

Sedre akkora pofont adott a kicsi lánynak, hogy Kul-Anni az ajtóig repült. Fenyegetően tett még felé egy lépést és ökölbe szorult kezét rázta az arca előtt. Nagyon kiabált a lánykával:

-          Csak az árulók viselkednek így! Látszik hogy a gyáva Dillazi törzshöz tartozol. Ez elfogadhatatlan! A Szent Törvénykönyv szerint kell élnünk. Nem pedig összevissza a magunk feje után mint valami állatok. A tantárgyból megbuktál, újra fel kell venned, és újra le kell tenned a vizsgát.

-          Nem fogadom el! Maga ostobaságokat beszél! Igenis átmentem, sikerült a szimulációm, a számítógép is kijelezte. Nincs joga megbuktatni! A gép szerint megmentettem az egész civilizációt!

-          Jól van, te büdös kis áruló! Ez a leggyávább, legalantasabb haditerv amit valaha is láttam! Ezért a becstelen viselkedésért nemcsak az iskolából, hanem a Birodalomból is ki fognak rúgni! Azonnal megyek a Nagyúrhoz, és kihallgatást kérek!

-          Ha itt ilyen szűklátókörű és ostoba mindenki akkor nem is akarok tovább ebben az iskolában és a Birodalomban maradni! Éljék csak az életüket a buta könyvek és hagyományok szerint, én inkább a túlélést választom!

Azzal a kislány haragtól remegve, tüzes és könnyes szemekkel kiszaladt és becsapta maga mögött az ajtót. Úgy zokogott, hogy azt érezte menten szétrobban. Becsapva, elárulva, megszégyenítve érezte magát. Az egész igazságtalanság és a pofon úgy mart a lelkébe mint még soha semmi.