Másnap megkezdték az előkészületeket. Ez abból állt, hogy gyors futárokkal szétküldték a hírt, hogy Racsa hercegnőre rátekintett Tes isten, és a kislány tüze feltámadt. Megerősödött, megokosodott, és készen áll elfoglalni a helyét a nagy tanácsban. Az egész birodalomban elterjesztették a pletykát, hogy Racsa elég erős már ahhoz, hogy apja színe elé járuljon és követelje a jussát. Hogy egyedül irányítsa Dillaz ügyeit. Elhintették hogy vívó leckéket is vesz, és nap mint nap fejleszti belső tüzét. Visszatért a helyes, fenigh alapú táplálkozásra. Kila úrnő természetesen nem kísérhette el a tanácsba, hiszen száműzöttként nem volt joga birodalmi területre lépni. De Racsára semmi ilyen szabály nem vonatkozott, ő jog szerint mehetett ahová akart. Eközben Kul-Anninak mindenféle szép ruhákat választottak, és a legkíválóbb fegyvereket nyomták a kezébe. Megkapta Racsa legszebb köntöseit és ingeit. A kis hercegnő egész nap felfuvalkodottan üldögélt, alig akart Kul-Annihoz szólni. Mikor Kul-Anni felpróbálta a ruháit, irígységében nekirontott, és pofozni kezdte. Kul-Anni sem hagyta magát, és szépen laposra is verte volna a patkány-hercegnőt, ha Torkos le nem csillapítja egy adag jól irányzott fájdalom impulzussal. Racsa most gyáván elmenekült, és a kiképzés folytatódhatott. Kul-Anni fejébe csak úgy zúdították az ismereteket, az információkat. Hogy ki kicsoda a nagy haguri tanácsban. Melyik tartománynak ki a főnöke. Milyen népek ellen folynak a háborúk éppen. A kislány szorgalmasan tanult, mindent megjegyzett. Semmit sem várt már jobban mint az indulás napját. Bármire képes lett volna, csakhogy megszabaduljon arról a bolygóról. És a tény, hogy hamarosan igazi hagurik közé keveredik boldog, jóleső izgalommal töltötte el. Valami kellemes melegséggel. Útravalóul megkapta Kilától a Jalaluni tartomány uralodói pecsétjét. Csak ezzel vehet majd részt a tanácskozáson. Aztán útra keltek.

            Torkos remekbeszabott, díszes uralkodói siklón vitte a hercegnőt a tanácskozás helyére. Még két nap volt addig, és az út is pont annyi ideig tartott. Menet közben is folyton tanítgatta a kislányt. Képeket kapott a kémjeitől, és azokat mutatta a monitoron.

-          Ez a nagy tanácskozás arról szól, hogy hogyan osszák el az adókat a tartományok között, s melyik haguri résznek mennyi szerepe lesz a háborúkban. Azt kellene elérni, hogy Dillaz nevében elkíséred apádat egy hadjáratra, és ezáltal mentesülnénk az adófizetés alól.  Ne feledd, hogy ezentúl Racsa hercegnő a neved. Ha valaki így szólít, ügyelj rá, és válaszolj.

-          Honnan tudom meg hogy melyik az az Ise-Gulan?

Torkos akkorát nevetett, hogy jó két percig nem bírta abbahagyni. Azután, a monitorhoz lépett, és egy képet mutatott a lánykának. Kul-Anni felkiáltott a meglepetéstől. A képernyőről szakasztott Bartos forma, vöröses-szőke, szakállas férfi nézett vissza rá. Ugyanazok a markáns arcélek, csak ez sokkal, de sokkal idősebb volt, és a szemei valamilyen hideg keménységet tükröztek. Magán viselte a tipikus haguri férfiak minden ismertetőjegyét. Látszott hogy a tűzzel és a tűzben él, igazi, vérbeli haguri harcos. Ijesztőek voltak az érzéketlen zöld szemek, a kislány összerezzent tőlük. Torkos folytatta a magyarázatot:

-          Ise-Gulan nem átlagos figura. Ő a legmagasabb, a legerősebb, a legkegyetlenebb. A tartományok gerjei reszketnek tőle. A szava szent. A fehér hagurik bálványozzák. Minden fajta haguri tüzét könnyedén elbírja. A fehéret, a vöröset, a feketét.

-          Mit mondtál? Feketét?

-          Igen. És itt kezdődik a gond. Pár éve egészen felháborító dolog történt. Befogadott a személyi csapatába egy fekete hagurit. Gondolhatod micsoda közfelháborodást váltott ki.

-          Fekete hagurik? Azok kik?

-          Ó, hát még ennyit sem tudsz? A fekete hagurik északon élnek, vad és nyakas nép. Nem csatlakoztak a Birodalomhoz, mert nagyon maguknakvalók, de ha Ise-Gulan elhívta őket egy fontosabb hadjáratra, akkor eljöttek segíteni és jó nagy részt kanyarítottak maguknak a zsákmányból. Elmaradottak, műveletlenek és primitívek. Csak a pusztításhoz, gyilkoláshoz értenek, szabadjára engedik a fekete tüzet és mindent tönkre tesznek maguk körül. Igazi zsoldos katonák. Nyughatatlanok és ide-oda utazgatnak a világban. Nincs is igazi otthonuk, mert a saját Maiáik is félnek tőlük. Kevés Maia születik északon, nehezen bírják elviselni a fekete tüzet.

-          De akkor Ise-Gulan is közéjük tartozik, nem?

-          Nem. Ő nem. Ő más, ő a Legnagyobb Harcos, egy igazi kiválasztott. Kevesen tudják hogy mit jelent a neve, de annyit tudunk belőle, hogy az ise azt jelenti ősapa. A hagurik apjukként tisztelik, mert ő a legidősebb és benne van az ősők tudása. Szóval vigyázz vele mert nagyon ravasz. Sok a fehér haguri is az udvarában, de a legkedveltebb hadvezére ez a fickó itt.

Újabb képet mutatott. Ismét egy erős, robusztus haguri férfi alakja tűnt fel. Torkos közben tovább okoskodott, de csámcsogott is hozzá, mert rettenetesen megéhezett és elővette sárgás szendvicsét.

-          Ezt a díszpintyet itt úgy hívják hogy Kopogó. A legőrültebb háborús terveket eszeli ki, és Ise-Gulan sokszor hallgat a tanácsára. Kopogó a legbelsőbb körhöz tartozik. És vele együtt az az átkozott fekte haguri is. Nos, igazság szerint ez utóbbit kellene legyőznöd.

Váltott a képernyő, és egy furcsa dolog jelent meg a monitoron. Egy fiatal fiú arcképe. Haja hollófekete, de a szemei élénkzöldek. És kemény, goromba tekintete van. Homlokán a jel fekete, mint a kumlák sötét anyaga. De mégsem a halál és a gonoszság érződik belőle. Kul-Anni elcsodálkozva bámulja a képet.

-          ĺgy néz ki egy fekete haguri?

-          Igen, így. Ez itt egy kis semmirekellő, egy szemtelen utcakölyök, akit Ise-Gulan néhány éve felkarolt. A neve Karsal-Bar. Tudod-e mit jelent? Karsal egy egyszerű madárnév. A sólymokat, sasokat hívják így. És megkapta mellé a Bar jelzőt, azaz hogy a legkíválóbb, és most már örökre viselheti ezt a rangot. Sok öreg katona csak élete vége felé kapja meg ezt a kitüntetést. Jó harcos a fiú, nem mondom, de akkor is csak egy fekete haguri, akit mindenki megvet. Tudod hány tartományúr fia próbálkozik bekerülni a legbelsőbb udvartartásba? Szinte mindegyik! És akkor a Nagyúr a semmiből előkapja ezt a koszos kis vakarcsot, és maga mellé emeli. A múltkor a trónja mellé ültette! A harcokban szorosan mellette harcol a kölyök. Alig múlt tizenöt éves, de már látszik a homlokán a gerek jele. Már száz urkhesnek parancsol, és az idősebb harcosok, például Kopogó is kikérik a tanácsát. Nagy törtető az biztos, talán ő Ise-Gulan legnagyobb talpnyalója. Már nagyon sok mindenkinek a bögyében van. Ha sikerülne valahogy legyőznöd ezt a fiút, akkor nyert ügyünk lenne.

Kul-Anni kétségbeesetten szemlélte az esélyeit. Bizony, igencsak kilátástalanok voltak. Abból amit Torkos elmondott annyit szűrt le, hogy képzett, erős harcosokkal kell szembenéznie, akik ráadásul alapból gyűlölik, mert Kila kölykét, a gyáva, ostoba, gyengécske Racsát mindenki lenézte. Be kell bizonyítania, hogy a fejletlen patkányhercegnő kikupálódott és van olyan jó harcos mint ezek a Kopogóék, meg Karsalék. Muszáj nyugodtnak maradnia, mert ezek a tapasztalt harcosok egyből kiszúrják a félelmeit. Annyit kérdezett még a nagyokat büfögő köpcöstől, hogy Ise-Gulannak vannak-e még gyermekei.

-          Nem. Nincsen más örököse. Régebben volt egy fia, aztán meg született egy lánya, de mind a két kölyök meghalt.

Azután nem beszéltek többet, mert lassacskán megérkeztek a Tanácskozás helyszínére. Egy óra múlva megpillantották azt a bizonyos naprendszert, ahol a gyűlést megrendezték. A hagurik területe volt már ez, erősen őrizték ugyan, de még mindig csak a peremvidéknek számított. Az igazi birodalomnak még a széle sem látszott ide. Az még jó három napi út ide. Kul-Anni lélegzetvisszafojtva figyelt, és teljesen elámult a látványon. Több száz hadihajó vonult szép lassú tempóban egy központi bolygó felé. Kul-Annit elkapta a sírás és a mámorító öröm érzése. Még sosem látott igazi haguri űrrepülőgépeket, csak képeken és rajzokon. Egszerűen meghatódott. Méltóságteljesen, rendezett sorokban úsztak be a látószögébe. Most itt volt minden a szeme előtt, és azokban a hajókban igazi hús vér hagurik ültek, hadvezérek és katonák, és eszébe jutott hogy ő nem mondhat nekik semmit a kumla veszélyről és az ő kis titkáról. Ezért jött ide, erre vágyott, hogy megtalálja őket. Az őshazát, a testvéreit. És most itt vannak, és egészen közel kerülhet hozzájuk. Annyira izgult hogy egészen kipirosodott bele. Örömében ficánkolt benne a tűz, és lángolni kezdett a homlokán a jel. Torkos alaposan meglegyintette, hogy nyughasson már. Viselkedjen komolyabban. És akkor, abban a pillanatban, Kul-Anni meglátta Ise-Gulán impozáns hajóját. A csillagközi anyahajó pont amellett a bolygó mellett lebegett, ahol a tanácskozást készültek megrendezni. Méreteit tekintve, akkora volt hogy árnyékba borította a planéta jó negyedét. Kecses, mégis erős hajónak nézett ki. Gazdagon díszítve, erősen felfegyverezve. Torkos megbökte a kicsi lányt:

-          Ez a Dobbantó. Ise-Gulán második otthona. A legnagyobb, legerősebb hadihajó. Ha elfogadnak odalent a Tanácsban, akkor ide felhoznak, és elvisznek egészen be, a Birodalomba. Oda én már nem mehetek veled. 

A lányka egészen belehabarodott a fenséges látványba. Már el is felejtette a sok szenvedést és verést, csak arra vágyott hogy valamiképpen megnézhesse azt a hajót belülről is. De nem maradt ideje a csodálkozásra. Mert leszálláshoz készülődtek, és helyet kellett keresni a bolygó felszínére tolakodó hajók sokaságában. Nagyokat döccentek, és Torkos állandóan káromkodott. Nem törődött vele senki hogy egy igazi hercegnő utazik most itt, sőt, Torkos gyanította hogy szándékosan lökdösik őket. Végül nagy nehezen földet értek és következett a lehetetlennek tűnő parkolás a sok száz hajó között. Torkos esetlen pilóta volt, úgyhogy Kul-Anni átvette tőle a kormányt csak addig amíg sikerült jó helyet találni. Egészen a főurak hajói felé vette az irányt, nézelődött és kiszúrt egy jó kis helyet. Éppen beférnének oda. Akkor vette észre hogy a távolból egy népes karaván közeledik. Torkos elsápadt és csak hebegett-habogott. Maga Ise-Gulan jött egy tüzes kis siklón, és mellette vadászrepülőkön egész kísérete. Pillanatok alatt föléjük értek, és az egyik vadászgép leszállási manővereket kezdett, éppen ott, ahol ők álltak.

-          Gyorsan, húzzunk félre. – lihegte Torkos.

A lányka csodálkozva lepillantott, és látta hogy az előbb olyan szűkös hely hirtelen megnagyobbodott. Öt vagy hat már leparkolt hajó azonnal odébbröppent, eltakarodott a Nagyúr útjából. Ez a szolgalelkűség felbosszantotta a kicsi lányt.

-          Nem megyünk innen sehova. Mi voltunk itt hamarabb.

Megragadta a kormányt, miközben a pompás vadászgép már erőszakosan rámászott. Már annyira rajta volt hogy szinte érezhették ahogy dühösen és türelmetlenül toporog mellettük, felháborodva hogy mit tojóskodnak még itt. Akkor Kul-Anni félrerántotta a kormányt. Egyenesen neki a vadászgépnek. A másik pilótának is helyén volt az esze, és gyors a keze, mert ő is félrehúzta. Elkerülte az ütközést. Miután ilyen szépen megtisztította a helyet, a kislány ügyesen, gyorsan leszállt az egész küldöttség orra előtt. A rádió most megszólalt és a fejükbe üvöltött a sértődött pilóta:

-          Elment az eszed te idióta! Őrült vagy, vagy mi? A Nagyúr érkezett, azonnal álljatok félre.

-          Ez Kopogó. – nyögte Torkos halálraváltan

Kul-Anni felvette a mikrofont és nyugodt hangon válaszolt.

-          Kérem viselkedjék a haguri etikettnek megfelelően. Ez nem illő hangvétel ha egy úrhölgyhöz szól. Én Racsa hercegnő vagyok Dillazból, Jalalun örököse, a Nagyúr lánya. Mi voltunk itt hamarabb, minket illet a hely. Én nem hiszem hogy Önökkel van a Nagyúr, mert ha így lenne, gálánsan és előzékenyen előre felajánlotta volna a helyet. Uralkodóhoz méltóan. El sem tudom képzelni mi lesz ha megtudja hogy visszaéltek a nevével. Távozzanak és parkoljanak máshol. Ha mégegyszer zaklatni mer, megpörkölöm a rozsdás járgányát. Tünés!

Fagyott csend állt be. A rádiókapcsolat megszakadt, és egy pillanatig még ott lebegett a fejük felett a küldöttség. Torkos falfehéren lapult a navigátori ülésben. Biztosra vette hogy szétzúzzák őket. Aztán a kislány lekapcsolta a hajtóműveket. Hadd lássák hogy amit mondott komolyan mondta. Hogy ő innen nem mozdul. Várt. Akkor a középső, legszebb, legtüzesebb sikló, kivált a kötelékből, hangtalanul föléjük repült, szembefordult velük, és föld fölött fél méterre lebegett. Olyan közel jött hogy az orra szinte érintette az ő gépüknek az orrát. Az ő vezérlőjük ablaka le volt sötétítve, de Kul-Anni bátran kivilágosította, felállt, és odament az ablakhoz. Elkészült hogy farkasszemet nézzel a másikkal, bárki is legyen az. A haragtól és az elszántságtól kipirult az arca, és felizzot a homlokán a jel. A másik gép ablaka azonban rejtve maradt, a pilóta nem mutatta meg magát. A kislány keményen, szúrósan, szigorúan bámult a nagy fekete kristályüvegre. Egy pillanatig álltak így, aztán a gyerek megszédült. Egy furcsa, bizsergető erőt érzett. A feje is belefájdult. „Valaki letapogat,” villant át az agyán. Azonnal felhúzta tudatának minden védőfalát. Elbújt. Elzárta elméjét a másik előtt. Most még jobban beléhasított a fájdalom. Na ez azért felháborító. Óriási pimaszság hogy egyesek így erőszakoskodnak. Elvesztette a fejét és beleüvöltött a másik elméjébe: „Pofátlan disznó! Szórakozz mással!” A fájdalom megszűnt, mintha elvágták volna. A sikló halk zizzenéssel felrebbent, és még annyit láttak hogy az egész konvoj szépen lassan elvonul. Tőlük olyan száz méternyire kaptak helyet és sikeresen leparkoltak.