Előszó

Nagyjából 20 milliárd évvel ezelőtt a világ még üres és sötét volt. Nem léteztek a bolygók, csillagok, meteorok sem az üstökösök. Még a nap sem létezett. Egyetlen atommag volt csupán, melyben benne volt a végtelen űrben kialakuló mindenség anyaga. A tudósok ezt ősanyagnak hívták, a görögök pedig egyszerűen Khaosnak nevezték, melyet mítoszuk szerint egy légáramlat termékenyített meg. Valójában nem lehet tudni, hogy így történt -e, vagy egyszerűen eljött az idő, hogy ez a szinguláris véget érjen, és az atommag, egy emberi mércével mérhetetlen robbanással, szubatomi részecskékre bomoljon.

Ezzel a robbanással megszületett a tér és az idő, vagyis maga az univerzum, amely másodpercek töredéke alatt lakta be a világűrt. Néhány helyen inhomogén területek alakultak ki, és ezek tették lehetővé a csillagok és galaxisok kialakulását.

Ahogy az univerzum forrósága hűlni kezdett, elkezdődött a nukleoszintézis, vagyis az atomok és elemek létrejötte, melyek megalapozták a lítiumatomokat. A tömegvonzás miatt pedig a széthullott részecskék kezdtek egyre sűrűbbé válni, majd a bennük lévő anyagok hatására fellángolni. Így alakultak ki a csillagok óriási gáz és porfelhőben. Ezek a csillagok szolgálnak alapjául a görög mitológiai alakok megszemélyesítésének is, hiszen a mítosz szerint, Zeus, a főisten nagyon sok halandónak és halhatatlannak adott helyett az égbolton, csillag formájában.

Ilyen volt Perseus, Zeus és Danaé fia, aki legyőzte a földi Gorgót, Meduzát, egy láthatatlan sisak, sarló és pajzs segítségével. Vagy Castor (szintén Zeus fiának mondják, mert egyazon hattyútojásból kelt ki testvérével, akit Zeusz nemzett), ő az ikrek csillagképben jelenik meg az égbolton, pedig halandóként élte, majd veszítette el az életét. De közéjük tartozik még Hydra a vízikígyó is, akinek kilenc feje volt, és ha levágtak egyet is, kettő nőtt a helyébe.

Többek között nekik állít emléket a csillagokban a mitológia.

1. fejezet – Nüx (éjszaka)

Sötét, telihold sütötte éjjel volt, mikor Mira az utcára lépett. Hosszú, szőke haját felborzolta a könnyű, nyári szél, és ahogy belekapott, szinte repítette, mintha magának akarná megtartani. Arcát is színbe hozta, pedig gyengéden ért hozzá, szinte simogatta. De Mirának ennyi is éppen elég volt, hogy orcái rózsára nyíljanak. És mikor a szél nem elégedett meg ennyivel, belekapott a lány könnyű, vékony szoknyájába is, és huncutul alánézett. Mira nem győzte kezével lefogni a rakoncátlan fodrokat, miközben egyre gyorsabb léptekkel igyekezett a mozi felé. Olyan könnyedén lépkedett, mintha nem is a földön, hanem puha pelyhekre rakná formás, vékony lábait. Vele pedig úgy mozgott az egész, szinte tökéletes teste, ahogy az csak a filmekben látható. Egyszerre volt gyönyörű, csábító és egyszerű. Mosolygós szemei bizonyára mindig nevettek, ahogy a szája szélén bujkáló apró gödröcskék is. A tekintetéből áradt a szeretet, a béke és a nyugalom. Jókedvét talán semmi sem volt képes elvenni, pedig körülötte egyre nőttek, egyre gomolyogtak a sötét felhők, amik ott lestek rá minden sarkon, minden fa és minden épület mögül. Még csak nem is sejtette, fogalma sem volt róla, mi folyik körülötte, mert nem látott túl másokon, nem feltételezte senkiről a rosszat, de mindenkiben meglátta a jót.

Különös és egyedi ember volt a környezetében, és a szülei nem győzték figyelmeztetni, hogy egyszer még baja esik, ha nem fél senkitől, és mindenki felé barátságosan, kedvesen fordul. De Mira nem törődött a kioktatásokkal, ahogy a veszéllyel sem. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy bármi baj is érheti, mikor a legjobbat akarja mindenkinek. Szépségére egyébként is felfigyelt mindenki, de közeledni mégsem sokan mertek hozzá, és a lány ezt valójában nem is bánta, mert így elhihette, ő valóban nem más, mint egy hétköznapi, egyszerű ember, mint bárki, akit ismert.

Jókedvűen az órájára pillantott, és fintorogva megállapította, hogyha nem siet, lekési a kezdést. Bár nem a reklámokat sajnálta, de szeretett mindenhová időben érkezni, hogy lehetőleg semmiről ne maradjon le. Így hát kicsit sietősebbre fogta, és ennek lendületével fordult be a sarkon.

- Hohó! - Egy kellemesen csengő bariton ütötte meg a fülét, és két erős, mégis selymes kezet érzett meztelen karjain. - Vigyázz kislány!

- Bocsánat! - mosolygott zavartan, de annál őszintébben Mira, miközben hátrált néhány lépést, hogy megnézhesse a férfit, akinek nekiütközött.

A fülbemászó hang, és a puha tenyér még nem volt minden, mert hozzá egy igazán vonzó külső is társult. A férfi rövid haja világosbarna volt, mint a fiatal fák törzse, a szeme égszínkék, a tekintete pedig igéző. Izmos, erős karjait kiemelte krémszínű, hosszú ujjú pulóverje, ahogy combjait a feszes, kopott farmernadrágja. Magas volt, és egész alakjában magabiztos, mintha csak egy fotómodell, vagy színész volna. Mirát azonnal lenyűgözte a nem mindennapi látvány, és szeretett volna mondani néhány kedves szót, de a férfi megelőzte, és megsimogatva borostás állát bólintott egyet, majd kikerülve a lányt, egyszerűen odébb állt.

Mira nem bírta ki, és fejét elfordítva utána nézett. Látta határozott lépteit, ahogy egész testével ruganyos összhangban egyre távolodott tőle. Úgy állt ott elgondolkodva, mintha nem is egy embert, hanem egy csodát látott volna. Bele is telt néhány pillanatba, mire újra képes volt gondolkodni és visszatérni a merev valóságba, ami egyre forgatta az idő kerekét, és a film kezdetét. Ezért aztán megszaporázta a lépteit, és ismét felvéve a megfelelő ritmust, igyekezett a mozihoz.

Amint végre odaért, azonnal a pénztárhoz ment és megváltotta a jegyét. Szeretett volna még egy doboz pattogatott kukoricát is venni, de már nem volt rá elég ideje, mert a vetítőterem ajtaját már készültek becsukni. Ezért Mira odasietett, és még utolsóként be tudott surranni a helységbe. A középső sorokhoz tartott, mikor teljesen elsötétedett, és a vásznon felvillant néhány reklám. Ez nem érdekelte annyira a lányt, így arra koncentrált, hogy egy jó helyet találjon magának, ahonnan tökéletesen fog majd látni. Le is ült az egyik sorba, ahol jó néhány üres szék állt egymás mellett, majd megigazítva a szoknyáját, tekintetét a vászonra szegezte.

Már régóta szerette volna megnézni ezt a régi, görög mitológia alapján készült filmet, de ezidáig valahogy sosem került rá sor. Pedig ha valami, hát ez a téma valóban érdekelte, ezért is örült annyira, mikor megtudta, hogy ez lesz ma műsoron. Igaz, ezzel a véleménnyel és rajongással nem sokan osztoztak, mert a mozi igencsak üres volt. Persze Mirát ez cseppet sem zavarta, mert így legalább nyugodtabban élvezhette a mítoszi élmény izgalmát.

- Szabad?

Mira felpillantott és bólintott. Bár nem igazán értette, hogy a megannyi üres szék láttán, miért pont mellé akart leülni ez a sötétben is kellemes kinézetű férfi. Mégsem ellenkezett, talán mert sosem szokott. Inkább mosolyogva visszafordult a vászonhoz, mert a filmet bevezető zene kezdetét vette. Megpróbált teljesen el is merülni a moziélményben és kizárni minden mást, ahogy azt a legtöbbször teszi. Most mégsem sikerült tökéletesen, mert azon vette észre magát, hogy a mellette ülő, fekete bőrkabátos, harminc év körüli férfit pásztázza fél szemmel.

Igazából nem is volt benne semmi különös így első ránézésre, mégis különleges és borzongató volt a jelenléte. Főleg az, ahogy észrevéve a lány érdeklődését, közelebb hajolt hozzá, miközben kissé lejjebb is csúszott a széken.

- Ilyen szép, fiatal lányok, mi a csudát esznek ezeken az ókori hiedelmeken? - kérdezte suttogva.

A lány ismét mosolygott, és tiszta, fehér fogai most megcsillantak a sötétben, ahogy a vászonról rájuk vetődött a fény. - Fogalmam sincs, de engem lenyűgöz.

- Mégis mi az, ami lenyűgöz benne?

- Nem is tudom – felelte Mira elgondolkodva, egészen halkan. - Talán a sok istenség, vagy a történetek, amiket köréjük szőttek. Hát nem észbontó, hogy milyen sokoldalúak voltak?

- Mármint az Istenek? Arra gondolsz, hogy igen sokoldalúan nemzették az utódokat? Főleg Zeus.

A lány csendesen kuncogott ettől a reagálástól, és hamiskásan ő is közelebb hajolt a férfihez. Azonnal megcsapta az idegen férfias, kicsit merészen észbontó parfümjének az illata, ami átjárta minden porcikáját, és tüzet gyújtott a testében. De nem akart felfigyelni erre a jelre, csak a tőle megszokott vidámsággal tovább válaszolt.

- Szegény Hadesnak meg egyetlen gyermeke sem született.

- Szegény? - húzta fel a szemöldökét az idegen. - Azt hittem, hogy az alvilág urát inkább gyűlölik, mint sajnálják.

Ezen pedig Mira csodálkozott el, mert nem hitte, hogy ebben a teremben van még egy olyan ember, akit olyannyira érdekelnek ezek a régi történetek, mint őt. - Nahát! Maga talán szakavatott, hogy ennyire ért hozzá?

- Hogyne! Már jó ideje tanulmányozom a mítoszokat, és rávetítem a valóságra, hogy lássam az egyezést. Mostanában főleg egy mitológiai alak érdekel nagyon.

- És ki?

- Harmónia istennő.

A lány csak most ámult el igazán, mert tisztában volt vele, hogy valóban kutatni kell az ókori történések után annak, aki erre a névre bukkan. Hiszen az emberek általában nem jutnak tovább a csillagképek alakjain, vagy épp azokon az istenségeken, akik szerepelnek az írok, zenészek által megálmodott históriákban. Harmónia viszont nem volt éppen ilyen, nem sokat lehetett róla hallani, olvasni. De ettől a felismeréstől Mira azonnal meg is kedvelte a férfit, és olyan bizalmasan tekintett rá, mintha közös titkuk lenne.

- Harmónia istennő nem egy hétköznapi személyiség. Sokan még csak a létezéséről sem tudnak.

- Pedig még most is él Elüsionban a férjével, legalábbis a görögök szerint – tette hozzá gyorsan és sejtelmesen.

Mira felelni akart, de ekkor a hátuk mögül egy nő hajolt előre, és közéjük szólt. Érces hangja szinte belevágott a forrni készülő levegőbe. - Ha beszélgetni akarnak, azt odakint tegyék! - azzal visszaült a helyére, és tovább nézte a filmet.

A lány elsuttogott egy „elnézés”-t, majd bocsánatkérőn a férfira pislogva, ő is a vászon felé fordult, és nézte a kezdetek kezdetét, a görög mitológia szemével. Szinte azonnal lenyűgözte a sokszínűség és a fantázia teljességge, ami minden rege alapja. De akármennyire is elmerült benne, nem bírta ki, hogy olykor-olykor ne pillantson a mellette ülő, szikár, magas, erős férfira. Ahogy a fény játszadozott a hátuk mögött, és visszatükröződött a fehér vászonról, még azt is észrevette, hogy az idegen haja bár feketének tűnik, mintha valami kékeszöld árnyalat látszódna benne, ahogy a szemében is. A bőre pedig fehér volt, mégsem betegesen sápadt.

Mira érezte, hogy a köztük lévő feszültség hogyan növekszik szinte percről, percre. Még sosem érzett hasonló mélységet és magasságot, sem pedig ilyen heves szívdobogást, amit a férfi puszta jelenléte váltott ki belőle. Nem, nem is csak a jelenléte, hanem a belőle áradó androstenone, ami határozottan jó kábítószerként hatott a lányra. Bár tisztában volt vele, hogy ez a feromon minden férfiban benne van, de soha senkiben nem érezte még ennyire erősen. Ahogy peregtek a filmkockák, úgy lett egyre zavartabb, és már a végtagjai is önálló életre kelve kezdtek remegni. Hát még mikor az idegen újból közel hajolt, és a fülébe suttogott, miközben lehelete a nyakát simogatta.

- Azt hiszem jó választás volt ez a film. Főleg akkor, ha utána a vendégem leszel egy kávéra.

A hangja mély volt és kellemesen csengő. Ám, hogy a hatás még nagyobb legyen, ujjaival megérintette Mira karját, ám éppen csak annyira, hogy az enyhén beleborzongjon a gyönyörbe, de ne érezze tolakodónak.

A lányból felszakadt egy vágyakozó sóhaj, és úgy pislogott a férfira, hogy az azonnal rájött, célhoz ért. Már nemigen akarta tetézni Mira kínjait, ezért csak vetett rá egy kedves pillantást, majd visszafordult a film felé. És bár tekintete a vásznat nézte, de minden egyéb módon teljesen a lányt figyelte. Várta a vetítés végét, hogy végre kiszabaduljanak a csendből és a kötöttségekből. Ugyanezt várta Mira is, de ő éppen azért, hogy feszélyezettsége, zavartsága elmúlhasson végre, mikor már nem kell az idegen mellett ücsörögnie, és éreznie bódító illatát, határozott egyéniségét.

Nem is kellett már sokáig türelemmel lenniük, mert hamarosan felkapcsolódtak a villanyok, jelezve a műsor végét. Mira fellélegezve nyújtózkodott egyet, majd felállt, ahogy a férfi is. Mivel nem sokan voltak a teremben, így csakhamar ki is jutottak a sötét, kellemesen hűvös nyári éjszakába.

- Akkor egy kávé? - kérdezte a férfi, miközben egész testével elállta a lány útját. Mira mégsem érezte szemtelennek vagy tolakodónak, mert a szeme nevetett, és áradt belőle a jókedv.

- Még a nevét sem tudom – mondta ekkor hirtelen, csakhogy leplezze a benne dúló különös érzelmeket.

- Ó, bocsásson meg, még be sem mutatkoztam – biccentett a férfi, lazán összecsapva a bokáját, ahogy a régi katonák csinálták. - Markus Baltagor a nevem. Szolgálatára kisasszony!

Mira felnevetett, és viccesen megfogva a szoknyáját, pukedlizett egyet. - Örvendek. Az én nevem Mira Harmond.

- Kisasszony, egyszerűen lenyűgöz a szépsége és a neve is. Mondja, nem ismerem már magát valahonnan?

- De igen – csillant fel huncutul Mira szeme, miközben egyre erősebben érezte, hogy ez a férfi igen nagy hatással van rá, mert nemcsak vonzza, de jókedvre is deríti egyben. - Az imént mellettem ült a moziban. Nem is emlékszik rá?

- Bocsásson meg kisasszony, de minden idegszálammal a filmre koncentráltam, és nem is figyeltem kegyedet. Tudja, én szenvedélyesen csinálok mindent, legyen az mozi, vagy egy gyönyörű lány.

A felelet nagyon is őszintének hatott, és volt benne valami rendkívül csábító, ami azonnal megmozgatta Mira érzékeit. De a játékban így is benne volt, és összehúzva keskeny, világos szemöldökét, tettetett rosszallással rázta a fejét.

- Azt hiszem maga most udvarol nekem.

- Maga csak hiszi, én pedig tudom – nevetett most már Markus is, és egyik kezét kitárva a parkoló felé mutatott. - Kisasszony megtisztelne vele ha megengedné, hogy száguldó lóerőimmel elvigyem egy kellemes presszóba, és meghívjam egy kávéra.

- Lehet ennek a kísértésnek ellen állni? - kérdezte lazán, de aztán komolyra fordítva a szót, csendesebben szólalt meg. - Nem szoktam idegenek autójába beszállni.

- Igen, ez érthető. - Markus szinte azonnal reagált és körbenézett. - De ha esetleg tudsz itt a közelben egy helyet, ahol jó kávét főznek, gyalog is mehetünk – majd látva a lány kétkedő pillantásait, még hozzátette: - Nem akarok tolakodó lenni, de szívesen beszélgetnék még veled a görög mitológiáról. Az az igazság, hogy ez az egyik gyengém, ami igazán nevetségesen hangzik, lévén, hogy informatikatanár vagyok egy általános iskolában. Ez a két dolog igen messze áll egymástól.

A szavak meggyőzték Mirát, mert úgy gondolta, hogy egy tanártól igazán nincs mit félnie, ezért fellélegezve megvonta a vállát, és széttárta a karjait.

- Nem tudok. A legközelebbi is vagy három saroknyira van.

- Akkor? - húzta fel sűrű, fekete szemöldökét a férfi. - Elvihetlek?

Miután Mira bólintott, Markus a parkoló felé intett a kezével, és lassan el is indult egy fekete, 1.4-es Nissan felé, majd odaérve kinyitotta az ajtókat, és besegítette a lányt. Utána megkerülve az autót ő is bepattant, és szakavatott mozdulatokkal indított.

Mirának azonnal megtetszett a kocsi, ami nem mindennapi kinézettel büszkélkedhetett. Bár a külseje egyszerű fekete volt, belülről a sötét minden árnyalatát meg lehetett találni. A kárpit metálkék, a műszerfal fekete, a padló sötétszürke volt. Ám a legbizarabbnak mégis a tükrön lógó kilenc fejű gumikígyó tűnt. Szinte le sem tudta venni róla a szemét, és ha mégis, egyfolytában visszakalandozott hozzá a tekintete.

Mindezt Markus is észrevette, mert odanyúlva a jobb kezével, leemelte a figurát a tükörről, és a lány kezébe nyomta. - Nem ismerős?

Mira megforgatta ujjai között a kígyót, és hirtelen eszébe jutott egy görög csillagkép, a Hydra. - De igen. A lernéi viziszörny, Hydra, a legnagyobb csillagkép az égbolton.

- Bizony. Ő az. Van egy itt is - húzott elő a nyakából egy aranynyakláncot Markus, amin egy közepes méretű medál lógott, a vizikígyót ábrázolva.

- Hűha! Maga aztán igencsak szeretheti ezt a rondaságot – mondta a lány, de közben már nem is a medálra, sokkal inkább a férfi fekete pólójából kikandikáló szőrzetre figyelt. Érzete az egész testét elöntő forróságot, és elszégyellve magát, sietve elfordult, miközben visszatette a gumikígyót a tükörre.

- Szeretni? Sokkal inkább jelképet jelent számomra. A görög mitológia egyik igazán érdekes lénye. Gondolj bele, sebezhetetlen volt. Nem erre vágyik mindenki? - Miután Mira elég furcsán nézett rá, Markus szélesen elvigyorodott. - Mondjuk minden mitológiai személynek megvoltak a maga jó és rossz tulajdonságai, és mindnyájan valamelyikük leszármazottai vagyunk. Te például minden bizonyára Aphrodité családjába tartozol, mert vagy olyan szép, mint ő.

- Ez igazán hízelgő – dadogta Mira, miközben az arca ismét rózsába borult, és a bezártságtól a feromont is ismét megérezte a férfiben. A szíve vadul kalapált, és a testét szinte feszítette a hirtelen rátörő vágyakozás. Különösen akkor kapta el ez az érzés, mikor megálltak a presszó előtt, és Markus egész testével felé fordulva, tűzben izzó tekintettel nézett rá, mintha szólni akart volna. De aztán mégsem tette, csak lágyan mosolyogva kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt, és megkerülve a fekete járgányt, a lányt is kisegítette az ülésből.