Nemsokára fel is hangzott az Amszterdamba induló járat utasainak beszálláshoz szólító jelzése, ezért Dann vezetésével, elbúcsúztak Lenatól, és mindnyájan elindultak, hogy végre hazafelé vehessék az útjukat. A percek pörögtek, és a fáradtság csak most vett rajtuk erőt igazán. Amint a gépen elpihenve várakoztak, szinte mindegyiküknek leragadt a szeme. A kétüléses járaton Dann Pete mellé telepedett le, míg Miranak egy középkorú nő mellett jutott hely. Bár kicsit sajnálta ezt a felosztást, mégsem szólt, mert látta, hogy Petenek gondjai vannak, és talán csak Dann az egyetlen, aki valamelyest tudja benne tartani a lelket. Amúgy sem ez az út volt hosszú, hanem ami majd a tengeren át repíti őket hazafelé. Nem is volt benne biztos, hogy a fiú azt bírni fogja. Már a stewardessnek is feltűnt, hogy Pete nincs jól, de amikor rákérdezett, Dann azonnal elhárította azzal, hogy csak fél a repüléstől. Az utaskísérő nem is firtatta tovább a dolgot, csak elmosolyodott és tovább sétált. A férfi még egy darabig utána is nézett, de aztán Mirara tévedt a tekintete, és kacsintott egyet neki, csakhogy a lány ne érezze magát egyedül. Persze normális esetben valamelyikük mellé ült volna le, de itt nem nagyon volt választásuk, mert most Pete volt a fontos, és ő szorult támaszra. Mégis megkönnyebbüléssel nyugtázta, mikor a Bostoni járaton már a hármas ülésekben mindnyájan egymás mellett lehettek. Mira ült az ablaknál, Pete pedig középen. Láthatólag a fiú állapota minden mérfölddel romlott valamelyest, és már a hideg is rázta, de azért megtett mindent, hogy tartsa magát. Dann külön kért egy pokrócot neki, és Mira még a kezét is megfogta, hátha így enyhítheti a remegését. Olyannyira sajnálta Petet, hogy a legszívesebben ismét mellébújt volna, hogy a teste melegével oldja benne a hideget. De mivel ezt a repülőn nem tehette meg, így egyéb választása nem maradt, minthogy közelebb húzódva hozzá az ujjait az övébe fonja, és vállára hajtva a fejét, beszéljen hozzá.

Dann egy darabig némán hallgatta a lányt, és a fogait vacogtató unokaöccsét, de a fáradtság olyan erővel tört rá, hogy szinte észre sem vette és elaludt. Ahogy a mély csend rátelepedett álmában, olyan megnyugtató és kellemesen pihentető volt. Mégsem érezte azt a fajta békét, amit várt, mert valami nehéz érzés költözött a szívébe. Szerette volna megfejteni, kitalálni, hogy miért, de akkor még képtelen volt rájönni. Aztán meg már a mély álom határában egészen másfelé kalandozott, és szinte el is felejtette az iménti érzéseket. Csak jóval később ébredt arra, hogy valaki a karját rázza, és amikor körbenézett, Mira aggódó tekintetét látta, amint Peten áthajolva, őt szólongatta.

– Dann! Valami baj van! – suttogta a férfinek, mire a férfi teljesen megébredve, a fiú homlokára tette a kezét, és szinte ijedten húzta el, mert az úgy tüzelt, mint egy magas hőfokra állított kályha. De ez nem volt még minden. A kezén kiütések voltak, a remegése, rázkódásba változott, és láthatólag nem volt tudatánál.

Dann sietve pattant ki az ülésből, és megkeresve a stewardesst, segítséget kért tőle. Az utaskísérő azonnal követte is, maj odaérve megvizsgálta a fiút, és gondterhelten felsóhajtott.

– Azt javaslom, hogy a fiút vigyék hátra. Ott van néhány üres szék, és legalább nem lenne szem előtt. Tudják, a többi utas biztosan megijedne, ha így látnák, hiszen az út elég sokáig fog még tartani. Én pedig megkérdezem, hátha van orvos az utasaink között.

Dann bólintott, majd odahajolva Petehez, felkarolta, és a stewardess irányításával, az utolsó sorokhoz támogatta Miraval. Persze néhányan rákérdeztek, hogy mi baja a fiúnak, de ők csak azt felelték, hogy az utazástól van rosszul. Bizonyára nem sokan hitték ezt el, de az általános pánikot elkerülve, jobbnak látták ha nem ijedeznek, riadoznak azonnal.

Amint lefektették Petet a székekre hosszában, a stewardess azonnal plédet hozott, betakarta a fiút, majd átnézte az utaslistát, és felcsillanó szemmel látta, hogy van egy doktori jelzést viselő nő az utasok között.

– Megnéztem, és van egy doktor a gépen. Megyek és ide hívom – lépett oda Dannhoz. – Nyugodjon meg, biztosan nincs nagy baj – azzal már sietett is előre.

A férfi arcán az izmok idegesen ugráltak, a keze remegett, és a tekintete teljesen elrévedt. Letérdelt Petehez, és félve simogatta annak haját, miközben magát átkozta, amiért hagyta, hogy mindez megtörténjen. Akkor sem könnyebbült meg, mikor a stewardess megjelent a doktornővel, aki azonnal vizsgálni is kezdte a fiút, hátrább tolva mindenkit maga mellől.

– Kérem, hagyjanak levegőt, teljesen elállják itt a teret – rivallt csendesen, majd nagy gonddal elővette a táskájából a fonendoszkópot, és meghallgatta az öntudatlan fiú szívverését, tüdőhangjait.

Mira az ujjait tördelve álldogált nem messze tőle, és bár egyáltalán nem találta szimpatikusnak a nőt, mégis úgy nézett rá, mint a megváltóra, mert Pete valóban nagyon rossz állapotban volt. Mindnyájan abból merítettek erőt, hogy egy avatott kéz veszi kezelésbe, és akkor legalább abban bízhatnak, hogy idő előtt kiderül a baja, és segíteni tudnak rajta.

Pete rángatózása nem csillapult, Dannak le kellett fognia, hogy a doktornő egyáltalán az alapvető vizsgálatokat el tudja végezni rajta. Amikor végre ez sikerült, Pete öklendezni kezdett, és a következő pillanatban már hányt is. Dannak épp csak annyi ideje volt, hogy oldalra fordítsa a fejét, nehogy a fiú belefulladjon a saját hányadékába.

Az utaskísérő azonnal vízért és rongyért sietett, hogy feltakarítsa a piszkot, Mira azonban olyannyira ledöbbent, hogy mozdulni sem bírt. Csak nézte a a beteg, félig alélt fiút, akinek már nem csak a karja, de az egész teste kiütésessé vált, és az izmai láthatóan egyre merevedtek. A lányt a sírás kerülgette, és az aggodalom teljesen lebénította. Mikor a stewardess szólt neki, hogy üljön le a közeli szabad székre, meg sem hallotta, csak arra eszmélt, hogy egy kéz megragadja, és egy ülésre löki.

– Mondja, tudja, hogy hol járt a fiú az elmúlt napokban? – kérdezte a doktornő Dannt, miközben egyre csak Petet vizsgálgatta.

– Persze, együtt voltunk Görögországban.

– Értem. És mégis hol?

– Delphoiban, Athénban...

Az orvos felsóhajtott, és felegyenesedve megigazította a szűk térdig érő szoknyáját és a fehér csipkeblúzát. – A tünetek alapján számos betegség szóba jöhet Azért kell tudnom, hogy hol jártak, hogy be tudjam azonosítani a bajt, mielőtt túl késő lesz. – Mindezt olyan hivatalosan és közömbösen mondta, hogy Dann egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy tudomást sem vesz róla, de belátta, jelenleg ő az egyetlen, aki bármit is tehet.

– Delphoiban elmentünk az Apollón templomhoz, utána a Tainaron-fokhoz, aztán Athénba az Akropolisba, és a tengerre.

– A tengerre? – A nő szemei felcsillantak. Esetleg búvárkodtak is?

– Nem – vágta rá a férfi, majd hirtelen bólogatni kezdett. – Pete igen, lemerült a vízbe, elég mélyen.

– Akkor ez Keszon – nyugtázta a nő, majd odafordulva a stewardesshez, azonnal kért egy oxigénpalackot. – Tudja – pillantott ismét Dannra –, a dekompressziós betegség akkor alakul ki, mikor valaki nagyon mélyről a magasba megy. A nagy nyomáson feloldódott nitrogén, a nyomás csökkenése miatt légbuborékokat képez a vérben és a szövetekben egyaránt. Akár a tüdőre is rámehet, ami légembóliához vezet. Ha nem kezeljük időben, akár meg is halhat. Az izmai egyre görcsösebbek, és már nincs is tudatánál. Örülhetünk, ha addig kibírja, amíg leszállunk.

Ez a mondat úgy érte Dannt, mintha fejbe vágták volna. Ijedten nézte az unokaöccsét, majd a teljesen nyugodt doktornőt, és forogni kezdett vele a világ. Mégis megszólalt, bár a hangja alig volt hallható. – Remélem csak viccel, bár ez még annak is elég morbid.

– Sajnálom uram, de ez nem vicc volt.

A stewardess megérkezett, és hozta a kért palackot, amit szakavatott mozdulatokkal a fiú szájához csatolt, majd a doktornővel együtt hátravonultak, hogy előkészítsék az infúziót és a gyógyszereket is. Mira ezt használta ki, és odamenve Dannhoz, leguggolt mellé, majd könnyes szemekkel fúrta bele fejét annak vállhajlatába.

– Nem lehet baja – súgta neki, de már maga sem hitte amit mondott, ahogy Dann sem. Viszont küzdeni azt nagyon tudott, ezért nem adta, nem adhatta fel ilyen könnyen. Átkarolta a lány derekát és csókot lehelt könnyáztatta arcára, majd felállt és bement az orvos után. Mira azonban maradt, és megfogva Pete kezét, olyan szeretettel kezdte simogatni, hogy a fiú még öntudatlanul is érezte az ujjak érintésének melegségét. De ez nem sokáig tartott, mert amikor a doktornő visszajött, Mirat határozottan elküldte onnan, és szinte rá is parancsolt, hogy ne tébláboljon a beteg körül.

A lány visszaült a legközelebbi székre, és onnan nézte, ahogy körülugrálják a fiút. Az orvos azonban egyre inkább unszimpatikussá vált számára, és a legszívesebben felpofozta volna, ahogy a csinos ruhájában, a divatos frizurájával, a kifestett körmeivel úgy viselkedett, mintha ő volna a világ közepe. A közömbös nagyképűsége Dannra is rosszul hatott. Mira jól látta a szemében lévő dühöt, valahányszor a nőre pillantott. Még a kinézete sem enyhített a viselkedése gonoszságán, pedig aranybarna, hosszú, kontyba fogott haja, kellemesen tiszta arca, és arányosan formás alakja igazi szépséggé tette. Ám amint megszólalt, és hangja közönye, valamint tartásának hercegnői volta felülkerekedett rajta, Mira biztosra vette, hogy szinte mindenki kiábrándult belőle. Már csak abban bízott, hogy mint orvos, jól végzi a dolgát, és megtesz mindent azért, hogy megmentse Petet.

Nem csak egyedül ők aggódtak, hanem az utasok közül jó néhányan, ezért a légikisasszonynak el kellett mondania a mikrofonon keresztül, hogy nincs veszély, csupán a fiúnak van mélybúvár problémája, amit Keszon-betegségnek hívnak. Erre mindenki fellélegzett, de amint megtudták, hogy Pete elég rossz állapotban van, sokan felajánlották a segítségüket.

Ha lenne rá bármi mód, Dann szívesen fogadta volna a feléje nyúló jobbokat, de tudta, segíteni most csak az orvos tud. Így kénytelen-kelletlen eltűrt mindent és hagyta, hogy a doktornő úgy beszéljen vele is, mint egy kamasszal. Még azért is leszidta, mert gépre merte ültetni a fiút. Ráadásul mindezt olyan nemesiséggel tette, mintha ő soha semmilyen ostobaságot nem követett volna el az életben. A férfi nem győzte nyugtatgatni magát, és csak az vigasztalta, hogy Pete állapota nem romlott tovább. Sőt, még az izomrángásai is csitultak valamelyest.

Ezt látva lassan odaballagott Mirahoz, és letelepedett mellé, hogy legalább addig se kelljen a doktornő unott, közömbös szemeibe néznie. Megfogta a lány reszkető ujjait, és hátradőlve az ülésen, megpróbált mindent pozitívan látni. Hiszen kiszabadultak egy tucatnyi démon karjai közül, Pete megmenekült Poseidon szorításából, és pont most hazafelé érné baj? Nem, ezt nem akarta elhinni.

– Asklepios – suttogta Mira könnyezve. – *Βοηθήστε μας! Heal αυτό το αγόρι, για να ζήσουν υγιεινά! Asklepios, είστε ο μόνος που μπορεί να μας βοηθήσει! Castor ευλογεί το παιδί. ευλογήσει για να επουλωθούν! Βοήθεια!

Dann döbbenten nézte a lányt, majd felemelve kezét, az álla alá nyúlt és odafordította maga felé. – Te tudsz görögül?

– Nem – szipogta Mira.

– Tudod, hogy mit mondtál? – Mikor Mira ismételten csak a fejét rázta és nemet intett, a férfi elgondolkodva Petere pillantott, majd vissza a lányra. – Meg tudod ismételni?

– Nem tudom. Ehhez hasonlót olvastam egyszer valahol, és eszembe jutott, de lehet, hogy nem is egészen így van. De Asklepios a gyógyítás istene. Nem igaz?

Dann bólintott, és elcsodálkozott, hogy mindez neki eszébe sem jutott. Hiszen erről szól minden. Apollon gyermeke, aki a gyógyítás és a gyógyfüvek istene, ugyanúgy a görög mitológia része, ahogy ők maguk is. Kitől mástól kérhetnének segítséget, mint tőlük. Ahogy segített nekik a Püthia Delphoiban, és Poseidon Athénban, most bizonyára Asklepios is megteszi ezt. Hirtelen felállva visszament Petehez, és odaguggolva mellé, figyelte az életjeleit. A percek azonban némán, történés nélkül teltek el. Azonban úgy egy óra múlva, Pete légzése kezdett visszaállni a szabályos ütemre, az izmai rángása lanyhult, és lassan a szemei is megrezdültek. Mikor pedig a pillái felnyíltak végre, egyenesen nagybátyja aggódó arcát látták.

– Hé, öcsi! – mosolyodott el fellélegezve Dann, és olyan öröm járta át, hogy kis híján elordította magát. – Már nagyon vártam, hogy felébredj. Iszonyúan megijesztettél!

Pete a szájához nyúlva, megtapogatta azt a valamit, amit rajta érzett, majd leszedve magáról, mélyet szívott a repülő áporodott levegőjéből. – Nem akartalak megijeszteni. Egyáltalán mi a franc történt?

– Keszon – felelte a férfi, mire Pete egy pillanatra megmerevedett, majd megpróbált felülni, miközben szabadkozni kezdett. – Ne haragudj, de erre nem is gondoltam. Annyira haza akartam jutni, hogy eszembe sem jutott, pedig erre odafigyelek amikor vízbe megyek. De most olyan hirtelen történt minden, hogy el is felejtettem.

– Most már mindegy. Jobban vagy, és ez a lényeg – suttogta a férfi, és leülve a székre, boldogan magához vonta unokaöccsét. Erre lépett oda Mira is, és úgy nézett Petere, mintha csodát látna. A nemrég még haldokló beteg, most olyan csillogó tekintettel pislogott rá, mintha semmi baja nem lett volna. Csak a bágyadt tekintete, és a remegő kezei árulkodtak arról, amin keresztül ment. De ő mit sem törődött vele, inkább szorosan megfogta a lány kezét, és maga mellé húzva, apró puszikkal itatta fel arcáról a könnyeket.

Mira szorosan átölelte a fiú nyakát, és úgy zokogott, mint egy kisgyerek.

– Már jól vagyok – suttogta neki Pete fásultan, és megpróbálta hátrább tolni magától, de a lány annyira görcsösen szorította, hogy képtelen volt megmozdulni is. Így hát hagyta, és átengedte magát Mira szerető karjainak, kellemesen bódító illatának, és sugárzó lényének.

A nagy összeborulásnak azonban hamar véget vetett a doktornő, aki olyan szigorú képpel nézett végig rajtuk, ahogy csak egy tanárnő tud a rendetlen diákokon. Azonnal parancsolgatni kezdett, és elküldött mindenkit a fiú mellől, csakhogy meg tudja vizsgálni. És amíg Mira a könnyeit törölgetve, a történtektől elgyengülten felállt, addig Dann meg sem mozdult, és úgy állta a doktornő megvető pillantásait, mintha mindig is ezt csinálta volna. Most már esze ágában nem volt kitérni, hiszen mit neki egy ilyen pökhendi nőszemély, mikor démonokkal is szembeszállt már.

Az orvos csak fintorgott egyet, és a fonendoszkópot a fülére téve, lehajolt, hogy meghallgassa a fiú szív és tüdőhangját. A blúza felső gombjait még előtte kigombolhatta, mert ahogy előre dőlt, a két férfi éppen belelátott a mellei közé. Ám amíg ez a látvány Petet örömmel töltötte el, addig Dann csak a szemeit forgatta rajta, majd elfordulva felállt, és a kissé távolabb álló, láthatólag megkönnyebbült stewardesshez lépett, hogy megköszönje neki a segítséget.

A légikisasszony fellélegezve bólogatott, majd, hogy az utasok is megnyugodjanak, nekik is elmondta a jó hírt, hogy a haldokló fiú felébredt és jól van.

– Hihetetlen – motyogta az orvos, és még egyszer végigvizsgálta Pete minden porcikáját. – Nahát ilyet! Komolyan mondom, hogy maga vagy szimulált, vagy csak egyszerűen csoda történt.

– Azt hiszem, hogy az utóbbi – nyögte a fiú, és a tekintetét képtelen volt levenni a két magasan ívelő dombocskáról.

Mikor ezt a doktornő is észrevette, egy grimaszt vágva nézett a betege szemeibe. – Örömmel látom, hogy már egészen jól érzi magát, és a figyelmét nem kerülte el semmi.

– Nem, azt nem – rándult mosolyra Pete szája, és még akkor is a melleket bámulta, mikor a nő már felegyenesedve Dannhoz beszélt.

– Most már nincs veszélyben. Nem is értem, hogyan lehetséges ez. Az oxigén, az infúzió és a gyógyszerek nem művelnek ilyen látványos javulást, hiszen a nyomás nem változott. Azért még a palackot jobb ha készenlétben tartjuk, na meg minden egyebet, mert hosszú még az út. De azt hiszem, már megnyugodhatunk. Ha valami kell, ott ülök elől, nyugodtan szóljanak.

Ez volt a nő első emberi szava, és Dann el is csodálkozott rajta, hogy ez a mogorva némber emberi hangon is tud beszélni. Most már ő is kissé kedvesebben pislogott rá, és udvariasan megköszönte neki, hogy foglalkozott Pettel.

– Hálás vagyok magának, hogy segített.

– Clara Mitsigen – nyújtotta kezét a nő.

– Dann Person – mutatkozott be a férfi is, és megérintve a feléje nyújtott kezet, udvariasan parolázott.

Az orvos ismét közömbös arcot vágott, majd elhúzva a kezét megfordult, és visszasétált a saját ülésébe.

Dann most nem nézett utána, mint egyébként tette volna, inkább visszaült unokaöccse mellé, és átkarolva a vállát, fejét a halántékához nyomta. – Már arra készültem, hogy apád majd kinyír ha végre megérkezünk.

Pete halkan felnevetett. – Azt tuti megtette volna. Jobb ha elé sem állsz, ha velem baj van.

– Igen, én is azt hiszem. De most, hogy már nem fenyeget a veszély, pihenj még, mert lehet, hogy azért is leszedi a fejem, mert túl sápadtnak talál.

– Oké, meglesz. Úgyis eléggé fáradt vagyok. Te meg menj és vigasztald meg Mirat, ahogy látom, nagyon kibukott.

Dann is a lány felé pillantott, ahogy Pete, és mindketten ugyanazt látták. Mira olyan esetlenül, zavarodottan ücsörgött a szomszédos széken, mintha csak az ítéletére várna. Bár már nem sírt, de így is szívet tépő látványt nyújtott.

– Neki még meg sem köszöntem, pedig ő mentette meg az életedet. Én marha, nem is értem, hogy nem jutott eszembe.

– Eszedbe? Mi?

– Hát Asklepios, a gyógyítás istene. Mira kérte, hogy nézzen le rád, és gyógyítson meg.

Pete felsóhajtott, és fáradtan hátradőlt a székben. – Akkor köszönd meg a nevemben is neki, de ne fogd vissza magad!

A célzás egyértelmű volt, a hang mégis visszafojtott neheztelésről árulkodott, amit Dann nagyon is jól értett. Mégsem felelt, csak felállt, és betakarva Petet, lassan odasétált a lány elé, majd helyet foglalva mellette, lágyan lenézett rá.

– Azt hiszem, hogy nagyon sokkal tartozom neked. Megmentetted Pete életét.

– Ahogy ő is az enyémet, és mindannyiunkét. És én még nem is tettem semmi különöset – felelt Mira, és letörölgetve néhány kósza könnycseppet lassan felpillantott, hogy megnézze az égszínű szemek tükrének csillogását, amik úgy vonzották, mint éjjel a fény. Olyan volt ez, mint a sivatagban a vizet kereső, aki megpillantva a délibábot, örömmel, új életre kelve rohan hozzá, miközben a sivatag pörgő homokja csiklandozza a torkát. Mira is szomjazott, és szerette volna, ha az ő vize nem csupán délibáb, és Dann tekintete most a valódi szomjoltót hozza el számára, ami kitart egészen addig, míg megerősödve már a saját lábára állva, maga fúrhatja a kútjait és adhatja éltető vizét az arra szomjazónak.

* Segíts nekünk! Gyógyítsd meg ezt a fiút, hogy egészségben éljen! Asklepios, te vagy az egyetlen, aki segíteni tud nekünk! Áldd meg Castor gyermekét. áldd meg hogy meggyógyuljon! Segíts!

VÉGE